Heidelsperger István esperes, plébános atya meghívására március 23-án Mátészalkára utaztak a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának beteglátogatói. Farkas Istvánné Elza beteglátogató kolléganőnk közreműködésével kedves fogadtatásban volt részünk, és István atya mély, gondolatébresztő előadásai feltöltötték a „lelki tankunkat”.
István atya első előadásában a „Dávid megkíméli Sault” című szentírási szakaszról elmélkedett (ld. 1Sám 24,1-8).
„Dávid innen fölfelé húzódott, és Engedi rejtekhelyein húzta meg magát. Amikor Saul visszatért a filiszteusok elűzése után, jelentették neki: „Dávid most Engedi pusztájában van.” Erre Saul maga mellé vett háromezer, egész Izraelből válogatott férfit és kivonult, hogy a sziklás erdő keleti oldalán felkutassa Dávidot és embereit. Odaért az út menti karámhoz. Volt ott egy barlang. Saul bement, hogy betakarja a lábát. Dávid és emberei a barlang mélyén tanyáztak. Dávid emberei így szóltak hozzá: „Lám, ez az a nap, amelyről azt mondta neked az Úr: Kezedbe adom ellenségedet, hogy azt tégy vele, amit akarsz.” Dávid meg odament, és titokban levágott Saul köntöséről egy bojtot. Ám utóbb bántotta Dávidot a lelkiismeret, amiért levágta Saul köntöséről a bojtot. Azt mondta embereinek: „Az Úr őrizzen attól, hogy valamit tegyek uram ellen és kezet vessek rá, hiszen az Úr fölkentje.” És Dávid kemény szavakkal rendreutasította embereit és megtiltotta nekik, hogy kezet vessenek Saulra. Saul elhagyta a barlangot, és ment az útján” (1Sám 24,1-8).
A szentírási szakasz előzménye, hogy Saul szolgájának nevezi ki Dávidot, a lányát is feleségül adja hozzá, de később féltékeny lesz Dávidra a fliszteusok felett aratott győzelme miatt, és meg akarja őt ölni. Saul Dávid és saját népe ellen fordul, Isten elveszi tőle a Szentlelket, a lélek „megborul benne”, és az elméjét is teljesen behálózza.
Hogyan engedi meg ezt az Isten? Ez a kérdés napjainkban is sokszor elhangzik. Istenen kérjük számon azt, amit az emberi gonoszság művel. Minden bűnnek következménye van, amiért vállalni kell a felelősséget. Minden lehetőség egyben felelősség is, adott számunkra az értelem, a szabad akarat és a döntés lehetősége. Választhatunk jó és rossz között, és választhatunk a bosszú, vagy annak elengedése között.
Az ember nincs előre beprogramozva, élete döntések sorozata. Dávidnak is a döntés lehetőségét adta az Isten. Dávidot, a kor törvénye szerint felmentették volna, ha megöli Sault, de neki a lelkiismerete nem mentette volna fel saját magát, sőt embereinek sem engedte meg, hogy megöljék Sault. Istent kéri, hogy legyen a király bírája, s így megmenekül a gyilkosság bűnétől.
Mi a mindennapokban szüntelenül ítélkezünk egymás felett: „Majd én megadom neked!” „Jössz te még az én utcámba!” Ellenségeskedünk, háborúzunk. Képletesen és a szó szoros értelmében is. A háborúban nincsenek győztesek.
Háborúval nem lehet békét teremteni. Tudjuk kimondani: „Uram, elfogadom a Te döntésed! Legyen meg a Te akaratod.” Minden NAGYPÉNTEK után HÚSVÉT következik. A nagyböjt hátralevő napjaiban rendezzük „háborús” kapcsolatainkat, legyen az Úr a bíró, legyen Ő az, aki igazságot tesz közöttünk.
István atya a második előadáson Jézus főpapi imájáról (ld. Jn 17,9-26) elmélkedett.
Ima az apostolokért
„Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid – hiszen ami az enyém, az a tied, s ami a tied, az az enyém –, és én megdicsőültem bennük. Én nem maradok tovább a világban, de ők a világban maradnak, én meg visszatérek hozzád. Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megőriztem őket a nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket, senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia; így beteljesedett az Írás. Most visszatérek hozzád, ezeket pedig elmondom a világban, hogy örömöm teljesen az övék legyen. Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem tőled, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazságban, mert hiszen a tanításod igazság. Amint te a világba küldtél, úgy küldöm én is őket a világba. Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban.
Ima a hívőkért.
De nem csak értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyben részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk: én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél. Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol vagyok, s lássák dicsőségemet, amelyben részesítettél, mivel már a világ teremtése előtt szerettél. Én igazságos Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is felismerték, hogy te küldtél. Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel szeretsz, bennük legyen, s én is bennük legyek.” (ld. Jn 17,9-26)
István atya kifejtette: az a segítő, aki csak saját erejére támaszkodik, előbb-utóbb beleroppan, vagy rezignálttá válik. Az, aki csak Isten felé fordulva él, csak a „vételre” beállítva, szent önzéssel nem veszi észre az emberek szükségletét – ez embertelen Istenszolgálat. Ha nem adod tovább a kapott jót, eltompul a „vevőkészülék”.
Tanuljunk Jézustól, Aki Istenre figyelve, Isten felé fordulva imádkozik. Így kell szüntelenül mi is betájoljuk magunkat.
„Amikor elment, Jézus beszélni kezdett: „Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. Ha megdicsőül benne az Isten, az Isten is megdicsőíti saját magában, hamarosan megdicsőíti” (Jn 13,31).
Isten Fia megdicsőítésének célja, hogy örök életet adjon az embereknek. Életet csak az Isten adhat. Jézuson keresztül leszünk Istent ismerőkké. A megismerés az Ószövetségben a legintimebb kapcsolatot jelenti. Az Újszövetségben Jézus élete tökéletes, teljes, egész, elvégeztetett, beteljesedett. Isten tőlünk is küldetésünk beteljesítését várja el.
Nagyszombaton az egyház Krisztus szenvedéséről és haláláról elmélkedik a szentsír előtt időzve. A Katolikus Egyház legfontosabb ünnepe, a húsvét az esti vigília szertartással veszi kezdetét, amely a kereszténység legnagyobb örömhírét hirdeti: Jézus Krisztus feltámadt a halálból és mindenkit meghív az örök életre. A húsvéti vigília szertartása a tűzszentelés szertartásával kezdődik. A húsvéti gyertya fénye maga is Jézus Krisztust jelzi, feltámadását, mely belevilágít a templom sötétjébe, de egyúttal a világ sötétjébe is, hogy új reményt adjon. Erről az új tűzről gyújtják meg a húsvéti gyertyát, amely Jézus testét szimbolizálja, benne a tömjénszegekkel, amelyek Jézus halálos sebeit jelzik.
Az evangéliumban Péter könnyei által láthatóvá válik az ember, aki kiemelkedik a sötétségből. Isten szava felráz, megsemmisít, újjá teremt, megtanít tájékozódni a sötétben.
Mit jelent számunkra megvallani a hitünket? Mit jelent, hogy lemondunk a sátán kísértéseiről? Mit jelent a mindennapokban a hit átadása? Hogyan tudunk hiteles keresztények, tanúságtevők, jó segítők lenni?
Nagyböjtben fontos végig gondolni, hogy milyen válaszokat adunk ezekre a kérdésekre.
***
Az elmélkedéseket követően közösen átsétáltunk a Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi Általános Iskola és Óvoda épületébe, együtt ebédeltünk a diákokkal, majd megtekintettük az iskolát és az óvodát.
István atya nemcsak ezek működéséről, küldetéséről beszélt nekünk, hanem bemutatta Mátészalka számos turisztikai attrakcióját is, melynek köszönhetően megváltozott a Kossuth utca régi, történelmi arculata Mátészalkán. A „Fény utcája” projektelem, a terület részbeni rekonstrukcióját tartalmazza, de az első villamosított lakóházat, illetve a mozi épületét is felújították. Ezekben egy Film- és Színháztörténeti, valamint egy Fény- és Technikatörténeti Múzeumot is kialakítottak. Ezen az utcán sétálva kicsit megelevenedett előttünk a történelem, megtudtuk, hogy 1864-ben Schwartz Mór és testvére, Jakab egy korszerű mezőgazdasági gyártelepet létesítettek, gőzmalommal, szesz- és likőrgyárral. A párizsi világkiállításon járva vásároltak a cégük korszerűsítésére egy egyenáramú dinamót. A gyártelepről azonban elvezették az áramot saját házukhoz, persze az utcákon végig lámpaoszlopokat szereltettek fel, így 1888-ban hazánkban elsőként hozták létre a közcélú villanyvilágítást, egy időben New Yorkkal, öt évvel megelőzve Budapestet. A mai Mátészalkán a Kossuth utca 16. őrzi az első magyar villamosított lakóház emlékét.
Köszönjük ezt a tartalmas, szép napot!
Berényiné dr. Felszeghy Márta
koordinátor
DNYEM Kórházlelkészi Szolgálat
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegy
