május 2020

Az Emberi Testvériség Bizottsága kezdeményezésének, illetve Ferenc pápa kérésének megfelelően a Pápai Tanács május 14-re imanapot hirdet, amely a fertőzésveszély elkerülése érdekében nem nyilvános rendezvény lesz.

A Higher Committee of Human Fraternity (Emberi Testvériségért Főbizottság) tizenhárom nyelven fordul azokhoz a „testvérekhez”, akik hisznek a Teremtő Istenben. Május 14-ére, csütörtökre imanapot hirdetnek az emberiségért. A jelenlegi világjárvány során különös jelentőséggel bír kérésük: május 14-e legyen az imádság, a böjt és az emberiségért végzett könyörgés napja.

„Ne felejtsünk el a Teremtő Istenhez fordulni ebben a válságban, amikor a koronavírus-járvány súlyos veszélyével szebesülnek milliók szerte a világon” – olvasható a tavaly augusztusban létrehozott magas szintű vallásközi bizottság felhívásában. Az Emberi Testvériségért Főbizottság üzenete emlékeztet az orvosok és kutatók felelősségére, de főként minden embernek üzen, hogy „ki-ki saját vallási meggyőződése szerint forduljon imádsággal az Istenhez, a böjt és az irgalmasság cselekedeteivel, azt kérve, hogy szüntesse meg a járványt, segítse a tudósokat a gyógyszer meglelésében és szabadítsa meg a világot a járvány egészségügyi, gazdasági és humanitárius következményeitől”.

A főbizottság azt javasolja, hogy május 14-e legyen az imádság, a böjt és az emberiségért végzett könyörgés napja. Arra buzdítják a vallási vezetőket és az embereket világszerte, hogy „válaszoljanak erre a humanitárius felhívásra és forduljanak Istenhez egyhangúlag, hogy oltalmazza meg az emberiséget, segítsen legyőzni a világjárványt, adjon neki biztonságot, szilárdságot, egészséget és felvirágzást, továbbá tegye ezt a világot emberibbé és testvéribbé”.

A Higher Committee of Human Fraternity nevű szervezetet 2019 augusztusában hozták létre Miguel Ángel Ayuso Guixot bíboros, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa elnökének elnökletével – néhány hónappal a 2019. február 4-én Abu-Dzabiban tartott történelmi találkozó után, amikor Ferenc pápa és Ahmed al-Tajjeb, a kairói al-Azhar egyetem főimámja aláírta az Egyesült Arab Emírségekben azt a dokumentumot, amely az emberi testvériségről szól a világ békéje és a békés együttélés érdekében. A főbizottságot a világ jelentős vallási vezetői, tudósok és a kultúra képviselői alkotják, akik a keresztény, a muszlim és a zsidó világhoz tartoznak, és arra kötelezik magukat, hogy előmozdítsák a béke és a kölcsönös tisztelet eszméit.

 

Forrás: Magyar Kurír

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Az elsőcsütörtököt az Egyház az Oltáriszentség tiszteletének szenteli. Ezt a napot általában szentórával, egész napos szentségimádással ünnepeljük. A Debreceni Szent Anna-székesegyházban, május 7-én, csütörtökön 7:45-17:30 óráig egész napos (egyéni) szentségimádásra lesz lehetőség.
Ezen a napon imádkoznak a kihelyezett Oltáriszentség előtt a Palánki Ferenc megyéspüspök által 2019. Advent I. vasárnapján – a papi hivatásokért – alapított Szent László Imaszövetség tagjai is.

A jövő egyházáért mindannyian felelősek vagyunk a jelenben. Ezért most kell imádkoznunk azokért, akik igent mondanak Krisztus hívására, és vállalják, hogy Krisztus mellett átalakuljon szívük, gondolkodásmódjuk, mint az apostoloké és a tanítványoké. Ezért engedelmeskedve Krisztus akaratának, kérjük az aratás Urát, hogy támasszon papi és szerzetesi hivatásokat az egyházmegyénkben élő családokból” (Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök)

A tagok minden nap elimádkoznak egy tized rózsafűzért, valamint elsőcsütörtökönként szentségimádáson vesznek részt, melyet egyházmegyénk papjaiért és új papi hivatások születésért ajánlanak fel. Természetesen a jelen helyzetben otthon is elvégezhetjük felajánló imáinkat.
A Szent László Imaszövetségről részletesebben olvashatunk és a csatlakozáshoz szükséges jelentkezési lapot is megtaláljuk a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye honlapján:
http://www.dnyem.hu/index.php/item/2614-szent-laszlo-imaszovetseg

Ez a nap felkészít bennünket az első péntekre is, amely során folytatódik a Jézus Szíve Nagykilenced felajánlása, amelyet az egyházmegyénkben szintén Palánki Ferenc megyéspüspök hirdette meg január 1-jén, a Szűz Mária, Isten Anyja ünnepén bemutatott szentmisén, hogy lélekben még jobban ráhangolódjunk a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. A kongresszust a járvány miatt elhalasztották, 2021 szeptemberében fogják megrendezni, de ettől függetlenül azok a hívek, akik elkezdték az elsőpéntei Jézus Szíve Nagykilencedet, továbbra is imádkozzanak a NEK sikeréért: http://www.dnyem.hu/index.php/item/2728-a-jezus-szive-nagykilenced-gyakorlata-nem-mas-mint-egy-felajanlas-szerzodes

 

Kovács Ágnes/Öröm-hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

A „Napi áhítat” következő adásában holnap, május 8-án, pénteken 7.35-től Törő András püspöki titkár (Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye) elmélkedését láthatjuk a Duna Televízió műsorán, amely 19.50 perctől a Kossuth Rádióban lesz hallható. Az adás után az elmélkedés az egyházmegye You-Tube oldalán, illetve Facebook oldalán is megtekinthető és megosztható.

A jelenlegi helyzetre tekintettel a közmédia több vallási műsorral, szentmise közvetítésekkel jelentkezik. A vasárnapi közvetítések mellett minden hétköznap a Duna Televízió reggelente, kb. fél nyolctól egy 10 perces napi áhítattal jelentkezik (az adás ideje minden nap változik, a kezdés időpontja itt megtalálható: http://tv.animare.hu/default.aspx?c=6&t=20200507

A „Napi áhítatban” az adott naphoz kapcsolódó bibliai részlet felolvasását egy rövid igemagyarázat követi. Az adás ismétlése este 19.50 perctől a Kossuth Rádióban lesz hallható.

A felvételt a Debrecen Televízió a debreceni Szent Anna-székesegyházban rögzítette.

Fotó: Kovács Ágnes
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Karanténkegyelmi időszakot élünk meg – hallhattuk Krakomperger Zoltán plébánostól értékelve az elmúlt heteket –, amely az időbeni és térbeni korlátozások ellenére belső szárnyalást, növekedést is eredményezhet. Így elmondhatjuk, hogy az öröm, a boldogság nem ellentéte a járványos időszaknak. Minden a megélés módján múlik.

Külön örömünkre szolgálnak azok a mutatók is, amelyek az online szentmise-közvetítések nézettségére utalnak. Vasárnaponként a debreceni Szent Anna-székesegyházban 11.30-tól, Palánki Ferenc megyéspüspök által bemutatott szentmise-közvetítések – amelyek továbbra is folytatódnak a Debrecen Televízió, dehir.hu, az egyházmegye You-Tube, Facebook oldalán keresztül –, egy-egy alkalommal igen magas számú, 70-80 ezres nézettségi mutatót eredményeznek. A húsvéti liturgiák az egyházmegyei Facebook oldalon keresztüli nézettsége is 5-6 ezer látogatót jelzett. De elmondhatjuk ezt a hétköznapi reggeli szentmise-közvetítésekről is, amelyeknek, a nap folyamán több mint ezer online résztvevője volt.

A COVID-19. koronavírus járvány miatt megváltozott életritmusunk első szakasza az egyházi liturgiák látogatottsága tekintetében is új fejezetbe lépett. Míg március 19-tól az országos rendelkezések értelmében csak online vehettünk részt szentmiséken, május 4-től ez részben feloldásra került. Vannak egyházmegyék, ahol továbbra is szüneteltetik a nyilvános szentmiséket, nálunk, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében az online-szentmiseközvetítések további folytatása mellett személyesen is részt vehetünk a liturgiákon.

Mint azt már hírül adtuk Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök – összhangban az MKPK rendelkezésével – úgy határozott, hogy május 4-től korlátozottan, de ismét látogathatóvá teszi a liturgiákat az egyházmegyénkben. ( http://www.dnyem.hu/index.php/item/2940-majus-4-tol-ismet-nyilvanosak-lesznek-a-liturgiak-rendelkezesek-a-debrecen-nyiregyhazi-egyhazmegyeben-a-jarvanyugyi-korlatozasok-reszleges-feloldasarol )

A rendelkezés nem tiltja meg, hogy az idős, beteg testvéreink részt vegyenek szentmiséken, de a főpásztor körlevelében arra kéri őket, hogy önmaguk és mások védelmében belátásuk szerint még ne jöjjenek templomi közösségbe. Éppen ezért az online és televíziós szentmise-közvetítések továbbra is folytatódnak. Részvételük esetén kérjük, hogy a számukra kijelölt időpontokban, vagy adott esetben szabadtéri szentmiséken vegyenek részt.

Online szentmisék, amelyek egyben látogathatóak is:

Debrecen, Szent Anna-székesegyház: hétfőtől-szombatig reggel 7 órától az egyházmegye Facebook oldalán, vasárnaponként 11.30-tól püspöki szentmise a Debrecen Televízión, a dehir.hu-n, az egyházmegye You-Tube és Facebook oldalán keresztül követhető.
Egyéb rendelkezések, további hétköznapi és vasárnapi szentmiserend a székesegyházra vonatkozóan: http://www.dnyem.hu/index.php/item/2940-majus-4-tol-ismet-nyilvanosak-lesznek-a-liturgiak-rendelkezesek-a-debrecen-nyiregyhazi-egyhazmegyeben-a-jarvanyugyi-korlatozasok-reszleges-feloldasarol

Nyíregyháza, Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház: vasárnaponként 9 órától az egyházközség You-Tube oldalán keresztül.
Egyéb rendelkezések, további hétköznapi és vasárnapi szentmiserend a társszékesegyházra vonatkozóan: http://magyaroknagyasszonya.dnyem.hu/?p=6054

Továbbá a kisebb egyházközségekben is a szintén megszokott módon folytatódnak az online szentmise-közvetítések, amelyek természetesen látogathatóak is: Ajakon hétköznaponként 17.30-tól loretói litánia, 18.00-tól szentmise; Kisvárdán vasárnaponként 8.30-tól szentmise; a Nyíregyháza-Jósaváros vasárnap 11.00-tól szentmise; Nagykállóban, vasárnaponként 9.30-tól.

 

Kovács Ágnes/Öröm-hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Május 31-ig várják azon – 2019/2020-as tanévben érettségiző vagy érettségivel már rendelkező – fiatalok jelentkezését, akik Isten papságra hívó szavát felismerték önmagukban és a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyébe kérik felvételüket. A jelentkezésüket írásban juttassák el a Püspöki Hivatalba (4024 Debrecen, Varga u. 4.).

Saját kezűleg írt felvételi kérelmükhöz mellékeljék az ugyancsak saját kézzel írt önéletrajzukat, lelkipásztoruk (plébános vagy lelkivezető) ajánlását, 3 hónapnál nem régebbi nagyalakú (tehát összes anyakönyvi bejegyzést tartalmazó) keresztlevelüket, eddig megszerzett iskolai végzettségük (és nyelvvizsga) bizonyítványának fénymásolatát és végül friss erkölcsi bizonyítványt. A konkurzus (felvételi) helyéről és idejéről írásban kapnak értesítést a jelentkezők.

„Életünk hajója lassan halad, mindig úton van, keresve a boldog kikötőt; készen a veszélyek leküzdésére és a tenger nyújtotta lehetőségek megragadására, de közben arra vágyunk, hogy a kormányos egy mozdulattal végre a megfelelő irányba fordítsa. Az is előfordulhat időnként, hogy a hajó eltéved, hamis illúziók elvakítják, és így nem követi a biztonságos kikötőbe vezető világítótorony fényét, máskor a hajó a nehézségek, kétségek és félelmek okozta ellenszélnek van kitéve.

E nehéz utazás kalandjában nem vagyunk egyedül. Mintha az éjszaka közepén valamiképp derengene a hajnali fény, az Úr lépked a felkavart vízen a tanítványok felé. Arra hívja Pétert, hogy a hullámokon át induljon el feléje, és megmenti, amikor látja, hogy süllyed. Végül beszáll a hajóba és elnémítja a szelet.

A helyes irány megtartásának feladata nem csak a mi erőnkre van bízva, és nem függ kizárólag az általunk választott utaktól sem. Önmagunk és életterveink megvalósulása nem egy matematikai levezetés eredményeként születik abból, amit magunkba zárkózva eldöntöttünk, hanem sokkal inkább egy felülről jövő hívásra adott válasz. Az Úr ugyanis megmutatja nekünk, hogy melyik part felé kell tartanunk, és bátorságot ad ahhoz, hogy hajóra szálljunk; miközben hív minket, ő már maga lesz a kormányos, hogy kísérjen minket, megmutassa az irányt, megakadályozza, hogy a bizonytalankodás zátonyára fussunk, és akár arra is alkalmassá tesz minket, hogy járni tudjunk a hullámzó vízen.”

(Részlet Ferenc pápa hivatások 57. világnapjára írt üzenetéből: http://www.dnyem.hu/index.php/item/2943-a-hivatas-szavai-ferenc-papa-uzenete-a-hivatasok-57-vilagnapjara )

Fotó: A képen Szidor János és Máté Péter diakónusok, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye végzős papnövendékei láthatók.

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

Megváltozott élethelyzet, életritmus jellemzi napjainkat, hónapjainkat a koronavírus világméretű járvány jelenléte óta. Van idő gondolkodni, rendezgetjük, átértékeljük dolgainkat, helyet cserél a lényeges a lényegtelennel, az értékesre koncentrálunk, amely épít, és előre visz.

Az Erőnk Forrása legutóbbi (2020. április 30.) adásában Törő András püspöki titkár az idén szeptemberre tervezett budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus elhalasztásáról beszélt, dr. Krakomperger Zoltán, a debreceni Szent Anna-székesegyház plébánosa pedig a rendkívüli helyzet személyiségünkre gyakorolt hatásait fejti ki. A plébánossal Vojtkó Ferenc szerkesztő-műsorvezető beszélget.

A járvány miatt megváltozott életritmusunk gazdagíthatja törekvéseinket, különösen akkor, ha valakinek van kapcsolata a transzcendens rendeltetésével. A megváltozott élethelyzetet lélektanilag sokféleképpen elemzik. A sokat emlegetett három kulcsfogalom – frusztráció, regresszió, agresszió – lélektani értelmezésű keretrendszer mellett beszélnünk kell a teológiai értelmezésű keretrendszerről is: a koncentrációról, a reanimációról és végül mindazon értékek elmélyítéséről, amelyek a járvány előtt is meghatározóan voltak jelen az életünkben. Krakomperger Zoltán plébános ez utóbbi keretrendszerről fejtette ki gondolatait, amelyek gyakorlásával le tudjuk győzni a frusztrációt, regressziót és az agressziót is.

A koncentráció segít felismerni azt, hogy többre születtünk annál, mint amit e véges földi lét magába zárhat.

A beszűkült mozgásterünk nem akadályozhat abban, hogy összpontosítsunk arra, ami igazán kitünteti az embert, közösségeinket, létezésünk, követéseink értelmét, vagyis a semmi más által felül nem múlható transzcendens jelenlétét. Ha erre koncentrálunk, akkor újból tisztában lehetünk azzal, hogy az ember többre hivatott annál, mintsem hogy a tér és az idő szűkös keretei között néhány évtizedet vesződjön és utána eltűnjön a történelem színpadáról. Zoltán atya – Kosztka Szent Szaniszlót idézve: „Ad maiora natus sum” „Nagyobbra születtem, az örök égi javakért élek” – arra figyelmeztet, hogy koncentráció segítségével emelkedjünk felül végesnek látszó életünkön arra a magasabb szintre, amely teológiailag, antropológiailag is bizonyított.

Ha az ember e szerint gondol létére, akkor a frusztráció nem tarthatja fogva, nem hatalmasodhat el rajta. A koncentráció minden ember életének velejárója, de van, aki menekül attól, hogy összpontosítson a mindent meghatározó lényegre. Most a húsvéti időszakot töltjük. Krisztusba vetett hitünk lényege, hogy Ő értünk kereszthalált szenvedett, és megigazulásunkért feltámadt. A koncentráció felfedezteti mindnyájunkkal azt, hogy az Úristen mire szánt engem, hogy kiteljesedjek emberségemben Jézus Krisztus célja szerint. Ha valaki ezt a perspektívát elfogadja, akkor a frusztrációs életérzésnek nem adhat teret, sőt, másoknak is segítségére lehet annak leküzdésében.

A koncentráció arra hatalmaz fel bennünket, hogy ne csupán az elért spirituális, szellemi, lelki, érzelmi színvonalunkat őrizzük meg, hanem azt gyarapítsuk is.

A reanimáció gyakorlásával élesszünk fel magunkban olyan értékeket, amelyek már feledésbe merültek, vagy mostohán bántunk velük életünkben

Zoltán atya mindenki számára különleges értékeket emelt ki: az önfegyelmet, tapintatosságot, megbocsátást, valamint a kicsiségekben rejlő szépség felfedezését.

Az ember sok mindent megtehet, de nem jó, ha azt válogatás nélkül teszi. Önfegyelem gyakorlásával szem előtt tarthatjuk, hogy tetteink összhangban legyenek az emberi méltóságunkkal és mások emberi méltóságával is. Ebben a járványos időszakban a különféle intézkedések betartása segít abban, hogy ezt is, mint nagyon fontos értéket felfedezzük önmagunkban, és gyakoroljuk.

Ha az önfegyelem mértékét érvényesítenénk, akkor sok-sok mérgelődést megspórolhatnánk egymásnak, családtagjainknak, munkatársainknak, a körülöttünk élő embereknek. Van, amikor szükség van arra, hogy fegyelmezzem magam akkor is, amikor igazam van, és nem teszem szóvá a másiknak azt olyan formában, mint ahogy abban a szituációban szívesen megtenném.

Az önfegyelemnek eszközértéke van hitünk megélésében is, és az valami nagyobb szolgálatában áll. A keresztény ember fegyelmezettségében sokan az örömnélküliséget látják. Pedig az önfegyelem az öröm felszabadítását szolgálja, akár vallásos vonatkozásban – mint pl. a nagyböjti időszakban –, vagy ha csak az emberi kommunikációt nézzük, amikor nem aszerint bánok a másikkal, amit érdemel, hanem jósággal felül akarom múlni az ő bánásmódját, vagyis transzcendálni akarom. Aki a transzcendálás képességét megéli, nem fogja az önfegyelmezést elviselhetetlen tehernek tartani.

Emberi méltóságunk megőrzéséhez a tapintatosság, a mások megértésének elmélyítése is elengedhetetlen. Mindnyájunkat nyomaszt a külső körülmény ebben a járványos időszakban, de ez nem hatalmaz fel bennünket arra, hogy önmagunkból kivetkőzve bánjunk másokkal. Zoltán atya a krízisidőszakban gyakran fellelhető negatív emberi megnyilvánulások leküzdésében további tanáccsal segített bennünket.

Elmélyítésre vár a megannyi érték mellett a megbocsátás is. Gyakran halljuk ezt a kifejezést: megbocsájtok, de nem felejtek. Mindez azt jelenti, még mindig keresem annak lehetőségét, hogy valahogyan elszenvedett sérelmemet a mások tudomására hozzam. Teljes szívből bocsássak meg! Továbbá előlegezzük meg a bizalmat, a kezdeményezés prioritásának elmélyítésével, amely szintén újra felfedezésre váró érték.

Reanimálásra vár továbbá, hogy az apróságokban rejlő szépségeket is felfedezzük. Attól, hogy valami kicsiny és jelentéktelennek tűnik, nem jelenti azt, hogy abban ne lenne szépség.

Karanténkegyelmi időszakot élünk meg

Ezt a karanténidőszakot speciális kegyelmi időszaknak is megélhetjük, amit mint külső kegyelmet a Jóisten azért ad nekünk, hogy ne menjen veszendőbe az, ami bennünket kívülről lehet, hogy lekorlátoz, szabad mozgásterünket csökkenti, ugyanakkor belülről szárnyalhatunk, növekedhetünk a transzcendens rendeltetésében. Így elmondhatjuk, hogy az öröm, a boldogság nem ellentéte a járványos időszaknak. Minden a megélés módján múlik, azon, hogy tetteimet meghatározza-e az, hogy másokkal együtt Isten felé tarthatok és növekedhetek – fejezte be gondolatait Krakomperger Zoltán plébános.

 

Kovács Ágnes/Öröm-hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Egy éve alakult és – a rendhagyó körülmények miatt – különleges módon ünnepli 2020. május elsején születésnapját a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálata. A kórházi ágyak helyett most mindenki az otthonából indítja és fogadja a támaszadó telefonbeszélgetéseit. Berényiné dr. Felszeghy Mártát, a beteglátogatók koordinátorát kérdezem, majd munkatársaival együttesen elevenítjük fel az elmúlt évben átélteket, sok-sok lélekemelő kedves történetből szemezgetve.

– A Kórházlelkészi Szolgálat születése után gyorsan építkezett. Röviden bemutatná a szolgálat indulását?

– Valóban, a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye a kormány szándéka szerint, az 5/2018. TMN rendelet alapján 2018-ban Római Katolikus Kórházlelkészi Szolgálatot alapított, 2019. május 1-én civil munkatársakkal bővült a Szolgálat, és augusztus 30-án ünnepélyes keretek között került sor a Szolgálat irodájának átadására és megszentelésre. Tavaly május óta a kórházakban már addig is tevékenykedő papjaink mellett civil lelkigondozóval, illetve beteglátogató munkatársakkal vagyunk jelen és segítjük kórházban gyógyuló betegeket és az ott dolgozó orvosok, nővérek munkáját. A Palánki Ferenc püspök atya kérésére elkészült kórházpasztorációs terv alapján dolgozunk, Felföldi László püspöki helynök, plébános irányítása alatt, valamint Jakus Ottó atya spirituális támogatása mellett.

– Több embertől kaptam azt a visszajelzést, hogy szívesen cserélne velünk, beteglátogatókkal. Sokunkban él a vágy, hogy segítsünk embertársainkon. Minden fórumon megjelent már, sokszor beszélgettünk róla mi is, de újra megkérdezném; Mi a beteglátogató feladata, hogyan mutatná be ezt a tevékenységet?

– A kórházi lelkigondozás, beteglátogatás lényegében keresztény indíttatású gondoskodás, támasz-nyújtás, értő jelenlét, meghallgatás, rendelkezésre állás, kísérés, amelyet a betegség krízisállapotaiban nyújt a lelkigondozó/beteglátogató a betegségben szenvedő testvéreinek, hozzátartozóiknak és a kórházi személyzetnek. Krízis helyzetekkel találkozunk, amelyek a kórházba kerüléssel, beteg-léttel, a diagnózis megismerésével, operációkkal, haldokolással, halállal kapcsolatban kerülnek felszínre, és nyugtalanítják az érintetteket.
A gondoskodó jelenlét mindenki felé nyitott, vallási, felekezeti, kisebbségi hovatartozástól függetlenül. Ugyanakkor a lelkigondozó/ beteglátogató – szolgálatának egyházi küldetéséből fakadóan – mindig egyfajta spirituális többlet-dimenzióban végzi munkáját, és nyitott a felmerülő életkérdések vallásos megközelítésére, ha a beteg jelzi erre való igényét.
Nem célunk a térítés, de a lelkigondozás/beteglátogatás sajátossága, hogy az evangéliumi üzenet legalább a háttérben mindig jelen van. A lelkigondozó/ beteglátogató tisztában kell legyen kompetencia-határaival, és a beteg igénye esetén pap/ lelkész, pszichológus vagy más szakember segítségét kérni. Munkánk során nagy eredménynek tartom, hogy az elmúlt egy év alatt szoros együttműködés alakult ki a kórházakban a társfelekezetek munkatársaival, a szakszemélyzettel, az orvosokkal, ápolókkal, szociális munkásokkal, gyógytornászokkal, pszichológusokkal.
A kórházi lelkigondozó / beteglátogató feladatkörét egyrészt hivatásukból adódó küldetésük másrészt a konkrét intézmény (kórház) körülményei szabják meg, ezt helyi sajátságokkal színezhetik az ott adódó feladatok, tevékenységek, speciális vállalások.
Úgy érzem, mindegyik kolleganőm megtalálta a helyét abban a kórházban, ahol szolgálatot teljesít, de erről majd a személyes megosztásaik alapján is meggyőződhetnek az olvasók.
Reméljük, hogy a jelen helyzet visszarendeződése után ezek a kapcsolatok feleleveníthetők lesznek, és onnan tudjuk majd folytatni a kórházakban a közös munkát, ahol március közepén abbahagytuk.

– Hogyan készültek a munkatársak a feladatra, amely legtöbbjük számára teljesen új kihívás volt, és hol tart most ez a folyamat?

– Jó szó ez a „folyamat”, mert lelkigondozóként / beteglátogatóként egy folyamatos úton-levést élünk meg, minden nap tanulunk valami újat magunkról a betegről, a környezetünkről.
Munkánk során fontos tényező kinek-kinek a személyisége, képességei, elköteleződése, személyes érdeklődése és motiváltsága. Sosem mondhatjuk magunkról, hogy készen vagyunk, ismerjük magunkat, innen már nincs lehetőség a változásra. Ez a hivatás nagyfokú nyitottságot, rugalmasságot és kreativitást igényel.
Munkánkat kezdetben a tapasztalati tanulás jellemezte – egy rövid, de intenzív elméleti felkészülést követően a kolleganők elkezdtek a kórházakban, a betegágyak mellett dolgozni. Az itt szerzett élményeket, tapasztalatokat hozták vissza, és heti egy képzési napon dolgoztuk fel azokat. A közös tanulás és a csapat ilyen formában való összekovácsolódásának lehetőségéért hálás vagyok Püspök atyának. Az egyházmegyéhez tartozó két megyében, kilenc kórházban, tíz telephelyen teljesítünk szolgálatot – ezek a heti találkozások alapozták meg a közös munkánkat, a közös szemléletet, melyet képviselünk.
A munkája minőségében professzionális színvonalra törekvő segítő – legyen akár hivatásos, akár önkéntes – lelkesedése mellé kell, hogy társuljon a szakmai igényesség felelőssége is: nyitottság a szüntelen önképzésre, a belső kontroll fejlesztésére, a külső kontroll folyamatos igénybevételére. A csoportos esetmegbeszélés, tanulás nem csodaszer, de – ha jól élünk vele, –fontos eszköz lehet ahhoz, hogy hasznunkra váljon.

– A segítők munkáját napi rendszerességgel figyelemmel kíséri. Mi a legfőbb szerepe ebben a feladatban?

– Koordinátorként, illetve a csapat szakmai vezetőjeként a képzési alkalmainkon az elméleti ismeretek átadása mellett az esetek feldolgozását vezetem. Az esetet ismertető számára nem az az igazi segítség, ha én adom meg a választ a felvetett kérdésre, hanem az, ha – az én tapasztalásaimmal, többféle, más irányú megközelítésemmel, strukturálásommal nyújtott segítségemmel – ő maga talál rá a saját válaszára. Nem tanácsokat adok tehát, hanem ötleteket a problémássá vált eset, a nehezen kezelhető konfliktus minél sokoldalúbb megközelítéséhez. A biztonságérzetet kínálom, amelyben a kolleganő szabadon gondolkodhat, felszabadíthatja kreativitását, mozgósíthatja tapasztalatait, a megfelelés kényszere nélkül veheti számba a megoldási módozatokat. Megértheti a konfliktus kialakulásának folyamatát, megláthatja esetleges személyes érintődéseit, szakmai „vakfoltjait”; megértheti, újabb megvilágításban láthatja kudarcait, nehézségeit; és keresheti, mérlegelheti választási lehetőségeit.
Igyekszem olyan vezető lenni, aki nem a csapat előtt lohol, hanem együtt viszi a terheket a többiekkel, de mindenkitől elvárja, hogy tegye bele a saját részét a megoldandó helyzetekbe.
Igyekszem tudatosítani, hogy nem az az ideális munkahelyi közösség, ahol nincsenek gondok, hanem az, ahol a gondokat nem söprik szőnyeg alá, azokat bárki felvetheti, és kísérlet történhet a megoldásra. Sokszor a közösségek hajlamosak magukat beleringatni abba a hamis elvárásba, hogy bár minden közösségben vannak konfliktusok és nehézségek, de mi kivétel vagyunk, hiszen hogyan segíthetnének másoknak azok, akik egymással nem élnek békességben.
Nem az a baj, ha konfliktus van, mert az mindenütt adódik. A kérdés, hogy mit kezdünk vele.
Segítő közösségként mi is sok mindennel próbálkozunk, ami – úgymond – „közelebb hozza”egymáshoz a munkatársakat, segíti a jó „csapat” összekovácsolódását. Fontosak a képzéseken, továbbképzéseken közösen eltöltött idők, a szakmai fórumokon való közös részvételek, stábértekezletek, a kötetlen együttlétek, a közösen megtartott ünnepek, az egyéni barátságok. Spirituális téren Jakus Ottó atya kísér minket az úton, találkozásainkkor személyesen, most a karantén idején hétindító gondolatokkal, online üzemmódbanJ.

– A beteglátogatás során mi a legfájóbb, legnehezebb terület, amivel a segítők találkoznak?

– Beszélgetéseink meghatározó élménye, tapasztalata, hogy a betegség tüneteinek kezelése, gyógyítása mellett szinte mindig szükség van pszichés és spirituális támogatásra is – az embert egységes egészként kezelve, holisztikus szemléletben kell kísérni. A szenvedés és a kétségek még a hitükben erős embereket is próbára teszik. Különösen fontos, és nehezen, sokszor tabuként kezelt terület a halál-közeli állapot, az élet végső kérdései előtérbe kerülésének ideje. Azt tapasztaljuk, hogy ezzel gyakran a teljesen magukra maradt, magányosan szenvedő idős embereknek kell megküzdeniük, vagy olyanoknak, akiknek rokonsága is elfut a helyzettel való szembenézés elől, és így támogatásra, segítségre tőlük nem számíthatnak. Ez a krízis tehát nemcsak a beteg embert, hanem a családot, a környezetet is érinti. Ők azok, akik hasonló értetlenséggel állnak a szeretett személy szenvedése előtt. Ezeknek a helyzeteknek a megoldása gyakran nemcsak lelki-, hanem legalább annyira szervezési-és életmódbeli feladatokat is jelent a beteg és környezete számára. A kórházi lelkigondozó/beteglátogató személyes odafordulásával, csendes, támogató jelenlétével segítheti a beteget, a családot a krízisállapot átélésében, a munkatársi kapcsolatok révén pedig az egyéb teendők szervezésében, ellátásában.
Egy bibliai idézet, amely sokszor eszembe jut mostanában: „Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.” (1Tessz 5,16-18)
Örülök, szüntelenül imádkozom, és hálás vagyok – a feladatért, a lehetőségért, a munkatársaimért, a családomért, az életemért, Isten vigasztaló Igéjéért.

Geréné Sárga Monika
beteglátogató, sajtóapostol

Az egy éve megalakult Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatáról további gondolatokat, a munkatársak beszámolóiról bővebben olvashatunk a http://eli.dnyem.hu/?p=4349 oldalon.

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

Új helyzettel találtuk magunkat szembe a koronavírus megjelenésével és terjedésével. Az eddigi életformánkat felborította ez az apró, láthatatlan vírus. Az embereknek fel kellett adniuk a jól beidegződött és kialakított szokásaikat és új alkalmazkodási lehetőségeket kellett találni az élet szinte minden területén. A változás érintette a munkába járást, az oktatást, a családok életét. Pillanatok alatt átszerveződött az egyének és a közösségek élete, a legegyszerűbbnek tűnő kapcsolattartást is át kellett gondolni.

Az egyházak elsőként rendelték el a templomba járás korlátozását a vírus fertőzés megakadályozása érdekében. A teljesen megváltozott életforma az Egyház, egyházközségek életében is változtatásokat igényelt, és új szokásosokkal kellett szembenézni ezen a területen is.

Juhász Imre atyát, az újfehértói Magyarok Nagyasszonya Plébánia plébánosát kérdeztük, hogy Ő hogyan éli meg az egyházközségében a változást, és milyen módon tud alkalmazkodni a jelenlegi helyzethez.

- Milyen nehézségei voltak abban, hogy újfajta viszonyt alakítson ki az élethez és az embertársaihoz, a hívekhez? Milyen kreatív megoldásokra sarkalta ez helyzet? A derűlátása, optimizmusa mennyire segítette ebben?

A fokozatosan bevezetett liturgikus szigorítások kezdetben bosszantottak, túlzott óvatoskodásnak tűntek, s ezzel a véleményemmel nem voltam egyedül. De amikor jöttek a hírek az európai, ill. amerikai emberek (köztük papok is) megbetegedéséről, sőt haláláról, akkor nehezen ugyan, de alávetettem magam a szinte naponként változó intézkedéseknek. Ugyanakkor az a tény, hogy a házaink, templomaink állnak, nincs földrengés, árvíz, belvíz, migráns áradat, nem üldöz bennünket senki, ez mindenképpen egy olyan pozitív természetes alap volt számomra, amellyel bátorítani tudtam azokat, akik féltek, rettegtek e betegségtől.

Számomra a kezdeti nehézséget elsősorban a hitoktatással kapcsolatos tennivalók újszerűsége jelentette. Ahány hittancsoport, annyiféle iskola, Klik és egyházi fenntartású, általános és középiskola, hétvégi plébániai hittan stb. Az egyik csoportnak az e-krétában, másiknak a Google Tanteremben kellett az anyagot leadni, és várni a feladatok visszaküldését. Több napba telt, mire mindenki online elérhetővé vált, de a visszaküldés is jött email-en, messengeren és még több más formában. A hívek nélküli szentmise azért volt szokatlan, mert nem számíthattam senkire, aki a hívek válaszait mondja. Így gyakorlatilag, katonai kifejezéssel élve – „magamnak vezénylek, magam hajtom végre” – válaszoltam is magamnak. Ez bármennyire is rendkívüli volt, viszonylag hamar megszoktam, mert igyekeztem alkalmazkodni ezen új helyzethez, és így megkíméltem magamat e fura helyzet érzelmi nehézségeitől.

- Az egyházközség tagjait a közös misék, a közös imák, rendszeres találkozások, személyes kapcsolatok fogják össze. Az elszigeteltség mennyire befolyásolja a közösség életét?

Természetesen, a szentmise a keresztény élet csúcsa és forrása. Így azok, akik rendszeresen szoktak járni templomba, és akikkel együtt szoktuk vasárnaponként – vagy az elenyésző töredékkel hétköznaponként – ünnepelni az Eukarisztiát, és nem jöhettek, meg kellett találniuk azt, hogy miként maradhatnak meg templom nélkül az egyház közösségében. Hála Istennek, a tv és online közvetítések sokat segítenek a szentmise hiányának leküzdésében. Ezen kívül a naponkénti szentséglátogatás lehetősége végig rendelkezésére állt a fehértói híveinknek éppúgy, mint a filiákban heti 1-1 alkalommal (ott, ahol igény volt rá). Láttam, hogy a plébánia különböző lelkiségi csoportjai miként találták fel magukat ebben a helyzetben, és hogyan élték meg online a közösséghez való tartozást.

- A templomok most üresek. Egy jó pásztor hogyan tudja összetartani a nyáját? A „home-office” gyakorlattal, az internetes kapcsolattal megőrizhető az érdeklődés, a további kapcsolat? Mindenkihez eljut számítógép és mobil telefon segítségével a pap szava? Szükség van a rendszeres online kapcsolatra?

Természetesen nem mindenkihez jutottam el az elmúlt hetekben, de az a néhány bejelentkezés a facebook oldalon azt igazolta, hogy sokan látták és pozitív visszajelzéseket küldtek a látottakról, ill. hallottakról. Ugyanakkor munkatársaim segítségével igyekeztünk házhoz juttatni az egyházközségek több száz családja számára a plébánia hetilapját, a Katolikus Híradót, hiszen azt hetente 350 példányban nyomtatjuk ki.
Felvetődött bennem, és a hívek is jelezték, hogy jó lenne, ha mi is közvetítenénk szentmisét a templomainkból. Meg is néztem több ilyet, és aztán letettem erről a következő okok miatt:

1. Belenéztem néhány miseközvetítésbe, amely – főleg a kezdetekben – inkább lelkes laicitásról árulkodott, mintsem profi média megjelenésről. (Elmozdult a kép, homályos volt, bejött a hívás, megszakadt a közvetítés, nem lehetett hallani, 90 fokra elfordult a kép stb.). De aztán e tekintetben sokat fejlődtek a paptestvérek.

2. Nem állt rendelkezésünkre oly technika, hogy azt a híveink oly képi és hangi minőségben tudták volna megtekinteni, amihez egyébként napjainkban már hozzászokhattak.

3. Azzal, hogy templomainkból nem volt közvetítés, ezen „passzivitásunkkal” lehetőséget adtunk „misére szomjazó” híveinknek arra, hogy a különféle közvetítéseken keresztül több szép templomot láthassanak, paptestvéreket megismerhessenek, amely a jövőben majd lelkipásztori alapját képezheti annak, hogy „Hová menjünk zarándokolni?” „Melyik papot hívjuk meg lelkigyakorlatra?”, mert most bőven válogathatnak híveink mindkét szempont alapján.

4. A hetek múltával viszont azt is meg lehetett tapasztalni, hogy az élő miseközvetítés alatt milyen fegyelmezetlenek azok a hívek, akik azt nézték. Mert százával röpködtek felfelé a lájkok és a szívecskék, a kommentek, ami rávilágít ezen hívek „online-templom” viselkedési hiányosságaira, az önfegyelem hiányára!. Volt, akit ez kifejezetten zavart, ezért ebben is fejlődnie kell papoknak, híveknek egyaránt.

- Az internetes lehetőség kidolgozása, kialakítása a hívek megszólításának új lehetősége, ezzel együtt a fiatalabb generáció oktatása is új kihívást jelentett?

Ez igaz. Már évek óta nemcsak az egyházközségi honlapot, de a facebook lehetőségét is e pasztorációs célból igyekszem úgy használni, hogy az ott megjelent írások, képek, stb. közelebb vigyék az ismerőseimet Istenhez, az Egyházhoz. Ami pedig a fiatalabb generációk oktatását illeti, döbbenten tapasztaltam, hogy azok a diákok, akik még a hittanórán is alig tudnak úgy levegőt venni, hogy nincs a kezükben a mobiltelefon, ehhez képest – a számomra alapvető – számítógépes ismeretekkel pedig nem rendelkeznek (pedig évek óta tanulnak informatikát).

- Tapasztalja, hogy olyan programokat keresnek az emberek az online felületeken, amelyek építő jellegűek, és így a felszabaduló időt értékesen töltik el? Minden hírforrásra szükségünk van?

Igen, vannak ilyen igényű hívek, de ugyanakkor azt is megtapasztaltam, hogy volt, aki óránként osztott meg mindenféle hírt, amelyek forrása és hitelessége sokszor megkérdőjelezhető. Éppen ezért úgy vélem, nekünk, katolikus keresztényeknek pozitív és valós tartalmú hírek megosztására kell törekednünk. Ami ezen kritériumoknak nem felel meg, azt ki kell zárni az életünkből, és így „feleslegesen” nem fogunk „károgni”.

- A hívek várják a megkeresést, maguk is kezdeményezik a kapcsolatfelvételt az atyákkal? Az otthoni bezártsággal járó feszültséget, frusztrációt az atya is tapasztalja?

Igen, volt, amikor telefonon beszélgettünk s imádkoztunk egymásért. Ezen bezártság számomra relatív, mert amikor temettem, megbeszélést tartottunk polgármesteri hivatalokban, a Karitász csomagokat intéztem, akkor ezen feladatok elterelik az ember figyelmét a „bezártságtól”. A szeminárium 5 évének „bezártsága” jó előiskolája volt annak, hogy nem mehetek ki a városba akkor és addig, ahogy nekem tetszik, hanem bizony igazodni, alkalmazkodni kellett a szeminárium életrendjéhez.

- A veszélyeztetett idősekre, betegekre is van ideje energiája?

Mindazokra gondot fordítunk, akire lehet, és akiknek szükségük van a mi szolgálatunkra.

- Az emberi kapcsolatok hogyan alakulnak most az egyházközségen belül? Figyelnek egymásra az emberek? Felajánlják egymásnak a segítségüket? Törődnek másokkal?

Minden bizonnyal, hogy döntő többségben ezt elmondhatjuk híveinkről, ugyanis az elmúlt hetekben nem sok megkeresés érkezett be a plébániára az idősek részéről, mert megoldották családon belül vagy a szomszédokkal.

- Az egyházközség tagjainak lelki egészsége nagyon fontos. Éppen ezért a lelkivezetés rendkívüli szerepet kap most a pap életében. Milyen tanácsot tud adni Imre atya ebben a stresszes, feszült, félelemmel, aggodalommal, bizonytalansággal teli időszakban?

Ezzel kapcsolatban nagyon sok hasznos tanáccsal találkozhattunk az elmúlt hetekben a médiákon keresztül. Ezen tanácsok egy része pszichológiai gyökerekkel bír, ami kezdetnek nem rossz. De aztán azokat is érdemes megfontolni, mi az, ami az embert a mindennapi cselekvésre (valami hasznosat végezni) ösztönzi? Fontos persze a humor, a művészetek ápolása. Egy valamiről nem nagyon szoktak beszélni: az imádságról, vagyis hogy ezen helyzetünket is tegyük a Gondviselő Isten oltalmába! Az ima az, amely bátorságot tölt az ember szívébe.

- Éljük az életünket, nem mindegy hogyan éljük meg ezt az időszakot. Fontos, hogy tudjunk örülni és hálásak is legyünk Istennek. Van mit tanulnunk és megértenünk, miközben a nehéz helyzettel azonosulunk?

Természetesen, végtelenül hálásak lehetünk Istennek, hogy eddig még megkímélt bennünket és közösségeinkből még nem szólított e betegségen keresztül magához senkit az Isten.

- Hogyan őrizzük meg továbbra is a derünket, optimizmusunkat, hogy egy élő egyházközség cselekvő tagjai maradjunk?

Fedezzük fel az evangéliumi szabadságnak azt az ajándékát, amely nem kötődik helyhez, naphoz és órához, szertartásokhoz. Ha Isten mindenütt jelen van, akkor ezért kell otthon vasárnaponként úgy viselkednünk, mintha tényleg templomban lennénk – ahol azért nem lehet csak úgy viselkedni. A Szentírásból próbáljuk azokat a mondatokat átelmélkedni, melyek ezekben a napokban különösen is erőt adhatnak a mindennapok küzdelmeihez. „Az Istent szeretőknek minden a javára válik.” (Róm 8,28) „Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” (Róm 8,31) „Ne féljetek! Én legyőztem a világot!”(Jn 16,33)

Ma ugyan a híradások a könnyítésekről szólnak, de ebben a helyzetben kell még jobban odafigyelnünk egymásra, mert eddig a járvány gócpontja Budapest és környéke volt. Most ha nem vigyázunk kellőképpen magunkra, akkor itt mi is meg fogunk betegedni, vagy mást megbetegíteni. Erre pedig nincs szüksége egyikünknek sem!

 

Zsirosné Seres Judit sajtóapostol, újfehértói egyházközség

 

Jézus azért jött el, hogy megváltsa a világot és minden embert megajándékozzon az isteni élettel, „hogy életük legyen és bőségben legyen” (Jn 10,10). Milyen ez a bőséges élet? – Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök Jó Pásztor vasárnapján, május 3-án a debreceni Szent Anna-székesegyházban mutatott be szentmisét.

A főpásztor homíliájában arra a kérdésre válaszolt, hogy Jézus milyen életet kínál nekünk. Az ember bűnével megrontotta ezt a világot, és Jézus a saját életét, az örök életet, Isten országát ajándékozza nekünk. Ez az igazi örömhír számunkra.
Szent Fülöp apostol – akinek ünnepét Szent Jakab apostollal együtt szintén május 3-án üljük –, az utolsó vacsorán kéri Jézust: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, s az elég lesz nekünk” (Jn 14,8). Isten létezéséről kér bizonyosságot, és arról, hogy érdemes-e szenvedni a mennyországért. Jézus erre azt válaszolja: „Aki engem látott, az Atyát is látta” (Jn 14,9).

Jézus tehát azért jött el, hogy emberhez méltó életet adjon nekünk, amely egyben Istenhez is méltó. Ha elkezdjük Jézus életét élni, ha teljesítjük azt a hivatást, amelyre meghívott, nem mi leszünk életünk középpontjában, hanem Jézus, a szeretet forrása, a Jó Pásztorunk, aki gondját viseli nyájának, meghív, küldetést, feladatot ad mindannyiunknak. Egyetlen hivatás van, az élet szolgálata. A földi élet és az örök élet szolgálata. Azt kell szolgálni, amely az embert igazi céljához, a feltámadáshoz vezeti.

A főpásztor Ferenc pápának a hivatások világnapjára írt üzenetére emlékeztetett, kiemelve négy kulcsszót, amellyel a Szentatya a papokhoz szólt: fájdalom, hála, bátorság és dicsőítés.

Hálásak vagyunk azért, mert Jézus eljött és megszólított bennünket. Ő kezdeményezi a velünk való kapcsolatot, nem kell csak saját magunkra hagyatkoznunk – ahogyan sokan teszik –, akkor leszünk igazán boldogok, ha Őt követjük.

Amikor papi, szerzetesi, szülői hivatásra hív valakit Isten, annak elfogadására, felvállalására bátorságra van szükség. A hivatás nem egy vállalkozás, hanem ajándék, titok, annak misztériuma, hogy miért pont engem választott Isten. A szülők is elgondolkodhatnak azon, milyen csodálatos ajándékot adott nekik az Úr a gyermekeiken keresztül, akiket nem ők választottak ki, hogy milyenek legyenek. Isten csodálatos módon meghív valamire, ad hozzá kegyelmet, erőt, bátorságot.

A hivatás teljesítése olykor szenvedéssel, fájdalommal, erőfeszítéssel, lemondással jár, de a teljes elköteleződéshez is megtapasztalhatjuk Isten jelenlétét, erejét, segítségét. Így lesz az élet Istendicsőítés, imádság, mások életének a szolgálata.

Ferenc püspök hivatásának felismerésében sokat köszönhet egykori lelkivezetőjének, Vigyázó Miklós atyának, kinek papi jelmondatát idézte: „Én azért vagyok, hogy másoknak jobb legyen”.
Mindannyian azért vagyunk, hogy másoknak élhetőbb legyen az élete. Ferenc pápa üzentét Szűz Máriára utalva fejezi be, aki hálás volt, hogy Isten rátekintett, megajándékozta hittel, bátorsággal, elfogadta a meghívást, az istenanyaságot, és így egész élete istendicsőítéssé vált. Ő az édesanyák példaképe is, akik igent mondanak gyermekeikre, és ezáltal szolgálják az életet, megdicsőítik Istent.

Amikor tehát a hivatásokért imádkozunk, láthatjuk, hogy a papi, szerzetesi, szülői hivatás nagyon is egy tőről fakad, az Istenről, aki Forrása az életnek. Vállaljuk el hivatásunkat, teljesítsük küldetésünket, és valóban, az élet szolgálatával az örök életet fogjuk elnyerni – fejezte be gondolatait Palánki Ferenc megyéspüspök.

A szentmise után a Debrecen Televízió Törő András püspöki titkár elmélkedését rögzítette, amely a Duna Televízió, Napi Áhítat című műsorában látható május 8-án, péntek reggel 7.30-tól.

A Duna Televízió a vasárnapi közvetítések mellett minden hétköznap reggelente, kb. fél nyolctól egy 10 perces napi áhítattal jelentkezik. Ebben, az adott naphoz kapcsolódó bibliai részlet felolvasását egy rövid bibliamagyarázat követ, amely esténként 19.50 perctől a Kossuth Rádióban is hallható.

 

Kovács Ágnes/Öröm-hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Illesse őket hálatelt köszönet áldozatos édesanyaságuk megannyi szépségéért és jóságáért. Kedves szavakkal, virággal vagy verssel köszönjük meg fáradozásukat, gondoskodó szeretetüket, tegyük e szép ünnepet emlékezetessé.

Ezen a különleges napon, valamint egész május hónapban köszöntsük a Szűzanyát, égi édesanyánkat is. A katolikus hit a Szűzanyát magával az anyaszentegyházzal azonosítja, amelyben a hívek az Egyház által közvetített kegyelem révén új életre születnek. A magyarság ősi hitvilágának anyaalakja a Boldogasszony Szűz Mária alakjába olvad egybe.

 

Mécs László: A királyfi három bánata

Amikor születtem nem jeleztek nagyot
messiás-mutató különös csillagok,
csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.

A többiek láttak egy síró porontyot,
de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot,
mintha babusgatná a szép napkorongot.

Maga adta nékem édessége teljét,
úgy ajándékozta anyasága tejét,
hogy egyszer a földnek bennem kedve teljék.

Isten tudja honnan, palástot kerített,
aranyos palástot vállamra terített,
fejem fölé égszín mosolygást derített.

Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat,
ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat,
mint királyi ember királyi urának.

Amerre én jártam, kövek énekeltek,
mert az édesanyám izent a köveknek,
szíve ment előre követnek.

Amíg ő van, vígan élném a világom,
nem hiányzik nekem semmi a világon,
három bánat teszi boldogtalanságom.

Az egyik bánatom: mért nem tudja látni
egymást a sok ember, a sok-sok királyfi
úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni.

A másik bánatom: hogyha ő majd holtan
fekszik a föld alatt virággá foszoltan,
senki sem tudja majd, hogy királyfi voltam.

Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.

Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna
s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,
az én köszönetem így is kevés volna.

Hogyha a föld minden színmézét átadom,
az ő édességét meg nem hálálhatom,
ez az én bánatom, harmadik bánatom.

 

Szűz Mária! Égi Édesanyánk! Szeplőtelen fogantatás! Magyarok Nagyasszonya! Minden ember édesanyja! Hozzád jöttünk, hogy téged köszöntsünk! Földi életutunkon szent palástoddal óvj meg minket minden lelki és testi veszedelemtől. Védelmezz, és szeress minket, halálunk óráján pedig állj mellettünk! Áldd meg otthonunkat, családunkat, közösségeinket, szüleinket, testvéreinket, barátainkat és ellenségeinket. Áldd meg magyar hazánkat. Adj népednek jobb jövőt, jólétet, békét, boldogságot! Engedd, hogy Szent István népe az igaz keresztény katolikus hitben egyesülve téged – Égi Anyánk – szeressen és tiszteljen! Engedd, hogy még sokszor megláthassuk angyali arcodat és hódolhassunk Szent Fiadnak, az Atyával és Szentlélekkel egyetemben. Ámen.

Szűz szülője Istennek, engedd, hogy tied legyek. Tied élet s halálban, tied jó és balsorsban, tied küzdve, szenvedve, tied most és örökre. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy tied legyek. Anyám, benned bízom és remélek, Anyám, teutánad epedek. Anyám, te jóságos, kegyelmezz, Anyám, te hatalmas védelmezz. Anyám, ó jöjj, segíts küzdeni! Anyám, ó jöjj, segíts szenvedni! Anyám, ó jöjj, ne hagyj elveszni! Hiszen tudsz segíteni, ó hatalmas! Akarsz is segíteni, ó irgalmas! Kell is segítened, ó hűséges! Fogsz is segíteni, ó kegyelmes!
Anyám, te vagy a kegyelmek anyja, Szomorúak vigasztalója, Bűnösök oltalmazója és menedéke, Föld reménye s mennyek ékessége! Ki kérte még segítségedet hasztalanul? Ki távozott tőled meghallgatatlanul? Azért bizton mondom minden szenvedésben: Mária mindig segít, minden időben. Biztosan állítom életben s halálban: Mária mindig segít, minden balsorsban. Azért hiszem, s meghalok ezen hitemben, hogy veled leszek, ó Anyám, fönn az égben. Szűz szülője Istennek, engedd, hogy tied legyek. Ámen.

 

Az anyák napja világszerte ünnepelt nap, amelyen az anyaságról emlékezünk meg. A különböző országokban más és más napokon ünneplik, a legtöbb országban ez az ünnep májusra, ezen belül a legtöbb helyen május második vasárnapjára esik. Magyarországon május első vasárnapján ünnepeljük az édesanyákat.

Angliában az 1600-as években az ünnep keresztény vallási színezetet is kapott. Akkoriban a húsvétot követő negyedik vasárnapon, az anyák vasárnapján tartották az édesanyák ünnepét. A családjuktól messze dolgozó szolgálók szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek, és a napot édesanyjukkal tölthessék. A látogatás előtt külön erre a napra ajándékként elkészítették az anyák süteményét.

Az Egyesült Államokban először 1872-ben, Bostonban ünnepelték meg az anyák napját. 1907-ben a philadelphiai Anna M. Jarvis próbálta az anyák napját nemzeti ünneppé nyilváníttatni. Az ünnepet május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére. Rengeteg időt és energiát szánt arra, hogy az ünnepet előbb állami, majd nemzetközi ismertségüvé tegye. Jarvis a célját 1914-ben érte el, amikor Woodrow Wilson amerikai elnök a napot hivatalos ünneppé nyilvánította. Az ünnepet „felkarolták” a virágkereskedők, üdvözlőlap gyártók, cukorka- és ajándékkereskedők, akik Európában is propagálni kezdték az Amerikában elterjedt ünnepet. Ennek hatására az gyorsan népszerűvé vált a kontinensen is.

Magyarországra az ünnep ötletét Petri Pálné, egy államtitkár felesége hozta Amerikából, és a legelső anyák napi ünnepséget 1925. március 8-án a MÁV gépgyár foglalkoztatójában munkásgyerekeknek tartották. A gondolatot a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt vezetői karolták fel, és megtették az előkészületeket az anyák napja országos bevezetésére. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az anyák napját május első vasárnapjára.

 Fotó: A képen a bodajki kegyhely Segítő Szűz Mária kegyképe látható

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye