Valamit el akarsz mondani? Hallgatunk téged! Ezzel a mottóval kezdeményeztük a gyermekek bevonását a szinódusi folyamatba a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében. A gyermekcsoportok számára hat kérdést fogalmaztunk meg. Megválaszolásukkal elmondhatták mindazt, ami nekik fontos, és feltétlenül meg akarják osztani a felnőttekkel. Válaszaikból megtudhatjuk, milyen nagyszerű és olykor-olykor meghökkentő ötleteik vannak arra, hogy hogyan tudnának az emberek jobban kijönni egymással, vagy mibe kívánnak jobban beleszólni, vagy milyen tanácsaik vannak arra, hogy minél több gyereknek legyen élmény pl. a részvétel a hittanórán és a vasárnapi szentmisén.
Általánosan érvényes, hogy a maguk életének problémáit látják bele a kérdésekbe. Válaszaikban ezért (is) az alábbi három területre összpontosítanak. 1. Általánosan megfogalmazott erkölcsi parancsok (szeretet, segítés, megértés, egymás tisztelete, tolerancia). 2. Saját vágyaik kivetítései (milyen legyen az én életem, hogy viszonyuljanak hozzám a felnőttek, mit szeretnék én Istenre támaszkodva elérni). 3. A mindennapi életben elkerülhetetlenül beléjük ivódott vagy beléjük sulykolt elvárások és lehetőségek hangoztatása (legyen sok kirándulás, legyenek jobb zenék, melegebb templomok, rövidebb prédikációk, online kérdőívek, szórólapok stb.).
Feltűnőek a különbségek aszerint is, hogy egyedileg milyen összetételű csoportok válaszoltak a kérdésekre. Szociológiai tanulmánynak is beillik az egyik vidéki, egyházmegyei fenntartású iskola tanulóinak válaszaiból összeálló kép. Néhány őszinte szóból elénk tárul a (sokszor halmozottan hátrányos helyzetű) családok világa, ahol a gyerek megdöbbentően éles szemű és fájdalmas kritikát gyakorol a felnőtteken.
A beérkezett válaszok feldolgozásában és kiértékelésében köszönöm a szinódusi munkacsoport ‘gyermekszinódusért’ felelős tagjainak önzetlen segítségét: Gasparik Katalinnak, Kocsány Piroskának és Némethné Horváth Margitnak.
Gyermekek válaszai
1. kérdés: Mi az, ami a csoportotokban/osztályotokban tetszik, ahová rendszeresen jártok, és mi az, ami nem annyira jó?
A válaszadók csoporthoz való tartozását illetően a következő közösségek jelennek meg: a hittancsoport, az osztályközösség, kisebb számban a ministránscsoport, a plébániai közösség, és részben ennek tekinthetjük a szűkebb vagy tágabb családot is. A válaszokat ebben a viszonyrendszerben elhelyezve tekintettük át. A diákok felsorolják azt, ami tetszik nekik, amivel elégedettek az adott csoportban.
Gyakorlatilag kivétel nélkül mindenki elégedett azzal, hogy imádkoznak, rajzolnak, vidáman együtt vannak. Többen említik, hogy a tanáruk jó, érthetően magyaráz, beszélgethetnek a pappal, és ő meghallgatja őket. Néhányan kiemelik, hogy összetartó a közösségük, sok szép pillanatot élnek át együtt, kihozzák magukból a legjobbat. Elmélyedni vágyó és készséges lelkületre vall egy diák megállapítása: „tudunk csendben lenni, és mindig van mellettem valaki, akit nem látok, de őriz engem”. Ritkán, de megemlítik, hogy „jutalmat kapunk, ha jók vagyunk”, – a hitbéli fejlődés bizonyos szakaszában a jutalmazás is lehet ösztönző erő.
A kérdés második részére adott válaszokból egyértelműen fény derül arra, hogy valamennyi közösségben komoly problémát jelentenek a fegyelmezetlen, zavaróan viselkedő, hangoskodó, csúnyán beszélő gyerekek. A megkérdezetteknek hozzávetőleg a fele kifogásolja, hogy hittanórán keveset játszanak, sokat írnak és olvasnak. Egy diák szerint szegényes a terem és annak berendezése. Vannak, akit azért is zavarnak szófogadatlan társai, „mert a rosszalkodással megbántjuk a tanár nénit”. Páran azt nem tartják jónak, hogy rossz időpontban (délután) van a hittanóra.
2. kérdés: Miben szeretnétek beleszólást nyerni a plébániákon, és miről szeretnétek véleményeteket elmondani?
A válaszadó gyermekek életkorából adódóan érthető azok válasza, akik alapvetően nem érzik magukat illetékesnek arra, hogy beleszóljanak a plébánia életébe. „Nem érzem, hogy bármibe beleszólásom lehetne, gyerekként a szüleinknek és a tisztelendő atyának kell szót fogadnunk” — fogalmazza meg véleményét egy diák. A többség ugyanakkor számtalan ötlettel áll elő, tehát elvárások, kívánságok vannak bőven: legyenek szórakoztató elemek, kirándulások, a plébánia legyen modernebb, legyen meleg a templomban. Szeretnének több szabadtéri szentmisét. Kevés kivételtől eltekintve szinte valamennyien hosszúnak tartják a szentmisét. Nem indokolja, hogy miért, de van, akinek nem tetszik, hogy pénzt gyűjtenek a szentmisén (perselyeznek). A ministránscsoport egyik tagjának kívánsága, hogy nagyobb szerepet kaphassanak az oltár előtt a szentmisén, és a ministránsok között legyenek lányok is.
3. kérdés: Mi nem tetszik Nektek a felnőttek viselkedésében, és mi az, ami mellett a felnőtteknek jobban ki kellene állniuk?
Általánosságban nem túl pozitív a gyermekekben a felnőttekről kirajzolódó kép: Szerintük a felnőttek nem megértőek, nem nyitottak az új jelenségekre, kevésbé érdeklődnek a fiatalok iránt. Nem bírják elviselni a kritikát, túlságosan komolyan veszik a szabályok betartását, szigorúak, régimódi gondolkodásúak. Jobban ki kellene állniuk a gyerekek igazsága mellett. A felnőttek legyenek derűsebbek, türelmesebbek, bátorítsák a fiatalokat, higgyenek a gyerekeknek és bízzanak bennük. Jobban kellene hinniük Istenben. Egyetlen válaszadó gondolja azt, hogy a szülők bármit is tesznek, az szeretetből történik, és megvédenek bennünket. Sok gyerek írja, hogy a felnőttek durvák: kiabálnak, megütnek, verekszenek, bántják egymást, részegeskednek, dolgoztatnak, csavarognak, mindig telefonoznak, bántják az állatokat. Azt hiszik magukról, hogy mindent tudnak és tökéletesek. Jobban ki kellene állniuk a gyerekek védelmében, az idősek és a család, a környezetvédelem mellett. Az egyik legtömörebb és ezáltal legszomorúbb válasz: „nem érdekelnek a felnőttek: sokat követelnek, háborúznak, másokhoz hasonlítanak és leszidnak, ha nem hozom a várt eredményt”. Többen fájlalják, hogy „amikor szüleink veszekednek, akkor senki sem véd meg minket”. Szintén többen várnák el, hogy kapjanak egészségesebb ételeket elegendő mennyiségben. Sok gyerek hiányolja a szülői példamutatást a szentmisére járás és a templomi viselkedés terén.
4. kérdés: Milyen ötleteitek vannak arra vonatkozóan, hogy több ember járjon szentmisére?
Általánosságban elmondhatjuk, hogy a gyerekek túl hosszúnak tartják a szentmisét. Azt szeretnék, hogy legyen rövidebb, és ne csak az orgona szóljon, hanem legyen több gitáros ének. Nem egy válaszban feltűnik, hogy a mise végén apró ajándékkal kellene kedveskedni a gyerekeknek. Van, aki odáig elmegy, hogy pénzt kellene adni a szentmisén való részvételért. Felbukkan egy egészen meglepő javaslat: „Ferenc pápa jöjjön el városunkba”. Családi napok, közös kirándulások tehetnék vonzóbbá a plébániai közösség életét.
Minden hónap végén lehetne zsibvásárt tartani, közös programokat szervezni, játszani. Meg lehetne alapítani a vándormaci díjat, amikor a játékban nyertes csapat vigyáz a macis trófeára a következő vetélkedőig. Össze kellene gyűjteni a gyermekek miséről alkotott véleményét, és azt meg kellene osztani az Élővízben, vagy különböző hitéletről szóló újságban.
A gyermekeknek tetszik a templom, tetszenek a templomban lévő kegytárgyak. Szerintük, ha ezeket azok is látnák, akik nem járnak templomba, akkor biztosan ők is elmennének. „Legyen még több szobor. Haza is vinném a szobrokat. Tetszenek az Istenről, Jézusról szóló dolgok. Tetszenek az ablakok. Tetszik a szenteltvíztartó. Tetszik a csillár. Az ételszentelés előtt legyen ingyenes kóstoló, hogy mindenki megtudja mennyire finom. Tetszett a tesóm keresztelője.”
Szeretnék, ha a szülők vinnék el őket a szentmisére: „Én arra vágyom, hogy anyáék vigyenek el. Anya nem ér rá elmenni a misére.”
A pap személye is szerepet játszik: „Legyen mókásabb a pap bácsi!” – fogalmaz egy gyerek. Jótékony hatása lenne annak, ha a templomba érkezéskor valaki köszöntené, fogadná a gyerekeket. Mise után pedig tea és sütemény mellett együtt maradhatnának a hívek beszélgetésre, ami elősegítené a közösség épülését. Hasonló szerepet töltene be, ha a templom udvarán lenne játszótér. Vannak ugyanis gyerekek, aki korosztályukból senkit nem ismernek a templomban lévők közül, ezért idegennek érzik magukat. Jó szándékú, jámbor megközelítésre vall egy (sajnos mindössze egyszer előforduló) mondat: „Szépen megkérném az embereket, hogy jöjjenek oda, a magam részéről pedig példát mutatnék nekik”. Néhányuk szerint szórólapokat kellene osztani, hogy többen jöjjenek a templomba. Óriásplakátokkal lehetne hirdetni a miseidőpontokat, a személyes meghívást viszont nem pótolja semmi! Többet kellene segíteni az időseknek a misére való eljutásban. Misére hívó flashmobokat kell szervezni. Személyes meghívókat kell készíteni, melyen ez áll: Hiányzol! Várlak! Üdv: Jézus + miserend.
Kánonjogilag képtelenség, de a jelenlegi helyzetre nagyon jellemző a gyermeki feltételezés: „Talán többen jönnének szentmisére, ha azok is szentáldozáshoz járulhatnának, akiknek nem volt templomi esküvőjük.”
5. kérdés: Képzeljétek el, hogy bármit meg tudnátok változtatni a világban. Hogyan nézne ki a Ti világotok? Mit változtatnátok meg?
Csaknem minden válaszban előfordulnak a világjárvány okozta nehézségek, amelyek miatt a válaszadók már nem azok a gondtalan gyerekek, mint akik néhány évvel ezelőtt az adott közösségbe érkeztek. Életükből kiiktatnák a vírust: pl. gyógyszerekkel, az országhatáron történő megállítással. A közelünkben dúló háború pedig a kérdőívek kiértékelésekor tört ki, tehát a gyerekek válaszaiból kirajzolódó békevágy nem kapcsolódik a konkrét háborús történésekhez, de a válaszok többségében hangot kap, hogy békés, nyugodt, viszálykodásoktól mentes világban szeretnének élni. Éljen mindenki a 10 parancs szerint.
Gondolkodásukban hangsúlyos szerepet kap a környezetvédelem: van, aki kitisztítaná a Tiszát, több figyelmet fordítana az állatvédelemre és a biogazdálkodásra. „Minden ember tartsa tiszteletben a természet törvényeit, jobban vigyázzon a teremtett világra.” Jó volna, „ha az emberek Istennek helyet adnának életükben”.
Sokan fontosnak tartják, hogy segítsük a szegényeket. Családjukra, szűkebb emberi környezetükre vonatkozóan saját – bizonyára szomorúan megélt – tapasztalataikból kiindulva sok mindenen változtatnának. Nem lenne elérhető a kocsma, nem lennének alkoholisták, drogosok, minden gyereknek lenne apukája és anyukája, többet lenne együtt a család, közös élményeket szereznének. A szülők többet foglalkoznának a gyerekeikkel (lelki téren is). Nem lenne veszekedés, az emberek nem dolgoznának szombat-vasárnap. Egy gyerek tömören így fogalmazott: „Maradjon meg a család értéke: a fiú lányt, a lány fiút szeressen”.
A zömében jobbító szándékú, változtatni akarást tükröző válasz mellett előfordult két lakonikus megfogalmazás: „Nem változtatnék semmit, mert tudom, hogy minden úgy jó, ahogy van.” „Igazából nem változtatnék semmit, mert ezt a világot Isten teremtette, és csak neki van ebbe beleszólása.”
6. kérdés: Képzeljétek el, hogy Isten eljön meglátogatni Titeket. Mit kérdeznétek tőle? Mit mondanátok el neki szívesen, és mit kérnétek tőle?
Az életük realitásához köthető kérések és mondandók mellett jelentős helyet kapnak a gyermeki képzelet, fantázia szülte felvetések. Ennek megfelelően a kérdésre adott válaszokból rendkívül tarka kép bontakozik ki. A világ teremtése, földi életünk véges mivolta, a halál és az azt körbelengő titokzatosság jelen van a gyerekek tudatában. Mondataikban végig tetten érhető bizonyos fokú félelemmel átszőtt kíváncsiság, aggodalom.
A legjellemzőbb kérések a következők. „Szűnjön meg a vírus. Ne legyen gonoszság a Földön. Ne legyen halál a Földön. Legyenek békés, ép, teljes családok, sokáig éljen a családom, elhunyt szeretteink visszatérhessenek közénk. A szüleim soha ne veszekedjenek. Legyen minden gyereknek apukája, anyukája. Sok bizalmat kérnék. Segítsen nekem, hogy jobb és elviselhetőbb ember legyek. Változtasson jó gyerekké. Kérnék tőle tudást, türelmet, akaraterőt. Kérnék egy lány kistestvért.” Egy vicces(nek szánt) és egy gyerekesen őszinte kérés: „Legyen még egy kutyám.” „Legyek olyan ügyes, mint a kedvenc focistám.” Átfogóbb mélységű kérések is akadnak: segítsen azokon, akik szomorúak, magányosak vagy betegek. „Kérlek Jézus, jöjj a szívünkbe, jöjj le hozzánk, és Mária is jöjjön veled!”
Hasonlóan széles skálán mozognak az Istenhez intézendő kérdések is. „Megkérdezném, hogy mi a látogatásának a célja”. „Miért nem lehet Téged látni?” Nyilvánvalóan Jézus és a mai iskolás élete közötti párhuzam keresése húzódik meg a „Milyenek voltak a te iskolás éveid?” kérdés mögött.
A gyermek érzékenységét, az élet nagy kérdéseire való korai válaszkeresést mutatják az ilyen kérdések, mint: Milyen a mennyország? Mi történik ott? Milyen érzés volt megteremteni a világot? Miért nem szeretik egymást az emberek? Régen jobban szerettek az emberek? Miért van betegség, járvány? Miért van annyi szenvedés? Mikor lesz világvége? Mi lesz velünk életünk végén és hova fogunk kerülni? Hogy és hol vannak, akik meghaltak? Mi lesz belőlem néhány év múlva? Hogyan és mikor fogok meghalni? Miért halt meg nagymama? Hol vannak a nagyszüleim?”
Két ellentétes állásponttal találkozhatunk azokban a válaszokban, melyekben arra a kérdésre feleltek, hogy mit mondanának el szívesen Istennek. „Semmit nem kellene elmondanom, mert [Isten] mindent tud”. Ugyanakkor van, aki úgy véli: „Mindent elmondanék neki. Elmondanám minden bűnömet, mert Istenben, Jézusban bízom meg a legjobban. Elárulnám minden olyan titkomat, amit anyáékkal nem tudok megbeszélni.”
Dr. Krakomperger Zoltán
általános helynök, az Egyházmegyei Szinódusi Munkacsoport koordinátora
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
