Hamvazószerdán, a nagyböjti időszak kezdetén, közös szertartásra gyűltek össze a dolgozók, beteglátogatók és a magyarországi egyházi kórházak vezetői a Kisvárdai Szent Damján Görögkatolikus Kórházban.
Az ünnep alkalmából Hegyi Henrik Dénes főigazgató köszöntötte az egybegyűlteket, felhívva a figyelmet arra, hogy a testi bajok gyógyítása mellett milyen fontos szerepe van annak, hogy a lélekre is figyeljünk. Régi hagyomány itt, hogy az egyházi alkalmak helyet kapnak a kórházban – mondta, – de amióta a kórház egyházi fenntartásba került, kiemelten odafigyelnek a liturgikus alkalmak megtartására. Így volt ez adventben, amikor a hat adventi gyertyát ökumenikus imaalkalmak keretében gyújtották meg, s most, a nagyböjtben is terveznek közös imádságot, keresztutat, melyen a dolgozók és a betegek is részt vehetnek.
Ezt követően Kovács Róbert, görögkatolikus kórházlelkész olvasott fel egy szakaszt az evangéliumból, majd Czele József római katolikus káplán osztotta meg gondolatait a hamvazószerdai szertartásról.
A hamvazás (lat. impositio cinerum): a nagyböjt kezdetét jelző szertartás hamvazószerdán. A 4. századtól a nyilvános bűnbánatot tartó és nagycsütörtökön feloldozást nyerő bűnbánók a nagyböjt első napján mezítláb, zsákszerű vezeklő ruhában, a templom kapujában várták a püspököt, aki a templomba vezette őket. Elmondták a bűnbánati zsoltárokat, majd a püspök fejükre tette a kezét. Megszórta őket hamuval, feladta nekik a ciliciumot (durva szövetből készült ing, szögekkel kivert öv vagy lánc), kirótta a penitenciát és meghintve őket szenteltvízzel, miként az Úr a paradicsomból Ádámot, kiutasította őket a templomból (ádámkapu). A nagyböjtben többé a templomba nem mehettek, csak az ajtóban állottak és a betérő hívek imádságát kérték. – Eleinte a hamuval való megszórás csak nyilvános bűnbánók szertartása volt. A hívek közül azonban sokan csupán alázatosságból szintén meghintették magukat hamuval. Szokás volt az is, hogy a haldoklók a nyilvános bűnösök ciliciumát vették magukra és hamuba fektették őket.
A 10. századtól külön megáldották a hamut, melyet az előző év virágvasárnapi barkáiból állítottak elő. A nyilvános vezeklés megszűntével, a 14. században a hamvazkodás szertartása, mint a nagyböjt kezdete általánossá lett. A klerikusok a tonzúrára (hajkorona: klerikusok és szerzetesek fején hajkivágás, az Istennek szentelt élet jele) kapták a hamut.
A hamvazkodás személy szerint szól a hívőnek. A pap helyi szokás szerint keresztet rajzol a hívő homlokára a hamuval, vagy a fejére hinti a hamut, a következő szavak kíséretében: „Ember, emlékezz rá, hogy porból vagy és porrá leszel” vagy: „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumnak”.
Czele József Atya egy verssel zárta gondolatait, majd a jelenlévők sorban járultak elé, hogy fejüket hamuval hintse az alábbi szavak kíséretében:
„Ember, emlékezz rá, hogy porból vagy és porrá leszel”
Jónás Julianna beteglátogató szervezését dicséri az ünnep előkészítése és lebonyolítása, a közös éneklés, a jelképes ajándékok átadása.
Berényiné dr. Felszeghy Márta
koordinátor – DNYEM Kórházlelkészi Szolgálat
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
