„Katona, mi a neved?”– kiáltott Nagy Sándor ókori hadvezér a csatából megfutamodó katonára. „Sándor” – hangzott a válasz.” „Akkor vagy a nevedet, vagy a magatartásodat változtasd meg, mert ilyen névvel, mint Sándor nem futunk el a csatából.”
Ha mi, Krisztus katonái, vagyis keresztények vagyunk, akkor nem futhatunk el a csatából. Magatartásunkat úgy kell formálnunk, hogy méltó legyen ahhoz, Akit szolgálunk, és nem akárkit szolgálunk, hanem a leghatalmasabb Urat, Jézus Krisztust, Aki valóságos ember, meghalt értünk, föltámadt, mert valóságos Isten is. Istent szolgálni pedig a legnagyobb dicsőség! – Így szólt Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök az egyházmegye ministráns fiataljaihoz, „Krisztus katonáihoz” április 23-án, a nyíregyházi Szent Imre köznevelési intézmény kápolnájában bemutatott szentmisén.
A hagyomány szerint az egyházmegyei ministránstalálkozó minden évben püspöki szentmisével kezdődik, amelyen Kálmán József egyházmegyei ministránsreferens, a ministránsokat elkísérő papok, és az egyházmegye papnövendékei is jelen vannak. A program közös szervezésnek az eredménye, a lelkipásztorok és a kispapok javaslataikkal, ötleteikkel teszik még sikeresebbé a napot.
A főpásztor a szentmisén elhangzott elmélkedésében először is hálát adott a Jóistennek azért, hogy az Úr meghívta a papokat az Ő szolgálatára, de minden embert is meghívott a Vele való közösségre, a mennyországba, és arra, hogy építsék Isten országát. E különleges meghívás szól a ministránsoknak is, hogy Jézus közelében szolgáljanak a szentmisén, a szertatásokon. Éppen ezért a pap után a hívek között ők vannak a legközelebb Jézushoz. Jézus számít rátok! – emelte ki a püspök atya, majd elmondta, hogy bár a szentmisét ministránsok nélkül is be lehet mutatni, az asszisztencia szépsége, a ministránsok Istenhez méltó cselekedetei, magatartása növeli Isten dicsőségét. A ministrál latin kifejezés azt jelenti: szolgálni, ennek értelmében a papok is ministrálnak, vagyis szolgálnak Jézusnak.
A püspök atya ezután arról beszélt, hogy kik lehetnek ministránsok. A Szentírásra alapozva kifejtette, nem csak a különleges képességűeknek szól a hívás, hanem mindenkinek. Csak azon múlik, hogy ki mennyire szeretne szolgálni Jézusnak, mennyire van ott a szíve, mennyire akar beleállni a „csatába”, a küzdelembe, mennyire képviseli Jézust.
A szentleckében hallottuk, hogy Péter és János írástudatlan és tanulatlan emberek voltak. Ennek ellenére mégis apostolok lettek, Jézus meghívta őket és küldetést adott nekik. Milyen érdekes az, hogy „fölismerték bennük Jézus tanítványait” (ApCsel 4,13).
Fölismerik-e bennetek, a szolgálatotokon, viselkedéseteken Jézus tanítványait? – tette fel a kérdés a püspök atya. – Minden keresztény embernek ez a feladata, hogy legyen rajtunk felismerhető Jézus Krisztusnak a szeretete. Fölismerik-e rajtunk a Jézustól kapott küldetést, amely így szól: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16,15).
A feltámadás után Jézus Mária Magdolnával találkozott először, akiből annak idején hét ördögöt űzött ki. (ld. Mk 16,9) Kiből lehet tehát küldött, tanítvány, Krisztus katonája? Nem az előélet, a képességek számítanak, hanem Jézus Krisztus meghívása, Aki mindannyiunkat szeret, és így ad nekünk is küldetést. Amikor megjelent a tanítványoknak, szemükre vetette, hogy nem hittek a küldöttekben. Ennek ellenére nem ledorgálta, hanem megbízta, meggyógyította, megerősítette őket a találkozás élményével, erőt adott nekik, és később elküldte a Szentlelket, hogy képesek legyenek a szolgálatra, az életüket is odaadva Jézusért, Isten országáért. Így lett fölismerhető a viselkedésükön, az életükön, hogy Jézus Krisztusnak a tanítványai, küldöttei.
„A ministránstalálkozó is segít benneteket, hogy megerősödjetek hivatásotokban, hogy Jézus dicsőségét hirdethessétek a magatartásotokkal, életetekkel, jóságotokkal, szeretetetekkel. Jézus belelát mindannyiunk szívébe. Látva a jóindulatot, a jó szándékot, a készséget a szolgálatra és azt a kicsi jót, ami mindannyiunk szívében van, azt mind megerősíti, fölhasználja, és így tudjuk teljesíteni a küldetésünket. Nem kis feladat ez!
Rossz világban élünk, de ha ezen kezdünk siránkozni, nem jutunk sehová. Ha viszont el kezdjük tenni a jót, megtapasztaljuk azt, hogy ebben is milyen sokan mellénk állnak, mert szeretjük Istent és egész életünkben neki szeretnénk szolgálni. És akkor nem kell ránk szólnia az Úrnak, hogy „Katona mi a neved?” „Keresztény.” „Ilyen névvel nem futunk el a csatából! Vagy a magatartásodat, vagy a nevedet változtasd meg!”
Nagyon sokan sajnos megváltoztatják nevüket, elhagyják Istent, a szeretet forrását. Mi azt kérjük, hogy tartson meg bennünket az Ő útján, vezessen a szolgálatában egészen az örök életig! – fejezte be elmélkedését Palánki Ferenc püspök atya.
A szentmisét követően a ministránsok csoportokba rendeződve forgószínpad szerűen a kijelölt hat állomáson különböző feladatokat végeztek el: szentírás-, hittan ismereti tudásukat is felmérhették, valamint ügyességi játékokon is részt vehettek.
Az állomásokon a jelen lévő lelkipásztorok fogadták őket, de érdeklődve hallgatták egyházmegyés kispapjaink: Nyeste Tamás, Tatár Bálint, Mokánszki Máté megosztásait is, akik többek között arról beszéltek, hogy milyen volt ministránsként szolgálniuk, hogyan élték ezt meg, és ebből hogyan született meg a papi hivatásuk.
A délelőtt zárásaként a Szent Imre egyházközség és az Szent Imre köznevelési intézmény fiataljai táncoltatták meg a résztvevőket, ebbe mindenki örömmel aktívan bekapcsolódott. Ennek részeként a táncos csapat egyik tagja, a 20 éves Lukács Antal tanúságtételében a ministránsokhoz szólt. Elmondta, hogy már sok mindent megélt, és igyekszik jó keresztényként élni. Úgy gondolja, hogy a mai világban az a fontos, hogy szolgálni tudjuk egymást, barátainkat, embertársainkat, és erre a feladatra a ministrálás teljesen megfelel.
Majd bátorította a jelenlévőket arra is, hogy egy pillanatig se érezzék azt, hogy a ministrálás „gáz” dolog, nem az, sőt nagyon is vagány dolog, sőt, Palánki püspök atya megfogalmazása szerint kiváltságot jelent, hogy egy karnyújtásnyira lehetnek Jézustól, Akit szolgálnak. Ez nem adatik meg mindenkinek. Lukács Antal fontosnak tartotta elmondani azt is, hogy ne engedjék el egymás kezét, tartsanak ki azok mellett, akikkel hasonlóan gondolkodnak, ne engedjék, hogy a világ különböző negatív hatásai elvigyék őket bármilyen irányba.
A nap ebéd után játékos vetélkedővel folytatódott, majd ünnepi vesperással zárult.
Kovács Ágnes – Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
