Tornacsarnokot áldott meg Palánki Ferenc megyéspüspök Ajakon

„A sport rendkívül értékes emberi tevékenység, mely gazdagítja az emberi életet. A Katolikus Egyház a sport világában is azt képviseli, hogy a sport az evangélium örömhírét hivatott hirdetni, a sport is Isten egyedülálló és feltétel nélküli szeretetének kinyilatkozása.” (Ferenc pápa)

Az Ajak Liget „C” típusú tornaterem, valamint a Péter-tó Liget, Zöld Város projekt keretein belül megvalósult beruházások ünnepélyes átadását tartották március 24-én, Ajakon. Az alkalmon részt vettek: Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, dr. Dolhai Lajos, az Egri Hittudományi Főiskola rektora, Ajak díszpolgára, Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselő, dr. Törő András püspöki irodaigazgató, Némethné Székely Julianna EKIF tanfelügyeleti főigazgató, Rozinka Mihály, az Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Bölcsőde intézményvezetője, Béres Nándor egyházmegyei gazdasági igazgató és más egyházi és közjogi méltóságok.

Az önkormányzati tulajdonban lévő új tornacsarnokot – amelynek üzemeltetését a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye veszi majd át – Palánki Ferenc megyéspüspök áldotta meg.

A C típusú tornaterem és a zöld város projekt keretében megvalósult beruházás ünnepélyes átadó rendezvényén először dr. Ragány Adrienn polgármester köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében kiemelte, hogy ez a nap sokáig a település emlékezetében marad majd, hiszen ehhez hasonló nagyszabású beruházások korábban itt nem valósultak meg. A gyermekek mindazokkal a sporteszközökkel vették birtokba a tornacsarnokot, amelyekkel eddig még nem volt lehetőségük megismerkedni. A polgármester asszony azt is elmondta, hogy a tornacsarnok elsősorban a település egyházi fenntartású helyi általános iskola tornaóráinak helyszíne lesz, de minden sportolni vágyó ember előtt nyitva áll a csarnok ajtaja. A bruttó 1 milliárd 279 millió Ft összköltséggel, száz százalékos támogatással megvalósult beruházáshoz hozzátartozik a Péter-tó területén korábban átadott két modern játszótér, a tó körül több mint 15 000 m2 területű öntözőrendszerrel ellátott zöldfelület, az 1000 m2-nyi futópálya, valamint nemsokára megnyílik a játszótér melletti 500 m2-es városi piac, benne egy modern bárral, ahol étkezési lehetőség is lesz. A település büszke az új városközpontra.

Soltész Miklós államtitkár beszédében köszönetet mondott a település korábbi és jelenlegi vezetésének, az egyházaknak az összefogásért, amely a most átadott tornacsarnok felépülésében is megmutatkozott. A gyermekeket arra biztatta, hogy sok-sok közösségi és sportprogramot valósítsanak meg a tornateremben, és vigyázzanak rá, hogy majd az ő gyermekeik, unokáik is használni tudják.

„Építkezni nagyon nehéz, erőfeszítést jelent, de pusztítani, rombolni gyorsan lehet, mind lelkeket, mind nemzetet és városokat, településeket egyaránt. Úgy is lehet pusztítani, ha a kistelepülések háttérbe szorulnak” – fogalmazott Soltész Miklós, és utalt a 2010 előtti iskolabezárásokra, amely során mintegy négyszáz településen szűnt meg az iskolai oktatás. Mindamellett az önkormányzati és egyházi fenntartású iskolák, intézmények támogatása is elmaradt, szűkítették a beruházásokat. „Építkezni csak úgy lehet, ha tervezünk, ha előkészítünk, majd a megvalósításra időt szánunk. Ez történt az elmúlt évek beruházásai során, amelyek az elmúlt 100 év legnagyobb fejlesztéseit hozták a köznevelési intézmények terén: Az elmúlt 10-11 évben több mint 500 egyházi köznevelési intézmény újult és épült meg, ebből 360 óvoda és iskola felújítása történt meg, és közel 200 óvoda és iskola építése fejeződött be. Ezekben az építkezésekben az egyházak is kivették a szerepüket.”  

Az államtitkár végül köszönetet mondott minden közösségnek, akik a háborúból menekült családokat befogadták: „Ha ebben a szellemben, a közösség, a kereszténység építésében és mások szolgálatában tudjuk nevelni gyermekeinket mind az egyházi, mind az állami iskolákban, akkor megérte a sok-sok beruházás.”

Dr. Seszták Miklós országgyűlési képviselő visszatekintett a két hónnappal ezelőtti időre, amikor tervezték a tornacsarnok átadási időpontját. Akkor még nem gondolták, hogy mára már sok minden megváltozik. Majd Szent II. János Pál pápa 1978. október 22-én elhangzott beszédének első mondatát idézte: „Ne féljetek!” Ez az egy mondat sokkal többet jelent most, mint két hónappal ezelőtt jelentett volna – fogalmazott. Akkor ezzel a mondattal a pápa emberek százmillióinak adott reményt. Ha most Szent II. János Pál szavaival bátorítjuk a menekülteket, akkor mi is reményt adunk – hangsúlyozta Seszták Miklós, majd örömét fejezte ki a megépült közösségi térért, amely nemcsak több mint tíz sportág végzésére alkalmas, hanem a város lakosságának is lehetőséget biztosít nagyobb létszámú rendezvények szervezésére. Ez a beruházás fontos Ajak számára. 

A magas színvonalú ünnepségen közreműködtek az intézmény tanulói és óvodásai. A sportbemutató elkezdése előtt kapura rúgással avatta fel a kaput: dr. Ragány Adrienn polgármester, Palánki Ferenc megyéspüspök, Soltész Miklós  államtitkár és Seszták Miklós képviselő. A kapus Kovács Olivér Pál 8. a osztályos tanuló volt.

Kovács Ágnes

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye