Nagycsütörtök délelőttjén hagyományosan olajszentelési szentmisét vagy más néven krizmaszentelési szentmisét tartottak az egyházmegyék székesegyházaiban a főpásztorok a papság tagjaival együtt. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban mutatott be ünnepi szentmisét, amelyen megáldotta a keresztelendők és a betegek olaját, valamint a krizmát. Az Eucharisztia és a papság (egyházi rend) alapításának ünnepén a jelenlévő papok megújították a szenteléskor tett ígéreteiket, kifejezve közösségüket a főpásztorral és az Egyházzal.
„Istennek országává és papjaivá tett minket” (Jel 5,10) – kezdte homíliáját Palánki Ferenc megyéspüspök a Jelenések könyvéből vett mondattal, amely azt fejezi ki, hogy a papság együtt, egy közösségben, de személy szerint is Isten országának a hordozói, amerre járnak, Isten országát hordozzák. Minden megkeresztelt részesül ebben, de különleges módon szolgálják ezt az országot a szívükben is azok, akik a felszentelés révén papok lettek.
Ezután a főpásztor a választott nép messiásvárására emlékeztetett, amely arra számított, hogy a Messiás eljön, rendet tesz, legyőzi, megszünteti az ellenségeket, világuralmat ad a választott népnek. És eljött a Messiás, de nem a világban rak rendet, hanem a szívünkben – fogalmazott a püspök atya, majd kifejtette, hogy a Messiás a kereszten mutatja meg, hogy neki nem ellenségei vannak, hanem gyermekei. Ő nem legyőzi az ellenségeit, hanem megváltja a gyermekeit. „Ennek az Úrnak lettünk mi a szolgái, aki a mi szívünkben is megalapította országát és papjaivá tett, hogy bemutassuk nap mint nap azt az áldozatot, amelyet Ő mutatott be az utolsó vacsorán és a kereszten – hangsúlyozta a főpásztor.
Az utolsó vacsora szentmiséjének teljességéről így beszélt: „Bár még nem volt kidolgozva, hogy a szentmisén milyen lesz a rítus, milyen szertartási szabályok szerint mutatják be, de mint ahogy a magban ott van a kalász, az utolsó vacsora szentmiséjében ott volt a teljesség. És Jézus Krisztus rábízta az egyházra, a közösségre, az emberekre, hogy majd a Szentlélek vezetésével kimunkálják a szentmise szertartását. Így mutatjuk be mi a szentmisét most 2022-ben, az Eucharisztikus kongresszuson ajándékba kapott ruhákban. A legnagyobb ajándék maga Krisztus, Aki meghívott bennünket, hogy bemutassuk az Ő áldozatát templomainkban, építsük a közösségét, az országát és hirdessük mindenkinek az evangéliumot, azt, hogy Isten feltétel nélkül szeret bennünket. Szeretetét nem kell kiérdemelni, hanem válaszolni kell rá. Ezt a választ adjuk mi is, amikor megújítjuk a papi ígéreteinket, újra kifejezzük az elkötelezettségünket abban, hogy kihez tartozunk, megvalljuk a hitünket, mert Ő papjaivá, országává tett bennünket. Nem azért, mert megérdemeltük, mert jobbak vagyunk, mint a többi ember, hanem egyszerűen az Ő meghívó szeretetéből, újjáteremtő kegyelméből.
Jézus Krisztus papjának lenni nem kiváltság, hanem szolgálat. Isten dicsősége, boldogsága nem lesz nagyobb azáltal, hogy mi dicsőítjük Őt, de nagyobb lesz bennünk az öröm, a béke, és a közösséginkben a szeretet. Mert ahol Isten dicsősége, ott van a mennyország. Ezért kell Őt dicsőítenünk, és mindenért hálát adnunk.
Ezt követően Ferenc püspök a szolgálatról fejtette ki gondolatait: „Amikor szolgálatról beszélünk, magunk elé idézhetjük a Nagycsütörtök estét. Ki az, aki szolgál? Az Isten. Fölvette emberi testünket, hogy szolgálni tudjon. A teremtő Isten szolgál a teremtményének, a Teremtő alulról néz fölfelé a teremtményre és mossa a lábát. Micsoda alázat, áldozat, szeretet, amivel Jézus megszólít, meghív bennünket és aztán a kegyelmével fölken, hogy papjai, az Ő országának hordozói legyünk. Áldozattal jár mindez. Azzal, hogy vállaljuk az áldozatokat, a mindennapi kereszthordozást, tulajdonképpen csak hozzá leszünk egyre inkább hasonlóak, hiszen Őt követjük. Arra hívott bennünket, hogy „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen” (Mt 16,24). Ez szenvedéssel jár, de megígérte, hogy velünk van, minden nap. Amikor jó dolgok történnek velünk, minden sikerül, hálát adunk Istennek, hogy milyen jó, hogy velünk van. De amikor nem sikerülnek a dolgaink, nem várakozásainknak megfelelően alakul az életünk, sokszor azt gondoljuk, hogy nem segít Isten, csak néz minket. Mennyire nem igaz ez! A Passió történetben halljuk, amíg az Istenember szenvedett a kereszten, közben a nép ott állt és bámészkodott (ld. Lk 23,35). Igazából Ő szenved bennünk is. Amikor az ember szenved, akkor az Isten is szenved.
Ennyire vállalta velünk a közösséget, értünk az áldozatot, hogy megmutassa a szeretetét. Ezzel igazol bennünket is, hogy mindig velünk van. Amikor emberré lett, nem azzal törődött: mi lesz velem, ha elmegyek, hanem mi lesz velük, ha nem megyek el hozzájuk.
A mennyei Atya a feltámadással, vagyis az örök élettel igazolta Fiát, a keresztig menő, élét odaadó szeretetét. Ennek az Istennek, és az Ő országnak vagyunk mi a szolgái. Sokszor keresztet hordozunk, érezve gyengeségeinket, gyarlóságainkat, emberi hiányosságainkat, olykor méltatlanságunkat, és Ő mégis szeret bennünket, mégsem mond le rólunk. Újra meg újra kéri, újítsuk meg elköteleződésünket, csatlakozzunk hozzá, válaszoljunk szeretetére.
A főpásztor az elmélkedés végén megköszönte a közös ünneplést és paptársaihoz fordulva azt kívánta, hogy szolgáljanak azzal a meggyőződéssel, hogy Isten akkor van igazán jelen az életükben, ha a rájuk bízottakkal egyre több jó történik. „Akkor igazol bennünket, hogy az Ő szolgái vagyunk, ha az Ő országának hiteles tanúi vagyunk. Segítsen Isten kegyelme, és kérjük, hogy a hívek kísérjenek bennünket imáikkal, hogy egyre jobb papok legyünk, hogy a hívek egyre jobb hívek lehessenek.
A püspök atya a ministránsokhoz is szólt, kifejezte örömét, hogy ők is jelen vannak ezen a szentmisén, és kérte a Jóistent, hogy közülük egykor többen is a papok közösségéhez tartozzanak. Köszöntötte a kispapokat is, akik hivatásáért és újabb papi és szerzetesi hivatások születéséért szintén kérte a hívek imáját.
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
