NAGYOK – Történetek a teljesítmény mögött – Zenés portréműsor Palánki Ferenc megyéspüspökkel március 9-én, 19:30-tól a Kossuth Rádióban

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspökkel a NAGYOK című zenés portréműsorban Gyarmati Péter szerkesztő-műsorvezető beszélget. Ebben a műsorban azokat a személyeket mutatják be, akik többek között magas rangú állami kitüntetésben részesültek. Palánki Ferenc, egyházmegyénk főpásztora  az elmúlt évben nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából több évtizedes lelkipásztori szolgálata, valamint a papnövendékek szellemi és lelki felkészítését szolgáló nevelői tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült mások mellett. 

A beszélgetés során Ferenc püspök, a Nógrád megyei kicsiny falu, Csesztve szülötte vall életéről, gyermekkoráról, mélyen hívő vallását gyakorló családjáról, ahol megtanulta, hogyan kell hitünk szerint élni, a szeretetet életre váltani és mit jelent az ünnepekben és a hétköznapokban az, hogy krisztusiak vagyunk.

A portréműsorban azt is megtudhatjuk, hogy a főpásztor milyen zenét hallgat szívesen, hiszen a zene-blokkban az általa kiválasztott zenei betétek hangzanak el.

A beszélgetés tehát 2022. március 9-én, 19:30-tól lesz a Kossuth Rádióban. Várjuk Önöket szeretettel!

NAGYOK – Figyelemre méltó emberek, teljesítmények, élethelyzetek a Kossuth Rádió 2018 szeptemberében indult portrésorozatában. Arcok és történetek, értékek és választások az eredmények mögött. Ismerjük meg őket: gondolkodásukat, érzéseiket, világlátásukat, zenei ízlésüket, sikerhez vezető életútjukat! Zenés portréműsor a Kossuth Rádióban, minden hétköznap este fél nyolctól.

Fotó: mediaklikk.hu

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye