27 óra intenzív találkozás az Úrral, a közösséggel és önmagunkkal a „színeváltozás hegyén”. Kicsoda Jézus Krisztus, milyen ígéreteket tett, mit mond rólunk, hogyan teszünk Róla tanúságot, milyen Vele a kapcsolatunk, mit jelent számunkra a hegyre épült város szimbóluma, és milyen üzenettel bír az egyházmegye központjában dolgozók számára, hogyan kell szolgálnunk, védenünk az egyházmegye nagy közösségét? Ezen és ehhez hasonló keresztény hitünket érintő kardinális kérdésekre kerestük a választ azon a kétnapos lelkigyakorlaton, amelyre Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök atya hívott meg bennünket, az egyházmegye Püspöki Hivatalának dolgozóit.
Babály András nyírbátori plébános lelkivezetésével az április 5-6-ig tartó nagyböjti lelkigyakorlaton mi, a „hegyre épült város munkatársai” a 935 méteres magasságban lévő Mátraszentimre-Bagolyirtás, Stella Katolikus Egyházi Üdülőjében készültünk a szent három nap és húsvét misztériumának méltó megünneplésére.
A lelkigyakorlaton Palánki Ferenc megyéspüspök atya két alkalommal mutatott be szentmisét az üdülő kápolnájában, majd Babály András atya a szentmiséken elhangzott elmélkedésekkel együtt összesen öt alkalommal tágította elsősorban a szívünket, frappáns gyakorlati feladataival pedig a szakmai és a személyes vonásainkat is volt lehetőségünk bemutatni egymásnak.
A Stella üdülőhöz érkezve legelőször a Fallóskúti Mária-kegyhelyhez látogattunk el az erdőn át. A közel 5 km-es gyalogos zarándokutunk nemcsak a fizikai megérkezés élményét nyújtotta számunkra. A kegyhely történetét, életét a házigazdánk, Dobák Gábor atya, Mátraszentimre plébániai kormányzója, a Stella üdülő igazgatója mutatta be. Több dologra is rácsodálkoztunk, többek között arra, hogy az imameghallgatások, csodás gyógyulások napjaink történeteibe is beleilleszkednek, amely vonzza a messziről érkező zarándokokat is. Gábor atya egy két évvel ezelőtti imameghallgatást is megosztott velünk. Sokan életük nagy pillanatait is itt az erdő mélyén élik át, esküvőket, keresztelőket is tartanak az Erdők Királynője-kápolnában. Sokunkban az az elhatározás is megfogalmazódott, hogy alkalomadtán visszatérünk oda néhány csöndes napra.
Lelkigyakorlatra azzal a vággyal indul el az ember, hogy megálljon, letegye az élet terhét, felüdítse testét, lelkét, megerősítse önmagát. A két napot siker koronázta, hiszen már az első nap estéjén felidéztük magunkban Péter apostolnak a színeváltozás hegyén elhangzott mondatát: „Uram, jó nekünk itt lenni!”
A lelkigyakorlat elmélkedéseinek központi kérdése volt, hogy mi a korunk emberének legnagyobb hitbeli problémája. Már nem az, hogy hiszek-e, vagy sem, hanem hiszek-e Jézus Krisztus ígéretében, az ígéretek beteljesülésében: „Mindazt, amit Isten valamennyi próféta ajka által előre hirdetett Fölkentjének szenvedéséről és haláláról, feltámadásáról, most beteljesítette.”
András atya a két nap során a kinyilatkoztatás fényében mutatta meg nekünk, hogy kicsoda Jézus Krisztus, mit mondott a követőiről, milyen ígéreteket tett a követőinek, és mi hogyan viszonyulunk ezen ígéretekhez, amelyek beteljesülését már most megtapasztalhatjuk.
Ezen az úton többek között a legfontosabb kérdések: Ki vagyok én? Mennyire ismerem önmagam? Hogyan teszek tanúságot a világban arról, hogy „egy istenarc van eltemetve bennem”? A bevezető előadáson Reményik Sándor: Istenarc című verse is elhangzott, amelynek sorai az önmagunknak feltett kérdések megválaszolására ösztönöznek bennünket.
„Egy istenarc van eltemetve bennem,…” András atya azt kérte tőlünk, hogy a valaha készült legszebb fotót képzeljük el magunk elé, nézzünk rá, felismerem-e magamban Isten arcát? Ki vagyok én?
„Néha magamban látom, néha másban…” Amikor meglátom magamban Isten arcát, látnom kell a másik arcában is, de hányszor felsejlik annak vágya, hogy mások fedezzék fel Őt bennem. De egyedül ezt is nehéz előhozni: „Akarom kibányászni magamat…” Testvéreim, jertek, segítsetek,…” A lelkigyakorlatok arról szólnak, hogy elkezdek dolgozni önmagamon, kibányászom Isten arcát és ebben egymás segítségére vagyunk: „Egy kapavágást ti is tegyetek,…” Mert az az arc igazán én vagyok…” Nem nyugszom, míg nem hívom elő…”
András atya hangsúlyozta, tudnom kell, ki vagyok, azt, hogy mások mennyire ismernek engem, és mi az, amit nem tudnak rólam, de szívesen megosztom embertársaimmal, barátaimmal, munkatársaimmal. Ezen kérdéscsoport a vacsora utáni esti kötetlen beszélgetésen is elő került, amikor bemutatkozó kártyák segítségével a személyes és a szakmai énünkre legjellemzőbb szimbólumokat kellett bemutatnunk a közösségnek.
András atya kedvelt lelki íróinak gondolatait, valamint a II. Vatikáni Zsinat meghatározásait is alkalmazta a lelkigyakorlat során. A kinyilatkoztatásról, Isten önközléséről a következőket idézte: „A Láthatatlan Isten lángoló szeretettel lehajol az emberhez, eljön közénk, Jóságában és Bölcsességében úgy határozott, hogy közli Önmagát, és tudtunkra adja akaratának szent titkát – Jézus Krisztust -, megosztja velünk kapcsolatos tervét, és meghív a vele való közösségbe és az örök életre.”
„Az örök igazságot hordozó mondaton is érdemes elgondolkodni. Mit tudunk mi ebből meríteni? A kinyilatkoztatás csúcsa Jézus Krisztus, minden, amit Isten értünk tett, az Jézus Krisztusban egy személyben megjelenik. Megosztja a velünk kapcsolatos tervét, meghív a Vele való közösségre és az örök életre. Isten öröktől fogva van, most is szól hozzánk, szavának olvasásakor szólít fel életem megváltoztatására, és hogy életközösségbe lépjek vele. A kezdeményezés az Atyától indul, Krisztussal jut el hozzánk, és a Szentlélek által válik teljessé.
Krisztus a Lélekben ölel át, tölt be bennünket, a Lélek által vagyunk Krisztusban és Krisztus által az Atyában. Úgy fel vagyunk vértezve, hogy ennél jobban már nem is lehetne” – fogalmazott a lelkivezető, majd a következő kérdéskörre irányította figyelmünket:
„Krisztus ígéreteiben elmélyedve azt is meg kell válaszolnunk, hogy kicsoda Jézus Krisztus számunkra. Hogyan közeledek hozzá, az emberi, vagy az isteni alakjához? Melyik a vonzóbb számomra, melyik úton indulok el Jézus Krisztus megismerésében. Aki megismeri Krisztust, annak nincs olyan nehézség az életében, hogy ne tudna úrrá lenni rajta. Isten úgy lép az életünkbe, hogy szól hozzánk, kinyilatkoztat, kezdeményez, társalog velünk, kapcsolatba lép, közösségbe hív.
Babály András atya bevezető előadása után még volt alkalmunk elmélyedni a kinyilatkoztatás üzenetében, Isten misztériumában, a Jézussal való kapcsolatom milyenségében. Nagyon jól éreztük magunkat!
Köszönjük Palánki Ferenc püspök atyának a lelkigyakorlat lehetőségét, a jelenlétét, hogy velünk együtt egyik résztvevője volt a lelkigyakorlatnak. Bár az idő rövid volt, mégis sok szép élményben volt részünk. A kétnapos lelkigyakorlat után nehéz szívvel, de a közösség erejének, megtartásának élményével indultunk haza a festői környezetből.
Az életünk földi útja Istenhez vezet. András atya a lelkigyakorlatos elmélkedéseit a következő fohásszal zárta.
Zarándok vagyok!
Uram, utat adtál lábam alá,
Köszönöm, hogy hordoz engem.
Emberek és tárgyak vesznek körül,
Köszönöm, hogy hasznomra válnak.
Ne engedd, hogy értelmetlenül bolyongjak a világban.
Add Uram, hogy egy-egy megtett útszakasz után
Ne csupán más, hanem jobb is legyek.
Tarts Uram mozgásban.
Engedd, hogy újra meg újra elinduljak,
És minden napot új „kezdéssel” kezdjek.
Uram, ha Te kísérsz az utamon,
Akkor biztosan célhoz érek.
(Bon Camino!)
Kovács Ágnes
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Fodor András atya fotói:
