Egy szinodális Egyházért: közösség, részvétel, küldetés a témája Ferenc pápa által 2021-2023-ig tartó világméretű Püspöki Szinódusnak. A Szentatya a világ összes egyházmegyéjét meghívta a 2023-as őszi Püspöki Szinódust megelőző két éves szinódusi folyamatra, amelynek 2022. április végéig tartó egyházmegyei szakaszát 2021. október 17-én nyitották meg a világ összes egyházmegyéjében. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében is ekkor vette kezdetét a szinódusi konzultációs folyamatban résztvevők megkérdezése és meghallgatása, és ez tartott 2022. január 31-ig.
Az alábbiakban dr. Krakomperger Zoltán általános helynök, az Egyházmegyei Szinódusi Munkacsoport koordinátora előzetes értékelését olvashatjuk a szinódusi konzultációs folyamatról.
Szentatyánk, Ferenc pápa rendelkezése értelmében a XVI. Rendes Püspöki Szinódust 2023 októberében fogják tartani Rómában a szinodális elv jelentőségéről és gyakorlásáról Anyaszentegyházunkban. A szinódus előkészítésének a módja jelent újdonságot. Az előkészítés szintjei: egyházmegyei, országos, kontinentális és világegyházi.
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében a szinódusi konzultáció bázisa a vatikáni Szinódusi Titkárság XVI. Rendes Püspöki Szinódust előkészítő dokumentuma Egy szinodális egyházért: közösség, részvétel és küldetés címmel. A dokumentum tartalmaz 10 elmélyítésre irányuló, egyházalkotásunk milyenségének felülvizsgálását segítő és egyházalkotásunk minőségének növelésére szolgáló témakört, és hozzájuk tartozó kérdéseket.
Egyházmegyénkben Isten népének megkérdezése és meghallgatása 2021. október 17-én vette kezdetét, és tartott 2022. január 31-ig.
A szinódusi konzultáció eredményeinek előzetes ismertetése egyrészt tájékoztatás kíván lenni, másrészt bepillantást enged abba a cselekvési célgyűjteménybe, amelyet felismerhetővé tett a kérdések megválaszolása.
A szinódusi konzultáción való részvétel lehetőségei:
1. Egyéni (online-) kérdőív (256 résztvevővel)
2-3-4. Gyermek-, ifjúsági- és felnőtt csoportos konzultáció (312 csoport, 6324 résztvevővel)
A felnőtt csoportos konzultáció közül volt egy, amely többségében nem katolikus keresztény (9 résztvevővel).
A konzultáción összesen 6589 személy vett részt: gyermekek, fiatalok és felnőttek. Bár célul tűztük ki, hogy tegyünk lehetővé minél szélesebb körű részvételt, mégis a konzultációba bekapcsolódott csoportok és személyek zömében intenzív kapcsolatban állnak egyházunkkal. A szinódusi konzultáción részt vettek számára a hit, a mély istenkapcsolat központi jelentőségű. A közös bázisukat alkotja egyrészt a keresztény értékrend, másrészt a szertartások fontossága az életükben. Jól kikövetkeztethető a válaszokból a törekvés a nyitott és meghívó egyház elérésére.
A KÖZÖSSÉG témájához
A szinodális elv konstitutív jelentőségű az egyház életében. Ezzel a válaszadók 60%-a teljesen egyetért, 25,7%-a pedig csak részben. Ennek megfelelően a döntéseket a konzultációba bekapcsolódott hitéleti csoportok zömében közösen hozzák meg. A szinodalitás elvének érvényesítése szempontjából a résztvevők többsége kiemelten fontosnak tartja és nagyra értékeli azokat a tanácskozásokat, amelyek a plébánia közösségi életének programozását és fejlesztését érintik.
Az egyház közösségét sokan a megkereszteltekkel, ill. az egyházzal szoros kapcsolatban élőkkel, a gyakorló keresztényekkel azonosították. A vallásukat intézményesen és nem intézményesen gyakorlók egyaránt az egyház gyermekei. A megkereszteltekért, de hitüket elhagyókért, vagy a „langyosakért” felelősséggel tartozunk.
Az egyháztól inkább távolságtartók és a fiatal felnőttek túlnyomó többségében az egyház jelenségét azonosítják annak hivatalos képviselőivel: pápa, püspökök, papok és a média világából ismert világi hívek.
A közösségekben tapasztalt véleménykülönbségek elviselése, az eltérő álláspontok kibékítése, feszültségek feloldása és a konfliktusok konstruktív kezelése érdekében a legtöbben célravezetőnek tartják egymás türelmesebb meghallgatását, az őszinte megnyilatkozást, a múltban történő „vájkálás” és a problémák dramatizálásának mellőzését. Nem tehetjük meg azt, hogy úgy járunk el, mintha nem létezne megoldás után kiáltó baj, probléma. Annak is tudatában kell lennünk, hogy ha a konfliktus tárgya teológiai, akkor nem mi fogjuk megoldani. Kötelességünk a jóindulatú, gyógyítani akaró kritika nyitottsággal történő fogadása. Ennek lelkiségét Szent Pál így fejezte ki: „… mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg, a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok!” (2Tessz 5,21k). Ezzel a lelkiséggel szöges ellentétben áll egy közösség valamely tagjának/tagjainak (diktatórikus) elhallgattatása, amelyből súlyos sértés és nehezen gyógyuló sértődöttség áll elő.
Arra a kérdésre, hogy az egyház életéről hol hallanak, olvasnak, értesülnek, a válaszok közül a három top-megnevezés: a médiafelületeken (81,5%), a szentmiséken, ill. egyéb templomi imaalkalmakon (68,8%) és hitéleti rendezvényeken (54,0%).
Annak elérése érdekében, hogy Istennek tetsző és hozzánk, megváltott emberekhez méltó közösséget alkossunk egymással, szükségeltetik: egymás elfogadása, időráfordítás a hitéleti közösségbe járásra, közös ima, egymás jobb megismerése, az egymástól való idegenkedés legyőzése, egymás számon tartása és a megbocsátás. A válaszadók kiemelten fontosnak tartják, hogy a köszönésnek nagy jelentősége van, mert az egymáshoz való közeledés első lépésének számít, és nagy meghívóerő rejlik benne. Hitéleti összejövetelek és templomi imaalkalmak idején már a parkolóba érkezéskor sokat számít a köszönés egymásnak. A templomon kívül is köszöntsük egymást, ismerjük fel a testvért! A köztereken és –intézményekben merjük használni a katolikus köszöntést!
Annak eléréséért, hogy meghívó módon kínáljuk fel kortársainknak a hitbeli otthonra találás lehetőségét egyházunkban, a hívő közösség papjának a személye rendkívül fontos a kapcsolatépítési és -tartási kultúrájával együtt, mert neki kell mutatni az utat, hogy hitéletünk kincseit felragyogtassuk mindenki előtt. A mai világban sok kortársunkat szippant be az individuális és kiskommunális spiritualitás. Ennek követői kereső emberek, akiknek tudunk követendő példaképeket adni szentjeinkben. Templomaink, az orgona hangja, az egyház liturgikus megnyilvánulása vonzerő ma is. Ebből semmit nem szabad feladni! A 21. század embere öntudatlanul is erre vágyakozik.
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye főpásztora és hívei, akik szívükön viselik egyházunk közösségi életének minőségi elmélyítését, az egyház életétől távolságtartó, de megkeresztelt testvéreiket meghívják arra, hogy újra fedezzük fel együtt, és közösen éljük meg azt, hogy az egyház közössége „az Isten hajléka az emberek között! Ő velük fog lakni és ők az ő népe lesznek, és maga az Isten lesz velük” (Jel 21,3).
A RÉSZVÉTEL témájához
Egyházunk nyitottságának fokát az emberek kérdéseire, problémáira és jobbító szándékú meglátásaik befogadására a számskálán (1-től 10-ig) átlagosan héttel értékelték.
Az egyház életébe történő minél szélesebb körű nagyobb bekapcsolódás és aktivitás elérése érdekében sokan adták meg az alábbi találkozási lehetőségek megragadásának szükségességét: helyi összejövetelek, személyes érdeklődés, konzultáció, egyházélményt közvetítő hitéleti/kulturális összejövetelek és végül online-véleménykérés. A vélemény online-kikérést főleg az ifjúsági és fiatal felnőtt korosztályba tartozó válaszadók találják vonzónak és ígéretesnek. Feltűnő, hogy elenyésző a kívánalom a polgári életből vett a részvételi formák (pl. kerekasztal, petíció) követésére.
A férfiak részvételét és önkéntes szolgálatvállalásukat növelni kell a közösségben. Akik bekapcsolódnak, azokat fogadják be, és kapjanak támogató segítséget.
Az egyház életének és küldetésének hatékony teljesítését előmozdító döntések meghozatalának szintjei közül a legtöbben (92%) az egyházközségi szinten kívánnak nagyobb részvételt, éppúgy a hitélet tartalmi súlypontjainak és céljainak meghatározásában, mint a financiális eszközök felhasználásában. A liturgikus élet megszervezését a hívő közösség vezetőjére bízzák.
A hitéleti közösségek inkább világegyházi szinten kívánnának nagyobb részvételt az állásfoglalás kialakításában társadalompolitikai témákat illetően.
A válaszadók többségének elvárása, hogy a prédikációk tartalma reflektáljon az egész társadalmat foglalkoztató aktualitásokra, és tartalmazzon iránymutatást a hívek számára.
Azok a beállítódásaink és belőlük fakadó visszás gyakorlataink, amelyek fékezik az egyre szélesebb körű és gyümölcsöző részvétel elérését, a legtöbb válaszadó meglátása szerint a passzivitás, az érdeklődés hiánya, visszavonult életforma, a hívő közösségtől leválasztott magán-istenkapcsolat ápolása, az ítélkező megnyilvánulás, a klerikális nyelvezet használata, a vasárnapi kereszténység mint életvitel, a hitelességvesztés, a görcsös ragaszkodás korábbi beidegződésekhez, az újdonságok kritikátlan elutasítása, az önzésből fakadó elzárkózás és a makacs hallgatás akkor, amikor beszélni kellene a hitünk, a hívek és egyházunk védelmében.
A visszahúzó erők ellenére mindenki bekapcsolódhat az egyház életébe, hiszen keresztségünknél fogva mindenkinek joga van a részvételre. Ezt a részvételt és a megmaradást a hívő közösségben elősegíti az elmélyült, vonzó prédikáció, a szentmise meghitt ünneplése, a magával ragadó kántori szolgálat, minél több ministráns jelenléte, minél több hívő bekapcsolódása a liturgiába a felolvasáskor, a személyes meghívás hitéleti rendezvényekre és a vele járó feladatok átadása olyanoknak, akik önzetlenül akarnak szolgálni.
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye főpásztora és hívei, akik szívükön viselik az egyház életében történő részvétel minőségi elmélyítését, az egyház életétől távolságtartó, de megkeresztelt testvéreiket meghívják arra, hogy engedjünk teret a Szentlélek karizmaosztó tevékenységének közöttünk, és újból tudatosítsuk: „a lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Sokfélék a jelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz. A Lélek ajándékait mindenki azért kapja, hogy használjon vele” (1Kor 12,4-7).
A KÜLDETÉS témájához
A megkereszteltek felelősségteljes küldetéstudatának felébresztése és erősítése érdekében szívleljük meg a körülöttünk élő hittestvéreink személyes példamutatását, akik önmaguk féltése nélkül, áldozatok árán is valóra váltják azt, hogy „ti vagytok a föld sója, ti vagytok a világ világossága” (5,13k). Ez jelenti hívő egzisztenciánk önazonosságát. Gyakori és jelentős felismerése a válaszadóknak, hogy nem magunkban és magunknak élünk, hanem közösséget alkotunk, és egymás nélkül nem boldogulunk.
A hitvalló családi élet, a hitismeretet gyarapító és a hitéletet erősítő hívő közösség, a keresztszülőség komolyan vétele és a megkereszteltek nyomon követése esélyt ad arra, hogy a megkereszteltek a többi szentségben is részesüljenek, és ne hagyják el az egyházat.
A gyakorta megnevezett ajánlások önmagunk formálásához és növekedéséhez a szinodalitásban: egymás elviselése szeretetben, a személyes istenkapcsolat elmélyítése, imaéletünk tökéletesítése, lelkiismeret-vizsgálat a szinodalitás megéléséről, napi elmélkedés, gyakori szentgyónás és -áldozás.
Korunk közismert sajátosságai közepette akkor tanúskodhatunk hitelesen evangéliumi reménységünkről a kívülállók részéről befogadható módon, amikor őket elfogadjuk, segítségünket nem tagadjuk meg tőlük, belső békével viseljük megpróbáltatásainkat, és semmilyen személyes vagy társadalmi kihívással szembesülve sem adjuk meg magunkat a lemondó rezignációnak. A hitünkkel egybehangolt életünkkel tudunk a leghatékonyabban evangelizálni.
A válaszadók többsége jól érzékeli korunk társadalmi kihívásait, amelyek közül a legtöbben az alábbiakat nevezték meg: keresztényüldözés, a Covid-pandémia következményei, LMBTQ és gender-ideológia propagálása; céltudatos és megtervezett erkölcsi züllesztés, butítás az álhírek terjesztésével, családok felbomlása, környezetvédelem, szociális igazságosság, elszegényedés, idősek gondozásának megoldatlan problematikája. Igen hangsúlyos a fiatalok általános és vallási ismeretszintjének riasztó csökkenése és érzelemviláguk elsekélyesedése. Az ifjúság és a fiatal felnőtt korosztály megtartása az egyházban egyet jelent a törődéssel az egyház jövőjével.
Egyházunk küldetésének hatékonyabb teljesítése érdekében a szükséges változtatások között nagy gyakorisággal szerepel az összpontosítás az emberek igényeire, problémáira, a gyakorlatorientált papképzés, a papság tudatosabb figyelemmel kísérése a feletteseik részéről a belefásulás és kiégés megelőzése érdekében, a papok szolidáris törődése egymással, a papok és hívek közötti kommunikációban a klerikális felsőbbrendűségi beállítódások felszámolása. A hívő közösség vezetése érdekében nagy alázat szükséges, és jobban oda kell figyelni az emberi hibákra, negatívumokra. A közelebbi kapcsolat kiépítése a papok és a hívők között, mindkét fél feladata. Szinte általános kívánalom, hogy a pap legyen elsősorban lelkipásztor! Az aggasztó paphiány miatt a világiak vegyenek le több terhet a pap válláról, és a pap bizalommal adja át a világiak által is intézhető feladatokat. A papok közvetítsenek elsajátítható igényes teológiai ismereteket a hívek felé, és az egyház tanításával összhangban álló iránymutatást adjanak a társadalmi kihívásokra.
A kötelező cölibátus feloldását a válaszadók kisebbsége tartja szükséges változtatásnak. Hangsúlyos igényként merült fel a liturgikus cselekmények korszerű megjelenítése.
A plébániákon alakuló számos kiscsoport vezetésére nincsenek mindenütt jól képzett világiak. Ez hittani középsúlyos, ill. súlyos hittani eltévelyedéshez, kisikláshoz vezethet. Erre éberen kell odafigyelni. A hitéleti kiscsoportok világi vezetőinek továbbképzést kell biztosítani. Ezzel meg lehet előzni azt, hogy ők a saját ötleteiket hirdessék másoknak.
A szinodális út kialakításához szükséges még sok idő és türelem. A híveknek bátorság kell a megszólaláshoz, a hierarchiának pedig alázat a vélemény meghallgatásához, értelmezéséhez, és ha jó, akkor az elfogadásához. Több elérhető információra és fórumra lenne szükség a szinodális érzékünk (lat. sensus synodalis) iskolázása, kiművelése érdekében. A szinodalitás elvének alkalmazásában tapasztalható lemaradásunkat be kell hozni.
A szinodális folyamat egyházmegyei szakasza a helyi egyház értékeinek és lehetőségeinek markáns megtapasztalását nyújtja nekünk. Újból tudatosíthatjuk, hogy a minket körülvevő és ránk (nyomasztó) hatást gyakorló társadalmi, gazdasági és kulturális környezetben az emberek oldalán állunk és őket szolgáljuk azokkal a karizmáinkkal, amelyeket ajándékba kapunk a Szentlélektől. Meggyőződésünk, hogy gyermekek és fiatalok, férfiak és nők kölcsönösen megerősítik és ösztönzik egymást katolikus keresztény hitük megismerésében és megélésében.
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye főpásztora és hívei, akik szívükön viselik a Krisztustól kapott küldetésünk minőségi teljesítését, az egyház életétől távolságtartó, de megkeresztelt testvéreiket meghívják arra, hogy szóval és tettel tanúsítsák: „ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára” (1Pt 2,9).
Különös benyomást tett rám annak felismerése, hogy egyházunk oly sokaknak továbbra is biztos és jelentős tájékozódási pont marad az életükben, és akarják szolgálni a megújulását. A közös úton járást megnehezítő strukturális és hierarchikus akadályokkal is történt szembesülés. Az eltérő álláspontok, a véleménykülönbségek és az egyházzal szemben támasztott elvárások nem adnak okot frusztrációra, nem bénító hatásúak. Minden válaszadó számára világos, hogy az egyház nem öncélú képződmény.
Egyházmegyénk közösségében a szinodális úton járásunkat a jelenben és a jövőben inspirálja Jézus Krisztus evangéliumának ereje és öröme, amelyből élve alkotjuk az Ő egyházát, és amelyet megannyi módon hitelesen tanúsíthatunk.
Az ókorban a rómaiak Pannónia provinciában a borostyánút mellett létesítették Savariát (ma Szombathely). A XX. század derekán új útra volt szüksége a városnak. Amikor nekikezdtek építeni a munkások, a tönkrement útfelszín alól előkerült a 2000 éves római út. Épen maradt termésköveivel lenyűgözte a lakosokat. Ehhez hasonló korunk egyházának állapota. Csak meg kell tisztítani egy kicsit, de nagyon óvatosan, mint ahogy a régészek a feltárást végzik: hozzáértő tudással, aprólékosan, nehogy kárt tegyenek valamiben. Le kell ásni a mélyre az eredeti útig. A köveket, a dogmákat és az erkölcsi törvényeket sértetlenül kell hagyni. Hiszen egyetlen kő elmozdítása is „kátyút” okoz. Nem könnyű ezen az úton járni, de lehet. Nekünk szentjeink vannak, akik életükkel bizonyítják, hogy az Út járható, és emellett még azt is igazolják, hogy ez a célba vezető út, aki Jézus Krisztus.
Dr. Krakomperger Zoltán
általános helynök, az Egyházmegyei Szinódusi Munkacsoport koordinátora
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
