A debreceni Szent Anna-székesegyházban virágvasárnap, nagyhétfőn és nagykedden az esti szentmisében nagyböjti prédikációsorozatot tartott dr. Bagyinszki Ágoston ferences szerzetespap, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola rektorhelyettese, tanszékvezető tanára. Előadásának címe: Tisztára mosták lelkük köntösét Szent Véredben – Húsvéti katekézis az emberi lélekről és lelkünk gondozásának szükségességéről, módjáról.
Bagyinszki Ágoston atya a triduum első alkalmán a passió elhangzása után bevezető gondolataiban arról a századosról beszélt, akiről az evangélisták beszámolnak, hogy a Jézust megfeszítő katonák között volt: „A százados hallva ezt a halálkiáltást, és látva, Jézus hogyan lehelte ki a lelkét, így szólt: »Ez az ember valóban az Isten fia volt«. Jézus végső megnyilvánulása életet fakasztott, már ott a kereszt tövében is. A történet pusztítást és pusztulást ábrázoló felszíne mögött már a kezdet kezdetén is kinyilvánul, hogy Krisztusban az élet legyőzte a halált. Olyan ez, mint amikor egy eleven fa kérgén, majd az évgyűrűk rétegein át belefúrnak egy gyógyszert rejtő növény kemény törzsébe, hogy annak közepén a nedvkeringés fő erét megcsapolhassák, és így hozzáférhetővé váljon valamiféle gyógyszer a kínzó bajainkra. Jézus győzelmes halálkiáltását a passiótörténet ilyen középpontjaként ábrázolják az újszövetségi könyvek, amelyben az evangélium és a megváltás orvossága rejlik számunkra.”
Ezután a szónok egy angol író (Topping) elmélkedésére utalt, aki megpróbált behatolni a kereszt tövében álló római százados szíve gondolataiba, amikor ezt írja: „Ilyen halál még sohasem volt, mert felülmúl minden képzeletet.
Ő nem a halállal küzdött. A halál az Ő szolgája volt, az nem uralkodott rajta. Ezt az embert nem győzték le… A kereszten valami sokkal komolyabb dologgal küzdött, amilyenek a farizeusok epés megjegyzései. A végén a győzelem kiáltása tör fel belőle.
Mindenki azt kérdezte, mi volt ez, de én különbséget tudok tenni csata és csata között. Ezer között is felismerem a győzelem kiáltását.”
Jézus halálának erről az egyedülálló pillanatáról minden evangelista említést tesz: Kraxas phoné megalé – Clamans voce magna – Nagy hangon felkiáltva kilehelte lelkét! Ágoston atya kifejtette: „Ebben a kiáltásban benne rejlik mindaz, amit Jézus korábban elmondott nekünk, és amit még mondhatott volna, ha meghallgatjuk. Ez a kiáltás tovább hangzik a századokon át, és minden emberi kiáltásnál, a háború, a fájdalom, az öröm, a kétségbeesés kiáltásainál hangosabb. Sőt van még valami nagyon fontos ezzel a kiáltással kapcsolatban. Ahol a többi evangelista azt írja, hogy: „Jézus hangosan felkiáltott és kilehelte lelkét”, ott János azt mondja: „Lehajtotta fejét és kilehelte a Lelket” (Jn 19,30). Mindez azért történt, hogy jelezze, minek kell lejátszódnia a szívünkben.
Jézus nem a sziklák megváltásának a művét teljesítette be, amikor felkiáltott. Más „szikláknak” kell megrepedniük: az emberek „kőszíve” az, ami őt a Golgotára juttatta.
Nem vaktában kell találgatnunk tehát Jézus kiáltásának titkát. Ennek a Szentlélekben hangzó kiáltásnak maga a sugalmazó Szentlélek tárja föl az értelmét az evangéliumok és a Szentírás lapjain, és az Anyaszentegyház Lélektől ihletett liturgiájában. A kiáltás: az örök-eleven, ellenségszeretetig lendülő önzetlen győzelmi kiáltás. Mert regnavit a ligno Deus – az Úr a keresztfáról országolt…”
A bevezető gondolatok után Bagyinszki Ágoston atya hangsúlyozta, hogy anagyhetet bevezető evangéliumot hallva kell, hogy annak gazdagságából találjunk egy szálat, amely megérint bennünket, amelyen elmélkedhetünk, közelebb kerülve Isten igéjéhez, az egyház tanításához.
Ágoston atya a három esti szentmisében a lélekről elmélkedett. Mindenekelőtt azt kérte, hogy gondolkodjunk el azon, mit is jelent az, hogy az ember szellemi teremtmény olyan módon, hogy a személye testet és lelket foglal magában. Majd további kérdéseket is felvetett: Hogyan törődjön az ember a lelkével a mindennapok sodrában? Hogyan készüljünk a mindannyiunk számára egyszer eljövő fontos pillanatra, amikor a lelkünk eloldódik a testünkről, hogy Istenhez közelebb kerüljön, az Ő ítélete alá essen, hogy azután az Isten által számunkra készített beteljesedés a mienk lehessen.
Ágoston atya a Szentírásban található, a lélekről szóló mondatokat is idézett: „A lélek ugyan készséges, a test azonban erőtlen” (Mt 26,41). Halljuk Jézusnak a Getszemáni-kertben a tanítványokhoz intézett szavait. „Halálosan szomorú a lelkem – mondta nekik. – Maradjatok itt és virrasszatok velem!” (Mt 26,38). Azután a keresztútja végén kilehelte lelkét. De eszünkbe juthat a hegyi beszéd során elhangzott tanítása is, ahol azt mondja, hogy a lélek többet ér az egész világnál: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Mt 16,26).
Sokféleképpen fókuszál a Szentírás a lélekre, másképp, mint ahogyan mi a hétköznapokban asszociálni szoktunk. A magyar nyelvben a lélegzettel hozzuk kapcsolatba azt, ami titokzatos módon az Istennel való kapcsolatnak az ajándéka bennünk – fogalmazott a szónok, majd arra is kitért, ha el kellene magyaráznunk, mi is a lélek, zavarba jönnénk. Mit jelent az, amikor azt mondjuk, nem csak testem van, hanem lelkem is, ami által a Szentlélek erőterében lelki életet élek? Mi is ez a lelki élet? A régiek erre azt mondták, hogy ez a Szentlélek Úristen hatása alatt élt teljes emberi élet.
Vajon ezt a valóságot tapasztaljuk magunkban, a másikban? Vagy következtetünk rá? Hiszünk-e a lélekben? Az előadó olyan európai országokban végzett felmérési eredményekről is beszélt, amelyek során arra keresték a választ, hogy hisz-e az utca embere a lélek létezésében. Magyarországon a népesség 63 %-a hiszi, hogy valamilyen módon van lélek. Ez többszöröse az aktívan vallásos magyarok arányának.
Krisztus a modellje annak, ahogyan a keresztények elkezdtek gondolkodni a test és a lélek egységéről az emberben. Az ember személye az, ami a figyelmünk fókuszába kell hogy kerüljön, hogy értsük a testet, értsük a lelket.
A szónok a következő két napban afelől közelítette meg a kérdést, hogy milyen módon testi és lelki az ember.
A Szentírás mindkettőről, nemcsak a lélek feltámadásáról, hanem a test föltámadásáról is beszél: „az Ige testté lett” (Jn 1,14). Amikor a Szentírás említi a testet, akkor az egész emberre gondol, aki ott van Isten gondolatában, és aki ilyen módon a feltámadásnak is részese lesz. Ugyanígy, amikor a lelket említi, az is a teljes embert jelenti. A Szentírás nem ismeri a test és a lélek szembeállítást, amit mi a hétköznapjaink gondolkodásmódjában annyira magától értetődően kezelünk.
Érdemes szembenézni az életünk végén a halál eseménye által nekünk szegezett kérdésekkel is. Igaz, hogy a keresztény hit a beteljesedést a feltámadásban a megdicsőült test módján képzeli el, amelynek a húsvétkor feltámadt Krisztus a mintája, de ott a személyes halálunkat követően a lelkünk egy epizodikus főszereplő. Egy ideig a lelkünk képvisel minket. Vajon mit jelent ez számunkra ma?
Bagyinszki Ágoston ferences szerzetespap elmélkedésének folytatását a második részben olvashatjuk.
Kovács Ágnes – Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
