Szent II. János Pál pápa 1992-ben kezdeményezte, hogy a lourdes-i jelenések első napja – február 11-e – legyen a betegek világnapja, amely felhívja a figyelmet a szenvedőkre és elősegíti a szenvedés megértését.
Ezen alkalomból Geréné Sárga Monika kórházlátogató, sajtóapostol beszélget a fiatal, de máris sok szenvedést megélt, az írásában kiteljesedő költővel. Betegsége többször kényszerítette kórházi tartózkodásra, ahol számos verse is született. Dr. Lajtos Nóra író, költő, irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő, tanár, zongoraoktató. Doktori értekezését 2013-ban védte meg kiváló eredménnyel. A „Hitem” című versében megismerjük ars poeticáját.
„Nem tehettem mást,
minthogy a világra jöttem,
s ha már itt voltam köztetek,
kitöltöttem a csöndem.
Fájt néha kezek nélkül
állni a szélviharban.
Fájt néha karok nélkül
ölelkezni egymagamban.
Felszínre hoztam bennem
az ágaira tört töviskoronát,
Krisztust és költészetet,
hitem katolicizmusát.”
(Hitem)
– Tapasztalata szerint melyik fájdalom, a test vagy a lélek fájdalma acélosabb?
– Mindkettőt megtapasztaltam, és úgy vélem, a testi fájdalom könnyebben orvosolható, mint a lélek sebe. Mondom ezt egy négy éven át évente műtött bokám kapcsán, aminek egy idő után már úgy tűnt, nincs tétje: minden évben minden műtét után újra kellett tanulnom járni. Aztán a negyedik évben, a sok ima meghallgattatott, és megtörtént a csoda: megindult a csontosodás. Ez a törés tizenkét évvel ezelőtt történt, és mai napig kihat az életemre, lelki békémet még most is képes felkorbácsolni. Érdemes talán itt felidézni azt a gyermekkori karácsonyt, amikor az egyik nagyszülőktől mi, az unokák egy-egy görkorcsolyát kaptunk. Édesanyám aggódva utasította vissza a korcsolyáinkat, mondván, hogy mi a húgommal zongorázunk, nehogy kitörjük a kezünket-lábunkat. Harminc évvel rá aztán hiába volt az óvó-féltő anyai szív, mégis bekövetkezett a balesetem, és nem korcsolyázás közben. Az előbb azt a szót használtam, hogy „könnyebben” gyógyítható a testi fájdalom, de talán érdemes pontosítanom: látványosabb a gyógyulási folyamat nyomon követése. A lelki fájdalom „gyökérkezelése” bonyolultabb, összetettebb, mint ahogyan maga a psziché is az.
„Kitakart sebhelyem
kendő-kéz simítja,
százszor fájt fájdalmam
telő Hold csitítja.
Szárnyaim növesztem
az égi határnak,
vagy ha nem, ki tudja,
talán a halálnak.”
(Viharban, szélcsendben – részlet)
– Hogyan jelenik meg a betegség-élmény a művészetében?
– A betegség-élmény igen dominánsan van jelen a munkásságomban. Számos versem és prózám fókuszában a betegség megélése, átélése áll. Ha jól belegondolok, a szövegeimnek kb. 70%-a testi-lelki traumáim feldolgozási kísérletei. Nevezhetők ekképpen terápiás írásoknak is.
Egy igen beszédes szópárral hadd éljek: a szenvedés-szenvedély, illetve a passió-passzió szópárok jól mutatják ezt meg. Krisztus szenvedéstörténete (passió) és a Krisztus utáni szenvedélyes, impulzív érzés (passzió) egy szótőről fakadnak. A szópárok elsődleges (vallási-szakrális) jelentésrétegén túl ott az általános érvényű (világi-profán) jelentés is: életünkben jelen van a testi-lelki szenvedés, de az a szenvedély is, amivel szeretni tudunk.
„Isten egyszer szétszed, majd pedig összerak,
ez a passziója, s mindezt akár egy perc alatt.”
(Isten egyszer szétszed – részlet)
„Isten búzatáblájában alkonyi pipacsként
a fejünket felemelni, s minden szenvedést
sziromhullató hajnali szélben őszintén tudni kell
megköszönni –”
(Nem sínek közé esni – részlet)
– Hol van Isten az életében?
– Minden területen jelen van akkor is, ha éppen az aktuális lélekállapotom miatt a hiányát érezve szenvedek, akkor pedig éppen a „hiányával” van jelen, mert az keresést, Isten-keresést provokál ki belőlem.
Csodaként éltem meg, amikor gyermekem megfoganásáról az első orvosi leírást elolvashattam. A 2 mm-es petezsákban növekvő embrióból mára egy 178 cm-es tizennégy éves fiúgyermek lett. S ha már a csodáknál tartunk: szüléskor a köldökzsinór négyszer volt a nyakán körbetekeredve, és még egy valódi csomó is volt a köldökzsinóron. Születésekor nem sírt fel a kisfiam, fel kellett ébreszteni, vagy mondjuk úgy: életre éleszteni. A kórház elhagyásakor közölték velem, hogy bizonyára tisztában vagyok azzal, hogy a gyermekem nem fog tudni megtanulni járni és beszélni. Csupán a szülési komplikációból „jósoltak” ilyen sötét jövőt a számunkra. Nagyon el voltam keseredve, de azt mondtam, ha így van, akkor így fogjuk felnevelni a fiunkat. Mondanom sem kell talán, hogy szépen megtanult beszélni, s már hét hónaposan felállt, tizenegy hónaposan járt. Csodálatos az isteni akarat, amely képes volt megmutatni számunkra, hogy Nála nincs lehetetlen.
„Kerestelek fában, fűben,
kórtermekben, vaksötétben,
szerelemben, ölelésben,
sírgödörben, temetőben;
alanyban és állítmányban,
félszavakban, toldalékban,
emelkedőn, zuhanásban,
őszi avar illatában.
Húszévesen, negyvenesen,
szembeszélben, hóesésben,
közelségben, messzeségben,
túrabakancs fűzőjében;
billentyűzet kattogásban,
mentett fájl megabájtjában,
gomb nélküli nagykabátban,
februári éjszakákban.”
(Hogyha szeretsz – részlet)
Ez az Isten-keresés pedig nem áll távol az úton levéstől. Útkeresésünkben valójában Őt keressük, és minden megérkezésünk egy-egy állomásra hitünk megerősítése, mígnem a végállomáson színről színre láthatjuk meg Őt. József Attila „telitalálatos” versrészlete is ezt az útkeresést fogalmazza meg: „Isten itt állt a hátam mögött, / s én megkerültem érte a világot.” Hasonló szituáció érhető tetten Sánta Ferenc Isten a szekéren című novellájában, ahol pedig a parasztember szekerén egyszer csak feltűnik az Atyaisten. Ez számomra azt jelenti, hogy életünk szekerén ott van az Isten, aki szeret, aki vigyáz ránk, és aki egyszerű hajlékunkban kér szállást, hogy velünk maradhasson.
„Versben bujkáló
Istenem van,
fürkészem őt
gyephajnali csöndben,
hátha ott bujdosik,
s mégsem ebben
a kétszemélyes versben…”
(Versben bujkáló – részlet)
S hogy mitől kétszemélyes a versem? Mert én úgy gondolom, hogy ketten írjuk a verset: én és az Isten. Az ihlet szót pedig kicserélném inkább kegyelmi állapotra.
– Hol van Isten a betegségben, a szenvedésben?
– Betegségeim megélésekor jutottam mindig közelebb Istenhez. A gyógyító hit által. Volt, hogy magamtól kellett felfedeznem önmagamban Isten kegyelmét, amikor a gyógyulás ösvényére vezetett el engem, volt, hogy külső segítő által. Az eredmény ugyanaz volt, de az útkeresésben benne volt a buckákkal való találkozás lehetősége, amelyek gyakran fel-feltűntek az életemben, de eddig még mindig kaptam annyi erőt, hogy képes voltam felállni.
„Nem lehetek olyan lent,
ne higgyem a végtelent.
Hogy ha mégis elesnék,
állíts talpra, mehetnék
hozzád, Uram, kertedbe,
titkot őrző mennyedbe.”
(Vízen járni nem tudok… – részlet)
– Költészete gyakori témája a halál…
– Az elmúlás poétikája egyidős az emberiséggel. Már a barlangrajzokon is ábrázolódik a halál, a veszteség. Szóval én úgy látom, hogy az élet része a halál, és éppolyan verstéma, mint a szerelem, vagy a születés misztériumáról szólni, csak ellentétes előjellel. Költői attitűdöm, hogy az elmúlás témája közelebb áll hozzám. Anyai nagymamám által kerültem a hit közelébe, Isten közelébe, az ő elvesztése nagy űrt jelentett a számomra, ahogyan a nagyapámé is.
„s ha hétszer meghalhatnék,
adj mellém vigasz-karót,
ne lássa senki rajtam,
mikor gyöngülök s termek kórót.”
(A tölcsérjázmin éneke – részlet)
„holnap a
holdkaréj
válláról
leesem.
Fölemel
akkor majd
az Isten
magához,
így térek
mennylakók
holtamban
hozzátok.”
(Szeret is az Isten– részlet)
Az élet Isten becses ajándéka. Meglepetést tartogat, hálás szívvel illik megköszönni azt. Lehet, hogy az ember néha addig jut el az elkeseredése felső határáig, hogy beszűkült tudatállapotban képes lenne visszaadni az ajándékát, Istentől kapott életét…
„Kicölöpöztem az életem,
de a karókat Isten, tudom, reggelre megint felszedi.”
(Cölöpök-részlet)
– Az élet csupa ellentétekből épül fel…Mégis mit jelent Önnek az Élet?
„Az élet szép, az élet csúnya,
az élet vidám, az élet szomorú,
az élet kockázatos és mellékhatásokkal teli,
kezelőorvosa, gyógyszerésze az Isten.
Az élet sós, az élet édes,
az élet teli, az élet üres,
az élet vitorlájára felfeszül az Isten,
az életben maradás örökös küzdelem.
Az élet fekete, az élet fehér,
az élet színes, az élet színtelen,
Az élet ódivatú, az élet trendi,
az élet balettcipő, az élet tűsarkú,
az élet egy túrabakancs, az élet vízálló,
minden lépésében jelen van az Isten.
Az élet szenvedély, az élet szenvedés,
az élet felnőttes, az élet gyermeki,
az élet szemhéján átfénylik a hit,
az életet élni kell, amíg az Isten engedi.”
(Szekvenciák)
Összességében azt gondolom, az életben semmi nincs ingyen, a siker legkevésbé. „Aki dudás akar lenni, / pokolra kell annak menni” – juthat eszünkbe ez a titokzatos varázsú népdal, amit József Attila is többször emleget, s választja például a Medvetánc kötete mottójául. Én vele együtt vallom: a művészlétben nem spórolható meg az áldozat. Doktori tanulmányaimmal annyira leterheltem magam, hogy a végkimerülés határáig jutottam el. Igen sok időmbe tellett a regeneráció, testi-lelki szinten egyaránt. A tanítás, amit hivatásomnak tekintettem, átadta helyét a szépírásnak. Költőként, íróként megszentelt feladatom: Istennek tetszőt alkotni.
„ott lesz akkor is az az utolsó szalmaszál,
amibe kapaszkodva megtart az Isten,
csak maradj meg magadnak abban a hitben,
hogy életed égi ajándék, egyszeri alkalom,
hogy itt lehetsz a földön, nincs más oltalom.
Becsüld meg, amid van, mert az a te kincsed,
leástál érte a mélybe is, csak hogy a felszínre hintsed.
Tartsd meg és közben ügyelj a jóra,
mert bármikor eljöhet az utolsó óra,
de nem lesz már benned hatalmas űr,
mert tudod: Isten mindig a szíveden ül.”
(Isten a szíveden ül…)
(A fentiekben közölt versek lelőhelye: Lajtos Nóra: A tölcsérjázmin éneke, Istenes versek, Cédrus Művészeti Alapítvány, Bp., 2021)
Fotó: Székelyhidi Zsolt
Geréné Sárga Mónika
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
