Jézus színeváltozása. (Lk 17,1-9)
„Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény. S íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek vele. Péter erre így szólt Jézushoz: „Uram, jó itt nekünk! Ha akarod, csinálok ide három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek, egyet pedig Illésnek.” Amíg beszélt, hirtelen fényes felhő borult rájuk, s a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak, és igen megrémültek. Jézus odalépett hozzájuk és megérintette őket: „Keljetek fel, ne féljetek!” Amikor tekintetüket fölemelték, nem láttak senkit, csak egyedül Jézust. A hegyről lefelé jövet Jézus rájuk parancsolt: „Ne szóljatok a látomásról senkinek, amíg az Emberfia föl nem támad a halálból!”
Elmélkedés
Jézus fölviszi három apostolát egy magas hegyre imádkozni, és ott természetfeletti élményben volt részük. Jézusból, Jézus világából olyasmit láttak, tapasztaltak, amit csupán testi szemükkel nem láthattak. Egy pillanatra megnyílt a szemük – a lelkük – és meglátják Jézust isteni ragyogásában, úgy ahogyan majd a mennyországban láthatjuk. Péter ámulatában csak annyit tud mondani: „Jó nekünk itt lennünk!”
Nem Jézus változott át, hanem az apostolok szeme, szíve nyílt meg, hogy Jézusban felismerjék az istenit, a teljességet, hogy aztán ebben a tág dimenzióban kövesség Jézust és végezzék apostoli szolgálatukat. Mert most a hegyről lejönnek és mennek tovább a Golgota hegyéig, ahol majd tanúi lesznek Jézus keresztáldozatának és feltámadásának. Ez Jézus dicsőségének teljes képe. A Tábor hegyi élmény erre készíti fel az apostolokat.
Két kijelentés hangzik el. Az Atya tanúságtétele Jézus mellett: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” És Péter apostol önkéntelen vallomása: „Uram, jó itt nekünk! Ha akarod, csinálok ide három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek, egyet pedig Illésnek.”
Az első mondat alapvető hitvallásunkra vonatkozik. Jézus, az Atya kedves Fia, az üdvösség útján vezet bennünket, és most húsvétra készülve a csúcsra tartunk vele. Őrá hallgatva, hűségesen követjük, hogy részesei legyünk feltámadásának örömében.
Miközben éljük mindennapi keresztény életünket, végezzük munkánkat, imáinkban az Istenhez emeljük szívünket, a szentmisékben Krisztus vendégei lehetünk, ezek mind-mind táborhegyi kegyelmek és ajándékok számunkra. Vendégei vagyunk Krisztusnak, aki emberré lett értünk, hogy magával vigyen bennünket isteni dicsőségébe. Miközben ajkunkra vesszük az ima szavait, töltsön el a Tábor hegy öröme. Jó nekem az Úrhoz tartoznom, jó nekem az általa adott hivatásban élnem, jó nekem az Atya szeretett gyermekeként járni, kelni, élni ebben a világban.
Imádkozzál értünk Istennek szent Anyja, hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire.
Bosák Nándor nyugalmazott püspök
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
