Köztudott, hogy a betegek gyógyulásában fontos szerepet játszik a mentális állapotuk, pszichés státuszuk. Ennek a folyamatnak támogatói beteglátogatóink, akik komoly továbbképzések segítségével, lelkigyakorlatok kíséretében készültek fel a szolgálatra. Mára már a kórházi dolgozók is megismerték a lelkigondozók munkájának betegekre gyakorolt pozitív hatását. Éppen ezért nagyon fontos, hogy lehetőséget biztosítsunk munkatársainknak is a feltöltődésre, hitükben való megerősödésükre. A beteglátogatók havonta két alkalommal találkoznak: Jakus Ottó Atya vezetésével esetmegbeszélést, kórházlelkészeink közreműködésével lelkinapot tartanak.
Januárban Papp Tamás atyával, fehérgyarmati plébániai kormányzóval, kórházlelkésszel találkoztunk egy bensőséges elcsendesedésben.
Miért engem hívott Isten erre a feladatra?
Tamás atya megosztotta velünk saját élményeit, amelyeket a betegágy mellett tapasztalt meg. Megtiszteltetésként beszélt arról, amikor egy beteg megosztja vele gondolatait, beengedi az életébe, részese lehet a szenvedésének.
A beteggel való találkozáskor a beteg rajtunk keresztül Jézust látja, ezért nagy a felelősségünk. Az irgalmas szamaritánus példájával arra hívta fel a figyelmünket, hogy legyünk nagyvonalúak, ha kell, lépjünk túl önmagunkon, ne sajnáljuk az időt a beteg ágya mellett, legyen ez szent időtlenség, amit ott töltünk.
A beteglátogató hivatása szolgálat. Ahogy a Kánai menyegzőn a szolgák látták a csodát, úgy mi is csodákkal találkozhatunk a szolgálat során. Többet látunk a betegből, mint mások, s ha mindenki le is mond róla, mi ne tegyük. Az Isten szeretetre hív minket, nem sikerre.
A betegség olyan, mint egy betongyűrű, ahova a beteg van bebetonozva, rajta kívül más nem tud oda bejutni. Mindenkinek saját szenvedése van, soha ne példálózzunk a saját bajunkkal, de abban erősítsük a beteget, hogy elfogadja: azt a szenvedést neki készítették, ezáltal juthat el Krisztushoz. Szentképekkel, Szentírási részekkel segíthetjük betegeinket ebben az elfogadásban.
Fontos, hogy időben érkezzünk a betegeinkhez, gyakoroljuk az irgalmasságot, az itt és mostra koncentráljunk.
Beteglátogatóként mitől lesz tartalmas a napom? Tudjuk, hogy Jézus a testet és a lelket egyszerre gyógyítja. Akkor lesz tartalma a napomnak, ha hagyom, hogy általam Jézus szolgáljon, hisz Ő ezért jött közénk.
Húsvét után a tanítványok rádöbbentek arra, hogy a halál nem egy pont, hanem kettőspont, van tovább számu(n)kra.
De kinek a hite nem jutott még bajba?
A lelkivezető hitetlen Tamást hozta elénk, aki bajban volt, talán depressziótól is szenvedett. Nem volt jelen, amikor a többieknek megjelent Jézus, és nem hitt nekik. De kinek a hite nem jutott még bajba? Ki ne kérdőjelezte volna még meg, hogy hatékony-e az ima?
Tamás számára megjelenik a feltámadt Krisztus, részese lesz a titoknak, a csodának. Azok látnak többet a csodákból, akiknek Isten megengedi ezt – Tamás a kétkedés útján jut el a hit kiteljesedésére, majd visszatér a közösségbe.
A történet azt üzeni számunkra: nem baj, ha kételkedsz, csak jó helyen kételkedj, ott tedd fel a kérdéseidet.
Tamás kedvéért újra megnyílik az ég. „Békesség nektek” – hangzik. Tamás, a te békességedért jöttem, a többiek már láttak! Most már boldog vagy, mert látsz.
Isten értékes dolgot, az időnket kéri a szolgálathoz
Mindannyiunknak kiszabott időnk van – ebből kér a betegek számára Isten. Itt és most.
Hogyan tudunk vigasztalni? Mit tudunk mondani a kétkedőnek? Mi a válasz arra a kérdésre, hogy „Miért engedi meg ezt az Isten?” Nehéz receptet adni, talán nincs is recept a vigasztaláshoz.
Szent Pál a Korintusiakhoz írt II. levelében Isten dicsőítésével vigasztal:
„Testünkben folyton-folyvást viseljük Jézus szenvedését, hogy egyszer Jézus élete is megnyilvánuljon testünkön. Életünkben állandóan ki vagyunk téve a halálnak Jézusért, hogy majd Jézus élete is nyilvánvaló legyen testünkön. Bennünk tehát a halál működik, de tibennetek az élet. Mivel a hitnek bennünk is ugyanaz a szelleme él, mint amiről írva van: „Hittem, azért beszéltem”, mi is hiszünk, s azért beszélünk. Tudjuk ugyanis, hogy aki Jézust feltámasztotta, Jézussal minket is feltámaszt, és veletek együtt elébe állít. Mert minden értetek történik, hogy minél bővebben áradjon a kegyelem, s így hálát is mind többen adjanak az Isten dicsőségére. Ezért nem veszítjük el kedvünket, mert bár a külső ember romlásnak indult bennünk, a belső napról napra megújul. A mostani pillanatnyi könnyű szenvedés ugyanis a mennyei örök dicsőség túláradó mértékét szerzi meg nekünk. Csak ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra fordítsuk figyelmünket. Mert a látható mulandó, a láthatatlan azonban örök”(2Kor4, 10-18).
Csak az tud vigasztalni, aki már maga is megtapasztalta a vigasztalást
Aki már részesült Isten vigasztalásában, az tud ,,ugyanúgy” vigasztalni, mert fájdalmas helyzetében már megtapasztalta, hogyan szereti őt az Isten (vö. 2Tessz 2,16).
Hogyan kell helyesen vigasztalni?
A biblikus hagyomány vigasztalás-fogalma erőteljesen pozitív, kulcsfogalom a zsidó és a keresztény hit megértéséhez.
A görög Újszövetség a vigasztalás szót legtöbbször a parakleinszóval fordítja, ami segítségülhívást, meghívást, felszólítást, bátorítást, szavakkal való vigasztalást jelent. Ez a jelentéskör összevont jelentéstartalmában érdekes alany-változtatást mutat: valakit magunkhoz hívni, illetve saját magunkat valaki mellé szólítani és segítségére lenni. Mindkét cselekvés alanyai számára fontos, hogy megteremtsék a kommunikációt. A kölcsönös közeledésre és kapcsolatteremtésre való felszólítás (paraklésze) mindkét esetben találkozássá válik, azzal a szándékkal, hogy az ember segítséget nyújtson vagy kapjon, hogy segítővel (paraklétosz) találkozzon vagy maga váljon segítővé.
bővebben: https://mek.oszk.hu/adatbazis/lexikon/phplex/lexikon/d/katlex/s480.html
A segítő beteg kapcsolatban alapvető fontosságú a kommunikáció
A tekintetek találkozása, az érintés, a nem verbális kommunikáció jelentősége is felértékelődik a szavaink mellett. A találkozásokban hordozzuk a másik keresztjét. Azzá leszünk a kereszt alatt, akivé lennünk kell, és ez az alakulás gyakran fájdalmas. Aktív meghallgatás, visszatükrözés, kevés kérdés – úgy legyünk jelen a betegágy mellett, mint egy barát, aki szeretné megérteni mi történik. Lélekben legyünk a beteg mellett, imádsággal támogassuk, abban, és úgy, ahogyan azt ő szeretné.
A meghallgatás, a jelenlét a legtökéletesebb törődés a betegeink számára.
A kórházlelkészség munkatársaival a lelkinapot szentmisével zártuk.
Köszönjük Tamás atyának a velünk töltött időt!
Berényiné dr. Felszeghy Márta koordinátor
DNYEM Kórházlelkészi Szolgálat
Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
