Úrnapját, az Eucharisztia ünnepét tartjuk június 19-én, vasárnap

Ismét elérkezett a nap, melyen az egyházi év egyik legnagyobb ünnepét, Úrnapját ülhetjük meg, idén június 19-én, vasárnap. Úrnapján az Eucharisztiában valóságosan jelenlévő Krisztust valljuk meg, és emeljük e szentséget a hívek figyelmének központjába.

Ezen az ünnepen Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban mutat be ünnepi szentmisét 9 órától, amely a szokásos útvonalon körmenettel, majd szentségi áldással zárul.  

A nyíregyházi főplébánia életében az Úrnapja megünneplésének különleges formája hagyományként van jelen. Ilyenkor nemcsak az egyházközség apraja-nagyja ünnepel együtt, hanem a város többi katolikus híveinek közössége is csatlakozik, így az úrnapi szentmisén és a belvárosi körmeneten több mint ezer ember vesz részt, és tesz együtt tanúságot örömükről, Jézus Krisztusba vetett hitükről.

Debrecenben a Szent Anna-székesegyházban dr. Krakomperger Zoltán általános helynök, plébános délelőtt 10 órától mutatja be az Úr napi ünnepi szentmisét, amelynek végén úrnapi körmenetet tartanak a megszokott útvonalon.

Az ünnep szépsége, különlegessége még a nem hívő emberek szívét is megérinti. A hívek már előző nap lelkesen készülnek, szombaton elkészítik a négy sátrat és másnap kora reggel virággal díszítik az Oltáriszentség méltó fogadására. Külön öröm az idén elsőáldozó gyermekek részvétele az úrnapi körmeneten, akik virágszirmot szórnak a körmeneten.

 ***

Úrnapja eucharisztikus ünnepének eredete a 13. század elejére nyúlik vissza, amikor az albigens és a valdi „újító” keresztények vitatni kezdték Krisztus valóságos jelenlétét az Eucharisztiában.

Ezzel egyidejűleg 1209-ben a belga Liège városában Szent Julianna Ágoston-rendi szerzetesnővér látomásokban kapott felszólítást az Eucharisztia tiszteletére, méghozzá külön ünnep bevezetésével. Teológiai alapot adott hozzá az 1215-ben tartott lateráni zsinat, mely az átlényegülés tanával a kenyér és a bor Krisztus valóságos testévé és vérévé való átváltozását hirdette.

Döntő fordulatot egy zarándokcsoda hozott 1263-ban, a Róma-közeli Bolsenai-tó partján, amikor egy, az Eucharisztiában kételkedő cseh zarándok pap kezében a megtört ostya bevérezte az oltárkendőt. IV. Orbán pápa egy évvel később, 1264-ben elrendelte úrnapja ünnepét, és ezután épült az orvietói dóm a bolsenai csodát őrző ereklye tiszteletére. Az ünnepi szentmise szövegét és himnuszait az éppen Orvietóban tartózkodó Aquinói Szent Tamás szerezte, így az ünnep liturgiája hamar elterjedt az egész Katolikus Egyházban.

Az ünnephez később kapcsolódott a körmenet is. Először csak kehelyben, illetve áldoztatókehelyben vitték az Oltáriszentséget, később már szentségtartót készítettek különleges díszítésekkel. A barokk korban erősödött meg a körmenetek hagyománya, amely mind a mai napig megmaradt.   

Az Oltáriszentséget rendszerint a miséző pap vagy püspök vitte díszes baldachin alatt. Az utcák díszítése is az ünnepléshez tartozott. Szebbnél szebb virágszőnyegeket készítettek, és négy oltárnál álltak meg útközben, ahol egy-egy evangéliumi részletet olvasott fel a pap, vagy a diakónus majd áldást adott; utána folytatódott a körmenet.

 Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye