Az élet ajándékát ünnepeltük július 2-án, Sarlós Boldogasszony ünnepén a Szent Janka vándorkiállítás és az Élet szobra – avagy a Meg nem született gyermek szobra – következő állomásán, a püspökladányi Szent Péter és Pál templomban, Bökő Péter plébános atya meghívására.
Az imaest szentségimádással kezdődött, mely során hálás szívvel mondtunk köszönetet az életért, a családokért, a gyermekekért, a hivatásokért. A Boldogságos Szűzanya és Szent Janka Beretta Molla közbenjárását kérve imádkoztunk a családok sebeinek gyógyulásáért: a szüleiket elvesztett gyermekekért, a gyermekeiket gyászoló szülőkért, az öregedés keresztjeit hordozókért, a betegséggel küzdő családokért, a gyermekáldásra vágyó párokért, a magzatvesztés fájdalmában élőkért, a krízishelyzetben lévő házaspárokért.
Az imát követő tanúságtételben elhangzott a szolgálat és ima fontossága az életvédelem minden területén. Csak az imádságból gyökerező tevékenység lehet igazán gyümölcsöző, és imaéletünknek meg kell nyilvánulnia cselekedeteinkben.
A szentmise homíliáját Péter atya azzal kezdte, hogy a fogantatás, a várandósság és a szülés körüli események mind olyan intim és titokzatos női dolgok, amelyekben a férfiak csak a háttérben vannak jelen, Zakariás némaságával és Szent József megértő szeretetével. Mária látogatása Erzsébetnél egy képet hoz elénk, tele párhuzammal és ellentéttel. Két várandós nő találkozik: egy idősebb, akit már megtört az élet, aki hosszú ideje vágyik gyermekre, és egy fiatal, telve élettel és erővel. Életük fonalai valami – egyelőre ismeretlen – Isteni szándék folytán kibogozhatatlanul egybefonódnak. Mindkettőjük számára váratlan a gyermekáldás. Emberi szemmel nézve Erzsébet túl későn, Mária túl korán lesz várandós. Valójában Isten tervében éppen jó időben.
Szemlélve az evangéliumi képet – folytatta Péter atya – szinte látjuk magunk előtt, ahogyan Erzsébet az élet terheitől meggyötörten hajol oda Máriához, aki csupa légiesség, könnyedség, kecsesség, és alakjának finom íve mintha a meghajló Erzsébetére válaszolna. Arcán ott van fiatalságának üde ártatlansága és tisztasága, amelyből a bizalom sugárzik. E két alak mintha együtt adná a teljességet: fájdalom és öröm, gyötrelem és remény, alázat és dicsőség – ez az egész emberi sors. Erzsébet finoman fejet hajt Mária előtt, mint János Jézus előtt, jelezve, hogy a kín azért van, hogy belőle öröm szülessen, a küszködés azért van, hogy belőle győzelem származzon, a kétség azért, hogy belőle bizonyosság legyen, a sötétség azért, hogy belőle fény támadjon. Hogyan lehetséges mindez? Úgy, hogy itt nemcsak ketten találkoznak. Az igazi sorsdöntő találkozás, melyre egyikük sem számított, a csoda, a nagybetűs Lélekkel való találkozás lesz. Mert a megindult emberi élet az Isten műve. Az anyaméh templom, és ha ezt az ősi szentélyt, az anyaméhet, a gyilkosság és mindenféle paráznaság helyévé teszi az emberiség, akkor magát az Istent űzi ki a világból és saját életéből.
A magzat és Keresztelő János találkozik Mária hangjának lágy csengésével édesanyjának ölelésén keresztül. Az eredeti görög szöveg szerint a magzat János liturgikus táncot járt anyja méhében. Mit jelenthetett ez a találkozás János számára? Az élő frigyláda közeledett hozzá Máriában, akiben az Isten dicsősége lakozik. Ez az istenközelség az, ami hat a magzat Jánosra és hat minden – Isten erőterében élő – emberre. Gondoljunk csak bele, mit jelenthet egy édesanya szentáldozása a méhében lévő magzatnak? – tette fel a kérdést Péter atya. Mekkora kincs, mekkora áldás, amikor az édesanya szívdobbanásán, vérén keresztül Krisztushoz kapcsolódik a magzat! Méltóak vagyunk erre a nagy kincsre? Erzsébet lelkületével mondjuk mi is: „hogy lehet, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám?”. Egyedül a méltatlanság érzése tehet minket alkalmassá az Istennel való találkozásra. A mai ünnep lelkiségéhez a méltatlanság érzésével áthatott örömteli csodálkozás illik.
A következő szép gondolattal zárta Péter atya szentbeszédét: a várakozás, várandósság sajátos női oldala az evangéliumnak, néma vagy majdnem néma férfiakkal, apró személyes, másnak szinte láthatatlan csodákkal, alig kitapintható finom lelki rezdülésekkel, sóhajokkal, megengedésekkel, elengedésekkel, összezárásokkal és feloldozásokkal. Mindezek mögött megtalálható a lélek szinte tapintható közelsége, a csöndes csodák, ahogy az égen egy csillag fölfénylik: egy magzat megfogan, egy szív megdobban, és a lélek ott legbelül bennünk, belőlünk – végre – megszólal.
Szent Janka Imakör
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
