Németh István káplán atya köszöntötte Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspököt február 6-án a nyíregyházi Isteni Irgalmasság-templomban, aki egy újonnan készült Mária szobor megáldására érkezett.
Az egyházközség régi vágya valósult meg, a hívek összefogásával: Demeter József erdélyi faszobrász művésszel készíttették el a Mária-szobrot.
A fiatal egyházközséghez a lakótelepen élő javarészt kisgyermekes családok tartoznak, a vasárnapi szentmise alatt az üvegfallal elkülönített gyermekmegőrzőben is mindig telt ház van. István atya a köszöntő gondolataiban kiemelte, most különösen is alkalmas a találkozás, hiszen az elmúlt évben elkezdődött a szinodális út, együtt keressük, hogy mi legyen az egyház jövője, és a legfontosabb ilyenkor a meghallgatás mind a főpásztor, mind az egyházközség részéről.
Ferenc püspök is örült a találkozási alkalomnak, hiszen már régen járt ebben a templomban, majd megköszönte a hívek összefogását, lelkesedését.
Egészen szép vagy Mária! – így szoktunk énekelni, imádkozni Szűz Máriához, akinek a szépsége nemcsak belülről fakad. Ő mindig készen volt Isten akaratát teljesíteni, készen volt igent mondani az Istenre – kezdte elmélkedését Ferenc püspök, majd Székely János szombathelyi megyéspüspök egyik előadására utalt, aki arról beszélt, hogy Szent József miért akarta Máriát elbocsájtani. Nem azért, mert nem szerette, mert csalódott benne, hanem, mert arra gondolt, hogyan vehetné a bátorságot arra, hogy akit Isten teljesen lefoglalt magának, magához fogadja. Mária annak a példája számunka, akit Isten teljesen lefoglalt. Vajon Isten akar-e mást tőlünk? Bennünket is le akar foglalni magának, mert tudja, hogy csak akkor leszünk boldogok, ha az Övéi leszünk. Isten végtelenül szeret bennünket és ez megmutatkozott sok emberben, a nagy szentjeinkben is.
A vasárnapi evangélium szerint (ld. Lk 5,1-11) Szent Péter apostolban elindult a változás, amikor Jézus megszólította, meghívta őt, és ez a növekedési folyamat egészen addig tartott, amíg Péter vértanú nem lett. Megkapta hozzá a Szentlélek ajándékát is, és ez a meghívástörténet, ahogyan Pétert is lefoglalta Jézus, nagyon tanúságos lehet számunkra.
Képzeljük magunk elé a csodálatos halfogás következő jelenetét: egész éjszaka fáradoztak, nem fogtak semmit, nem tudnak keresethez jutni, enni adni a családjaiknak, szomorúan rendezgetik a hálóikat. Egyszer csak jön Jézus, követi Őt a tömeg, és beszáll Péternek a bárkájába, onnan tanítva a népet, akik a parton állnak. Péter és társai pedig rendezgetik a hálót, de közben hallják, miről beszél Jézus, aki olyan csodálatosan beszél. (Egy másik evangéliumi szakaszban olvashatjuk, hogy a názáreti emberek is csodálkoztak a fenséges szavain, de az előítéleteik megakadályozták őket abban, hogy felismerjék Őt (ld. Mk 6,1).) Péter és társai hallják a tanítást, majd meglepetésükre hozzájuk fordul: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra!” Péter válaszol: „Mester, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit,”…
A Mester megszólításban benne volt, hogy Péter elfogadja Jézust mesternek, rabbinak, Aki csodálatos dolgokról beszél, de a halászatban magát gondolta mesternek, tudván, hogy már nincs értelme kivetni a hálót. És ott van a „De”. „De a te szavadra, kivetem a hálót.” Talán Péternek ez a De a megtérése, az elindulása Jézus követésében. Elindult Jézust követni, akaratát teljesíteni és azt mondja: igaz, hogy ebben én vagyok a mester, De a te szavadra megteszem, még akkor is, ha úgy látszik, hogy nincs semmi értelme.
Hányszor átéljük mi is az éltükben azt, hogy semmi értelme nincs a fáradozásunknak, de valahogy mégis megtesszük. Miért? Hivatástudatból, elkötelezettségből, mert úgy érezzük Isten meghívott bennünket erre a feladatra.
Milyen sokszor átélik ezt a küzdelmet a szülők a gyermekükkel, a pedagógusok a diákjaikkal, a hívek a papjaikkal, a papok a híveikkel szemben, és nem változik semmi, de megteszik, mert meg kell tenniük. Mert ezt kéri tőlük a szeretet. És akkor egyszerűen csak úgy magától, mint ahogy Reményik Sándor írja A kegyelem című versében: „Csak úgy magától – friss gyümölcs terem. Ez a magától – ez a kegyelem.”
Isten meghív bennünket, sokszor ésszerűtlen dolgokat kér tőlünk, és mi – ha duzzogva is –, mégis de megtesszük, és létrejön a szeretet csodája.
Péter és a társai beljebb eveznek a mélyre, és megtörténik a csodálatos halfogás. Isten belépett Péternek az életébe, aki szembesül azzal a helyes önismerettel, hogy ő bűnös ember. Majd jön a második megszólítás:
„Uram, …” Péter már elismeri Istent, aki belépett az ő életébe, de nem érzi magát erre méltónak: „menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” De ebben a mondatban ott van a vágy is: nehogy elmenj! Nem hagyhatsz itt, ebben a bűnös állapotomban, ki kell, hogy vezess ebből a helyzetből! „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.” Itt lehet megérteni azt, hogy mindenüket elhagyva követték Jézust.
Péter történetét ismerjük, amikor Jézust elfogták, megtagadta Őt, elbukott, de a szíve mélyén becsületes volt, amely képessé tette arra, hogy belássa a hibáit, emberségének a korlátait. Amikor a lelkesedés ott volt benne és azt mondja: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia.” Erre Jézus válaszolja neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám” (Mt 16,17). Majd Jézus elmondta a tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie, … megölik, de harmadnap feltámad. Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki ezekkel a szavakkal: „Isten mentsen, Uram! Ilyesmi nem történhet veled.” Jézus megfordult és rászólt: „Távozz tőlem, Sátán!” (Mt 16, 21-23). Emberi módon gondolkodik Péter, még messze van, de ahogy halad előre, kimondja: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek” (Jn 21,17).
Ilyen fejlődésnek kell végbemenni a mi életünkben is. A többi apostolnak is végig kellett járni ezt az utat, a kegyelem, a szeretet útját. András a kenyérszaporítás előtt kételkedett abban, hogy öt kenyér és két hal elég lesz több ezer embernek, de a szíve mélyén engedelmes volt. Még akkor is, ha nem értette, megtette Jézus parancsát. Ugyanígy Jakab és János készséggel elhagyták apjukat, a bárkát, és követték Jézust. De azért szerettek volna jó pozíciót elérni, ha eljön az Ő országa. Jézus azt mondja nekik, hogy nem tudják, mit kérnek, de a szívük mélyén ott volt a készség a javulásra, mint a hitetlen Tamásnak, aki később szintén megvallotta, hogy Jézus az Isten Fia.
Kell, hogy bennünk is ott legyen a változásra, a fejlődésre való készség. Jézus ma minket hív. Csatlakozzunk az apostolokhoz! Magunkra ismerhetünk, hogy kicsiny a hitünk, mint Péteré, kételkedünk Jézus erejében, mint András, nem Isten országát keressük, hanem saját magunk javát, mint Jakab és János, kételkedünk, mint Tamás. De olyan jó, ha visszatekintünk az életünkre és látunk benne fejlődést, akkor azt mondhatjuk, mint Szent Pál: Isten kegyelme „nem maradt bennem hatástalan” (1Kor 15,10).
Erre hív meg bennünket ma Urunk, Jézus Krisztus, nézzünk a Szűzanyára, az apostolokra, a nagy szentjeinkre, és fogadjuk be Isten kegyelmét, amely megváltoztat, átalakít, átformál bennünket, hogy ne önzők legyünk, hanem a szeretet útján járjunk és teremjük meg a szeretet gyümölcseit – fejezte be homíliáját Palánki Ferenc megyéspüspök.
Kovács Ágnes
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
