Idén, a pedagógusnap alkalmából Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter a gyermekek személyiségfejlődése érdekében végzett kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként Németh László-díjat adományozott többek között Földhátiné Terdik Editnek, a fülöpi Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola angol szakos tanárának. A díjat dr. Rétvári Bence miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár és dr. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár adták át május 31-én, Budapesten, a Pesti Vigadóban.
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye nevében szívből gratulálunk Földhátiné Terdik Edit tanárnőnek az elismerésért, életére és további szolgálatára Isten áldását kérjük!
Az alábbiakban Földhátiné Terdik Edit tanárnővel beszélgetünk a hivatásáról, a 40 évnyi szolgálatában megszerzett tapasztalatairól, bölcsességéről.
– Váratlanul ért a Németh László-díj adományozása?
– Igen, nagyon meglepett. Én csak tettem a dolgomat negyven évig, soha nem gondoltam arra, hogy ezt bármilyen díjjal is elismerjék. Számomra természetes, hogy legjobb tudásom és lelkiismeretem szerint végezzem munkámat a gyermekek tárgyi tudása, vagy az életre való felkészítése érdekében. Szeretném köszönetemet kifejezni Popovics Ferencné igazgatónőnek a felterjesztésért, a munkatársaimnak a kollegiális hozzáállásért, segítségükért, hiszen ez csapatmunka eredménye, együtt tesszük a jót a diákokért.
– 40 év pedagógusi szolgálat ugyanazon iskolában nem kevés idő. Mikor kezdődött?
– 1982-ben az első évet végeztem el a Debreceni Tanítóképző Főiskolán, amikor a szülőfalumban, Fülöpön megüresedett egy orosz szakos tanári állás, és én megkaptam ezt a munkát. A főiskolai tanulmányaimat ezután levelezőn folytattam. 1984-ben szereztem meg tanítói diplomámat, és utána 1988-ban a nyíregyházi Tanárképző Főiskolán még elvégeztem az orosz tanári szakot. ’89-ben pedig központilag úgy határoztak, hogy a továbbiakban az orosz nyelv nem kötelező tantárgy az iskolákban. Nem volt más választásom, tovább kellett lépnem. 1990-91-ben elvégeztem egy 500 órás angol nyelvi középfokú nyelvvizsgára felkészítő tanfolyamot, amelyet kifejezetten az orosz nyelvtanároknak szerveztek, majd 1998-ban a Kossuth Lajos Tudományegyetemen angol nyelvtanári képesítést szereztem, és angol tanár lett belőlem.
– Annyi minden megváltozhatott a 40 év alatt. Milyen volt akkor az iskola?
– Közel kétszer ennyi gyermek járt ebbe az iskolába a mostani létszámhoz képest. Az 1982/83-as tanévben a központi iskolán kívül még 3 telephelyen folyt a tanítás a faluban – Bánházán, Felsőfülöpön és Bernátrészen. Most 130 fő a gyermeklétszám, 40 évvel ezelőtt pedig kb. 250 gyermek vett részt a fülöpi oktatásban. Csökkent a településen élők létszáma, de mára már nagyon elöregedett a lakosság is. A magyar-roma gyermekek aránya is változott. Míg akkoriban a településen csak néhány roma család élt, és az osztályokban 1-2 roma származású gyermek volt, mára már vannak osztályok, ahol kevesebb arányban vannak magyar gyermekek.
Az iskolában csak elfogadó, szerető hozzáállással lehet tanítani. Más megoldás nincs. Az a pedagógus, akinek nem ilyen a szemlélete, az nem sokáig marad ebben az iskolában. El kell fogadni a gyermekeket úgy, ahogy vannak, meg kell próbálni a közösség felé fordítani őket, és ha szükséges nyesegetni a vadhajtásaikat. A többség hagyja ezt a terelgetést, de vannak ellenállóbb gyermekek is.
– A pedagógusi hivatásnak a közgondolkodásban mélyebb tartalma is van, különösen, ha évtizedes, pl. 40 évnyi szolgálatról beszélünk. „Vérbeli pedagógus” szoktuk hallani ezt a kifejezést azokra alkalmazva, ahol a hivatás szülőről gyermekre száll, vagy egy hosszabb időt tölt valaki ebben a szolgálatban. Milyen egy vérbeli pedagógus? Milyennek tartod magad?
– Olyan pedagógusnak tartom magam, aki már nem tud másként gondolkodni, otthon is tanít, nevel, szeretettel terel, irányít, ami nem minden esetben szerencsés.
Inkább a felsős diákokkal tudok jobban szót érteni, szeretek követelni, elsősorban saját magamtól, és ezt elvárom a diákjaimtól is. Maximalista vagyok sok tekintetben, mindig akkor éreztem jól magam, ha minden kihívásnak eleget tettem, erre pedig a pedagógus életében bőven akad alkalom.
A továbbképzésre, tovább fejlődésre adódó alkalmakat igyekeztem mindig megragadni, munkám minőségibb elvégzése érdekében. Az egész életem arról szól, hogy megfeleljek a kihívásoknak. Egyrészt, ez általam támasztott elvárás volt, másrészt pedig meg kellett oldani, amit a helyzet hozott.
– Munkám során törekedtem segítőkészen, megértően viszonyulni kollegáimhoz, gyerekekhez és szülőkhöz egyaránt.
– Nagyon szerettem osztályfőnök lenni. Voltak erősebb és gyengébb, jobban és nehezebben kezelhető osztályaim, egyaránt. A legfontosabbnak mindig azt tartottam, hogy megfelelően tudjam őket vezetni. Igyekeztem mindig azt nyújtani, amire diákjaimnak leginkább szüksége volt: ha bátorítani, megerősíteni, irányt mutatni kellet, akkor azt, ha határozottabb, szigorúbb fellépésre volt szükség, akkor azt. Szolgálatom során hét osztályt ballagtattam el, majd 2013-ban kineveztek igazgatóhelyettesnek, és ezután már nem lehettem osztályfőnök. A pályakezdés óta mintegy három generációt tanítottam, van olyan öregdiákunk, akinek már az unokája is hozzánk jár.
– 40 év alatt egy bölcs gondolkodásmóddal is kiegészül az ember életszemlélete. Mi az, amit a fiatal pedagógusoknak mindenképpen átadnál?
– A nehézségek nem azért vannak az életünkben, hogy feladásra kényszerítsenek bennünket, hanem, hogy szembe álljunk velük és minden helyzetben az előremutató megoldást válasszuk. A fiatalok egy része könnyen feladja. Azt tanácsolom nekik, hogy minden helyzetben találjanak valamit, amiért mégis érdemes folytatni ezt a hivatást. Akkor tud valaki ezen a pályán megmaradni, ha talál benne olyan célt, amiért érdemes dolgozni. Minden iskolának megvannak a maga nehézségei.
– Tartsák szem előtt, hogy minden gyermek jó valamiben és mindegyiknek azt kell nyújtani, amire leginkább szüksége van.
– Munkánk során folyamatos megújulásra, az új kihívásokhoz való alkalmazkodásra van szükség.
– Sokkal hatékonyabban tudjuk végezni a munkánkat, ha egymást segítve, támogatva, közösen dolgozunk a ránk bízott gyerekek fejlődése érdekében.
– Legkedvesebb élményedről szeretnélek kérdezni. Mi van a szívedben?
– Minden egyes ballagás, különösen, amikor saját osztályaimat kellett útra bocsátanom, mély nyomot hagyott bennem, eléggé megérintett engem. Ilyen tekintetben nem mondom magam szerencsés alkatnak, mert ez azt is jelenti, hogy nehezen tudtam elszakadni bizonyos dolgoktól, így a „hozzámnőtt” diákoktól is.
Másik kedves élményem egy kisfiúhoz fűződik, aki bár nem nagyon szeretett tanulni, de jó szakember lett belőle. Hasonlítottam a nagymamájához. Amikor negyedik osztályos volt, és türelmetlenül jelentkezett az órán, már nagyon szerette volna megmondani a megoldást, akkor nem azt mondta hirtelen, hogy: „tanár néni!”, hanem, hogy „mama!”. Ez többször is előfordult, nagyon kedves emlék.
Magaménak vallom azt az ismeretlen szerzőtől eredő idézetet, amely így hangzik: „Az ember valódi értéke nem eszétől, hanem akaratának erejétől függ”. Szerettem a gyerekekben tudatosítani azt, hogy érdemes küzdeni, akarni, mert akkor elérik a céljukat.
Öregdiákjaink között van közgazdász, ügyvéd, gyógyszerész, mérnök, informatikai szakember, pedagógusként visszatérő – vannak főiskolát, egyemet végzettek, és nagyon jó szakemberek, szakmunkások. Általános iskola befejezése után minden gyermek továbbtanul 1-2 kivétellel.
– 40 év távlatában a pedagógus több szempontból is rálát az elmúlt évtizedekre, értékel, összehasonlít, látja a változásokat.
Régen minden követhetőbb volt, sokkal nyugodtabb életmódban éltünk. Akkor is voltak elvárások, követelmények, de nem éltük meg akkora stresszként a látogatásokat, bemutató órákat, mint ahogyan most a fiatalok, és kevésbé fiatalok, megélik például a minősítéseket. Most jóval nagyobb teher nehezedik a fiatal pályakezdőkre és a tapasztalt pedagógusokra egyaránt.
– Fenntartó alapján is van összehasonlítási alapod. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye 2016-ban vette át az iskolát.
Az átvétel előtti években takarékossági okokból lezárták az iskola régi szárnyát és zsúfoltan voltak a diákok. Mindenhol, még a mostani gazdasági irodában is osztályok tanultak. Ez a zsúfoltság nagyon rossz hatással volt mind a felnőttekre, mind gyermekekre a viselkedésükre, tanulmányaikra egyaránt. A hittanórákat pl. az előtérben tudtuk megtartani.
Az iskola infrastruktúrája pedig az egyházmegyének köszönhetően képzeleten felüli. Újra nyithattuk a régi épületszárnyat, megújult a tornaterem, a sportpálya, játszóteret és rekontán borítású sportpályát kaptunk, megújultak a tantermek, a berendezés egy része is kicserélődött, interaktív táblák segítik az oktatást minden tanteremben. Mindezen megújulásokat csodaként éljük meg. Az igényesebb környezet a gyermekekre is pozitív hatással van, jobban vigyáznak a rendre, kevésbé fordulnak elő rongálások.
„Tarts meg a rendet és a rend megtart téged!” – Szent Benedek jótanácsa kezd beérni. Ha a gyerek rendet lát maga körül, egy rendbe rakott épületbe jár, akkor nem kezd el rongálni, csak a nagyon kirívó esetekben fordul ez elő. A mi gyermekeink is nyitottak a jóra.
Szellemiségben is jelentős változást tapasztalunk az iskolában. A gyermekek kicsit lecsendesedtek. Eljutottunk odáig, hogy a rendetlenebb diákoknak is van fogalma arról, hogyan kellene viselkedni. Ha nem is mindig sikerül a szerint cselekedni, de legalább látják a helyes irányt.
A hitéleti programok tekintetében is óriási fejlődésen megy keresztül az intézmény. Popovics Ferencné igazgatónő szívügyének tekinti a lelki élet fejlesztését, különösen ünnepek előtt érzékelhetőbb ez, de más időszakokban is, pl. egy-egy szent életét dramatizálva ismerik meg a gyermekek mélyebben az egyházat, amelyet a templomban is bemutatnak a híveknek.
Előző években a diákoknak is szerveztünk lelkigyakorlatot, erre meghívtuk a miskolci jezsuitákat, illetve más alkalommal pedig a nyíregyházi Szent Imre Gimnázium fiataljait.
Azt viszont nehéz szívvel mondom, hogy még mindig sok a kereszteletlen, gyermek. A falu nagy része görög katolikus, és nagyobb létszámban vannak római katolikusok a reformátusokhoz képest. A római katolikusok száma az egyházmegye jelenlétének köszönhetően egyre jobban növekszik.
– Milyen terveid vannak a 40 éves munkaviszony után?
– Még nem hoztam meg a végleges döntést, de szeretném kérni hamarosan a nyugdíjazásomat. Szüleim még élnek, most ünnepeltük a 60. házassági évfordulójukat, és szeretném nekik és nagynénémnek, a „pótanyukánknak” viszonozni mindazt a jót, amit tőlük kaptunk, hogy könnyebb legyen az életük. A lányom dolgozik és vár rám a kedves, bölcsis, két éves unokám, akire szintén több időt szeretnék fordítani.
– Hiányozni fognak a diákok?
– Igen, ők is és a kollégák is. Sok teendőm lesz otthon, unatkozni biztosan nem fogok, el leszek foglalva az otthoni dolgaimmal. De ez az élet rendje, ezt könnyebben elfogadja az ember, mint ha egy betegség vagy más ok miatt kellene abbahagyni a munkát.
Kovács Ágnes – Örömhír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
