Katolikus Orvosok és Segítő Foglalkozásúak Kamilliánus Közössége találkozóján vettek részt az egyházmegyénk beteglátogató munkatársai
A Katolikus Orvosok és Segítő Foglalkozásúak Kamilliánus Közössége meghívására ünnepi szentmisén, ma...
Menj és evangelizálj! – Ugandai származású misszionárius tartott lelkigyakorlatot Füzérradványon
Az ugandai származású Pater John Baptist Bashobora november második hétvégéjén tartott lelkigyakorla...
Katolikus Orvosok és Segítő Foglalkozásúak Kamilliánus Közössége találkozóján vettek részt az egyházmegyénk beteglátogató munkatársai
Katolikus Orvosok és Segítő Foglalkozásúak Kamilliánus Közössége találkozóján...
„Értünk lett élet ez a bor és a kenyér,  Őáltala, Ővele, Őbenne Tied vagyunk…”– Nagysikerű találkozót tartottak Fábry Kornél atyával a nyíregyházi gimnáziumban
„Értünk lett élet ez a bor és a...
Isten nem ócskaságokat bízott ránk, hanem az Ő szeme fényét, a szegényeket – Böjte Csaba atya tartott lelkigyakorlatot  az egyházmegye karitász önkénteseinek Máriapócson
Isten nem ócskaságokat bízott ránk, hanem az Ő...
Menj és evangelizálj! – Ugandai származású misszionárius tartott lelkigyakorlatot Füzérradványon
Menj és evangelizálj! – Ugandai származású misszionárius tartott...
Elemek szűrése dátum szerint: március 2019

Mándoki Ernő piarista pap-tanárra emlékeztek születésének 100. évfordulóján, március 23-án, Debrecenben, a Wolaffka úti Szent Antal kápolnában. A szentmisét — amelyen Szegedi Kálmán debreceni plébános is részt vett —, Ruppert József piarista pap-tanár mutatta be, majd megáldotta Mándoki Ernő atya tiszteletére a kápolna falán elhelyezett emléktáblát.

Ruppert József atya homíliájában Isten végtelen türelmes természetéről beszélt. Elmondta, általában az emberek azt gondolják, hogy Isten büntetése áll a velük történt bajok, nehézségek, keresztek mögött. A felolvasott szentírási szakasz (Lk 13,1-8) is arra utal, hogy a zsidók gondolkodása szerint Isten azonnal megbünteti a bűnös embert, mint azokat a galileai férfiakat, akiket Pilátus — félve a zendüléstől — kivégeztetett, valamint azt a tizennyolc embert, akikre rádőlt Siloámban a torony, és agyonzúzta őket. Biztosak voltak abban, hogy ők azért haltak meg, mert bűnt követtek el, és Isten megverte őket. De Jézus szembeszáll ezzel a mentalitással. Nem az Isten büntetése, hanem az ember bűne: mulasztása, bosszúja, pénzsóvársága, haszonlesése, figyelmetlensége áll a tragédiák, természeti katasztrófák, balesetek, betegségek mögött. Nagyon jó példa erre Jézus példabeszéde a termést nem hozó fügefáról. A gazda — aki én vagyok —, azonnal ki akarta vágni a fát, mert nem hozott termést. Mi is azonnal meg akarunk szabadulni azoktól az emberektől, akik nem hoznak hasznot nekünk. De a vincellér — aki maga Isten —, azt mondja, várjunk, hátha jövőre termést hoz. Isten végtelen türelmes, vár, hogy az ember megtérjen.

Majd József atya visszaemlékezett a szerzetesek viszontagságos évtizedeire, a kommunista rendszer egyházellenes tevékenységére, ezen belül az iskolák 1948-as államosítására, majd az 1950-es évre, amikor feloszlatták a szerzetesrendeket. Ruppert atya hangsúlyozta, e mögött sem Isten büntetése áll. Ő furcsa módon nyúl bele az ember életébe. Mándoki Ernő piarista pap-tanár — aki az államosítás miatt csak néhány évig taníthatott a debreceni Piarista Gimnáziumban —, sem hátrált meg, hanem máshol, a tanyasi emberek evangelizálásában és a Wolaffka úti kápolna megépítésében találta meg új küldetését.

A szentmise végén az emléktábla megáldása előtt Gézczy M. Erzsébet nővér (Boldogasszony Iskolanővérek) méltatta az 1919. január 4-én, Aradon született és mindössze 51 évet élt Mándoki Ernő piarista atyát, akit személyesen is ismert. Elmondta, amikor államosították a debreceni Piarista Gimnáziumot, a latin-német szakos pap-tanár a Szent István plébániára került segédlelkészként, amelyhez hatalmas tanyavilág tartozott. Ernő atya 20 km-es körzetben közlekedett az emberekhez kerékpárjával. Nagyon megszerette a tanyasi lelkipásztorkodást, és részt vett az ottani emberek kétkezi munkájában is. Így járt misézni a Wolaffka úti vályogházba is, amelyet az akkor Debrecenben szolgáló ferencesek 1947-ben vásároltak és alakítottak át kápolnává. Az épület azonban idővel rossz állapotba került, ezért Ernő atya elhatározta, hogy önerőből átalakítja, és felépíti azt. Erzsébet nővér is segédkezett a kápolnaépítésben négy testvérével együtt, köztük az 5 éves Istvánnal, aki jelenleg a Szent István-templom kántoraként szolgál. Erzsébet nővér emlékeit felidézve azt is elmondta, hogy nagyon összetartó közösség tartozott az egyházközséghez, így mindenki kivette a részét a munkából, ki-ki a maga szakterületének megfelelően.
A József Attila-telepi Szent Antal kápolnát Hamvas Endre csanádi püspök szentelt fel 1957-ben.
Mándoki Ernő atya ma is példaként áll előttünk, erőt, bátorságot meríthetünk életéből, munkásságából, hiszen ma is nehéz időket élünk, hiszen a diktatórikus rendszert felváltotta a szellemi sötétség alattomos, agresszív terjedése.
„Mennyei Atyánk, tekints reánk irgalmasan, akik hűséges szolgádra emlékezve összegyűltünk oltárodnál, és segíts bennünket, hogy Mándoki atya életpéldáján hitünkben megerősödve folytatni tudjuk a Te népedért végzett munkáját. Hallgass meg, Urunk!” — fejezte be fohászával gondolatait Géczy M. Erzsébet nővér.

Kovács Ágnes

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata pályázatot hirdet kórházi lelkigondozó / beteglátogató munkakör betöltésére. A pályázat benyújtásának határideje: 2019. április 15.

A jogviszony időtartama: határozatlan idejű jogviszony

Foglalkoztatás jellege: heti 40 óra, teljes munkaidő

A munkavégzés helye: A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében található Kórházak (Debrecen, Nyíregyháza, Mátészalka, Vásárosnamény, Fehérgyarmat, Nagykálló, Kisvárda, Berettyóújfalu )

A munkakörbe tartozó feladatok: kórházi lelkigondozó / beteglátogató feladatok ellátása, a kórházi lelkipásztor tevékenységének támogatása

Illetmény és juttatások:. bruttó 260.000.-, azaz kettőszázhatvanezer forint

Pályázati feltételek:
• felsőfokú, humán (szociális/egészségügyi/oktatási) területen szerzett végzettség
• magyar állampolgárság, cselekvőképesség, büntetlen előélet
• plébánosi ajánlás

A munkakörrel kapcsolatos elvárások:
• elköteleződés a betegek, idősek, elesettek lelkigondozása iránt
• önálló, precíz munkavégzésre való képesség
• megbízhatóság, jó helyzetfelismerő képesség
• rugalmasság, alkalmazkodni tudás, kreativitás
• elfogadó, empatikus, türelmes, együttérző attitűd
• munkacsoport aktív tagjaként való munkavégzés

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
• egészségügyi és/vagy szociális területen szerzett tapasztalat
• lelkigondozói végzettség, tapasztalat

A pályázat részeként benyújtandó dokumentumok:
• részletes szakmai önéletrajz, eddigi munkaköreinek, tevékenységének leírása
• iskolai végzettséget igazoló okiratok másolata
• motivációs levél
• erkölcsi bizonyítvány

A munkakör betöltésének legkorábbi időpontja: 2019.05.01.

A pályázatok benyújtásának módja:

• Személyesen: Debrecen – Nyíregyházi Egyházmegye
Berényiné dr. Felszeghy Márta
4024 Debrecen, Varga utca 4.
• E-mailben: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A pályázat benyújtásának határideje: 2019. 04.15.

Felvételi elbeszélgetés időpontja: telefonos egyeztetés alapján.

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

2019. március 14-én a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola immár zsinórban harmadszor nyerte el a nyolcosztályos gimnáziumok területi tanulmányi versenyének összesített első helyezését, illetve az azzal járó vándortrófeát.

A tehetséggondozást támogató, nemes versengés több mint két évtizeddel ezelőtt indult útjára, és minden évben más-más intézmény ad otthont neki. Idén a hajdúnánási Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium vállalta magára a szervezést, és fogadta a versenyben hagyományosan részt vevő, hét másik gimnázium több száz diákját.

Ezen a napon a szentimrések, a házigazdák mellett, a nyíregyházi Arany János Gimnázium, a nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium, a Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, a nyírbátori Báthory István Gimnázium és Szakközépiskola és a tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium, Szakképző Iskola, Általános Iskola és Kollégium tanulóival mérték össze tudásukat és tehetségüket.

A részt vevők a közismereti tárgyak mellett komplex műveltségi, illetve bibliaismereti számokban, valamint különféle művészeti területeken (vers- és prózamondás, szép magyar beszéd, népdaléneklés, rajzpályázat) indulhattak.
A Szent Imre Gimnázium lelkes diákjai 18 kategóriában értek el kimagasló eredményt. A kategóriánkénti korosztályokat összesítve a gyerekek 15 harmadik helyezést, 16 második helyezést, valamint 19 első helyezést hoztak el, így nagy örömükre, idén is hazatérhetett velük régi, megszokott helyére a fényes vándortrófea. A felkészítő tanárok magas színvonalú munkáját a rendezők külön oklevéllel jutalmazták.

Rubóczkiné Kiss Hajnalka, tanár
Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

„A kereszt nem reménytelen tragédia, hanem az a hely, ahol Jézus megmutatja dicsőségét és ránk hagyományozza szerető végakaratát, amely a keresztény közösség és minden tanítvány életének alapszabályává válik.” (Ferenc pápa üzenete a betegek XXVI. világnapjára)

Bosák Nándor nyugalmazott püspök atya tart előadást, majd kiszolgáltatja a betegek szentségét a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus 2. előkészületi évében április 6-án, Debrecenben a Megtestesülés-templomban.

A betegek szentsége, amely a hetedik a hét szentség közül gyógyítja a lelki betegségben szenvedőket is. Általa a beteg a Szentlélek kegyelmét kapja, amely az egész embert segíti és tökéletesíti: megerősíti az Istenbe vetett bizalomban, erőt ad a kísértések ellen, s alkalmassá teszi arra, hogy betegségét erős lélekkel viselje, sőt, küzdjön egészségéért, ha az szolgál üdvösségére, ill. kérje és elfogadja a jó halál kegyelmét, ha Istennek ez az akarata.

A találkozó programja:

15:00 Irgalmasság rózsafüzér (énekelve) az Oltáriszentség előtt
15:20 Előadás
16:00 Agapé és kötetlen találkozás
16:45 Tanúságtétel
17:00 Szentségimádás
17:45 Szünet
18:00 Szentmise

Örömhír Sajtóiroda - fotó: Kovács Ágnes
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

2019. március 21., csütörtök 11:50

A kereszthordozás Istennel könnyebb

Szászné Szarka Gabriella huszonhat évvel ezelőtt egy autóbalesetben deréktól lefelé lebénult. A nehézségekre életigenléssel és Istenbe vetett hittel válaszol, amelyből mindannyian erőt meríthetünk.

Gabriella, amióta ismerlek, az a benyomásom rólad, hogy mindig vidám vagy. Te tartod a környezetedben a lelket. Honnan meríted a derűt?

Amikor a baleset megtörtént, akkor egyértelmű volt, hogy nekem már van kapaszkodóm. Sőt, azt gondoltam egy időben, hogy azért is kaptam ilyen lelkületet, mert egyszer ez meg fog velem történni. Sokan azt mondják, hogy azért vagyok vallásos, mert a körülményeim tettek azzá. Ez nem így van. A hitemnek nem a balesetemmel összefüggő esemény az alapja, mert már előtte is vallásos voltam. Igaz, templomba nem jártam rendszeresen, de elsőáldozó koromtól kezdődően vissza tudom idézni, hogy minden nap beszéltem a Jóistennel. Ahol most tartok, az hosszú érési és fejlődési folyamat eredménye.

A beszélgetés lehet, hogy fájó eseményt érint. Vissza tudsz emlékezni a balesetre?

Pécsre mentünk autóval, a DVSC-nek szurkolni. A férjem vezetett, levette a pulóverét, és hátraadta nekem. Közben a mellette ülő utas, belenyúlt a kormányba, és nekicsapódtunk egy fának. Nem voltam stabil ülőhelyzetbe rögzítve. Négyen ültünk a kocsiban, de csak én sérültem meg.

Megváltozott a kapcsolatod a veled utazókkal a baleset után?

Természetesen a legnagyobb barátok maradtunk. Nekem sohasem volt velük problémám, ennek így kellett történnie. Senki nem akart rosszat. Nagyon furcsa ez, mert előtte, amikor nászutunkra mentünk – ahogy visszagondolok –, már akkor történhetett volna egy sokkal súlyosabb balesetem. Autóban utaztunk, a cipőmet kötöttem, előre voltam hajolva, és eközben férjemnek nagyot kellett fékeznie, mert elénk lépett egy néni. Ha akkor történik a tragédia, és a nyakam törik... Úgy gondolom, akkor mentett meg a Jóisten egy sokkal nagyobb bajtól. Azt mondta, hogy ezt azért már mégsem. Mert jó, ha legalább a keze mozog az embernek...
Eltört a gerincem, megműtöttek, és onnantól fogva ez az élet várt rám. Ilyenkor kötelező pszichológushoz menni, aki mondta, hogy benne vagyok a normál tartományban – ennek örültem – nem volt kirívó pszichológiai problémám. Ezt a mai napig a hitemnek, mentalitásomnak, és a körülöttem élő embereknek, a családom szeretetének tulajdonítom.

A család feláldozta az életét melletted?

A körülöttem élők segítettek, mert lebénultam deréktól lefelé. Nem tudom uralni a vizeletem és a székletem. Állandó katéterezés következett, egy hosszú tanulási folyamat, mit hogyan tudsz megoldani ezután. Ez várt rám. Ha a család mellém áll, valamilyen szinten feláldozzák magukat. Nem azt mondom, hogy százszázalékosan, mert mindenkinek megmaradt a maga kis élete. Talán egy kicsit az én önállóságom veszett el.
A férjem egy pár éve ebbe belefáradt, és talált egy könnyebb életet. Remélem. Megszenvedtem, most már úgy gondolom, túl vagyok rajta. Megpróbáltam megérteni, hogy ezt miért tette. Azért törődtem bele, mert nem szeretném tönkretenni senki életét. Érzem, minket egymásnak teremtettek, csak nem együtt éljük már az életünket. Szoros lelki kapcsolatban voltunk, és vagyunk ma is. Mondjuk, nagyrészt ez az én érdemem. Úgy érzem, most sem választanék mást. A mi történetünk eddig tartott. Soha nem engedtem, hogy rosszat mondjanak róla. Huszonegy évet éltünk együtt.

Egyszer sem perlekedtél a Jóistennel?

Tudom, hogy nem erre van teremtve az ember, hanem egészségre és önálló járásra. Soha nem sírtam, nem vádaskodtam, egy ideig azért kérdezgettem, hogy meg fogok-e gyógyulni. Persze azt mondták, hogy igen...

A fiad mikor született?

A baleset után rögtön, a körülöttem élő nőknek az volt a legelső kérdése, hogy lehet-e még gyermekem. Nahát! Ez akkor nekem nem járt az eszemben.’93-ban volt a baleset, és a fiúnk ’98-ban született. Áldásként éltük meg azt, hogy megfogant, boldogok voltunk. Nem volt semmi probléma, nem jártam többször orvoshoz sem, az volt biztos, hogy császármetszéssel fogok szülni. Mindig a gondolatomban van, hogy olyan sok nőnek nem lehet gyermeke, nekem pedig milyen érdekes, hogy ki tudott fejlődni egy emberke a méhemben, pedig ott már béna vagyok. Az is egy csoda volt az életünkben, hogy egy este, nagy pocakkal készültünk fürdeni, amikor elfolyt a magzatvizem. Ha a fürdőkádban történik meg velem, nem éreztem volna. A magzatvíz elfolyik észrevétlenül, és én nem érzek fájdalmat sem. Baj történhetett volna. Egy-két perc választott el attól, hogy ne történjen tragédia. Visszagondolva az életemre, mindig éreztem a Jóisten gondoskodását.

Kitől kaptál segítséget? Édesanyád és a férjed segített a gyermeked ellátásában?

Én mindent elláttam körülötte, csak biztonságosabbnak láttam, ha van mellettem valaki. A mai napig vannak opcióim. Az „a” mellett van „b” és „c” lehetőség, ez valahogy beépült az életembe.

Mondtad, hogy a pszichológus egészséges lelkületűnek értékelt. Véleményem szerint ezt nem olyan egyszerű feldolgozni, megélni. Hogyan segítettek a lelkivezetők?

Igazából mindig volt pap mellettem. Farkas András atya, Szenes József atya a kezdetekben, most Szegedi Kálmán atya, és Szentesi Csaba atya segít. A papot valóban az Isten emberének tekintem, a saját hibáival együtt. Ő a közvetítő az Isten és közöttem, ami nem biztos, hogy kötelezően kell, de én szeretem, hogy atya van körülöttem. Hiszem, hogy ha elmondok valamit, akkor a Jóistentől érkezik válasz általuk. Csaba atyával közvetlenebb a kapcsolatom. Beszélgetve gyónok. Amikor a férjem elment, Csaba atya minden héten jött, és nagyon sokat segített. Mindkettőjük mondatait nagyon megszívlelem. Nem vagyok egy kibeszélős ember, sok minden ott él bennem. Nem azért, mert nem akarom elmondani, inkább azért, mert nem érzem, hogy ki kellene mondanom. A huszonhat év alatt rengeteget tanultam, fejlődtem. Ha az indulás állapotát egyesnek tekintjük, most ötven-hatvan körül tarthatok a százas listán. Úgy érzem sok minden vár még rám. Látom az anyukámat, aki nekem mindig is erőt, példát és támpontot jelent. Több rózsafüzér, kilenced imádkozása, keresztút és virrasztás után alig alszik. Minden nap templomba jár. Látom rajta, hogy mindezt szívből teszi. Nem azért ilyen az anyukám, mert csak így bírja elviselni azt, hogy a gyereke kerekesszékben él, hanem azt hiszem, amit én is egyre jobban érzek, hogy egyre mélyebb a hite. Most már én is értem, miért jár minden nap templomba. A sérült ember nem egyenlő a hittel és vallással. Sokan mondják, hogy „Könnyű neked, Gabi”. Kérdezem, miért is? Egyértelműen ki merem mondani, hogy hit nélkül élni nehezebb. Én is emlékeztetem magam arra, hogy mindig köszönömöt mondjak, vagy hálát adjak.

Ahogy ezt a helyzetet kezeled, az is példaként szolgálhat embertársainknak.

A házasságunkat templomban kötöttük, és nem családi nyomásra. Bennünk volt a hit. Gyermekünket a Svetits óvodába, iskolába írattuk, majd a Szent József gimnáziumba. Örülök, mert lehet, hogy a mi törekvésünk, nevelésünk kevés lett volna ahhoz, hogy hitben élje az életét. A családban sokszor elhangzik, hogy soha nem adjuk fel. „Never give up”! Soha ne add fel! Nem érzem magam harcosnak, de amikor hasonló történeteket olvasok, akkor harcosnak ítélem meg a szereplőt. Mindenki próbálja a saját életét elbagatellizálni, pedig a másik szemében te vagy az igazi hős. Vannak sorstársaim, akik egyedül élnek, és kerekesszékkel utaznak, síelnek, szánkóznak, de én tudom, hogy milyen nehézségei vannak az ilyen életmódnak. Ámulok és bámulok. Hogyan képesek rá? Ami nálam előny, az volt a hátrány is: mindig volt körülöttem segítség. Ki merem mondani, hogy nekem most jó. Azzal a sok mindennel együtt elégedett vagyok. Felülről segítenek. Rám néznek. Októberben huszonhat éves „roki” leszek, ez az idő nem egy szempillantás alatt telt el. Tíz hónap alatt tizenhárom kőzúzásom volt. Hólyag katéter, vese katéter egyszerre. Úgy mentem el nyaralni, hogy mind a két lábamon „diszkótáska” (katéter zsák) volt. Soha nem azt kerestem, hogy mi a rossz az életemben, és hogy miért van ez így.

Határozott vagy, és tudatos személynek jellemez a környezeted.

Sokat olvasok ilyen témájú könyveket. Vannak, akik jobban csinálják, de én úgy gondolom, hogy fizikailag is cipelem a keresztet, ami nem nehézség számomra. A határozottságom huszonhat év alatt alakult ki. Néha érzéketlennek tűnök, vannak nehéz esetek, amelyek megfájdítják szívemet, de „piszlicsáré” dolgokkal nem tudok azonosulni. Ez keménységnek tűnik, de nem vagyok érzéketlen ember. Tény, hogy nem tudok mindenen elpityeredni. Azt gondolom, hogy minden nő egy kicsit okoskodó. Érted ugye? Nem rossz szándékból, csak mert mi tudunk dolgokat. A férfiak nem szeretik ezt. Ezt is megértem. Ha engem megkérdeznek, arra tudok válaszolni. Én Gabi vagyok és döntök – újra mosolyog –, mindig úgy, ahogy a családomnak jó. Nem biztos, hogy ideális egy házasságban, hogy anyu mindig tudja, mit akar.

Az imának hatalmas ereje van...

Sohasem kértem a Jóistentől, hogy gyógyítson meg. Az is meggyőződésem, ha ábrahámi hitem lenne, tudnék járni. Még nincs meg az a hitem, amivel hegyeket lehet mozgatni. De erre törekszem.

Geréné Sárga Monika

Szentmisével és emléktábla avatással emlékeznek Mándoki Ernő piarista pap-tanárra születésének 100. évfordulóján, március 23-án, szombaton délután 2 órakor Debrecenben a Wolaffka utcai (József Attila telep) Szent Antal-kápolnában. Mándoki Ernő atya debreceni szolgálata idején önerőből építette fel a jelenleg Szent István-templomhoz tartozó kápolnát.

Sokan ismerték őt Debrecenben, akik az elmúlt ötven évben nagy szeretettel emlegették és a hétköznapok szentjének tartották.
1919. január 4-én született Arad megyében a vallásos Metzger család hatodik, legkisebb gyermekeként. 1945 nyarán változtatta nevét Mándokira.
1944 januárjától az 1948-as államosításig tanított Debrecenben, a Piarista Gimnáziumban latin-német-ének szakos tanárként. A diákok körében nagy megbecsülésnek örvendett főként szerénysége, közvetlensége és józansága miatt. 1948 februárjában az országos kórusversenyen, Nyíregyházán ezüst serleget nyert 220 tagú diákkórusával. „Következetes magatartásával és szakmai munkájával úgy belénk verte az adott szólam ismeretét, hogy még ma is tudom énekelni ezeket.” (tanítványa, Csernus István)
1948-tól 1970-ben bekövetkezett haláláig a debreceni Szent István Plébánián volt segédlelkész. Mivel börtön-viselt ember volt, élete végéig megbélyegzettként viszonyultak hozzá még a paptársai is, főleg a békepapok. A szintén megbélyegzett Verdung József P. Gellért ferences atyával volt jó barátságban. Ekkor ehhez a plébániához 20 km-es körzetben kiterjedt tanyavilág pasztorációja tartozott. Hóban, fagyban is kerékpárral járt ki a tanyákra misézni és hittant tanítani. 1957-ben a tanyai és a plébániai elsőáldozók száma 200-on felül volt, 1958-ban pedig 114-en bérmálkoztak.

A tanyai pasztoráció az ő halálával nagyon megcsappant és rövidesen teljesen megszűnt. Lelkipásztori munkája és az állandó tanyákra járás, az énekkar vezetése mellett minden fizikai munkát elvégzett a plébánián és a templom körül: kapált, fákat vágott ki a templomkertben, parkosított, havat lapátolt még a templomtetőről is, hogy be ne ázzon a templom. Valaki így fogalmazott: „Inas volt ő ott, nem káplán.” Emellett nagyon sok emberrel és családdal tartott személyes baráti kapcsolatot. „Önzetlen, egyszerű, csendes ember volt, sosem zúgolódott. Zúgolódás helyett mosolyogva tűrt mindent.” (Lakatos Ferenc (Ferike) sekrestyés) „Krisztus sem követelt magának különleges eljárást, amikor szenvedett. Így én sem kívánhatok a magam számára különleges bánásmódot” – mondta. Paptestvéreivel jó kapcsolatban volt. „Az ütközéseket mindig leszerelte a mosolya.” (Orth Vilmos) Temetésén dr. Virág János, a plébánosa mondta: „Aki csak ismert, csodált téged. Hogy szeretted paptestvéreidet! Én még ajkadról senkire egy megszóló szót nem hallottam. De azt igen, hogy védted, ha távollétében valakit bántottak.”

A Szent István-templomban a hívekkel együtt reggelente a fél 7-es mise előtt zsolozsmát imádkoztak. Debrecenben a katolikusok közül sokakat ő látott el komoly és vallásos irodalommal, mert az 50-es években egyáltalán nem jelenhettek meg ilyen könyvek. Abban az időben, amikor még papi civilben is alig jártak a papok, ő mindig piarista reverendában járt kerékpáron a városban és a tanyákon, jó és rossz időben, munka és kápolnaépítés közben is. Tanúságtétel volt ez, s egyben jel is, amire az egyház azóta is újból és újból felhívja a figyelmet.

Etele Ágoston rendtársa és káplántársa szerint élete végéig minden csüggedésében két dologra emlékezett szívesen, ami vigasszal töltötte el: a Wolaffka-telep és a tanyák. 1956/57-ben saját erőből, rokonai, barátai segítségével építette át kápolnává a Debrecen Wolaffka telepi, egyszerű családi házból kialakított misézőhelyet. Ezt a kápolnát – megelőzve a II. Vatikáni Zsinat ökumenikus szellemét – 1951 óta testvéries szellemben együtt használták katolikusok és reformátusok. Ezért a homokkerti református lelkipásztor, Erdei Károly is gyűjtött hívei körében az építkezéshez. Tervezzük, hogy a kápolna falán egy emléktáblán megörökítjük nevét az utókor számára.

A II. Vatikáni Zsinat szellemében élt és prédikált már a zsinat előtt is. Nem volt szónok, inkább hangosan elmélkedett, röviden. Egy gondolat a prédikációiból: „A mostani egyház problémáit csak az imádkozó család tudja megoldani. Sok alázat kell a mai korban a hitvalló magatartáshoz.” Erre az alázatra adott ő példát élete minden mozzanatával a ma emberének is: papnak, szerzetesnek és világi hívőnek egyaránt.

Meg kell emlékeznünk egyházzenei jelentőségéről is. A karvezetésben és zenében szaktekintélynek számított Debrecenben. Kiváló hegedűs volt, többször kisegítette a Debreceni Filharmonikus Zenekart. Két énekkart vezetett: a Szent Anna-templom Szent László-kórusát és a Szent István-templom Boldogasszony-kórusát. Ez utóbbi volt a kis kórus. Időnként egyesítette a két kórust. Amatőr kórustagokkal csodákat művelt: magas színvonalra hozta az egyszerű emberek előadását, liturgiára tanította, és életüket meghatározó élményekkel ajándékozta meg őket.

Az egyházzenei áhítatok alkalmával ő szöveg és zenei magyarázataival együtt hangzottak el a művek. Roppant nagy jelentősége volt ennek az énekkarnak és ezeknek az egyházzenei áhítatoknak abban a korban, ugyanis állami koncerteken nem volt szabad egyházi műveket előadni. Így Debrecenben az 50-es és 60-as években egyedül a Szent Anna-templomban lehetett egyházzenei oratórikus műveket hallani. Személyes jó barátságban volt az ország legjobb zenészeivel: Pongrácz Zoltánnal, Gergely Ferenccel, Margittai Sándorral, Virág Endrével, Melis Györggyel, Járdányi Pállal, Hankiss Ilonával, Mátyás Máriával, Ferencsik Jánossal, Réti Józseffel.
A kórus miatt is sokszor meghurcolták a rendőrségen és az Állam Egyházügyi Hivatalban, de ő sohasem beszélt ezekről.

Ezekben az években az egyházi zeneművek nyomdai kiadásáról szó sem lehetett. Mándoki atya testvérei és barátai révén szerzett egy-egy példányt a művekből, és ezt éjjel-nappal kézzel másolták a kórustagok. Így emberfeletti munkával óriási értékű hatalmas kottatárat gyűjtött össze, melynek nagy része, sajnos, elveszett azóta. Sokat fáradozott azon is, hogy az énekkart közösséggé formálja. Az ő nagy szelídsége és hősies embersége tartotta össze a kórust. Nagyon jól tudta, hogy a közösségi élethez hozzátartoznak a kirándulások is, bár ezek a gyülekezési tilalom miatt azokban az években még veszélyesebbek voltak, mint a konkrét énekkari munka, ő mégis vállalta a kockázatokat. Az énekkari tagok közül toborzott egy elszánt, lelkes kis csapatot, s kimentek kerékpárral a tanyákra virágvasárnap passiót énekelni, vagy elsőáldozásokra, hogy szebbé tegyék az ünnepet, és a tanyasi emberek is részesüljenek ilyen zenei élményekben. Kovács Béla említette, hogy volt olyan virágvasárnap, amikor 9 helyen énekelte vele a passiót.
„Ritkán nevetett, mégis mindig derűsnek ismertem. Ritkán mosolygott, mégis áradt belőle a szelídség. Ez adta az erejét, amivel hatni tudott mindenkire.” (dr. Ludmány Konrád Emil segédkarnagy)

A túlfeszített munka hamar felőrölte egészségét. Gyermekkorában a homlokán egy ótvart túladagolt sugárral kezeltek. Ezért 1967-ben Budapesten koponyacsont-tumorral megoperálták. Három év múlva újabb műtétre került sor, de ebből már nem épült fel. 1970. november 21-én az Úr magához szólította sokat szenvedett szolgáját. „A betegágyon mondtad életed legmegragadóbb prédikációját. Megmutattad, hogy szenvedve is, a szörnyű kereszt súlya alatt hogyan kell a Golgotán is eggyé lenni Krisztussal.” (dr. Virág János a temetésén) Kovács László (most Dr. Kisházi Kovács László) atya volt az utóda a debreceni Szent István Plébánián. Betegsége idején még néhány évig együtt szolgáltak. „Az a Mándoki Ernő, aki 20 éves lelkipásztori szolgálata alatt kicsinységében volt nagy, élete végén szenvedésével is naggyá lett” – mondta. Debrecenben Wolaffka Nándor óta papot úgy nem sirattak, mint őt. A nép közhangulata általánosan úgy tartja: szentség hírében élt és halt meg. Akik együtt dolgoztak vele, mindannyian vallják, hogy egész életüket meghatározó személy volt.

A Géczy család nevében Géczy M. Erzsébet

Minden évben színvonalas és látványos műsorral ünneplik március 15-ét a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola alsó tagozatán. Az idei alkalom azonban különleges volt: március 14-én délelőtt az iskola kápolnájában három tagintézmény diákjainak és nevelőinek, tanárainak összefogásával, közös munkájával született meg a 171 évvel ezelőtti magyar forradalomról és szabadságharcról megemlékező előadás.
A hetedik esztendeje működő óvoda nagycsoportosai léptek először színpadra: a huszárcsákós kisfiúk és pártás kislányok versekkel, dalokkal, népi körjátékkal teremtettek ünnepi hangulatot, majd a szeptemberben iskolába készülő gyerekek furulyatudásukból adtak ízelítőt. A kisfiúk látványos botos táncát vastapssal jutalmazta a közönség.

„Az 1848. évben letekintett az Úristen a földre” – folytatták a megemlékezést a második évfolyam két osztályának diákjai, s szavalataikkal idézték meg a forradalom, majd a szabadságharc egy-egy eseményét: a márciusi esőben hogyan támadt zenebona Pesten, Magyarország szívében, s hogy sok magyar legénynek hogyan kellett harcba indulni „a szép szabadságért, a szép magyar hazáért, a háromszínű zászló oltalmazásáért”. Ez utóbbit 12 kislány piros, fehér és zöld szalagokkal előadott tánca meg is elevenítette: először nemzetiszín kokárdát, majd magyar lobogót formáltak.
Az óvodások és a 2. évfolyam által közösen összeállított program szépségét a zene, a tánc, a színpadi mozgás és az ünnepi szavalatok szép egyensúlya adta. A legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki teljes szívvel és odaadással dolgozott a műsor sikeréért. A színvonalas előadást több különleges pillanat is gazdagította. Ilyen volt, amikor a 2.b osztályos Horváth Mihály György Petőfi Nemzeti dalát énekelte zenei kísérettel.

„Sohasem feledhetjük el a hősöket. Az ő hazaszeretetük emlékeztessen, hogy bár életünk most már szabad, akár a madár, otthonunk csak egy van. Szeretnünk kell a hazát!” – zárult a kisdiákok műsora, majd a több mint félszáz gyerek együtt énekelte:„Magyarnak lenni igenis jó!”
Mindehhez az Alapfokú Művészeti Iskola művésztanárai élő zenét szolgáltattak: Pur Tibor igazgató trombitán és furulyán, Soós Árpád hegedűn, Kerekes Sándor zongorán, Netri Dorina 7. osztályos diák - kinek felkészítő tanára Veze Katalin volt -, dobon kísérte az előadást. Az énekek betanításában pedig Gyöngyössy Boglárka, Gebri Zsanett és Csinószki Mária segítettek.

Megyesi Mária igazgatónő hálás köszönetet mondott a méltó és emelkedett megemlékezésért nemcsak az óvodás és második osztályos gyerekeknek, de az őket felkészítő pedagógusoknak, zenetanároknak is: Imre Lászlóné óvodavezetőnek és munkatársainak, Ignácz Lászlónénak, Kosztyuné Livcsák Tímeának, Lipőkné Bagaméri Nikolettának, Nagy Attilánénak, Nagy Nikolettának. S a második évfolyam tanítóinak: Malinákné Tatár Enikőnek, Tatár Péternének, Tóthné Csiszer Bernadettnek és Fehér Zsanettnek.

Tatár Enikő
Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola

Szent József főünnepén, március 19-én dr. Krakomperger Zoltán plébános szentmisén, a Szent Anna-székesegyházban köszöntötte a Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium diákjait és tanárait. Az ünnepi alkalmon dr. Bódis Zoltán intézményvezető okleveleket, Szent József életét jellemükben megélő diákoknak könyveket ajándékozott, valamint két diáknak átadták a Nagy Gergő-díjat.

Krakomperger Zoltán plébános bevezető gondolataiban a Jézus születésének történetéről szóló evangéliumi részletről beszélt, amelyben Józsefről mint ószövetségi hívő emberről a lehető legtöbbet megtudhatjuk, vagyis azt, hogy igaz ember volt.
József, eljegyezte Máriát. A zsidó szokásjog szerint az ezt követő egy éven keresztül a vőlegény és a menyasszony külön-külön él a saját családjánál, majd egy év múlva a vőlegény bevezeti házába a menyasszonyát. A jegyesség jogi értelemben házasságot is jelent. József mindenben az ószövetségi törvények szerint intézte életét, ezért ő igaz ember volt. Istennek megadta azt a helyet az életében, amely Őt megilleti, embertársait és az egész teremtett világot a helyén kezelte. Vagyis elméjében, akaratvilágában és lelkében rend volt.

Zoltán atya hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy az elménkben, akaratunkban és lelkünkben a rend váltsa fel a rendetlenséget, a félig rendezettséget. József életében ezt az Isten által kötött szövetség segítette, mi pedig Jézus Krisztusban kaptuk ezt a véget nem érő örök szövetséget.
A rend mindenkire vonzó hatást gyakorol, még arra is, aki ezt másként gondolja. Ha az az ember, akinek a rendezetlenségben telik kedve, és a lelke mélyére tekintene, akkor szembesülne Isten hívásával, hogy a rend uralkodjon az életében. Szent Józsefet ezért kell követni, mert ő nem engedte, hogy az a csodálatos rend, amelyet az Ószövetségnek köszönhet, eltűnjön az életéből.

Testi, lelki, érzelmi, értelmi és akarati erőnkkel arra kell törekednünk, hogy a Jézustól megismert életrendet megőrizzük, mert az ember nem a rendetlenségben, rendezetlenségben teljesedik ki, hanem a rendben, amelyben semmiféle akadály nem jelentkezik, hogy az ember azzá válhasson, amire az Úristen őt meghívta.

Mire hívott meg bennünket Isten? — tette fel a kérdést Zoltán atya. Az evangélium szerint József elérkezett arra a pontra, ahonnan újra kellett terveznie az életét. Eljegyzett felesége, Mária gyermeket fogant a Szentlélektől, amiről József nem tudott, hiszen nem ismerte a megtestesült örök Ige eredetét. Ezért azzal a jogával élhetett volna, amelyet az Ószövetségi törvény biztosított a férjnek: hogy a feleségétől elválhat.
Míg József azon töprengett, hogy eleget tegyen ezen előírásnak, hogy rendet tegyen az életében, megjelent neki álmában az Úr angyala, és a helyes, Istennek tetsző döntés meghozatalában segítette. Nekünk is szükségünk van az Úr angyala által jelképezett isteni világosságra.

József először értelme világosságánál akarta a megoldást, de ezt felülbírálta Isten világossága. A plébános azt hangsúlyozta, hogy bármennyire is fényes logikával következtetünk ki valamit, a legnemesebb szándékaink is arra szorulnak, hogy Isten szavának, üzenetének a világosságával ütköztessük azt, és ha ezt a mi világosságunk kibírja, az biztos, hogy Istennek tetsző. De ha a kinyilatkoztatás világosságában találunk olyan elemet, ami megkérdőjelezi az elgondolásunk bármely összetevőjét, akkor ott szükséges az újratervezés, mindaddig, amíg Isten hozzánk intézett üzentének világossága nem hagyja jóvá értelmünk műveletét — fogalmazott a plébános.

Krakomperger Zoltán atya ezután kifejtette, Józsefnek meg kellett változtatnia elgondolását, de ezzel ő nem a kevesebbet, hanem a többet kapta. Jegyesét nem tette ki a hűtlenségért járó megkövezésnek, vagyis Máriának és a születendő gyermeknek megmentette az életét. József égi világosságot kapott, amely Krisztus evangéliumában számunkra is elérhető.

A legjelentősebb felismerés ebből az összefüggésből, hogy Krisztus evangéliuma sokszoros értelemben is életmentő. Megmenti a lélek életét, és az egyes emberekből álló közösségek életét is.
Legyünk mindnyájan kivétel nélkül életmentők, amire minden nap megannyi alkalom nyílik — figyelmeztetett Zoltán atya, majd hangsúlyozta, József felébredt álmából és úgy cselekedett, ahogy az Úr angyala megparancsolta neki. Fény, isteni világosság támadt a lelkében, és a közvetített üzenet szerint járt el. Mert Isten üzenete cselekvésre, megtételre vár.

Józsefnél a tettek beszélnek. Szívből vágyakozunk arra, hogy cselekedeteink hirdessék, beszéljék az Isten által meghatározott életrendet, amit hitünk hordoz a lelkünkben. Kinek mivel telik meg a lelke, arról ad hírt a cselekedete. Ha a lelkünk megtelik Krisztus evangéliumának igazával, akkor a cselekedeteink igaz tartalmúakká válnak, és helytállásunk sokszorosan életmentő.

A szentmise végén dr. Bódis Zoltán intézményvezető okleveleket adott át a Málnás Szilárd tanár által vezetett és irányított „Szent József Cisco Akadémiát” elvégző diákoknak. Ennek, mint mondta, komoly követelményrendszere van, amely tudás az infótechnológiához tartozik. Ajándékkönyveket is kiosztottak azon diákoknak, akik életükkel mindennapjaikban kiemelkedő, méltó módon képviselték Szent József jellembeli üzenetét.
Végül az iskola két éve elhunyt diákjáról, Nagy Gergőről elnevezett díj átadására is sor került. Gergő a betegségével való példamutató küzdelme, türelmes magatartása, lelki ereje az osztálytársait, iskolatársait, tanárait is magasba emelte. A „Nagy Gergő-díjat” Gergő szülei alapították, hogy gyermekük emléke tovább éljen a diáktársai és az iskola életében. A díjat évről évre olyan diákoknak ítélik oda, akik alázattal viselt küzdelmes életükben szintén példaként állhatnak embertársaik előtt. Ebben az évben ezt méltó módon képviseli Vékony Zalán és Papp Márta Rebeka. A díjátadáson Nagy Gergő szülei is részt vettek, a díjat Gergő édesanyja adta át.

Örömhír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök 2019. március 18-án jelentette be, hogy 5 évre — határozott időre — megbízza Tormássiné Kapitány Ágothát a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola vezetésére. Tormássiné Kapitány Ágotha, aki jelenleg intézményvezető-helyettes, 2019. július 1-től kezdi meg magasabb vezetői tevékenységét. A nyíregyházi köznevelési intézmény jelenlegi vezetője, Megyesi Mária 2019. június 30-tól nyugdíjba vonul.

Tormássiné Kapitány Ágotha így vall vezetői motivációjáról:

"Anyai ágon a felmenőim generációkon keresztül pedagógusok voltak. Talán örökségüknek is tekinthetem, hogy én is pedagógus lettem. Másik, lényemet meghatározó tény, hogy keresztény értékeket valló és azt felvállaló családba születtem. Még a kommunista rendszerben a Svetits Gimnáziumban tett érettségim után többszöri próbálkozásra kerülhettem csak be történelem szakra a felsőoktatásba.

Már 1991-ben kaptam megkeresést az új, katolikus iskola szervezésében való részvételhez. Azonban abban az évben született negyedik gyermekünk, és csak az ő három éves kora után kapcsolódtam be a Szent Imre Katolikus Gimnázium életébe. Ebben a tanévben a 25. tanévemet kezdtem el az intézményben. 25 évvel ezelőtt is és a mai napon is úgy érzem, hogy helyemen vagyok, ez a közeg, ahol a kihívásokat elfogadva ki tudok teljesedni.

Intézményünk minden pedagógusának legfőbb feladata a jövő keresztény értelmiségének kimunkálása, hitükhöz hű családanyák és családapák nevelése-oktatása, akik megőrzik a család egységét, ragaszkodnak nemzetükhöz.

A nevelőtestület magas színvonalú szakmai munkával, modern és hagyományos pedagógiai eljárásokkal, módszerekkel, színes tanórán kívüli programokkal készíti fel diákjainkat az önálló, felelősségteljes felnőtt életre. Mindannyian törekszünk a jó intézmény, a jó közösség kialakítására, ahol a munkának értéke van, értelme van a küzdelemnek, ahol a másik megbecsülése mellett az önbecsülés képességének kiépítésére is nagy gondot fordítunk. A nap, mint nap közösen végzett munkánk során érzem kollégáim bizalmát, elfogadják irányító, támogató személyemet.

Vezetésre azért vállalkozom, mert a Fenntartó által megfogalmazott elvárásokhoz, az intézmény által megfogalmazott céloknak és feladatoknak teljesítéséhez szükséges szakmai felkészültséget, a jövőért érzett felelősséget és tenni akarást érzem önmagamban és kollégáim támogatásában."

Tormássiné Kapitány Ágotha az alapdiplomáját a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán szerezte 1983-ban történelem-orosz szakon. 1987-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán kapott oklevelet történelemből. Miután az orosz nyelv kötelező tanítása megszűnt az oktatásban, számítástechnikából szerzett szakosító oklevelet a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Főiskolai Karán, Nyíregyházán.

A diplomái megszerzése után 1988-ban kezdett el dolgozni a Kossuth Lajos Gimnáziumban Nyíregyházán, történelmet és orosz nyelvet tanított. Az első munkahelyén, mint pályakezdőt tapasztalt és segítőkész kollégák fogadták. Nagy kihívást jelentett számára, hogy a városban elsőként elindított nyolcosztályos gimnazistáknak taníthatott történelmet.

1994-ben, az akkor második éve működő Szent Imre Katolikus Gimnáziumban kezdte a tanévet, s azóta is az intézmény dolgozója. Igen nehéz, de komoly tanulóévek következtek számára, hiszen a történelem tantárgy tanítása mellett igazgatóhelyettesként is részt vállalt egy akkor szerveződő, arculatát kialakító iskola életében. A lelkesedés mellett szükség volt szakmai ismeretekre is, így szerzett diplomát közoktatásvezetői szakon is. A helyettesi feladatokat 2001-ig végezte, az iskolai vezetési feladatokban való részvételről le kellett mondania, hiszen öt kiskorú gyermeke nevelését helyezte előtérbe.

2002-től a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet szakértőjeként dolgozott; évente 2-3 komplex intézmény ellenőrzési és értékelési vizsgálatán vett részt vezető vagy beosztott szakértőként. A KPSZTI, majd a Nyíregyházi Kormányhivatal megbízásából rendszeresen végzett intézményi dokumentumok szakértői véleményezését.

A kétszintű érettségi vizsgák bevezetése óta minden évben részt vesz az emelt szintű szóbeli vizsgáztatásban, vagy a dolgozatok javításában. Az intézmény minőségirányítási munkacsoportjának vezetője volt, majd a pedagógus teljesítményértékelést szervezte és irányította.
2014. májusában Megyesi Mária intézményvezető felkérte, hogy újra térjen vissza az intézmény vezetésébe, mint oktatási igazgatóhelyettes. Így feladata lett a tantárgyfelosztás, órarend készítése, az oktatás operatív irányítása.

Örömhír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Március 16-án reggel, a könnyezés órájában bemutatott szentmisével vette kezdetét a Könnyező Szűzanya búcsúja a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban.

Délelőtt a Győri Egyházmegye lelkipásztorai és szüleik köszöntötték a Szűzanyát ünnepi szentmise keretében, hozzájuk csatlakoztak a magyarországi szerzetesrendek képviselői, valamint a hazánk különböző pontjairól és a határon túlról érkezett hívek. Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök volt, vele koncelebrált Veres András győri megyéspüspök, Pápai Lajos nyugalmazott győri püspök és a jelen lévő paptestvérek.

„Nagy örömmel tértem vissza Győrbe. Amikor 1986-ban befejeztem tanulmányaimat a helyi műszaki főiskolán, nem gondoltam volna, hogy egyszer itt, a Könnyező Szűzanya kegyképénél búcsúünnepet tarthatok. Nagy hála és öröm van a szívemben, hogy ezzel az ünneplő közösséggel együtt kérhetem a Szűzanya segítségét. Nem csak a vizsgák alkalmával tapasztaltam meg pártfogását. Azt hiszem, hogy ennek a helynek, ennek a bazilikának és a Könnyező Szűzanyának különösen nagy szerepe volt abban, hogy felismerhettem: papságra hívott az Isten. Az idén fogom ünnepelni pappá szentelésen huszonötödik évfordulóját. Kérem a kedves testvéreket, zarándoktársaimat, imádkozzanak értem, imádkozzunk együtt ezért az Egyházmegyéért és egész magyar Egyházunkért” – fordult a hívekhez köszöntőjében a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye főpásztora.

„Vannak olyan álmok, amelyek soha nem válnak valóra, és van olyan valóság, amelyet soha nem álmodtunk volna” – idézte Szentmártoni Mihály jezsuita professzort szentbeszéde elején a szentmise főcelebránsa. – Ennek a mondatnak az igazsága Mária életében csodálatosan megvalósult: hiszen egyszerű názáreti lányként nem gondolt arra, hogy egyszer Isten Fiának lesz az édesanyja. Amikor Isten belépett az életébe, amikor Gábor angyal megszólította őt, akkor Mária kimondta az igent. Arra mondta ki az igent, hogy Istennek semmi sem lehetetlen. Istennek az sem lehetetlen, hogy egy fiatal názáreti lány legyen a lépcső, hogy belépjen ebbe a világba, hogy a megváltás művét a teljesség felé vigye. Istennek nem lehetetlen az, hogy rajtunk keresztül is belépjen a világba, hogy a mi életünkön keresztül is megjelenjen az ő szeretete a földön. Istennek nem lehetetlen, hogy mi, egyszerű emberek tanúi legyünk az ő csodáinak. Ha eléggé nyitva van a szívünk, akkor mindezt megláthatjuk, megtapasztalhatjuk, megcsodálhatjuk Mária életében is. Most is egy csodának vagyunk a részesei. Az 1697. március 17-én történt csoda nem ért véget: a Szűzanya győri kegyképe előtt hívő emberek sokasága talált menedékre, új erőt, lendületet nyerve az élethez, sokan megtapasztalhatták azt, hogy mi minden meg tud valósulni Isten erejéből, az isteni kegyelemmel együttműködve milyen csodák tudnak történni. Nem is gondoltuk volna, aztán egyszer csak minden a helyére kerül. S mi kell mindehhez? Az az egyszerű igen, amit Mária is kimondott Isten szavára, Isten akaratára.

Vannak olyan álmok, amelyek nem valósulnak meg, de a valóság sokkal szebb, mint amit álmodtunk volna: az Isten ezzel a nagy ajándékkal ajándékoz meg bennünket. Az ifjúságról szóló 2018-as püspöki szinódus záródokumentuma három mozzanatot emel ki Mária életéből: hogy Máriának is végig kellett járnia a hit zarándokútját, a feltámadás után kísérte az Egyház közösségét, s mint anya és tanító most is kíséri az Egyházat. Mária ezért példakép számunkra. Példája bátorít bennünket, hogy mi is merjük kimondani az igent, hogy mi is merjük végigjárni a hit zarándokútját – hangsúlyozta Palánki Ferenc püspök atya.

„Hinni annyi, mint akarni, amit Isten akar, szeretni, amit Isten szeret, még akkor is, ha ez a kereszthez vezet” – fogalmaz Robert Sarah bíboros, akinek szavai teljes mértékben vonatkoztathatók Mária életére. Mária nem roskadt össze a kereszt alatt, amelyen Egyszülött Fia függött. Ő ott állt és kitartott Jézus mellett. Mária nem kereste a miértet, hiszen a választ már a gyermek Jézustól megkapta: „nekem Atyám dolgaiban kell lennem” (Lk 2,49). A Szűzanya tudta, Jézus a kereszten is „az Atya dolgaiban van”.

Mária Jézus feltámadása után is együtt imádkozott az apostolokkal. A Máriával folytatott imádság előkészítette az apostolok szívét a Szentlélek befogadására. Mária bennünket is tanít imádkozni, és közbenjár értünk, imádkozik azért, hogy mi jobbak legyünk. Égi Édesanyánk soha nem mond le rólunk, el akar bennünket vezetni Jézushoz. Emberlakta világunkban bárhol is jelenjen meg Mária, üzenetének mindig ez a lényege: „Gyertek a Fiamhoz!” Arra kér bennünket, hogy térjünk meg, és engedjük, hogy a kegyelem megújítsa az életünket, hogy rajtunk keresztül is világra jöhessen a szeretet, s hogy egyre közelebb kerüljünk Isten világához, a szeretet országához – zárta prédikációját a főcelebráns.

A szentmise végén a főpásztorok Veres András győri megyéspüspök vezetésével a Könnyező Szűzanya kegyoltára előtt imádkoztak.

Sajtóiroda, Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Forrás:Magyar Kurír

Free Joomla templates by L.THEME