Az Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Bölcsőde intézményének szervezésében megtartott debrecen-nyíregyházi egyházmegyei óvodák szakmai napján, március 26-án Palánki Ferenc megyéspüspök atya szentmisét mutatott be a település római katolikus templomában az egyházmegyei köznevelési intézmények iskolalelkészeivel.
A találkozón több mint száz óvodapedagógus vett részt, valamint a köznevelési intézmények vezetői, lelkivezetői, Türk László oktatásszervezési és Némethné Székely Julianna tanfelügyeleti főigazgatók (EKIF), dr. Törő András püspöki irodaigazgató, Németh István nyíregyházi káplán atya és dr. Ragány Adrienn, Ajak város polgármestere.
A szakmai napról szóló beszámoló ITT olvasható.
„Az igazság szabaddá tesz.” Palánki Ferenc megyéspüspök atya elmélkedésének bevezető részében utalt Barsi Balázs atyának a Pesti Ferences Templomban elhangzott egyik nagyböjti konferenciabeszédére, amelyben az elmélkedés Jézus mondatáról szólt: „Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket” (Jn 8,31-32).
A főpásztor az igazság megismerésében a mester és tanítvány kapcsolatát tárta a jelenlévők elé: „Félig-meddig megismerni Jézust, az Ő tanítását, és abból válogatni – valamit elfogadni, valamit nem –, az nem ér semmit, nem vezet sehová, nem tesz igaz emberré. Jézus a kinyilatkoztatás teljességét hozta el a világra, és amikor az igazságot, vagyis saját magát akarta velünk megismertetni, akkor beleállt egy mester és tanítvány kapcsolatba. Az óvodapedagógus mesternek a kisgyermek a tanítványa. Amikor Jézus beleállt ebbe a helyzetbe, akkor szeretetkapcsolatba állt bele, és ebben mondta ki az igazság teljességét. Azt gondolom, a közoktatás rendszerében a legkisebbekkel való foglalkozás a legkönnyebb, hiszen a kicsi gyermekek szíve, értelme még nyitott könyv, ahová nyugodtan lehet írni bármit. Ezért is nagy az óvodában dolgozók felelőssége.
A szeretetkapcsolat képessé teszi a pedagógusokat arra, hogy közöljék az igazságot, amit azáltal ismertek meg, hogy ők maguk is tanítványok, Jézusnak a tanítványai. Így a gyermekek megismerik, hogy szeretve vannak, a mennyei Atya gyermekei, Aki rajtunk, felnőtteken keresztül szereti őket, és azt akarja, hogy ők is képesek legyenek majd erre a szeretetre.
Fontos, hogy nem csak tanítunk, információt adunk át, hanem mindezt a szeretet keretén belül tesszük, és a nevelést is így végezzük, amely azt jelenti, hogy szeretem azt, akit az Isten rám bízott. Ez a szeretetközeg pedig akkor működik, ha mi magunk megismerjük Jézusnak a szeretetét, ahogyan Ő szeret, nevel, irányít bennünket, vezeti az életünket.”
Ezután a püspök atya az elhangzott evangéliumi szakaszra utalva (ld. Lk 18,9-14) arról beszélt, hogyan kell Isten elé állnunk, miért jó a templomba menni: „A templom a lelki történéseknek a helye.” Ha valakinek unalmas a szentmise, akkor nem a szentmisével van baj, hanem az ő nyitottságával, hozzáállásával, azzal, hogy ránehezednek az élet nehézségei, problémái. Mit kell ilyenkor tenni?
Az evangéliumban arról olvashatunk, hogy a bűnöktől megterhelt vámos megállt hátul a templomban és kiöntötte a szívét. A farizeus pedig csak az érdemeit sorolta. Nem ítéljük meg őt ezért, mert jókat tesz, csak éppen a szíve hiányzik belőle.
A templom a belső történések helye, mert ott van a forrás. Azt szokták mondani, víz mindenütt van a föld alatt, de ott lehet belőle inni, ahol kutat ásunk. Ilyen a templom is számunkra, itt találkozhatunk a közösséggel, és a közösségben Istennel. Itt tudunk meríteni abból a forrásból, amit Isten kínál nekünk.
„Tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok, nem pedig áldozatot” (Mt 12,7), vagyis fontos a böjt, az önmegtagadás, de azt ne mások elismeréséért tegyük, mert annak nem sok értelme van. Szükség van a szeretetből meghozott áldozatra, és meg kell ismernünk, hogy Jézus miért vállalta értünk a keresztáldozatot, hogyan élte át a szenvedést. Még a kereszten is figyelt ránk, imádkozott értünk: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek” (Lk 23,34). Tényleg nem tudták? Azt valóban nem tudták, hogy Isten Fiát feszítik keresztre, de azt igen, hogy egy ártatlan embert végeznek ki. Meg kell tehát ismernünk a szeretetet, jóságot, azt életre kell váltani. Ezért az imádságban ki kell önteni a szívünket Isten előtt, és engedni, hogy Ő munkálkodjon bennünk.
A vámos megigazultan, vagyis megkönnyebbülten ment haza, letette bűneit. Mi, római katolikusok a szentgyónásban tehetjük le a terhünket. A farizeus nem megkönnyebbülten ment haza, hanem továbbra is hordozta megszokott súlyokat, de szeretet nélkül: „kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van.”
Püspök atya a gyónásról is beszélt a jelenlévőknek. Elmondta, gyakran tapasztalnak a hívek részéről egyfajta tartózkodást, akik nem merik kiönteni a szívüket, attól félve, hogy mit fog szólni a pap. „Lehet, hogy mi, papok, nem mindig képviseljük hitelesen Isten irgalmas szeretetét, de igyekszünk így gyóntatni. Nagy tisztelettel nézünk a gyónóra, akiben ott van a megtérés szándéka, aki ki akarja önteni a szívét Isten elé. A „kiengesztelődés szolgáiként” csak a pecsétet tesszük rá, és olykor megláthatjuk, hogy Isten milyen csodát tud tenni az ember lelkében, aki aztán megkönnyebbüléssel tér haza.
A nagyböjt kegyelmi időszak, a lélek tavasza, használjuk ki ezt az időt, ismerjük meg még jobban Jézust, aki nemcsak a bűneinkre kíváncsi, hanem a megtisztult lélek ajándékát akarja nekünk adni. Nem valamit akar tőlünk, hanem minket, hogy szeretetközösségben az Övéi, a barátai legyünk, és akkor boldog lesz az életünk” – fejezte be elmélkedését püspök atya.
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
