május 2020

Tekintettel a Magyar Kormány oktató-nevelő munkát érintő döntésére – miszerint: „a tanév végéig, június 15-ig érvényben marad a tantermen kívüli, digitális munkarend, az óvodák és bölcsődék viszont május második felétől visszatérnek a normális működési rendhez” – , a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében működő Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF) intézményének vezetője, Molnár Katalin főigazgató a következőkről tájékoztatta az egyházmegye fenntartása alatt működő tíz köznevelési intézmény vezetőit:

1. Az óvodáink és a bölcsődénk 2020. május 25-étől visszatérnek a normális működési rendhez. Az intézményegységeknek külön igazolások nélkül is fogadniuk kell a gyermekeket. A nyári szabadságolások a veszélyhelyzet idején kiadásra kerültek, ezért folyamatos nyitvatartást kérünk azért, hogy a szülők nyugodtan tudjanak dolgozni.

2. Az iskoláinkban a tantermen kívüli, digitális munkarend 2020. június 15-éig érvényben marad, és a tanév hossza nem változik.
" 2020. június 2-től engedélyezve lesz az iskolákban a pedagógusok és tanulók oktatási célú találkozása, a kis csoportos konzultációk, illetve egyéni felkészítések megtartása. Ezeknek célja az elmúlt hónapok tudásának megerősítése vagy az esetlegesen lemaradó tanulók felzárkóztatása, a pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátása is engedélyezett.

Ugyancsak június 2-től megváltozik a gyermekfelügyelet rendje is: már nem csak egyes kijelölt intézményekben, hanem valamennyi iskolában meg kell szervezni az adott intézménybe járó gyermekek felügyeletét.
A gyermekfelügyeletben résztvevők számára június 2 és 15 között elsősorban felzárkóztató, a tanulásukat támogató tevékenységeket lehet szervezni. Június 16-26 között már a következő tanévre való felkészülésre is sor kerülhet. A nyári táborok kapcsán zajlanak még az egyeztetések.

Tömeges rendezvényeket, ballagásokat és tanévzáró ünnepségeket nem lehet szervezni, de a hagyományostól eltérő módon, kisebb létszám mellett, kisebb csoportokban, akár osztályonként megengedett."

Kérem, hogy az iskolákban elsősorban azokat a gyermekeket szólítsátok meg, akiknél lemaradást tapasztaltatok, szükséges a felzárkóztatásuk, egyéni felkészítésük.

2020. június 2. naptól - egy tanteremben 10 diákkal való foglalkozás engedélyezett, ügyelve a higiénés szabályokra - szervezzétek meg az - ügyeleten túli - oktatási célú felkészítéseket.

3. Az iskolai gyermekfelügyeletet és ezzel párhuzamosan az étkeztetés lehetőségét 2020. június 26-ig kell biztosítani minden intézményünknek.

4. A táborokkal kapcsolatban még egyeztetések folynak, erről később rendelkezünk.

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

A debreceni Szent László Domonkos Plébánián működik a Szent II. János Pál Intézet Egyesület, s mint ennek elnöke is szólt a hívekhez Tokodi László OP atya május 17-én, Húsvét 6. vasárnapján, az esti szentmisén, a nagy pápa születési évfordulójának előestéjén.

100 évvel ezelőtt született Karol Woytila, aki később Szent II. János Pál pápa lett– kezdte beszédét Tokodi László atya. Az ő személye alapvetően meghatározza azt a tartalmat, hogy mit kell végeznie egy ilyen intézetnek. Ha egy mondattal akarjuk jellemezni a nagy pápa személyiségét, ezt kell mondanunk: Egy ember, aki pápa lett, és pápa, aki ember maradt. Alapvetően ez a mondat határozza meg, hogy ki volt ez a Károly, ki volt Szent II. János Pál. Egy ember. Egy olyan ember, akire érvényesek az evangélium szavai: „Azon a napon megtudjátok majd, hogy én Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek. Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti, én is szeretni fogom, és én megmutatom neki magamat”(Jn 14,20-21).

Szent II. János Pálnak alapvetően arról szólt a pápasága, hogy megmutassa ki az ember. Ki az ember? Az ember út Istenhez, az emberség jut az Istenhez, maga az ember jut az Istenhez. Persze, ennek legtökéletesebb képviselője Jézus Krisztus, a megtestesült Isten, de ember is. Ő az Út, az Igazság és az Élet.

Amikor ez a pápa, mielőtt pápává lett volna, végigjárta az emberi nyomorúságnak az útját. Nagyon sok olyan dolgok történt életében, melyek megpecsételték, hogy hogyan is viszonyuljon ehhez a világhoz, mit is hirdessen. Nagyon fiatalon elveszítette édesanyját, a nővére még az ő születése előtt meghalt, majd később elveszíti bátyját, majd édesapját. 21 évesen ott maradt egyedül. Ez számomra nagyon fontos. tanulságos dolog – mondta László atya –, mert ő tudta, hogy még sincs egyedül. Mindenkit elvesztett, de tudta, hogy ő ott van Istenben, Krisztus pedig benne. Őket nem veszítheti el soha.

Miért? Azért, mert ő az Isten képmására teremtett ember, és ez az emberség az, ami ott van mindannyiunkban. Mi is emberek vagyunk, s meg kell látnunk magukban Isten képmását, azt a képmást, aki Krisztusban van jelen, aki a teremtő Isten, az Atya képmása, s aki meg tudja mutatni mindenkinek az Istent. Erre vagyunk hivatva, hogy az Istent felmutassuk, az Istent megmutassuk, az Istent vigyük az emberek elé. II. János Pál ezt tette, és nagyon szépen. Az volt az ő pápasága lényege, hogy olyan ember tudott mindig maradni, aki egyszerre pápa is volt – mindig tudta, hogy ő kicsoda –, de tudott emberien fordulni a másikhoz, tudott együttérzéssel fordulni a másikhoz, meg tudta érinteni az embereket akár fizikailag is, akár lelkileg is, szavakkal és tettekkel, egész lényével. És erről nagyon sokat beszélt.

Pápává választása után egy nagyon fontos sorozatot indított el. Katekéziseiben a test teológiájáról beszélt, az emberi testről, amely ki tudja fejezni, és ki is kell fejeznie Istent, hiszen ezért lett teremtve, hogy felmutassa az Istent. Az egyház nagyon jól tudja, hogy mi az a szexualitás: egy férfi és egy nő olyan kapcsolata, egyesülése, mely az Istent hivatott felmutatni, a mennyországot lehozni erre a földre, testben megtapasztalva. Ez a feltámadásnak a lényege. Nemcsak lelkiekkel, nemcsak szellemi javakkal foglalkozunk, hanem testben tapasztaljuk meg az Istent. Ez a lényege a húsvétnak. És a testünk, az emberségünk gyökeres voltának teológiája. Maga a teológia szó a Theosz, vagyis Isten és a Logosz, vagyis a szó, beszéd elemekből áll: a testünk, az emberségünk beszél Istenről – legalább is erre lennék teremtve. Ha testünk nem jól beszél, akkor nem tudjuk a hivatásunkat.

Szent II. János Pál pápa arra hívta fel a figyelmet, hogy beszéljünk. Védte az életet, a fogantatástól egészen a természetes halálig, Nagyon sokszor hangoztatta, hogy az élet szent. Az élet kultúrájáért szállt harcba. Ez volt az ő egyik legfontosabb programja. És beláthatta azt, hogy ki is Jézus Krisztus, az ember. Önmaga által, az ő hivatása és embersége által.

Ki volt ő? Ha követtük életútját, látni lehetett, hogy igencsak népszerű ember volt. Népszerű volt, mert ember maradt, akihez hozzá lehetett férni, aki természetesen tudta közvetíteni a szeretetet, felragyogtatni Istent. Nemcsak beszélt róla, hanem látszott rajta, ragyogott, Krisztus képmásává tudott változni. Ezért megtörténhetett volna – ezt sokan akarták –, hogy a halála pillanatában a nép szentté avassa, mert tudták, hogy szent. De nem azért, mert ő szent, hanem mert Isten szentsége ragyogott fel arcán. Úgy hogy nincs más feladatunk, mint ezt megélni. „…én Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek” – mondja Jézus (Jn 14,20).

A mi feladatunk is megélni azt az egységet a Szentháromságos egy Istennel, melyre hivatva vagyunk. Isten képének és hasonlatosságának lenni ebben a világban, nemcsak a teremtés okán, hanem a kegyelemével is, hogy az egyre inkább látszódjon rajtunk, mert meg kell vallanunk, hogy bűnösök is vagyunk. A kegyelem túl tud vinni ezen az akadályon, át tudja törni a bűn korlátait és falait, és így látszódhat rajtunk az, akik valójában vagyunk. Le tudja bontani rólunk azt a falat, azt kerítést, azt a burkot, mely megakadályozza azt a ragyogást, amelyet az Isten tervezett el. Isten képe legyünk! – fejezte be gondolatait Tokodi László OP atya.

A szentmise végeztével a plébánia udvarán a nagy pápa domborműve előtt gyülekeztek a hívek, ahol imával és a pápai himnusz éneklésével tisztelegtek a Szentatya áldott emléke előtt.

Ima Szent II. János Pál pápa közbenjárásáért

Irgalomban gazdag Istenünk, aki szent II. János Pál pápát egész Egyházad vezetésére szólítottad, add meg nekünk, hogy tanításának erejéből merítve bizalommal nyissuk meg szívünket Krisztusnak, az ember egyetlen Megváltójának üdvözítő kegyelme előtt.
Mindenható, örök Isten, te úgy rendelted, hogy Szent II. János Pál pápa mint legfőbb pásztor vezesse híveidet, és mindnyájunk lelki javát szolgálja szavával és példájával. Közbenjárására oltalmazd Egyházadban a lelkipásztorokat és a gondjukra bízott nyájat, s vezesd őket az örök üdvösség útjára. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten, mindörökkön-örökké. Ámen.

 

Havas Lászlóné, Szent László Domonkos Plébánia

Fotó: Papp Eszter

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

„…mindenben úgy viselkedünk, mint Isten szolgája: (…) az igazság hirdetésében kitartva, az Isten erejével, (…) mint akiket halálra szántak, mégis élnek, mint megkínzottak, de belé nem haltak; mint szomorúak, mégis mindig vidámak, mint szűkölködők, mégis sokakat gazdagítók, mint akiknek semmijük sincs, mégis mindenük megvan” (ld. 2Kor 6, 4-10).

A koronavírus járvány kapcsán az egyházak elrendelték a templomba járás korlátozását. Ez teljesen megváltoztatta, felborította az addigi egyházi szokások, a szentmisék rendjét, a hívekkel való kapcsolattartás lehetőségeit is. Hogyan oldották ezt meg Pócspetriben? Az alábbiakban erről kérdeztük Szenes István Pócspetri plébánosát.

– Évszázadok óta köztudott, hogy az itt élők nagyon ragaszkodnak a templomukhoz és a papi jelenléthez. A XIX. és a XX. század fordulóján az akkori plébános így jellemezte az egyházközséget: „templomos nép”. Így különösen is érzékenyen érintette a híveket a nyilvános liturgiák ideiglenes szüneteltetése. Azt tapasztaltam azonban, hogy a járványügyi intézkedéseket – betűszerinti pontossággal – betartják az emberek.

– Milyen nehézségekkel kellett szembenézni, a kialakult helyzet milyen új megoldást kínált?

– A „templomos nép” a kijárási korlátozás idején sem hagyta magára az Oltáriszentségben jelenlévő Jézust. Vágytak a templomi imádságra, ezért a hét minden napján betértek egy-egy rövid fohászra olyanok is, akik azelőtt ritkábban vettek részt a közösség ünnepein. A nagyböjt minden napján megújítottuk az oltár előtt elhelyezett imádságot segítő csendéletet és imákat, elmélkedéseket készítettünk, amiket magukkal vihettek a testvérek.

– A településen szolgáló Vianney Testvérek hogyan, milyen formában tudtak a hívek rendelkezésére állni, bekapcsolódni az egyházközség életébe?

– Két kispapunk az Egri Érseki Papnevelő Intézetben maradt, hogy ott – tanulmányaik folytatása mellett – aktívan részt vegyenek az online liturgiákban. Dr. Fodor Ákos testvér, orvosként, közvetlenül a betegek gyógyításában vállalt nagyobb szerepet, de velem együtt nagy része volt abban is, hogy az imádságok és elmélkedések minél szélesebb körben eljussanak a hívekhez.

– Ez a helyzet érintette a keresztények legnagyobb ünnepét, a húsvétot, a szent három napot. Ebben az időszakban egy jó pásztor hogyan tudja összetartani, eljuttatni Jézus üzenetét?

– A szent három nap egy-egy liturgikus elemét sikerült egészen közel vinni mindenkihez. Gondolok itt például a templomi nagykereszt Pócspetri valamennyi utcáján való hordozására, vagy éppen húsvétvasárnap reggel az itt nagy hagyománnyal rendelkező húsvéti étel megáldására kinek-kinek a saját otthona kapujában, vagy a veteményeskertek megáldására a búzaszentelés napján.

– Pócspetriben nem volt lehetőség online szentmise közvetítésére. Milyen formában tudtak a hívek szentséghez járulni?

– Valóban nem közvetítettünk szentmiséket, hisz a technikai feltételei ennek nem voltak adottak. Azonban a rendkívüli áldoztatás lehetőségével élve, minden vasárnap magukhoz vehették a hívek a szentséget. Természetesen egyénileg egyeztetett időpontokban.

– Az otthoni bezártság, az ezzel járó feszültségek hamarabb okoznak lelki és mentális konfliktusokat. Tapasztalta-e hogy a hívek megkeresik a lelki vigasztalás, lelki feltöltődés reményében?

– A bezártság okozhat nehézségeket, de nem csak a „maradj otthonról” szólt az itteniek élete, hiszen megkezdődtek a tavaszi mezőgazdasági munkák, ahol a mozgás és a szabadban való tartózkodás adott. A lelkibeszélgetések persze folytatódtak, sőt, az előírások betartásával a húsvéti szentgyónások sem maradtak el.

– A kormány 2020. május 4-től feloldotta vidéken a korlátozásokat. Így szigorú szabályok szerint lehet szentmisét tartani.

– A templomaink kis belterülete miatt vasárnaponként szabadtéren, hétköznap a templomban mutatunk be szentmisét.

– Mindenki éli az életét ebben az átalakult helyzetben. Próbálunk azonosulni a helyzettel, az előttünk álló időszakkal. Fontos az ima, Isten közelsége, szeretetének megélése. Van mit tanulnunk, min elmélkednünk, hogy megtaláljuk Jézus hívó szavát, közelségét. Mit tanácsolsz az elkövetkezendő időszakra, hogyan éljük meg a mindennapokat, hogyan lehetünk aktív hívei továbbra is az egyháznak és településünkön egyházközségünknek?

– Ez a világjárvány elmélyíthette bennünk, hogy ez a földi élet nem végleges, hanem zarándokút, melyet Isten gondviselő szeretetében bízva érdemes élni. Talán megújulva, tűzzel és Szentlélekkel teli szívvel vallhatjuk ezentúl Szent Pál szavaival:
„…mindenben úgy viselkedünk, mint Isten szolgája: (…) az igazság hirdetésében kitartva, az Isten erejével, (…) mint akiket halálra szántak, mégis élnek, mint megkínzottak, de belé nem haltak; mint szomorúak, mégis mindig vidámak, mint szűkölködők, mégis sokakat gazdagítók, mint akiknek semmijük sincs, mégis mindenük megvan” (ld. 2Kor 6, 4-10).

 

Holp Andrea sajtóapostol, Pócspetri
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

A csíksomlyói Mária-kegyhely őrei, az erdélyi ferencesek közleményben tájékoztatnak az idei csíksomlyói búcsúval kapcsolatos döntésekről, amit az alábbiakban közreadunk.

Az idei évet az Eucharisztia jegyében töltjük, amelynek mottója a csíksomlyói kegyhelyen: „A Szentlélek száll le rád!” (Lk 1, 36).

A csíksomlyói kegyhely az év elejétől készül a pünkösdszombati búcsúra, azonban a Covid-19-világjárvány kapcsán hozott egészségügyi döntések következtében a kegyhely idén nem tudja fogadni a tömeges zarándoklatot. Nehéz döntést kellett meghoznunk a zarándokok egészségének megóvása érdekében, amely egyben a zarándokok iránti felelősség vállalása is.

E döntés értelmében arra kérjük a zarándoktestvéreket, hogy idén szervezetten ne zarándokoljanak el a kegyhelyre a pünkösdszombati búcsú alkalmával, hanem szívük zarándoklatával kapcsolódjanak be az ünnepi szentmisébe és az egyéb liturgikus programokba.

Kérjük, ne szervezzenek keresztaljákat, és kerüljék a tömeges zarándoklatot. A szentmise élőben követhető lesz a kegyhely honlapján és Facebook-oldalán (Csíksomlyó – kegyhely), továbbá közvetíti a Duna TV és az Erdélyi Mária Rádió.

A 2020. május 30-i csíksomlyói pünkösdszombati búcsús ünnepi szentmise déli fél 1-kor kezdődik a zárt csíksomlyói kegytemplomban, a pápai kisbazilikában. A szentmisét Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Főegyházmegye püspöke mutatja be, és ő mondja a szentbeszédet.

A zarándokok lelki bekapcsolódását segíti az alkalomra összeállított programfüzet, amely PDF-formátumban letölthető lesz a kegyhely honlapjáról és Facebook-oldaláról. A további liturgikus cselekmények, imák, bejelentkezések pontos programjáról később részletes tájékoztatót nyújtunk.

Köszönjük zarándoktestvéreinknek, hogy megértik: idén nem lehet a hagyományos módon elzarándokolni kegyhelyünkre. Kérjük a csíksomlyói Segítő Szűz közbenjárását, hogy a járvány mihamarabbi elmúltával kisebb zarándokcsoportokba szerveződve újra találkozhassunk a csíksomlyói kegyhelyen.

Akik időközben egyedül a kegyhelyre látogatnak, kérjük, hogy szigorúan tartsák be a járvány terjedését megakadályozó előírásokat (maszk viselése a zárt helyeken, gyakori kézmosás, szükséges távolságtartás), ezzel is segítve, hogy minél hamarabb alkalmas legyen a kegyhely a zarándokok fogadására. Amikor a járványidőszak véget ér, az újabb rendeletek értelmében lehetőség szerint keressék majd fel kegyhelyünket, bekapcsolódva a későbbi búcsúkba, elsőszombati Mária-köszöntőkbe.

 

Forrás: Magyar Kurír
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

Május 23-án – ahogy évtizedek óta mindig – ismét benépesült volna a plébániakert a Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra érkező fiatalokkal. A koronavírus-járvány miatt azonban a szervezőknek, ha nem is áthúzniuk, de átalakítaniuk kellett terveiket: így arra hívnak minden érdeklődőt, hogy csatlakozzanak, vegyenek részt az első online Nagymarosi Ifjúsági Találkozón.

A találkozó mottójául a kétségek és reménységek közt utat kereső emmauszi tanítványok szomjas kérését választották a szervezők: „Maradj velünk, Urunk!” (Lk 24,29)

A 10 órakor kezdődő főelőadást Fábry Kornél atya, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főtitkára tartja majd, a lelkinapot lezáró, a 12.30-kor kezdődő ünnepi szentmise főcelebránsa pedig Erdő Péter bíboros, prímás, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke lesz.

A fakultációk között nem maradnak el az olyan klasszikus nagymarosi programok, mint Kerényi Lajos atya előadása vagy a Kérdezz-felelek, de Varga Kapisztrán ferences atya segítségével szeretnénk reflektálni hitünk fényében arra a rendkívüli helyzetre is, amit a járványveszély miatt mindannyian átélünk. Velünk lesznek egy körkapcsolás segítségével az egyházmegyék püspökei és fiataljai, és ugyanígy megszólalnak olyan magyarok, akik külföldi missziókban, más kontinenseken teljesítenek szolgálatot.

Közös imádkozásra is hívnak a szervezők a betegekért, az őket szolgáló ápolókért, orvosokért, az idősekért, és hogy tetteinkkel enyhítsük a szenvedést és segítsük a járvány megfékezését.
A találkozó programjába bárki bekapcsolódhat, az élő közvetítések elérhetőségét, valamint az interaktív részvétel egyéb lehetőségeit a szervezők a találkozó honlapján teszik közzé: http://nagymaros.katolikus.hu/online-kozvetites/

A találkozó programja:

• 9.00 Napindító
• 9.30 Egyházmegyék bejelentkezése: körkapcsolás
• 10.00 Főelőadás – Fábry Kornél atya, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főtitkára
• 10.45 Szentségimádás – Gáspár István atya és a nagymarosi Laudate Zenekar
• 11.15 Fakultációk:
o Keresők – Kerényi Lajos atya
o Kérdezz-felelek – Farkas László atya és Balázs András atya
o Karantéma: Mihez kezdjünk mostani helyzetünkkel? – Varga Kapisztrán ferences atya
• 12.00 Magyarok a nagyvilágban: körkapcsolás
• 12.30 Szentmise – Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek
A Nagymarosi Levél a találkozó honlapján áttekinthető, letölthető: http://nagymaros.katolikus.hu/level2020/

Információ a sajtó munkatársainak:
Aki az előadókkal vagy a szervezőkkel interjút szeretne készíteni, Kámán Veronikát keresse (+36 30/306-9961).

Gyerekmaros

A vírus terjedésének megfékezésére való törekvés miatt idén tavasszal a Gyerekmaros találkozót hagyományos formájában nem tartják meg a szervezők.
A találkozó honlapjára a különböző korosztályok számára az idei Gyerekmarosos tematikához (Eucharisztia) illeszkedő anyagokat (pl.: színező, elmélkedést segítő videó) tesznek közzé a találkozó időpontjára (május 23.)
Jelenlegi és leendő önkénteseik számára az online csatornák segítségével szeretnének találkozási, ismerkedési, közösen végzett imádsághoz segítő lehetőséget biztosítani, ehhez kérik a honlapon található regisztráció elvégzését.

A Gyerekmaros honlapja: www.gyerekmaros.hu

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök a kialakult rend szerint május 17-én, vasárnap a Szent Anna-székesegyházban mutatott be szentmisét, amelyet élőben is közvetített a Debrecen Televízió. A megyéspüspök a tömegtájékoztatás világnapján megköszönte a sajtó képviselőinek a munkáját, akik az evangélium szolgálatában álló eszközökön keresztül eljuttatják az örömhírt mindenkinek. Ezen lehetőség a hír továbbadására különösen is reflektorfénybe került járvány idején.

„Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok” (Jn 14,18). Jézus búcsúzik tanítványaitól az utolsó vacsorán, látja, hogy azok vigasztalásra szorulnak, ahogyan most mi is bátorításra áhítozunk ebben a nehéz helyzetben. Ferenc püspök homíliájában az evangélium (ld. Jn 14,15-21) szavaival élve azt hangsúlyozta: ahogyan Isten ránk néz, az mélyen a szívünkbe vésődik. De Mit lát bennünk Isten? Mi a mi történetünk?

A főpásztor Ferenc pápának a tömegtájékoztatás világnapjára írt üzenetére utalt, amelyben a Szentatya az életünket átható történetről beszél: „Szükségünk van a jó történetek igazságára, akár a levegőre: olyan történetekre, amelyek építenek, és nem rombolnak, történetekre, amelyek segítenek megtalálni a gyökereinket és meglelni az erőt ahhoz, hogy együtt előre tudjunk haladni.”
Ha az ember a saját történetét meséli, akkor zsákutcába kerül. Akkor jó egy ember története, ha azt mondja el, amit az Isten benne és rajta keresztül megvalósított. Akkor lesz igazán boldog az életünk, ha a mi történetünk Istenről, a boldogság forrásáról szól.

A szentatya azt is írja, ez nem önreklámozás, hanem emlékezés arra, ki vagyok én az Isten szemében, tanúságtétel arról, amit Isten az én szívembe ír. Ez a mi keresztény életünk.

Mit írt Isten a szívünkbe? Hogyan nézett ránk, amikor látta, hogy rászorulunk a vigasztalásra, és azt mondta most más vigasztalót ad nekünk (ld. Jn 14,16) Miért mást? – tette fel a kérdést a püspök atya.
Azért, mert eddig Ő maga volt a vigasztaló, most elmegy, és nekünk továbbra is szükségünk van a bátorítására. Nem hagy árván bennünket.
A Szentlélek nélkül minden ember árva. Isten nélkül mindenki elhagyatott, de az Ő Szent Lelkével, az igazság lelkével eljuthatunk a teljes igazságra, amely átalakít, átformál.

A Szentatya arról is ír, hogy van rossz történet is. Ezek a Káin és Ábel, a bűnbeesés története, valamint az egész világtörténelem bűntörténetei. A legfontosabb történet viszont a Szentírás, a történetek története, amely egy kertben, Ádám és Éva történetével kezdődött és szintén egy kertben, Jézus temetési helyének kertjében fejeződött be, jutott el a teljességre, a feltámadásra.

Ez a történet a mi szívünkben, életünkben folytatódik, átalakít bennünket. Éppen ezért kell, hogy hangsúlyt kapjon.

A főpásztor Fülöp apostoli útját említette, aki elment Szamáriába, hogy hirdesse Krisztus evangéliumát. Ők befogadták a hitet, az evangéliumot, de ez a történet ott kezdődik, amikor Jézus Jeruzsálem felé megy a tanítványaival, átmegy Szamárián keresztül is, és nem kap szállást, elutasítják. Jakab és János erre dühösen felháborodtak, de Jézus azt mondta nekik: az ember Fia nem azért jött, hogy pusztítson, hanem hogy megkeresse, ami elveszett és megmentse azt.
Amikor a szamáriaiak befogadták a hitet, az apostolok rájuk tették a kezüket, és megkapták a Szentlelket. Ez a történet teljessége.

Ferenc püspök ezzel azt hangsúlyozta, hogy nem bosszút kell állnunk, szeretetlenül cselekednünk, hanem Jézus szeretetét képviselni a világban, emlékezni arra, hogy mit írt a szívünkbe. Erről beszél Szent Péter első levelében: „Urunkat, Krisztust szentül tiszteljétek szívetekben, legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek” (1Pét 3,15).

Ha tehát valaki megkérdezi, mi a reménységem alapja, milyen hosszú távra tekintek előre, 1-2 évre, évtizedre, vagy az egész örökkévalóságra, mélyen gondolkodjak el rajta, megadva a választ önmagamnak is.

Sokszor beszűkül a látókörünk, és nem tudatosítjuk magunkban, hogyan is néz bennünket Isten, és nem vesszük észre, hogy Ő vigasztalni, bátorítani, erősíteni akar bennünket. Ezért szükségünk van arra, hogy átgondoljuk, mi a reménységünk alapja.

Ha eljutok a feltámadt Krisztusig s megértem, hogy Ő az, aki nekem ajándékozza saját történetét, önmagát, akkor rádöbbenek arra, hogy ezt a történetet kell egész életemmel képviselni.
Ha valaki megkérdezi, mi a reménységem alapja, akkor nekem erről a szeretetről kell tanúságot tennem, és nem tüntetni kell, fenyegetni a másik embert. „De ezt szelíden, tiszteletet tanúsítva és jó lelkiismerettel tegyétek, hogy akik Krisztusban való szép életetekért elhíresztelnek benneteket, a rágalmaikkal szégyenben maradjanak” (1Pét 3,16).

A tömegtájékoztatásban a legjobb hírvivő mindig a személyes kapcsolat, az, ha az ember a saját tanúságtételével, szavaival átadja a Krisztusi történetet, reménységének alapját, annak, akivel találkozik.

Segítsen bennünket Isten, hogy valóban hiteles tanúi legyünk a történetnek, amelyet a szívünkbe írt, és mindezt szelíden, szeretettel, jósággal éljük meg, hogy sokakhoz eljusson az egyetlen igazi történet, az üdvösség, az örök élet története – fejezte be homíliáját Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.

 

Kovács Ágnes/Öröm-hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Szent II. János Pál Pápa születésének (1920. május 18.) 100. évfordulója alkalmából a Krakkótól 50 kilométerre fekvő Wadowice városában, a Koscielna utca 7 szám alatt található egykori szülőházában berendezett emlékmúzeum a teljes állandó kiállítási anyagát elérhetővé tette online formában.

Évente mintegy 250 000 látogató keresi fel személyesen a világ minden tájáról, így a környék egyik leglátogatottabb múzeuma.
A modern narratív kiállítás emléket állít, és 16 szakaszon át vezeti keresztül a látogatókat, megismertetve II. János Pál pápa életét és munkásságát. A múzeum középpontjában az a kétszobás-konyhás lakrész található, ahol a család 1938-ig élt, és sikerült visszaállítani az eredeti berendezés állapotát.

"Ha kinéztem az ablakon, a templomfalon láttam a napórát és a feliratot: Az idő szalad, az öröklét marad".

A helyiségekben fellelhetőek Karol Wojtyła és családja egykori személyes tárgyai, kéziratai. A falakon, fényképek láthatóak a helyekről, ahol gyakran megfordult, de meg lettek örökítve életének számtalan pillanatai, iskolás évei egészen az egyetemig, papi, püspöki, bíborosi szolgálata és pápaságának évei.

A látogatók megismerkedhetnek a két világháború közti Wadowice-vel, az itteni zsidók sorsával, tanulhatnak a közeli Kalwaria Zebrzydowska-ról, ismereteket szerezhetnek a Krakkói tanulmányokról, a háborús évekről, a kemény fizikai munkát végző emberről, illetve a papi hivatást választó II. János Pál hegyek iránti szeretetéről is.

A virtuális bemutató az alábbi linkre kattintva közvetlenül elérhető és bejárható:

https://mpembed.com/show/?m=V1PiCcDqSQW&mpu=534&play=1

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

100 évvel ezelőtt, 1920. május 18-án született Szent II. János Pál pápa Karol Józef Wojtyła néven a dél-lengyelországi Krakkótól 50 km-re fekvő Wadowicében. 1978. október 16-án választották pápává. Haláláig, 2005. április 2-ig a Katolikus Egyház vezetője volt. XVI. Benedek pápa avatta boldoggá 2011. május 1-én, Ferenc pápa pedig szentté avatta 2014. április 27-én, az Isteni irgalmasság vasárnapján a Szent Péter téren.
(Életútjáról részletesebben itt olvashatunk: https://www.magyarkurir.hu/kultura/szent-ii-janos-pal-papa-elete)

Szent II. János Pál pápa több mint 100 utazást tett külföldre, nagyobb utat járt be, mint az összes addigi pápa. A világsajtó hamar elkeresztelte „utazó pápá”-nak. A klasszikus értelemben vett első magyarországi pápalátogatásra, lelkipásztori útra Paskai László bíboros 1988-as meghívása után 1991. augusztus 16. és 20. között került sor. Ez volt II. János Pál pápa 54. hivatalos, Olaszországon kívüli útja.

Szent II. János Pál pápai tevékenységét végigkísérte a népek és vallások közti egyetértés elősegítése is, ennek jegyében bocsánatot kért az egyház múltbéli bűneiért

Ez történt 1991-ben is magyarországi látogatása során. 18-án, vasárnap délután Debrecenbe érkezett egy rövid, történelmi jelentőségű látogatásra, melynek során ökumenikus istentiszteleten vett részt a Református Nagytemplomban, ahol Kocsis Elemér, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke köszöntötte. Az ökumenikus istentisztelet után a pápa koszorút helyezett el a hitükért gályarabságot szenvedett protestáns lelkészek emlékoszlopán a templom mögötti parkban.

A helikopterek délután ötkor szálltak le Debrecenben, a nagyerdei stadionban. A Szentatyát pápamobil vitte a Nagytemplomhoz, ahol a templomban a meghívottak, a templom előtti téren, mintegy ötvenezren, hívők vártak rá. Az eseménynek személyes tanúja volt dr. Gyulay Endre szeged-csanádi megyéspüspök atya is, aki így emlékezik vissza az eseményre:

„A pápa látogatásainak az volt a célja, hogy találkozzon a testvéregyházakkal. Kocsis Elemér, akkori református püspök nagyon lelkesedett, hogy a pápa a Debreceni Református Nagytemplomban találkozhat a felekezetekkel, de ez a presbiterek között nagy ellenállásba ütközött. Megtörtént, hogy mielőtt a pápa odaért volna a templomhoz, a protestánsok közül valaki lefeküdt a templom küszöbére. Biztosan ma is van olyan ember, aki még hordozza magában ezt a fajta távolságot. A pápa legfontosabb mondanivalója volt mindkét felekezet számára a metanoia, a minden oldalról való bűnbánat és a jóvátenni akarás gyakorlása. Ezt igazolta a beszédek utáni tette is, hiszen saját maga koszorúzta meg a gályarabok emlékművét, és odalépett a betegekhez, megsimogatta, bátorította őket, nem számított, hogy ki milyen vallású. Ennek a szeretetnek a jegyében lehet a gyűlölködést, az egymástól faló félelmet felszámolni. Az egyházba való belépés a keresztséggel történik és ez már egyesített bennünket. A metanoián múlik, hogy tudunk-e őszintén beszélni egymással. Ha mindenki által elfogadott egységes teológia van mindkét oldalon, akkor sokkal egyszerűbb a vita. A nagy lépés, a gyűlölet felszámolása, a szeretet megindulása, a tárgyalások egységesítése, egymás megbecsülése megtörtént, az összes többihez már csak jóindulat szükséges. Ha nagyon lassan is, de jó irányba haladunk.”
(Örömhír 2015., XV. évfolyam 4. szám 18-19.o.) http://dnyem.hu/images/SitePics/OromhirUjsag/2015/%C3%96r%C3%B6mh%C3%ADr_2015_t%C3%A9l.pdf

Az ökumenikus igeliturgia elején Kocsis Elemér református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának Elnöke (ez a Tanács a katolikus egyházon kívül minden protestáns, ortodox és szabadegyházat magában foglal) köszöntötte a Pápát:

„A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának nevében tisztelettel és szeretettel köszöntőm II. János Pál pápát, a Római Katolikus Egyház fejét, Róma püspökét, a baráti lengyel nép nagy fiát, a testvért a Jézus Krisztusban.
Hálát adunk Istennek ezért a napért, amely nyilvánvaló jele az Ő minden gyűlölséget és meghasonlást legyőző szeretetének. Ő vezetett el bennünket a hitviták és vallásháborúk századai után, hogy újra felismerjük egymásban a testvért, akiknek Istentől közös elhívásunk és közös küldetésünk van.
Meg kell emlékeznünk tiszteletadással azokról, akik az elhidegülés évszázadaiban sem feledkeztek meg Krisztus főpapi imájáról, „Hogy mindnyájan egyek legyenek... hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem”. 1948-ban az Egyházak Világtanácsának megalakulása Amsterdamban és 1964-ben a II. Vatikáni Zsinat Ökumenikus dekrétumának elfogadása döntő lépést jelentett a magyar ökumenikus mozgalom kibontakozásában is. Az évenként megtartott imahetek és a gyakori ökumenikus istentiszteletek lassan megváltoztatják az egyházaink közötti kapcsolat légkörét.
A Szentlélek munkája nyomán eljutottunk arra a felismerésre, hogy hitünk alapjai közösek, amikor hitvallást teszünk a közösen elfogadott ókeresztyén hitvallások, az Apostoli Hitvallás és a Nicea-Konstantinápolyi Hitvallás szellemében a Szentháromság Istenéről, a mindenség Teremtőjéről, a történelem Uráról, a megváltó Jézus Krisztusról és az újjáteremtő Szentlélekről, aki létrehozta és élteti az anyaszentegyházat, Krisztus testét, az új teremtés zálogát.
Ezek a felismerések és a kétezer éves egyháztörténet tanulságai arra tanítanak, hogy meglássuk a még közöttünk lévő különbségeket is, de úgy, hogy azokat kölcsönös tisztelettel és türelemmel igyekszünk megismerni és dialógusban az álláspontokat közelebb hozni. Meggyőződésünk, hogy előre kell lépnünk nemcsak a közös imádkozás, hanem a párbeszéd területén is úgy, hogy hitünk legszentebb kérdéseit behatóan megvizsgáljuk. Reméljük, hogy ehhez a lépéshez történelmi pillanat II. János Pál pápa látogatása Magyarországon és ez az ökumenikus istentisztelet.
A hely, ahol ez a történelmi találkozás végbemegy, a Debreceni Református Nagytemplom, nemcsak a magyar református egyháznak, hanem az egész magyar protestantizmusnak jelképe. Ez a templom jelképe a magyar nép olthatatlan szabadságvágyának és századokon át újra és újra feltörő szabadságharcainak. De jelképe a reformáció legnemesebb hagyományainak, amelyben a keresztyén hit, gyökereit és törzsét megtartva, keresi helyét és küldetését az újkori Európában.
A hely és az ökumenikus istentisztelet történelmi órája elkötelez bennünket, krisztushívő magyar keresztyéneket közös küldetésünk vállalására. Európa szekularizációja már a középkor végén a reneszánsz szellemi mozgalmában elindult, és ezt siettették az egyházak hosszantartó ellenségeskedései is. Hogy elhiggye a világ, hogy mind az egyén, mind a társadalmak számára Krisztus, a krisztusi lelkület, a krisztusi etika a megoldás, ahhoz szükséges a közös missziós fellépés. Csak így várhatunk áldást arra a törekvésünkre, hogy az evangélium szelleme újra áthatja Európát.
Az elmúlt évtizedek megpróbáltatásait együtt élték át Közép-Kelet-Európa egyházai, így a mi egyházaink is. Együtt nyertük el a szabadságot, és együtt kívánjuk munkálni népünk erkölcsi és gazdasági felemelkedését. Együtt kívánunk reménykedni hazánk és Európa és a világ jövőjéért, a teremtett világ megőrzéséért és megújulásáért.
Tudjuk, hogy II. János Pál pápának sok tennivalója és sok gondja van, mégis arra kérjük Őszentségét, hogy két dolgot vegyen fel teendői listájára. Az egyik a nemzeti kisebbségek helyzetének és jogainak ügye Közép-Kelet-Európában. E kérdés rendezetlensége veszélyezteti e térség népeinek közelmúltban visszanyert szabad demokratikus rendjét. A másik kérdés egyházaink belső ügye. Hazai és külföldi protestáns egyházak vezetői közül sokan ösztönöztek, hogy kérjem meg Önt a mai napon, hogy tűzze napirendre a vegyesházasságok ügyének toleráns és krisztusi szeretetben való megoldását.
A Magyar Ökumenikus Tanács tagegyházai figyelemmel és imádsággal kísérik II. János Pál pápa, Krisztusban tiszteletreméltó testvérünk fáradozását az emberiség sürgető kérdéseinek megoldására. Ismerjük szociális érzékenységét, szeretetben való nyitottságát nemcsak a keresztyén egyházak, hanem más vallások igazságainak felismerésére. Bízunk abban, hogy látogatása hazánkban, a római katolikus testvéregyházban, és részvétele a debreceni ökumenikus istentiszteleten fordulópontot fog jelenteni az egyházak közötti kapcsolatban és együttműködésben. Életére és szolgálatára Isten áldását kérjük. Isten hozta közénk!”

A köszöntés után egy olvasmány (1Kor 12, 12-26) és egy evangéliumi részlet (Jn 17, 20-26) hangzott el, amit követett a Szentatya beszéde:

Kedves Testvéreim!

1. Köszönetét mondok Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának azért, hogy lehetővé tette számomra, hogy eljöjjek Debrecenbe, és találkozzam a reformáció hagyományának képviselőivel. Köszönöm nektek azt a szívélyes fogadtatást, amelyben részesítettetek, és azt a lehetőséget, hogy szólhatok hozzátok és rajtatok keresztül minden magyar keresztényhez, aki nincs teljes közösségben a katolikus egyházzal.
A mi Urunk, Jézus Krisztus szeretetében köszöntőm az ortodox egyházak képviselőit is, amelyekhez a katolikus egyház szorosan kapcsolódik „a hit és a szentségek testvéri közössége” által. Szívből köszöntőm Tőkés Lászlót, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökét, valamint az Erdélyből és a szomszédos országokból jött keresztény magyar testvéreket. Az elmúlt évtizedekben közületek sokan nagy megpróbáltatások közepette tettek tanúságot Krisztus iránti hűségükről.
Magyar testvéreitekkel együtt ma találkoztok és imában egyesültök a Pápával, és hálát adtok az Úrnak a kapott jótéteményekért. Az Úr adja meg nektek a tartós békét, és áldjon meg benneteket.
Ezt az ökumenikus találkozót semmiképpen sem tekintem csupán udvariassági gesztusnak, hanem igen jelentős lépésnek tartom azon az úton, amelyet maga az Úr jelölt ki tanítványai számára, amikor azért imádkozott, hogy valamennyien egyek legyenek, amint Ő egy az Atyával. A pápaságom során tett sok lelkipásztori utazás egyik indítéka éppen az, hogy újra megerősítsem: a katolikus egyház visszavonhatatlan döntéssel elkötelezte magát az ökumenikus mozgalommal, és azt minden lehetséges módon szeretné elősegíteni. Mint Róma püspökének, szolgálatomnak egyik alapvető szempontja az, hogy ezt az egységet szolgáljam. Ezért szívből remélem, hogy magyarországi látogatásom is előmozdítja és erősíti az ökumenikus kapcsolatokat a keresztények között.

2. Tudatában vagyok annak, hogy a múltban ez a találkozó nem jöhetett volna létre: a Magyarországra látogató pápa nem jött volna el ide, s Debrecen lakói nem tartották volna kívánatosnak jelenlétét. Azok a változások, amelyek e téren bekövetkeztek, különböző tényezőknek tulajdoníthatók – s ezek sokat mondanak a keresztény élet és tanúságtétel számára. A II. Vatikáni Zsinat említi azt a kötelességünket, hogy fürkésznünk kell az „idők jeleit”, nevezetesen azokat az eseményeket, amelyek Istennek, a történelem Urának jelenlétéről és szándékairól szólnak hozzánk. E jelek fényében a zsinat világosan kijelentette, hogy „az összes keresztények közötti egység helyreállítására irányuló mozgalmat a Szentlélek ihleti”.

3. Az „idők jelei” között észre kell vennünk azt a kölcsönös megbecsülést, amelyet a keresztények manapság egymás iránt éreznek, habár olyan közösségeknek tagjai, amelyek még nem tartoznak össze. A múltban a megosztott keresztények hajlamosak voltak arra, hogy egymással való érintkezésük során a másiknak eszmevilágából vagy életgyakorlatából azt hangsúlyozzák, amit Krisztus akaratával ellenkezőnek tartottak. Ezt a tendenciát és az ebből származó vitákat talán még ma sem sikerült egészen leküzdeni. Az ökumenikus párbeszéd révén azonban ma már sok ponton fölfedezzük a közeledést és a közös alapot. Örömmel veszünk észre a másik életében olyan mozzanatokat, amelyeket Isten különleges ajándékaiból fakadó gyümölcsöknek tartunk. Szeretném megismételni, amit egyszer hasonló alkalommal mondottam: „Az ökumenikus mozgalom nem kis teljesítménye, hogy évszázados bizalmatlanság után alázatosan és őszintén elismerjük egymás közösségeiben Krisztus ajándékainak tevékeny jelenlétét és termékenységét. Ezért a mindnyájunk életében tapasztalható isteni tevékenységért köszönetet mondunk Istennek.” A közös alapnak ezek a területei ahhoz az örökséghez tartoznak, amely mindnyájunk számára meghatározóan fontos. Magukba foglalják a Jézus Krisztusba, az egyetlen Üdvözítőbe vetett hitet, a Szentírás szeretetét és tiszteletét, a keresztség nagyrabecsülését, amely az „új élet” kezdete a Szentlélekben.
Vannak más olyan feladatok is, amelyekre a múltban nemigen figyeltek, ma pedig egyre nyilvánvalóbb, hogy e területeken a különböző közösségek hasznosan együttműködhetnek. ilyenek például: a közös szükségletekért végzett közös ima, a társadalmi igazságosság és a béke előmozdításának közös gondja, a közös tevékenység a szolidaritás jegyében, s végül az, hogy megfelelő feltételeket és struktúrákat teremtsenek a világ természeti kincseinek méltányosabb elosztására és felelősebb felhasználására.

4. Az „idők jelei” közé tartozik egy további tény is, amelynek révén Isten kinyilvánítja akaratát az ökumenikus mozgalommal kapcsolatban: a keresztény hitet érő modem támadások közepette ma fokozott jelentősége van az egyházak és az egyházi közösségek közötti nagyobb egységnek. Őseink ezen a földrészen, még a reformáció után is, abban a – gyakran biztosnak tartott – meggyőződésben éltek, hogy az európai társadalom és kultúra forrása és ihlete a vallásos értékekből ered: a szentháromságos Istenbe és Jézus Krisztusba, az igaz Istenbe és igaz emberbe vetett hitből; továbbá abból a felfogásból, hogy a földi élet zarándokút az örök élet felé; valamint az emberi személy veleszületett és elidegeníthetetlen értékéből a fogantatástól a halálig.
A társadalom ma hajlik arra, hogy mellőzze, sőt megtagadja ennek a közös örökségnek nagy részét. Bár még akadnak olyanok, akik továbbra is harcolnak a vallásos hit ellen, azoknak az ideológiáknak az összeomlása, amelyekkel néhány európai kormány az Evangéliumot próbálta helyettesíteni, légüres teret teremtett. Sok jóakaratú ember akad, aki sohasem kapta meg a hit ajándékát. Mások pusztán a gazdasági és anyagi jólétben keresik a haladást és a boldogságot. Nincs vesztegetni való időnk az újraevangelizálás küldetésében. Ezért sürgős a keresztény egység művének előmozdítása, mivel „az a tény, hogy a kiengesztelődés Örömhírét egymás között megosztott keresztények hirdetik, gyengíti tanúságtételünket”. Milyen örvendetes és bátorító ezért, amikor a társadalomban, ahol sokan Isten és remény nélkül élnek, olyanokkal találkozunk, akiket – Szent Pál kifejezésével – „ugyanaz a Lélek itatott át”.
Ez az örvendetes lelki közösség és kölcsönös megbecsülés éles ellentétben áll azzal az ellenszenvvel, amelyet különböző keresztény közösségek tagjai olykor más keresztényekkel szemben mutatnak. Ismerem azoknak a prédikátoroknak szomorú történetét, akiket gályarabságra ítéltek, s akiknek emléke elevenen él ebben a gyülekezetben. Sok ilyen tragikus eseményt idézhet föl emlékezetünk. Manapság az ilyesmi elképzelhetetlen volna. Mostani együttlétünk célja is az, hogy megerősödjünk a kölcsönös megbecsülésben és testvéri szeretetben.

5. Ismerve a történelmet és a köztünk fennálló teológiai különbségeket, jól tudjuk, milyen hatalmas feladatok várnak ránk. Egyrészt objektív nehézségek akadályozzák előrehaladásunkat a közös cél felé vezető utunkon. A valódi ökumenizmus nem hagyja jóvá a vallási közömbösség és relativizmus eszméit, amelyek azt próbálják elhitetni, hogy minden vallás egyformán jó, és már az is elég, ha jószándékkal gyakorolják. Nem! Az egységet a közös apostoli hitben keressük, amely „egyszer s mindenkorra szóló öröksége a szenteknek”. Másrészt szembetaláljuk magunkat szubjektív nehézségekkel is; vannak, akik félnek a nagyobb egységre törekvő erőfeszítésektől, mert azt hiszik, hogy ez olyan uniformizálódást kényszerítene rájuk, amelyet ők képtelenek lennének elfogadni.
Az ökumenikus mozgalom az egyetlen apostoli hit elérésére törekszik. De e hiten belül léteznek jogos különbözőségek, amelyek nem állnak ellentétben az Isten által akart egységgel. A Lélek ajándékainak változatossága valóban gyönyörű széppé teszi azt a menyegzős ruhát, amelyben a jegyesnek meg kell jelennie Krisztus előtt. Az Egyház valóban olyan „egység, amely magában foglalja a különbözőséget, és amely a különbözőségekben nyer igazolást. Az Egyház mindig egység lesz a különbözőségben”.
Ugyanakkor őszintén el kell ismernünk, hogy „még nem egyeztünk meg abban, hogy egyházaink és egyházi közösségeink hogyan kapcsolódnak az élet és a küldetés teljességéhez, amely Isten megváltó erejéből fakad – Jézus Krisztus keresztje és feltámadása révén”. Keresésünkben kötelezzük el magunkat arra, hogy egymással nem a viszálykodás szellemében tárgyalunk, amely oly gyakran jellemezte kapcsolatunkat a múltban, hanem Szent Pál buzdításának szellemében, aki ezt írta a korintusiaknak a szeretetről: „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát.”
Az ökumenizmus nemcsak olyan mag, amelyet az isteni Gondviselés a hívők szívébe ültetett az utóbbi időben, hanem olyan gyümölcs is, amelyet Isten meg akar érlelni a szívünkben. Mindnyájan felelősek vagyunk fejlődéséért.

6. Az „idők jelei” közé tartozik a megosztott keresztények közötti kapcsolatnak egy további ténye is, amelyben a Szentlélek irányítása különösen sokatmondó. Ma jobban tudatában vagyunk annak, hogy az ökumenizmus fejlődése magában foglalja a metanoiát, a megtérést. A II. Vatikáni Zsinat ezt így fogalmazta meg: „Belső megtérés nélkül nincs igazi ökumenizmus, mert minden vágyakozás az egység után a lelkület megújulásából, önmegtagadásból, a szeretetnek önfeledt kiáradásából ered és érlelődik. Ezért kell tehát kérni a Szentlélektől a komoly önmegtagadás, a szolgálathoz szükséges alázatosság és szelídség, valamint a másik iránt tanúsított testvéri nagylelkűség kegyelmét.” Ez valóban Szent Pál felszólításának visszhangja: „Semmit se tegyetek vetélkedésből vagy hiú dicsőségvágyból. Senki se keresse csak a maga javát, hanem a másét is.” Ez a figyelmeztetés nekünk szól, mind egyénenként, mind közösségeinkben.
A megtérés szelleme segít bennünket abban, hogy elvessük a másokról alkotott torzképeket és minden kísértést arra, hogy meghamisítsuk nézeteiket. Tudatára ébreszt majd bennünket annak a jónak, amit a Szentlélek cselekszik bennünk. A megtérés szellemében Krisztus minden követője képessé válik arra, hogy más keresztény közösségek tagjaira tárgyilagosabban, előítéletek nélkül tekintsen, hogy törekedjék alaposabb megismerésükre: úgy tekintse őket, ahogyan ők saját magukat. A megtérés szelleme elengedhetetlen ahhoz, hogy előkészítsük az utat kollektív emlékezetünk megtisztításához; úgy, hogy az egység felé való haladásunk minden lépésében egyedül az igazság vezéreljen minket.

7. Európa új arculata nehéz vajúdások árán születik meg szemünk előtt. A magyar nemzet azt kutatja, hogyan határozza meg céljait a Közép- és Kelet-Európában bekövetkezett óriási változások után. Mint keresztények a legjobb szolgálatot most azzal tehetjük, hogy újból közösen teszünk tanúságot azokról a keresztény értékekről, amelyek Európa és Magyarország alapjait megvetették. Ezek az értékek nem véletlen ötletekből vagy önkényes egyezségekből születtek, hanem az ember misztériumára való reflexióból, amelyre az emberi személy elidegeníthetetlen méltósága világított rá. Ez pedig abból származik, hogy Isten a saját hasonlatosságára teremtette és újjáteremti az embert. Ez a méltóság teljes igazságában és gazdagságában a megtestesült Igében, az egyszülött Fiúban jelenik meg. Nem lehet tartós békére, igazságosságra és az egyének s a népek közötti szolidaritásra épülő Európát létrehozni Jézus Krisztus és az ő evangéliuma nélkül, amely „Isten üdvösséget hozó ereje”. Európának többnek kell lennie, mint közös megegyezéssel elfogadott érdekközösségnek. Népei igazában arra kaptak közös meghívást, hogy Krisztusban Isten gyermekeinek egyetlen nagy családját alkossák.
A mai változások közepette különösen értékes a keresztények készsége arra, hogy közösen együtt dolgozzanak Európa keresztény alapjainak helyreállításán. Mindamellett a Magyarország és Európa előtt álló feladat nagyobb, mint mindaz, amit anyagi és kulturális erőinkkel megvalósíthatunk. Az imádság ezért életbevágóan fontos. Üdvözítőnk azt ígérte, hogy ahol ketten vagy hárman összejönnek az Ő nevében, ott van közöttük. Ha nemcsak ketten vagy hárman jönnek össze, hanem az oly sokáig különvált hívők ezrei most újra egyesülnek a kölcsönös szeretetben és a közös könyörgésekben, akkor Krisztus biztosan megáldja erőfeszítéseiteket. Ha majd mi, akik még megosztottak vagyunk, tudunk együtt imádkozni saját állandó belső megtérésünkért és nemhívő testvéreink megtéréséért, akik még nem ismerik Istent, de keresik az igazságot – akkor mennyei Atyánk nem tagadja meg, hogy nekünk adományozza a Szentlelket, megbocsátását és kegyelmét.
Krisztusban kedves Testvéreim! Ez a találkozó maga is egy lépés a cél, az egység felé vezető úton. Az „idők jelein” át az Úr Lelke arra buzdít: folytassuk utunkat. Azonnali kötelességünk, hogy meghalljuk Szent Pál szólítását: éljünk méltóan ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptunk: „teljes alázatban, szelídségben, türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fönntartsátok a lelki egységet.” Ez a reménységünk, ez az előttünk álló feladat. Ez az az út, amelyen együtt növekszünk a szilárd hitben és a hatékony szeretetben. Tegye Isten teljessé azt a jót, amit bennünk elkezdett!
(https://regi.katolikus.hu/konyvtar.php?h=272)

Az imaóra végén a Szentatya és az egyházi vezetők a templom mögött lévő emlékoszlophoz vonultak és a Pápa elhelyezte az emlékezés koszorúját a gályarabok emlékművénél.

A Szentatya debreceni beszéde a következő kiadványban is olvasható: Katolikusok Debrecenben 1715–2015. Szerkesztette Takács József. Debrecen-Nyíregyázi Római Katolikus Egyházmegyei Levéltár és Könyvtár. Debrecen, 2015. 305–310. o.

 

Kovács Ágnes/Öröm-hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

100 évvel ezelőtt, 1920. május 18-án született Szent II. János Pál pápa Karol Józef Wojtyła néven a dél-lengyelországi Krakkótól 50 km-re fekvő Wadowicében. 1978. október 16-án választották pápává. Haláláig, 2005. április 2-ig a Katolikus Egyház vezetője volt. XVI. Benedek pápa avatta boldoggá 2011. május 1-én, Ferenc pápa pedig szentté avatta 2014. április 27-én, az Isteni irgalmasság vasárnapján a Szent Péter téren.
(Életútjáról részletesebben itt olvashatunk: https://www.magyarkurir.hu/kultura/szent-ii-janos-pal-papa-elete)

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye hívei, II. János Pál pápa döntésének köszönhetik, hogy 1993-ban létrejött a közösségük.

Szent II. János Pál pápa 1993. május 30-án – abban az évben erre a napra esett Pünkösd ünnepe – a Hungarorum Gens kezdetű apostoli konstitúciójában a Magyar Katolikus Egyház szervezeti átalakításáról az alábbiak szerint intézkedett:
„Az új körülmények, amelyek közepette az egyház Magyarországon küldetését teljesíteni hivatott, megkívánják egyházmegyei beosztásának újrarendezését, hogy a II. Vatikáni Zsinat kívánalma szerint a püspökök Isten népe üdvösségének szolgálatát a lehető legtökéletesebb módon elláthassák (vö. CD 22). Alkalmasnak találtam tehát, hogy létrehozzak két új egyházmegyét, a Kaposvárit és a Debrecen–Nyíregyházit, módosítsam a többi egyházmegye meglévő határait, és metropolita székhellyé tegyem a Veszprémi Egyházmegyét.”

Ezzel a rendelkezésével az 1991-ben Debrecenben is lelkipásztori látogatást tett nagy pápa megalapította a Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegyét, amelynek székesegyházául a debreceni Szent Anna tiszteletére felszentelt plébániatemplomot határozta meg; társszékesegyházul pedig a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya tiszteletére szentelt plébániatemplomot jelölte ki. Az új alapítású egyházmegyét Szent László király égi oltalmába helyezték, hiszen egyházmegyénk területe és az ő országlása elszakíthatatlan történelmi kötelékekkel összefonódik; ezt az összefonódást mint nemes örökséget hivatottak vagyunk megőrizni és tanúsítani minden időben. Az újonnan létrehozott Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye első püspökévé Szent II. János Pál pápa Bosák Nándort nevezte ki 1993. május 31-én, akit ugyanebben az évben június 15-én szenteltek püspökké székesegyházában, és iktattak hivatalába.

Visszatekintés a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megalakulásának körülményeire

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megalapításában a II. János Pál pápa 1991-es magyarországi látogatása hozott fordulópontot, amikor a hívek Debrecenben is találkozhattak a Szentatyával. A katolikus hívek számának növekedése és arányuk különböző alakulása az ország városaiban és falvaiban az egységes és eredményes lelkipásztorkodás érdekében szükségessé tette az egyházmegyék átszervezését. Dr. Seregély Istvánt 1987 júniusában nevezték ki egri érsekké. Egy olyan egyházmegye került igazgatása alá, amely 24 ezer km2-ével az ország területének egynegyedét képezte. Még ugyanezen év októberében Ad limina látogatásra ment püspöktársaival együtt Rómába.
A visszaemlékezése szerint a pápa már ekkor látta a magyarországi egyházmegyék térképét nézegetve azok területi abszurditását, de a látogatásáig nem történt semmi érdemleges. E kérdésben tehát II. János Pál pápa magyarországi lelkipásztori látogatása 1991. augusztus 16. és 20. között hozott fordulópontot.

A látogatásról így számol be Ternyák Csaba egri érsek, aki a pápa közvetlen munkatársaival több alkalommal is elbeszélgethetett: „A látogatás első helyszíne Esztergom volt. Mindenki nagy várakozással tekintett a magyar prímások városába tett pápai látogatás elé. Különösen Mindszenty bíboros nagy neve fokozta fel a várakozásokat. Annál nagyobb volt a csalódásuk, amikor meglátták Esztergom szegényes városát és megtudták, hogy a magyar prímás székhelye egy 30 ezer lakosú kisváros, amely ráadásul akkoriban még nagyon magán viselte azt a helyzetet, hogy a kommunista rezsim alatt az érseki városokat kifejezetten büntették a fejlesztések vonatkozásában. A helyzet fonákságát fokozta az az élmény, amelyet az út második állomása, Budapest tett a pápára és munkatársaira. A pápa és munkatársai értetlenül álltak az előtt a tény előtt, hogy a 2 milliós világvárosnak, Budapestnek nincs saját püspöke, és hogy három egyházmegye osztozik területén. Emlékeim szerint ez után a látogatás után kezdődtek meg, illetve gyorsultak fel az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye új határai megalkotására és az új magyar egyházmegyék létrehozására vonatkozó munkálatok.”

Ugyanezt a momentumot emeli ki visszaemlékezésében dr. Seregély István is: „Az egyházmegyék átszerkesztése II. János Pál pápa érdeme, aki 1991-ben meglátogatta hazánkat, és érzékelte azt az abszurdumot, hogy a szegedi püspök, ha kinéz az ablakon, a Váci Egyházmegyéhez tartozó tápéi templom tornyát látja, vagy ugyanígy a győri püspök az ablakából a Mosoni-Duna túlsó partján az Esztergomi Érsekség területében gyönyörködhetett. Az egri érseknek egy napot kell utaznia, hogy Kunszentmártont, vagy a román határon lévő szatmári plébániákat meglátogassa.”

Számokra fordítva: az egri érseknek 18 évre lett volna szüksége ahhoz, hogy – vasárnaponként két helységet számítva – végiglátogassa egyházmegyéje valamennyi plébániáját. 1992 márciusában Seregély István érsek úr írásban át is adta elképzeléseit a püspökkari konferenciának az egyházmegyék határainak módosításáról. Javaslatai között szerepelt az egri egyházmegye két részre osztása, Eger és Nyíregyháza központtal.

A határokra több változatot is lehetségesnek tartott. 1992 szeptemberében a konferencia tagjai egyhangúlag megbízták dr. Dékány Vilmos esztergomi segédpüspököt azzal, hogy szakemberek bevonásával állítson fel egy bizottságot az egyházmegyei határok kiigazítására. A bizottság által elkészített tervezet szerint a felállítandó egyik új egyházmegye „Egertől megkapja a Tiszától keletre fekvőterületeket, Szeged-Csanádtól annak észak-keleti részét Debrecennel. Az új egyházmegye területét tehát Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye képezné.” Az A változat nyíregyházi püspökség felállítását javasolja, hiszen ezt indokolja „a város katolikus túlsúlya, jól kiépített egyházi szervezete”, továbbá „van püspöki székháznak alkalmas épület, vonzáskörében vannak a határon túli magyarok.” A B változat a debreceni püspökség mellett a következő érveket hozza: „a város kulturális rangja, az ökumenikus szempontok és az a tény, hogy Debrecen valamikor a nagyváradi apostoli kormányzó székhelye volt.”

1993. január 23. és 30. között a Magyar Katolikus Püspöki Kar az ötévenként esedékes Ad limina látogatáson vett részt Rómában. Az Angelo Sodano bíboros államtitkárral folytatott tanácskozás kiemelkedő témája volt az egyházmegyei határok kérdése. A rendezés tervét már beterjesztette a Püspöki Kar a Szentszékhez. Az új egyházmegyék alapításának a terve is kedvező fogadtatásra talált. II. János Pál pápa az 1993. május 30-án, pünkösd ünnepén kelt „Hungarorum gens” kezdetű bullájával megváltoztatta a magyar katolikus egyház szervezeti felépítését. Egy kivétellel valamennyi egyházmegye határát megváltoztatta és két új egyházmegyét hozott létre azzal a céllal, hogy kiegyenlítődjenek a létszám- és területbeli különbségek.

A Kaposvári Egyházmegyét a Veszprémi Egyházmegye déli részeiből, valamint a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyét az egri érsekség keleti és a szeged-csanádi püspökség északi területeiből hozta létre. Az eddigi három érseki tartomány (Esztergom, Kalocsa, Eger) mellett a pápa most érseki rangra emelte a veszprémi püspökséget, első érseke az addig megyéspüspök, Szendi József lett. A Kaposvári Egyházmegye püspökévé Balás Béla veszprémi segédpüspököt, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye főpásztorává pedig Bosák Nándor egri szemináriumi rektort nevezte ki. A Kalocsai Főegyházmegye elnevezése Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyére, az esztergomié Esztergom-Budapesti Főegyházmegyére (érsekség) változott. Angelo Acerbi érsek, apostoli nuncius a Magyar Katolikus Püspöki Kar tagjaival 1993. június 1-jén ismertette hivatalosan a pápai bulla rendelkezéseit. A híveket hivatalosan az egyházmegyék területének átrendezéséről a Magyar Katolikus Püspöki Kar 1993. június 1-jén kelt pásztorlevelében tájékoztatta, melyet a kézhezvétel utáni vasárnapon minden misén fel kellett olvasni. A papok általában jól fogadták és elfogadták a döntést.

Forrás: Örömhír újság 2018., XIV. évf. 2. szám 4-6. o.: http://dnyem.hu/images/SitePics/OromhirUjsag/2018/%C3%96r%C3%B6mh%C3%ADr%202018%20%C3%BCnnepi%20sz%C3%A1m.pdf

Fotó: Az MKPK ad limina-látogatása – 2001. január 24–31. – II. János-Pál pápa Debrecent keresi a térképen

Kovács Ágnes/Öröm-hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

 

100 évvel ezelőtt, 1920. május 18-án született Szent II. János Pál pápa Karol Józef Wojtyła néven a dél-lengyelországi Krakkótól 50 km-re fekvő Wadowicében. 1978. október 16-án választották pápává. Haláláig, 2005. április 2-ig a Katolikus Egyház vezetője volt. XVI. Benedek pápa avatta boldoggá 2011. május 1-én, Ferenc pápa pedig szentté avatta 2014. április 27-én, az Isteni irgalmasság vasárnapján a Szent Péter téren.
(Életútjáról részletesebben itt olvashatunk: https://www.magyarkurir.hu/kultura/szent-ii-janos-pal-papa-elete)

Boldoggá avatása előkészületeként a Pápai Missziós Művek II. János Pál pápának a fiatalokhoz intézett beszédeiből vett egy-egy részlettel tisztelgett a nagy pápa előtt.
Az úgynevezett „Ne féljetek!” mondások olyan beszédek részletei, amelyeket II. János Pál pápa keresztény fiatalokhoz intézett. Elsősorban nekik szánta gondolatait, ám azok örök érvényűek – bármely korosztály tagjai értékes üzenetekre találhatnak bennük.

Ne féljetek fiatalnak lenni!

Ne féljetek a fiatalságotoktól és attól a mélyről jövő kívánságotoktól, hogy kipróbáljátok a boldogságot, az igazságot, a szépséget és a sokáig tartó szeretetet! Néha úgy érezzük, hogy a társadalom fél a fiatalok ezen hatalmas kívánságaitól, jóllehet ti magatok nem féltek.
Ne féljetek! Amikor rátok nézek, kedves fiatalok, nagy hálát és reményt érzek. A jövő hosszú ideig, a következő században a ti kezetekben van. A béke jövője a ti szívetekben van. Olyannak kell lennetek, akik mélyen bíznak az emberben, és akik mélyen bíznak az emberi hivatás nagyságában.

(II. János Pál pápa üzenete a Béke XVIII. Világnapjára – 1985. január 1.)

Ne féljetek az igazságtól!

Néhányan közületek jól ismerik annak kísértését, hogy elmeneküljenek a felelősségtől: az alkohol és a drog világi illúzióiba, a házasság és a család melletti elköteleződés nélküli szexuális kapcsolatok keresésébe, a közömbösségbe, a cinizmusba és végül az erőszakba.
Vigyázzatok a világ szemfényvesztésével szemben, ami ki akarja használni, el akarja rabolni az energiátokat a boldogság és az élet értelme iránti kutatásotoktól! Ne hagyjátok abba az előttetek álló kérdések válaszainak felkutatását! Ne féljetek!

(II. János Pál pápa üzenete a Béke XVIII. Világnapjára – 1985. január 1.)

Ne féljetek hirdetni az evangéliumot!

Ne féljetek kimenni az utakra, a nyilvánosság elé, ahogy az első apostolok tették, akik hirdették Krisztust és a megváltás Örömhírét a városok, a központok és a falvak terein! Nem annak van itt az ideje, hogy szégyelljétek az evangéliumot! Annak van itt az ideje, hogy a háztetőkről hirdessétek! Ne féljetek szakítani a kényelmes és megszokott életmóddal, hogy végül elfogadjátok annak kihívását, hogy megismertessétek Krisztust a modern városokban.
Nektek kell elmennetek az utak kereszteződéseibe és meghívnotok mindazokat, akikkel találkoztok Isten lakomájára, amelyet az ő népének készített. Krisztusnak olyan munkásokra van szüksége, akik készek az ő szőlőjében dolgozni. Ti ne hagyjátok őt cserben. Hordozzátok kezetekben Krisztus keresztjét! Az ajkatokon legyen az élet igéje! A szívetekben ott van az Úr megváltásának záloga!

(II. János Pál pápa szentbeszéde Denverben - 1993. 08. 15.)

Ne féljetek attól, hogy szentek legyetek!

Állhatatosan tartsatok ki Krisztus mellett, hogy Ő bennetek maradjon! Ne hagyjátok, hogy kialudjon szívetekben a szentség fénye! Ne féljetek attól, hogy az életszentségre vágyakozzatok! Ne féljetek szentnek lenni! Tegyétek az új évezredet a szent emberek korszakává!

(A pápa szentbeszéde Boldog Kinga kanonizálásakor, 1999. 06. 16.)

Krisztussal az életszentség – ami minden megkeresztelt ember számára rendelt isteni terv – valósággá válhat... Jézus veletek halad, megújítja szíveteket és megerősít titeket Lelkének erejével.

(II. János Pál pápa üzenete a XV. Ifjúsági Világnapra)

Ne féljetek válaszolni hivatásotokra!

Ne féljetek attól, hogy szüntelenül visszatérjetek Krisztushoz, az élet forrásához! Kifejezve bizalmát, Jézus felétek fordítja tekintetét és meghív titeket arra, hogy tegyetek jót az életetekkel, tegyétek gyümölcsözővé azokat a talentumokat, amiket rátok bízott, hogy szolgáljátok az egyházat és testvéreiteket, és szolidárisabb, igazabb és békésebb társadalmat építsetek.
Krisztus arra hív titeket, hogy helyezzétek belé bizalmatokat és kövessétek őt a házasság útján, a papság és a megszentelt élet útján. Ne féljetek a szívetek csendjében meghallgatni az Urat, aki szól hozzátok!
II. János Pál pápa beszéde a fiatalokhoz Rouenben - 2000. 04. 14.)
Jézus mindannyiatoknak azt mondja: „Jöjj és kövess engem!” Ne féljetek válaszolni hívására, mert ő a ti erőtök!

(II. János Pál pápa beszéde a Szentföldön - 2000. 03. 24.)

Ne féljetek a jövőtől!

Krisztus által hinni tudtok a jövőben, akkor is, ha nem tudjátok felismerni még a körvonalait sem. Ti az Úrra bízhatjátok magatokat a jövőben, és így felülkerekedhettek a bátortalanságokon, amit a feladat nehézségével és a jutalom értékével szemben éreztek.
Az emmauszi úton megrémült tanítványoknak azt mondja az Úr: „Nem ezeket kellett elszenvednie Krisztusnak, hogy beléphessen dicsőségébe?” Az Úr felteszi nektek is egyenként ugyanezt a kérdést. Ezért ne féljetek odaszentelni az életeteket békében és igazságban, mert ti tudjátok, hogy az Úr veletek van minden utatokon!

(II. János Pál pápa üzenete a Béke XVIII. Világnapjára)

Ne féljetek a szenvedéstől és a haláltól!

Mivel Krisztus keresztje a szeretet és a megváltás jele, nem kell meglepődnötök azon, hogy minden igazi szeretet áldozatot követel. Ne féljetek tehát akkor, amikor a szeretet sokat követel! Ne féljetek, amikor a szeretet áldozatot követel!

Ne féljetek Krisztus keresztjétől! A kereszt az élet fája. Minden öröm és minden béke forrása. Ez volt az egyetlen mód Jézus számára, hogy eljusson a feltámadásra és a győzelemre. Az egyetlen mód számunkra is, hogy részt vegyünk az ő életében, most és mindörökké.

(II. János Pál pápa beszéde Aucklandben - 1986. 11. 26.)

Természetesen az üzenetet, amit a kereszt közvetít számunkra, nem könnyű megérteni a mi korunkban, amikor az anyagi jólét és a kényelem az elsődleges érték. De ti ne féljetek minden körülmények között hirdetni a kereszt evangéliumát! Ne féljetek szembe menni az árral!

(II. János Pál pápa szentbeszéde - 2004. 04. 04.)


Havas Lászlóné
Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye