Szerettem az Egyházat címmel jelent meg Orosz Lőrinc prépost, nyugalmazott főesperes, nyugalmazott plébános önéletrajzi írása a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye kiadásában. A kötetben Lőrinc atya pappá szentelésének 50. évfordulójára készülve tekint vissza életére, a papi hivatása születésnek állomásaira, történéseire.
Az alábbiakban a kötet elején található Püspöki előszót, Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök írását közöljük:
„Szerettem az Egyházat” címmel jelenik meg Orosz Lőrinc prépost, nyugalmazott főesperes, nyugalmazott plébános, aranymisés atya önéletrajzi írása. A múlt idő, ahogy ő fogalmaz, ne tévesszen meg senkit. Ez a szeretet ma is élő, hiszen aki az Egyházat szereti, Krisztust szereti, és a szeretet – tudjuk – „soha el nem múlik”. Krisztust szeretni pedig „teljes szívből, teljes lélekből és teljes elméből” (Mt 22,37) kell.
Elolvasva ezt a könyvet, kitűnik, hogy Lőrinc atya hogyan élte és éli meg ezt az alaptörvényt. Eddigi élete során hogyan viselte el a sok nehézséget, hogyan hordozta keresztjét az Úr iránti szeretetből. Teljes odaadottsággal, hűséggel és a rábízottak iránti felelősséggel. Mindezek forrása pedig a reményteljes hit, az állandó és körülményfüggetlen Isten-kapcsolat.
Az ünnepek és a hétköznapok történetei, a zarándokutak beszámolói és a gazdag fotótár teszi élvezetessé ezt az értékes kiadványt. Olyan érzésünk van az olvasás közben, mintha Lőrinc atyát hallgatnánk. A lelkipásztort, a fáradhatatlan és keresett gyóntatót, a templomépítőt, a közösségszervezőt, a zarándokutak lelkivezetőjét, az „Őseink hite” kiállítás összegyűjtőjét és még sorolhatnánk, aki szolgálatával, tetteivel mutatja meg az Isten iránti szeretetét.
Orosz Lőrinc atya aranymisés lett. Ötven papi évéből immár több mint 31 évet Debrecenben szolgált. Hálát adunk vele és érte azért a helytállásért, amely példát ad a jelen és a jövő papi generációjának. Megköszönjük Istennek eddigi szolgálatát, és mindazt a sok ajándékot, melyet rajta keresztül adott nekünk, az Egyháznak, az egyházmegyének és a Szent Anna-székesegyház plébániai közösségének.
Amikor felvetettem Lőrinc atyának, hogy írja meg élete, papsága történetét, először szabadkozott, de aztán belefogott, és megszületett ez az írás. Hálásan köszönöm, és itt szeretnék külön is köszönetet mondani Bérczes Máriának és Keresztesné Várhelyi Ilonának a szöveg gondozásáért és a szerkesztéséért.
Kívánom, hogy Orosz Lőrinc atya még sokáig tudja szolgálni Isten népét. Tanúságtétele, élete példája és ez a könyv segítsen minél több embernek igazán szeretni az Egyházat, vagyis a mi Urunkat, Jézus Krisztust.
Debrecen, 2022. május 1. Szent József, a munkás ünnepén
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök
Orosz Lőrinc: Szerettem az Egyházat – Debrecen, 2022
Kiadó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Felelős kiadó: Krakomperger Zoltán
Szöveggondozás: Bérczes Mária és Keresztesné Várhelyi Ilona
Borítókép: Szentföld 2005. Dominus Flevit
Nyomdai munkálatok: Kapitális Nyomda – Debrecen – 2022.
Orosz Lőrinc atya a Szerettem az Egyházat című önéletrajzi írását június 18-án, a szombaton az este 6 órakor kezdődő hálaadó szentmise után adja át a jelen lévő paptestvéreinek és a híveknek.
Orosz Lőrinc atyával – pappá szentelésének 50. évfordulója alkalmából – készült interjú ITT olvasható:
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye