április 2020

Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb ünnepe, de most különösen is az, hiszen üresek voltak a templomok, amely állapot már hetek óta tart. Ezen a napon Jézus kínszenvedésére, halálára és sírba tételére emlékezünk. Az Anyaszentegyház ősi hagyomány szerint nem mutat be szentmisét ezen napon, mert maga az örök Főpap, Krisztus az áldozat a kereszt oltárán. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök a nagypénteki szertartást Törő András püspöki titkárral együtt végezte április10-én, a debreceni Szent Anna-székesegyházban. A kántori szolgálatot Dobos Mihály kántor, karnagy végezte.

Ezen a napon a pap a vértanúságot, a mártírságot a szenvedést jelképező színe piros színű miseruhát visel, némán vonul az oltárhoz, majd leborul előtte. A földre borulás az önmagát kiüresítő, az emberrel, a földdel azonosuló Krisztust jeleníti meg.

A nagypénteki szertartás három fő részből áll: az igeliturgiából (olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel), a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozás szertartásából.

Az igeliturgia olvasmányai Jézus szenvedésének titkáról szóltak, majd elhangzott a Passió. A János evangélium (Jn 18,1 – 19,42) drámai módon idézte fel Krisztus kínszenvedését, halálát és sírba tételét.

Palánki Ferenc megyéspüspök elmélkedésében a világban jelenlévő dolgok értelméről, a szeretet végső győzelméről beszélt: Értelmes dolog a szeretet, a család, a jóság, de önmagában értelmetlen a szenvedés, a halál, a járvány, a katasztrófa és így tovább. Sokan kérdezik, miért nem avatkozik közbe Isten a járvány idején. Az is gyakran elhangzik, hogy Jézus is átélte az elhagyatottságot, amikor felkiáltott a kereszten: „Istenem, Istenem, miért hagytál el,…?” (Zsolt 22, 2).

Jézus imájával Istent magasztalta a kereszten

Jézus szenvedésének utolsó óráiban, a kereszten a 22. zsoltárt imádkozva Istent magasztalta. Abban az időben, amikor Jeruzsálemben éppen a húsvéti bárányokat vágták le, a papok a 22. zsoltárt énekelték, így magasztalták az Atyát: „Ti, akik félitek az Urat, áldjátok, Jákob fiai, magasztaljátok! Félje őt Izrael minden törzse! Hiszen ő nem szégyellte, nem vetette meg a szegény nyomorát, nem rejtette el előle arcát, meghallgatta, amikor hozzá kiáltott. A tied dicséretem a nagy közösségben, azok előtt, akik félnek téged, beváltom fogadalmam. A szegények esznek és jóllaknak. Dicsőítsék az Urat mind, akik keresik: szívük élni fog mindörökké! A föld határai erről emlékeznek és az Úrhoz térnek mind. Leborul előtte a pogányok minden törzse, hiszen az Úré a királyság, ő uralkodik a népeken. Csak őelőtte borul le a földnek minden hatalmassága, előtte hajolnak meg mind, akik a porba visszatérnek, és lelkem neki fog élni. Nemzetségem neki fog szolgálni. Az Úrról beszélnek majd az eljövendő nemzedéknek, igazságosságát hirdetik a jövő népének: ő vitte ezt végbe”(Zsolt 22,24-32).

Jézusnak a szenvedése nem hiábavaló, fájdalma nem értelmetlen

Az a Jézus szenvedett, akire az Atya kétszer is mondta: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem” (Mk 1,11). Keresztje, szenvedése és halála szeretetből vállalt áldozat. Ő nem szenvedni szeretett, hanem bennünket szeretett.
Ferenc pápa március 27-én, az üres Szent Péter téren úgy fogalmazott, hogy egy beteg világban nem maradhatunk egészségesek. Ha egy bűnös világban élünk, szembe kell néznünk a halállal. Jézus szembenézett, legyőzte a halált, megtörte a bűn uralmát. Ő nem érezte, hogy elhagyta az Isten. Szeretetből hozta meg értünk az áldozatot, megváltott bennünket Ha nem lenne szenvedés a világban, azt mondhatnánk, hiszek a szeretetben. De van szenvedés és halál, ezért azt kell mondanunk a hitünk alapján, hogy mindennek ellenére hiszünk a szeretet végső győzelmében.

Jézus kereszthalála tökéletes áldozat lett, mert Ő lett az igazi bárány, Ő az, aki elvette a világ bűneit, és ezáltal új életet ajándékozott nekünk. Jézus azért halt meg, hogy teljesítse küldetését, kivezessen bennünket a bűn hatalmából, a halálon át az örök életbe.

Segítsen bennünket az Atya, hogy meglássuk az értelmetlennek tűnő dolgokban is az értelmet, amelyet a hit, a remény és a szeretet ad a szenvedésnek, a halálnak. Nekünk is szeretetből meghozott áldozatot kell véghezvinni egymásért, szeretteinkért, a ránk bízottakért, és nemcsak az életünk utolsó pillanatában, hanem minden nap, hogy hasonlítsunk Jézusra, és teljesíteni tudjuk a szeretet küldetését – fejezte be elmélkedését Palánki Ferenc megyéspüspök.

A járvány miatt szenvedőkért, elhunytakért is imádkoztak

A szentbeszéd után az egyetemes könyörgések következtek, lélekben a kereszt alatt állva – könyörögve az Anyaszentegyházért, a pápáért, a papságért, a hívekért, a keresztségre készülőkért, a keresztények egységéért, az Ószövetség népéért, a zsidókért, az Egyháztól elszakadtakért, a nem hívőkért, valamint az ország, a társadalom, a világ vezetőiért és különösen a szenvedőkért. A tíz könyörgés után idén a járvány miatt külön egy tizenegyedik könyörgést iktatott be az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció, amelyben megemlékeznek mindazokról, akik gyászolnak, a betegekről, és a halottakról.

A liturgia második fő része a kereszthódolat. Az idei évben sajnálatos módon, tekintettel a járványveszélyre, templomainkban nem kerülhetett sor a hívek kereszt előtti hódolatára, fizikailag nem, csak lélekben és imádságban tudtak belekapcsolódni a liturgiába, amelynek utolsó mozzanata a szentáldozás szertartása volt.

Nagypénteken az esti szertartást megelőzte a délután három órakor végzett keresztút. Ez az elmélkedés segít megértenünk a történelem drámáját, de bennünket, hívőket biztosít arról, hogy nem a halálé az utolsó szó, hogy nagypénteket követi a feltámadás, a jó győzedelmeskedik a gonosz felett, a szeretet győz a gyűlölet felett, a harmadnapra Feltámadt Krisztus győzelme hirdeti, hogy az utolsó szó Istené, aki maga az Élet.

Az elmélkedést dr. Krakomperger Zoltán plébános, Markovics Balázs káplán és Dobos Mihály kántor, karnagy végezték, amelyet az egyházmegye facebook oldalán keresztül követtek a hívek. Vágó: Szabó Dávid

 

Kovács Ágnes/Öröm-hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Szeretünk válaszokat kapni minden egyes kérdésünkre: szeretnénk tudni, hogy mi miért történik, mi mozgatja a szálakat, ki áll a dolgok hátterében.

Sokszor be kell látnunk, hogy vannak olyan területei az életünknek, amelyek előtt tanácstalanul állunk – ilyenek például a nehézségek, a betegségek, az igazi szenvedések, amelyek mindennapjaink részét képezik. Sokszor, mikor szembesülünk mások szenvedésével, vagy éppen a saját életünk problémáival küszködünk, megállunk egy-egy pillanatra, és feltesszük a kérdést: miért engeded, Uram, hogy ez történjen? Miért pont velem? Miért van ez a nehézség itt velem? A szenvedés megpróbál minket: felborítja mindennapjaink normális kerékvágását, és nehezünkre esik látni, hogy, sajnos, ez is az életünk részévé vált. Nem találunk válaszokat arra, hogy a tragédiák miért vannak velünk lépten-nyomon. Ilyen helyzetekben két út áll előttünk: vagy próbálunk tudomást se venni arról, ami kihívások elé állít minket, és inkább elnyomjuk azt magunkban – vagy pedig őszintén foglalkozunk vele. Amennyiben ez utóbbit választjuk, a szenvedés feldolgozásában Isten is helyet kap, hiszen a szenvedéstörténetünk, életünk legintimebb részeiben játszódik le, mert valahogy egzisztenciánk legalapvetőbb részeit kérdőjelezi meg a szenvedés. Ahol pedig az egész életünk értelme megkérdőjeleződik, ott helyet kap Isten is.

Hol az Isten a szenvedéseinkben?

Erre nem lehet konkrét választ adni: nézd, itt van, vagy éppen ott. Néhány lehetséges irányt, utat szeretnék mutatni, hogy ki-ki hol keresheti Istent szenvedésben – vagy egyáltalán hogyan állhat hozzá élete legnagyobb kihívásaihoz. Az első és leglényegesebb, amit tudatosítanunk kell magunkban, hogy Isten maga is szenvedett: gondoljunk csak Jézus szenvedéstörténetére, azokra a csapásokra, küzdelmekre, amiket a Megváltónak el kellett szenvednie az evangéliumok tanúsága szerint. Elmélkedésünk jó kiindulópontja lehet Jézus utolsó mondata a kereszten Márk evangéliuma szerint: „Éloí, Éloí, lemá szabaktáni?” Ez azt jelenti: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”(Mk 15,34). Megdöbbent minket ez a mondat. Nehéz azt hinni, hogy ezek legyenek Jézus utolsó szavai. Az Isten valóban elhagyta Jézust? Hogy hagyhatta el az Atya a saját Fiát? A kereszten Jézus óriási kínokat szenvedett el – az egész lénye szenvedett –, átérezte ő is, amit mi érzünk minden egyes nehéz helyzetünkben. Ilyen körülmények között teszi fel ezt a súlyos kérdést: Éloí, Éloí, lemá szabaktáni? A Szentírásban az áll, hogy „ez azt jelenti”: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? Érdemes egy kicsit közelebbről megvizsgálni ezt a mondatot, ami a 22. zsoltár első sorát idézi héberül és arámul.

Éloi, éloi. Istenem, Istenem

Ez a megszólítás egy mély bizalomnak a kifejeződése, mind Jézus, mind a zsoltáros szemszögéből. Bármilyen nehéz helyzetben is legyenek, az Istent sajátjuknak ismerik el, akihez bátran mernek fohászkodni. Ezt a bizalmat nekünk is érdemes eltanulni: Isten minden helyzetben a mi Istenünk marad. Bármikor fohászkodhatok hozzá: Istenem, Istenem. Ez lehetne a mi első reakciónk is a szenvedéseinkben: tudatosítom magamban, hogy nem vagyok egyedül. Isten velem van, az én Istenem, aki mindig is itt volt életem minden egyes pillanatában, most sem hagy magamra. Amikor úgy érezzük, hogy senki sem tud minket megérteni, mert valóban életünk legnagyobb szenvedéseit talán senkivel sem tudjuk igazán megosztani, akkor jó tudni, hogy az Isten velünk van. Hozzá mindig lehet szólni.

Lemá

Az evangélium a héber kifejezést használja: miért? Miért? Vajon mire akar utalni ez a miért? Arra keresi esetleg a választ, hogy milyen ok áll a szenvedés mögött, melyek azok a tényezők, amelyek a szenvedésig vezettek? Vagy esetleg arra akar rákérdezni, hogy mi a célja ennek a szenvedésnek, mire jó ez, hová akar vezetni az Isten? Jó a miért kérdés ezen kettőségét mindig szem előtt tartanunk nekünk is. Amikor rákérdezünk a szenvedéseinkre, a problémáinkra, ne csak az lebegjen előttünk, hogy hogyan jutottunk idáig, mi vezetett ehhez az állapothoz, hanem azt is jó mindig megfontolnunk, hogy mit hozhatunk ki ebből a nehézségből? A szenvedés valahogy sosem végső szó. Van felvezetése: vannak jelek az életünkben, amelyek alapján tudjuk, hogy ebből óriási szenvedés fog származni, de ugyanakkor van levezetése is – a szenvedés nem a végső állapot, valahová vezet minket. Ez a miért ezt a kettősséget akarja magában hordozni, valahogy magában foglalja azt is, hogy sokszor a legnagyobb problémák vezethetnek óriási kegyelmekhez.

Szabaktáni

A kérdés utolsó szava: szabaktáni. A héber zsoltár azonban nem a „szabaktáni”, hanem az „azabtáni” formát használja. Itt az arám verziót találjuk az evangéliumi elbeszélésben. Van-e különbség az „azabtáni” és „szabaktáni” igék között, vagy pedig a „szabak” ige az „azab” héber igének az arám fordítása? A héber „azab” ige valóban azt jelen-ti, hogy elhagyni, magára hagyni. Azonban a „szabak” arám igének vannak más árnyalatai is. Ez az ige nem csupán azt jelenti, hogy elhagyni, hanem azt is, hogy hagyni – valakinek szabad kezet adni, hogy végezze a dolgát. Ha Jézus kérdését vizsgáljuk, valóban ott lehet egy óriási panasz, fájdalom a kérdésében: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? De ugyanakkor más irányba is mutathat: Istenem, Istenem, mi a célja annak, hogy hagytad nekem ezt (tenni)? Nem szeretnék végleges válaszokat adni, hogy valóban ez mit jelenthet, azonban jó elgondolkozni a lehetséges értelmezéseken. Jézus szenvedett, átélte azt, hogy mit jelent nehézségeken átmenni, de a kereszten való utolsó kérdése nagyobb távlatokat nyithat ki. Nem csupán az fogalmazódik meg ebben, hogy miért van ő egyedül ebben a szenvedésben, hanem feltette a kérdést – teljesen Istenbe vetve bizalmát –: hová vezet ez a szenvedés, mi fog ebből a szenvedésből származni? Nehéz téma ez, és talán nem is fogunk ezekre végleges válaszokat kapni. Az Atya sem válaszolt Jézus kérdésére. Azonban Jézus megértette a szenvedés lényegét. Bár a passió értelmét nehéz megragadni, mégis tudjuk, hogy nem a szenvedésé volt az utolsó szó; az igazi választ húsvétkor kapjuk meg: Jézus feltámadásával legyőzte a halált. Mi lehet a mi szenvedéseink értelme? Miért kell sok mindennek megtörténnie a mi életünkben? Ezek is nehéz kérdések; lehet, hogy nem is fogunk tudni válaszolni rájuk. Azonban van egy óriási nagy reménységünk: Jézus halála és feltámadása értünk történt. Azért, hogy a mi életünkben ne a halálé, a legnagyobb fájdalomé legyen a szó, hanem az életé. Jézus feltámadásával adott értelmet a mi életünknek, a mi szenvedéseinknek is. A szenvedés mindig ott kísért az ember életében, szeretné ellehetetleníteni a mindennapjainkat. De nem csak így szabad rátekinteni a nehézségekre, hanem folyamatosan meg kell vizsgálnunk azt, hogy vajon Isten hogyan van jelen mégis a legsötétebb pillanatainkban. Amikor ezekben a nehéz percekben próbálunk Istenre figyelni, az ő közelségét keresni, akkor közelebb tudunk hozzá kerülni. A passiótörténet az evangéliumi elbeszélések szíve; ez az a történet, amely bár a halálba vezeti Jézust, mégis megadja nekünk az élethez való reményünket. A passió nem csak egy történet, nem csak egy elbeszélés egy megerősítés szeretne lenni: mi is tekinthetünk másképpen a szenvedéseinkre. Krisztus keresztje, bár a halál színhelye, mégis igazi élet fakadt belőle. A mi szenvedéseinkből is fakadhat élet.

Németh István atya

Fotó: Magyar Kurír

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye

Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb ünnepe: Jézus kínszenvedésének, halálának és sírba tételének a napja. Az Anyaszentegyház ősi hagyomány szerint nem mutat be szentmisét ezen napon, mert maga az örök Főpap, Krisztus az áldozat a kereszt oltárán.

Az egyházi év legmegrendültebb liturgiáját ünnepeljük nagypénteken.

A nagypénteki szertartás három fő részből áll: az igeliturgiából (olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel), a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozás szertartásából.

A liturgia színe már előre jelzi a szenvedéstörténetet. A piros szín, a vértanúság, a mártírság a szenvedés színe. A pap piros miseruhában, némán vonul az oltárhoz, majd leborul az oltár előtt. A pap földre borulása: az önmagát kiüresítő, az emberrel, a földdel azonosuló Krisztust jeleníti meg.

Az igeliturgia olvasmányai Jézus szenvedésének titkáról szólnak. Az ószövetségi olvasmány Izajás próféta könyvéből hangzik el (Iz 52,13–53,12) az Úr szolgájának sorsáról, az Igaz szenvedéséről szól, akinek áldozatát Isten elfogadta. A szenvedő szolga az ószövetségi Üdvösségközvetítő, a Messiás előképe. A szentleckében Krisztus, mint az új szövetség igaz és tökéletes főpapja jelenik meg előttünk (Zsid 4,14–16; 5,7–9). Ezután hangzik el a Passió. A János evangélium (Jn 18,1 – 19,42) drámai módon idézi fel Krisztus kínszenvedését, halálát és sírba tételét.

A szentbeszéd után az egyetemes könyörgések következnek, amikor lélekben a kereszt alatt állva – könyörgünk az Anyaszentegyházért, a pápáért, a papságért, a hívekért, a keresztségre készülőkért, a keresztények egységéért, az Ószövetség népéért, a zsidókért, az Egyháztól elszakadtakért, a nem hívőkért, valamint az ország, a társadalom, a világ vezetőiért és különösen a szenvedőkért. A tíz könyörgés után idén a járvány miatt külön egy tizenegyedik könyörgést iktatott be az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció, amelyben megemlékeznek mindazokról, akik gyászolnak, a betegekről, és a halottakról. Ez a könyörgés magyarul így hangzik:

A járványban megbetegedettekért, az elhunytakért,
és a szeretteiket elvesztőkért is imádkozzunk, testvérek,
hogy megtapasztalhassa a keresztény nép:
- életünkben és halálunkban egyaránt mellettünk áll Krisztus,
a Mindenség Királya.
Csendben imádkoznak, majd a pap folytatja:
Mindenható, örök Isten, tekints kegyesen aggodalmunkra,
könnyítsd meg gyermekeid terhét,
fogadd országodba az elhunytakat
és erősítsd meg gyenge hitünket,
ahogy megerősítetted Szent Fiadat,
Jézus Krisztust,
aki értünk kiürítette a szenvedés kelyhét.
Add, hogy mindig kétkedés nélkül bízzunk
atyai gondviselésedben.
Krisztus, a mi Urunk által.
H.: Ámen.

A kereszthódolat szertartása a liturgia második fő része. Az idei évben sajnálatos módon, tekintettel a járványveszélyre, templomainkban nem kerülhet sor a hívek kereszt előtti hódolatára, mivel hasonlóan az elmúlt napokhoz, a hívek fizikailag nem, csak lélekben és imádságban tudnak belekapcsolódni a liturgiába és ezért egyedül a celebráns csókolhatja meg idén a keresztet.

A kereszthódolat után következik a szentáldozás szertartása. A Miatyánk és az Isten Báránya elmondása után szolgáltatja ki a celebráns a szentséget. A zárókönyörgés elmondása után a liturgia befejeztével a pap teljes csendben távozik a templomból.

A helyi szokásoknak megfelelően ekkor következhet a lamentáció, Jeremiás siralmainak a felolvasása.

Nagypénteken az esti szertartást megelőzi a délután három órakor végzett keresztút. A keresztút segít megértenünk a történelem drámáját, de bennünket, hívőket biztosít arról, hogy nem a halálé az utolsó szó, hogy nagypénteket követi a feltámadás, a jó győzedelmeskedik a gonosz felett, a szeretet győz a gyűlölet felett, a harmadnapra Feltámadt Krisztus győzelme hirdeti, hogy az utolsó szó Istené, aki maga az Élet.

Az Egyház nagypénteken szigorú böjt megtartását kéri a hívektől. A 18 és 60 év közötti hívek legfeljebb háromszor étkezhetnek, és egyszer lakhatnak jól, valamint 14 éves kortól a húsételek fogyasztásától is tartózkodni kell. A hívek ezzel az önmegtagadással fejezik ki szeretetüket az Örök Főpap iránt és a testi lemondás emlékeztet minket Jézus mindhalálig tartó szeretetére.

Április 10-én, a nagypénteki keresztúti elmélkedést végzik: Krakomperger Zoltán plébános, Markovics Balázs káplán, Dobos Mihály kántor, karnagy. A keresztúti elmélkedésbe Nagypénteken, délután 3 órakor a hívek az egyházmegye facebook oldalán keresztül online bekapcsolódhatnak: https://www.facebook.com/dnyem/

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök Nagypénteken 18 órakor végzi a liturgiát a debreceni Szent Anna-székesegyházban, amelyet élőben követhetünk a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye facebook oldalán: https://www.facebook.com/dnyem/

Fotó: Kovács Ágnes (2019 Nagypéntek, Nyíregyháza, Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház)

Öröm-hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

„Jézus szava isteni, teremtő, életet formáló, életet adó, hatékony erejű szó. Amikor azt mondta: effata – nyílj meg, a süket hallani kezdett; tisztulj meg, a leprás megtisztult; talita kum – kislány kelj föl: a halott kislány felkelt; Lázár, jöjj ki, és a negyednapos halott kijött a sírból. Amikor azt mondja: ez az én testem – és a pap szavain keresztül is kimondja – Ő újra meg újra megjelenik az oltáron. Milyen csodálatos, megdöbbentő, megrendítő titok, hogy ez Jézus Krisztus végső szeretetének a jele és valósága.”

Nagycsütörtök az Eucharisztia és a papság alapításának ünnepe. Ezen a napon két liturgikus ünneplést tart a Katolikus Egyház. Délelőtt hagyományosan olajszentelési szentmisét vagy más néven krizmaszentelési szentmisét, az esti liturgia pedig az Utolsó Vacsorát, Jézus elárultatását és elfogatását tárja elénk.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében az olajszentelési szentmisét a jelen helyzet miatt egy későbbi időpontban tartják meg. Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, április 9-én, Nagycsütörtökön 18 órakor mutatott be szentmisét Törő András püspöki titkár konccelebrálásával a debreceni Szent Anna-székesegyházban, amelyet a több ezer hívő a járványveszély miatt csak a technikai eszközökön, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye facebook oldalán keresztül követhettek élőben.

A nagycsütörtöki evangélium (Jn 13,1–15) a lábmosás szertartását tárja elénk, azt a jelképes cselekedetet, ahogyan Jézus, az Úr és Mester a legalantasabb munkát vállalva, mosta meg a tanítványok lábát. Ez a cselekedet örök időkre szóló példaadás, hogyan kell egymást alázatos szívvel szolgálni.A nyilvános szentmisén az evangélium elhangzása után ennek emlékére a püspök vagy a pap megmossa az arra kiválasztott emberek lábát. A lábmosás szertartása most elmaradt.

„Én vagyok az élet kenyere” (Jn 6,35). Jézus szerette övéit, akik a világban voltak. Szeretetének végső jeleként adja az Eucharisztiát, az Oltáriszentséget, vagyis saját magát adja oda nekünk eledelül. Nem szimbolikus tettet hajt végre, nem egy emléket ad, hanem itt akart maradni velünk. Valóságosan adja magát, megtöri a kenyeret, hogy mindenkinek jusson, és odaadja a kelyhet, hogy mindenki igyon belőle – Kezdte nagycsütörtöki homíliáját Palánki Ferenc megyéspüspök.

Ezen az estén – mint ahogyan az apostolok az utolsó vacsorán – bár nem fizikailag, de mi is ott vagyunk az utolsó vacsora termében, részt veszünk Jézus áldozatában. Aki ebben jelen van, az a szövetség kegyelmében részesül, és Istennek lesz asztaltársa. Ő megvendégel bennünket.
Jézus új és örök szövetségről beszél, amelyben már csak egyetlen áldozat van, az Úr szenvedő szolgája, Jézus. Ő az, aki nekünk adja testét és vérét. Benne részesülve nekünk is részünk van az újszövetségi kegyelemből, Isten jelenlétéből, az Ő szeretetéből. De ahhoz, hogy nekünk adhassa magát táplálékul, étellé kell tennie magát.

Jézus Krisztus a halhatatlan életet adja nekünk

Ezután a főpásztor nagycsütörtök másik liturgikus ünnepére, a krizmaszentelési szentmisére emlékeztetett, ahol a papság megújítja a szenteléskor tett ígéretét, kifejezve ezáltal közösségét a főpásztorral és az Egyházzal. Itt hangzik el: „Pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint” (Zsid 5,6). Ez a gyönyörű mondat a teremtés könyvére utal, amikor „Melkizedek, Sálem királya pedig kenyeret és bort hozott. Ő ugyanis a magasságbeli Isten papja volt” (Ter 14,18), és megáldja Ábrahámot. Ő a fölséges Istennek a papja, nem ismerjük a származását, mert a halhatatlan élet erejéből lett pap. Jézus Krisztus ezt a halhatatlan életet adja nekünk a megváltással, ebben akar részesíteni és táplálni bennünket azzal, hogy étellé, itallá lett, és így adja magát nekünk.

Jézus az apostolutódokon keresztül a papságra bízza az Ő szolgálatát, és azt mondja: „Ezt tegyétek az én emlékezetemre” (1Kor 11,24). A pap Krisztus nevében, az Ő személyében mondja ki az átváltoztatás szavait: „ez az én testem, … az én vérem” (Ld. Lk 22,19-20), hogy minden tanítvány részesülhessen az újszövetségi kegyelemben, Isten boldog örök életében.
Most, amikor nem tudjuk Őt magunkhoz venni a szentáldozásban, talán megtanulunk vágyakozni utána, hogy milyen jó, hogy belőle élhetünk, hogy erőt ad nekünk, hiszen Ő valóban az életünk kenyere, táplálja bennünk az isteni életet – fejezte ki együttérzését a hívekkel a főpásztor.

Jézus valóban az Isten Fia

Amit kimond, az valóban úgy van. A szava isteni, teremtő, életet formáló, életet adó, hatékony erejű szó. Amikor Jézus azt mondta: effata – nyílj meg, a süket hallani kezdett; tisztulj meg, a leprás megtisztult; talita kum – kislány kelj föl: a halott kislány felkelt; Lázár, jöjj ki, és a negyednapos halott kijött a sírból. Amikor azt mondja: ez az én testem – és a pap szavain keresztül is kimondja – Ő újra meg újra megjelenik az oltáron. Milyen csodálatos, megdöbbentő, megrendítő titok, hogy ez Jézus Krisztus végső szeretetének a jele és valósága.

Emberként azt várja tőlünk, hogy válaszoljunk erre az isteni szóra, mégpedig azzal, hogy megnyitjuk előtte a szívünket, befogadjuk az életét. Ő mindent odaadott értünk. Az utolsó ruhadarabját, utolsó csepp vérét is, és nem okol bennünket a bűneinkért, hanem szeretetből nekünk ajándékozza saját magát. Ez a szeretet örök életet ad nekünk, és átérezhetjük, hogy benne egyek vagyunk.

Bárhol mutatják be a szentmiseáldozatot, ott mindannyian jelen vagyunk. Abban a kicsiny darab kenyérben, az Eucharisztiában, térben és időben összesűrűsödött az egész Egyház, hiszen Krisztus titokzatos teste az Oltáriszentség, és így titokzatos teste az Egyház.

Ezen az estén emlékezzünk az Ő végtelen szeretetére, amellyel megajándékozta a tanítványait az utolsó vacsorán. Mindegyikük lábát megmosta, és azt akarja, hogy fogadjuk be Őt, és engedjük, hogy működjön rajtunk keresztül, hogy általa tegyük könnyebbé egymás életét, segítsünk, hogy megnyíljon minél több ember szíve az örök életet ajándékozó kegyelem előtt.

Most lelkiáldozásban részesülhetnek azok, akik követik a szentmisét, de a kegyelem nincs eszközhöz kötve. Hiszem, hogy így is eljut minden emberhez, mert Isten mindenkit meg akar ajándékozni saját magával. Nyissátok meg tehát a szíveteket, vágyakozzatok az Oltáriszentség után, és imádkozatok, hogy minél hamarabb mindannyian részesülhessünk az örök életet adó isteni, végtelen szeretetben! – fejezte be homíliáját Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.

A szentmise részeként az áldozás után az Oltáriszentséget a pap a templomon át elviszi őrzése helyére, egy mellékoltárhoz vagy egy kápolna tabernákulumába. Ez a cselekedet Jézus elfogatását, elhurcolását jelképezi. Ezután történik az oltárfosztás, amikor is eltávolítanak az oltárról minden díszt, beleértve az oltárterítőt is, emlékeztetve minket Jézus elfogatására és a passió kezdetére. A szertartás végén a csend jelzi a Jézus szenvedésével együtt érző fájdalmat. Sajnálatos módon idén ez a liturgia is módosul. Az Utolsó vacsora emlékmiséjének végén elmarad az Oltáriszentség átvitele, és azt továbbra is a tabernákulumban kell őrizni.

Kovács Ágnes/Öröm-hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

2020. április 09., csütörtök 11:35

Bárányként a farkasok között

„Amikor elérkezett az idők teljessége, Isten elküldte Fiát, hogy megváltson minket.” (Gal 4,4) Jézus teljesítette küldetését, és apostolait bízta meg, hogy ennek örömhírét elterjesszék a világban: „Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” (Jn 20,21)

Vigyázzunk, a hasonlóság nem a küldés céljában mutatkozik meg, hanem csak a módjában! Az Atya Jézusra a megváltás művét bízta, Jézus pedig a tanítványoknak azt a feladatot adta, hogy megváltó művével ismertessék meg a világot. A hetvenkét tanítványnak ezt mondta: „Úgy küldelek titeket, mint a bárányokat a farkasok közé.” (Jn 10,16) Tehát az Atya is farkasok közé küldte Fiát, a Bárányt.

Már az „útkészítő” előhírnök – Keresztelő Szent János – is így mutatja be a Jordán partjára érkező Jézust: „Nézzétek, az Isten Báránya!” (Jn 1,29) Igen, az Isten Báránya is „farkasok” közé érkezett. Alattomosan szaglásztak utána, ravasz csapdákat állítottak neki, falkába rendeződtek ellene. Ugyanott – a Getszemáni kertben – csaptak le rá, ahol a templomi áldozatra szánt állatokat tartották leöletésükig. Megkötözték, mint azokat. „Viszik, mint a bárányt leölésre. Nyírói(vádlói) előtt elnémul és meg nem nyitja száját.” (Iz 53,7 vö. Mt 26,63; Jn 19,9)

Amikor széttépni készültek, éppen húsvét közeledett. Jeruzsálem népe Mózes törvénye szerint készült az ünnepre. Csodálatos egyiptomi szabadulásukat minden évben egy hibátlan, fiatal hím bárány rituális feláldozásával és elfogyasztásával ünnepelték. Hagyományaik szerint ennek a csontja töretlen (Kiv 12,46) báránynak a vére különbözteti meg és védi meg őket. (Kiv 12,5; 19,6; Jn 19,33-36)

A mi hibátlan húsvéti Bárányunk éppen akkor hagyja magát feláldozni a Golgotán, amikor a jeruzsálemi templom áldozati bárányait leölik. Vele teljesen új vérszerződés lép életbe: új választott nép, szent nemzet, királyi papság születik, (vö.1Pt2,9) amely fehérre moshatja ruháját a Bárány vérében (vö. Jel 7,14), meghívást kap a Bárány menyegzőjére és trónusához. (Jel 5,6-10) Nekünk minden szentmisében lehetőségünk van elfogadni a meghívást a menyegzőre. Előttünk áll az Isten Báránya, akitől bűnbocsátást és lelki békét kérhetünk: „Agnus Dei, qui tollis peccata mundi: miserere nobis, dona nobis pacem!” A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus évében különösen aktuális arra gondolnunk, hogy szentségimádás formájában is a Bárány trónusához járulhatunk. A régi litániák titkai új tartalommal telítődnek.

Ezért mondhatja máig érvényes módon Szent Péter apostol: „Hisz tudjátok, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki az atyáitoktól rátok hagyományozott értéktelen életmódból, hanem Krisztusnak, a hibátlan és egészen tiszta báránynak a drága vére árán” (1Pt 18-19).

A debreceni Nagytemplom helyén állt egykori gótikus katolikus templom fennmaradt kőemléke is a feltámadt Krisztust jelképező „zászlós bárányt” ábrázolja. Ez az ősi keresztény szimbólum került a Debrecen város és a Református Egyház címerébe is. Valamiképpen ez is a keresztények egységére mutat: Isten Báránya maga köré gyűjti a megosztottságában is szent egyházat.

Keresztesné Várhelyi Ilona

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia rendelkezéseivel összhangban, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében is a járványveszély idején, a nyilvános liturgiák (szentmisék, zsolozsmák, keresztutak, litániák, rózsafüzérek, megáldások, stb.) 2020. március 20-tól a rendelkezés visszavonásáig szünetelnek.
Ennek értelmében a nagyheti szertartásokat is (nagycsütörtök, nagypéntek, nagyszombat) a papság a hívek jelenléte nélkül végzi.

Nagycsütörtökön két liturgikus ünneplést tart a Katolikus Egyház.

Délelőtt hagyományosan olajszentelési szentmisét vagy másnéven krizmaszentelési szentmisét tartanak az egyházmegyék székesegyházaiban a főpásztorok a papság tagjaival együtt. Ekkor szentelik meg a keresztelendők és a betegek olaját, valamint a krizmát (oliva olaj és balzsam megszentelt keverékét). A szentmisén az evangélium elhangzása után újítja meg a papság a szenteléskor tett ígéreteit, kifejezve ezáltal közösségét a főpásztorral és az Egyházzal. Az idei esztendőben hazánk számos székesegyházában ezt a szentmisét egy későbbi időpontban vagy csak zárt körben tartják meg.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében az olajszentelési szentmisét egy későbbi időpontban tartják meg.

Az esti liturgia az Utolsó Vacsorát, Jézus elárultatását és elfogatását tárja elénk, a szenvedéstörténet kezdetét. Az Utolsó Vacsora az első szentmise és az Oltáriszentség alapításának az ünnepe, arra a jézusi parancsra emlékezünk, hogy „szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” - egy olyan tanítás, amelynek szolidaritásra és összetartásra vonatkozó üzenete e napokban különösen is időszerű.

Az ószövetségi olvasmány (Kiv 12,1–8. 11–14.) felidézi az egyiptomi kivonulás éjszakáját. A zsidó peszah, a húsvéti lakoma áldozati báránya Krisztus előképe. A szentlecke (1Kor 11,23–26) az utolsó vacsora termét jeleníti meg, ahogy Jézus a tanítványainak ezt mondja: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem…” Jézus saját testét és vérét hagyja ránk, hogy lelkünket táplálja, vére által megszabaduljunk a bűntől és az örök haláltól.

A nagycsütörtöki evangélium (Jn 13,1–15) a lábmosás szertartását tárja elénk, azt a jelképes cselekedetet, ahogyan Jézus, az Úr és Mester a legalantasabb munkát vállalva, mosta meg a tanítványok lábát. Ez a cselekedet örök időkre szóló példaadás, hogyan kell egymást alázatos szívvel szolgálni.

A nyilvános szentmisén az evangélium elhangzása után ennek emlékére a püspök vagy a pap megmossa az arra kiválasztott emberek lábát. A lábmosás szertartása most elmarad.

Az esti szentmise elején a jelképek az utolsó vacsora örömének hangulatát idézik. A liturgia színe fehér - ezért van a pap fehér miseruhában -, az öröm hangjaként szól a mise elején az orgona, és virág díszíti az oltárt. A „Dicsőség”-re minden templomban megszólalnak a harangok, a csengők, az orgona, majd a „Glória” után elnémulnak nagyszombat estig. A mély gyász jeléül ezután csak a kereplők szólnak. A harangok „Rómába mennek” és megjelennek a szomorúság, a fájdalom jelei is. Megrázó ellentét, ahogy Jézust azon az estén árulják el, amelyen szeretetének legnagyobb jelét adja.
A szentmise részeként az áldozás után az Oltáriszentséget a pap a templomon át elviszi őrzése helyére, egy mellékoltárhoz vagy egy kápolna tabernákulumába. Ez a cselekedet Jézus elfogatását, elhurcolását jelképezi. Ezután történik az oltárfosztás, amikor is eltávolítanak az oltárról minden díszt, beleértve az oltárterítőt is, emlékeztetve minket Jézus elfogatására és a passió kezdetére. A szertartás végén a csend jelzi a Jézus szenvedésével együtt érző fájdalmat.

Sajnálatos módon idén ez a liturgia is módosul. Az Utolsó vacsora emlékmiséjének végén elmarad az Oltáriszentség átvitele, és azt továbbra is a tabernákulumban kell őrizni. Kivételesen minden pap engedélyt kap arra, hogy megfelelő helyen, ezen a napon nép nélkül is misét (magánmisét) celebráljon.

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, április 9-én, Nagycsütörtökön 18 órakor mutat be szentmisét a debreceni Szent Anna-székesegyházban, amelyet élőben követhetünk a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye facebook oldalán: https://www.facebook.com/dnyem/

Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke április 9-én, Nagycsütörtökön 10 órakor mutat be krizmaszentelési szentmisét a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban, amelyet a Duna Televízió közvetít.

További nagyheti és húsvéti országos szentmise-közvetítések: https://www.magyarkurir.hu/hirek/nagyheti-es-husveti-elo-liturgiakozvetitesek-osszegyujtottuk-lehetosegeket

 

Öröm-hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

Bevezetés:

Krisztus Urunk keresztútjának állomásai minden korban más és más gondolatokat ébresztenek az imádkozó lelkekben. Másképpen szemléli az eseményeket a jelenben is az idős, másképp a fiatal, másképpen az egészséges és másként a beteg.
A keresztjét hordozó Üdvözítőt azonban minden időben leginkább a szenvedő ember érzi magához egész közel. Amikor magunk is nehéz a keresztet cipelünk, amikor megaláznak bennünket, összecsapnak a hullámok fölöttünk, és úgy tűnik, nincs már számunkra kiút, akkor egyedül a kereszthordozó Krisztus szenvedésében találunk igazán vigasztalást és erőt.

Így van ez 2020 nagyböjtjén is, amikor a koronavírus járvány miatt korlátaink vannak. A fő szabály: "Maradj otthon!" Lehet, hogy kellemetlenek ezek a korlátok. Idővel talán elviselhetetlen lesz és belefáradunk. Kérjük az Úr Jézust, hogy adjon erőt a mindennapra; főleg akkor, ha belefáradunk ebbe a kereszthordozásba.

1. állomás: Jézust halálra ítélik.

( Önuralom)

 

Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged.
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

A Getszemáni kert álmatlan éjszakája és idegkimerültsége után, tompán, fájó fejjel, égő szemekkel emberek elé állni; nyugodtan szólni, amikor beszélni kell; és hallgatni, amikor némaság a méltó válasz...
Uram, a te nyugalmad kiérdemelte a kegyelmet, hogy én is tudjak uralkodni idegességemen, kimerültségemen, álmatlanságomon az emberek előtt. Tudjak nyugodtan szólni, és ha kell, hallgatni akkor is, ha idegeim pattanásig feszülnek.

Ez a járvány mindannyiunkat próbára tesz. Ezért is kell türelmesen elfogadni mostani helyzetünket és megtenni mindent, még akkor is, ha nehéz, hogy másoknak segítsek szóban, cselekedetben, példaadásban és ne keserítsem meg életüket. A mostani "Maradj otthon!" súlyos ítélet, de ezzel a szabállyal tudjuk elkerülni a nehezebb keresztet. Önuralom és alázat kell ennek elfogadásához és betartásához. Segíts Uram ebben!

Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk!

 

2. Állomás: Jézus vállára veszi a keresztet.

(A mindennap keresztje)

Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged.
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Ilyen fáradtan, kimerülten veszed válladra a keresztet: megkezded azt a munkát, melyet a mennyei Atya a mai napra számodra kijelölt.
Te tudod, Uram, mit jelent munkába indulni anélkül, hogy az ember kialudta volna magát. Oly jó lenne egy napot kihagyni..., nem tenni semmit..., nem tudni semmiről... De nem lehet, vár a mai nap feladata. Vállamra veszem a nap terhét, veled együtt indulok...

Ebben az évben, amikor nagyböjt idején a koronavírus járvány jár közöttünk alattomos módon, igazi nagyböjtünk van és nem 40 napig tart. Sok mindenről le kell mondanunk, bár ezt nem szerettük volna: a templomba járásról, az Oltáriszentség magunkhoz vételéről, csak lelki áldozásra van lehetőség a járvány idején abban az évben, amikor Magyarországon az Eucharisztikus Kongresszus lesz reményeink szerint. Nehéz papként mindennap bemutatni a szentmisét az üres templomban, amikor a Napkori és Apagyi hívek nem lehetnek jelen. De vállalom ezt a keresztet és bizakodóan imádkozok értük, hogy a mostani keresztet kitartóan hordozzuk. Le kell mondani az iskolába és a munkába járásról, a személyes találkozásokról, a beszélgetésekről az utcán vagy a bolt előtt, a közösségben való szórakozásról és még sorolhatnánk. 2020. nagyböjtjének a mottója: „Maradj otthon!” Segíts Uram, hogy ezt a keresztet kitartóan és hűségesen vigyem ebben az időben és végig járjam az idei nagyböjt keresztútját a magam és mások biztonságáért és érdekében!

Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk!

 

3. állomás: Jézus először roskad le a kereszt alatt.
(Nehéz...)

Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged.
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

A teher a földre nyom. A te keresztedben a mi terhünk is nehezid. A világ terhét vonszolod meg-megingó lábbal.
Az én tehercipelésemnek, földre zuhanásaimnak azért van végtelenbe nyúló értéke, mert azt az Isten fölsebzett válla és tántorgó lába szentelte meg. Jézus kiérdemelte, hogy érdemszerző legyen.

Nem könnyű a kereszt hordozása 2020. nagyböjtjén. Hordozni a keresztet, hogy „Maradj otthon!” De nincs más megoldás! Úr Jézus! Te ezt a terhet is magadra vetted keresztedben és vitted a Golgotára. Mi elcsábulhatunk, hogy jó lenne megszegni a szabályt; hogy találkozzunk azokkal, akiket szeretünk és élni eddigi megszokott életünket. Nem tehetjük! Vannak, akik elesnek ebben a küzdelemben. A rendelkezések miatt elégedetlenkedhetünk, főleg úgy, hogy március 28-tól még nehezebb lett, amikor kijárási korlátozás lépett életbe. Pörlekedhetünk. Ha így teszünk, akkor is elesünk. Nincs értelme a pörlekedésünknek! Önmagunknak és másoknak lesz rosszabb. Ha mégis elbukunk, álljunk fel és tartsuk tiszteletben a szabályokat, és vigyük tovább a keresztünket! Uram, adj hozzá erőt és kitartást!

Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk!

 

4. állomás: Jézus édesanyjával találkozik.
(Máriával)

Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged.
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Vannak tiszta, nyugodt, harmonikus lelkek. Oly jó velük találkozni, közelségük olyan megnyugtató, szeretetük oly erőt sugárzó. Mária csak szemével tudja végig simítani fia fájó homlokát, de az ő jelenléte új erőt ad a fáradt kereszthordozónak.
Mária, édesanyám, engedd, hogy lüktető homlokomat kezedbe hajtsam.

De jó lenne elzarándokolni Máriapócsra, a Kegykép előtt imádkozni, elsírni bajunkat, kérni a Szűzanya oltalmát és segítségét főleg most, amikor a koronavírus jár közöttünk! Nincs rá lehetőség. Mária most azt mondja nekünk: „Maradj otthon!” Járvány elmúltával örömmel mehetünk majd hálát adni. Ebben a nehéz időben is, mint számtalanszor betakar palástjával. Ahogyan végig kísérte Jézust a keresztútján, úgy velünk is járja ezt a nehéz időszakot, mint Fájdalmas Anya.
Vegyük elő a Máriapócsi Kegyképről készült szentképet. A Szűzanya ránk tekint, megnyugtató szemeivel bíztat és erőt ad a kitartásra. Egyúttal a kis Jézusra is mutat. Jézus is végig járta a keresztútját és teljesítette a mennyei Atya akaratát: „engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,8). Mária a kis Jézusra mutatva nekünk is mondja, mint a kánai menyegzőn a szolgáknak: „Tegyétek, meg amit mond” (Jn 2,5) és Jézus szavait követve újítsuk meg életünket.
A szentképen Jézus Édesanyjára mutatva pedig üzeni: kérjük a Szűzanya segítségét, hiszen soha nem lehetet hallani, hogy Mária magára hagyta azt, aki hozzá fordult. A Kegyképen a kis Jézus Édesanyjára mutatásában benne van az a tekintet és rendelkezés, amit a kereszten mondott Máriának és János apostolnak: „Asszony, íme a te fiad!” Aztán a tanítványhoz fordult: „Íme, a te anyád!” Jn 19,26-27). Mária, Édesanyánk! Légy oltalmunk és segítségünk!

Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk!

 

5. állomás: Cirenei Simon átveszi a keresztet.
(Fáradtan is segíteni)

Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged.
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Simon egész napi kimerítő munka után igyekszik hazafelé, amikor a kereszthordozó Jézussal találkozik. És mégis fölkíséri a Golgotára.
Uram, szabadíts meg a fáradtság, az idegesség önzésétől! Mert fáradt vagyok, nem kívánhatom, hogy mindenki körülöttem forogjon, mindenki énrám legyen tekintettel, mindenki engem szolgáljon, és nem menthetem föl magam a szeretet kötelessége alól: fáradtan is szeretnem, szolgálnom, segítenem kell.
Ha találkozom Vele, fölkísérem (még napi munkám után is) Jézust a Golgotára, keresztjét hordozva.

Mindenkinek nehéz ennek az évnek a keresztútja. Hordozzuk a koronavírus járvány keresztjét egyénileg és közösségileg is. Nem mondhatom: az én keresztem a legnagyobb, megvan a magam baja. Van, akinek nehezebb a keresztje, van, aki tőlem még nehezebben tudja elviselni ezt az időszakot. Egyedül lenni a nap 24 órájában, senkihez nem szólni, van, akit még telefonon sem hívnak fel, senkinek nem mondhatja el félelmét vagy baját. Csak a négy fal, a rádió vagy televízió, ami megtöri a néma csendet körülötte. Jóesetben a facebookon keresztül tud üzenetet váltani, ha biztosított ez a lehetőség számára. Jó lenne kimenne az utcára valakivel találkozni, az arra járókkal beszélgetni! Mégsem teszi, vállalja az egyedüllét nyomasztó magányát, mert tudja, hogy most ez a helyes. Némán belekiáltja környezetébe: „Maradj otthon!” Vállalom a magány keresztjét érted is.
Gondoljunk ezekre az emberekre! Hordozzuk őket szívünkben! És Cirenei Simonként merjünk hozzájuk csatlakozni egy telefonhívással; egy jó szóval a közösségi hálón; vagy az utcán, ha találkozok velük, amikor a boltba mennek, mint én is a szükséges dolgokat megvásárolni. Így leszek Cirenei Simonná, aki a fáradságos napi munkája után segített Jézusnak a keresztet vinni.

Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk!

 

6. állomás: Veronika letörli kendőjével Jézus verítékét.
(A többi ember fáradtsága)

Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged.
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Együtt élek emberekkel. Őket is hajszolja az élet. Ők is sokszor fáradtak, kimerültek, idegesek. Milyen kevés kell ahhoz, hogy Veronika lehessek.
Egyszer egy derűs szó, máskor egy kis hallgatás, csöndben maradás, egy kis elnézés - talán csak annyi, hogy nem kapcsolom be a rádiót, vagy csöndesen teszem be az ajtót, halkan beszélek, nem panaszkodom folyton saját bajaimról, nem érzékenykedem, helyet adok a villamoson.
Az emberek kimerültségében Krisztus fáradságát tisztelem.

A koronavírus járvány egyre jobban terjed. Növekszik a betegek és halottak száma. Eddig sokan még türelmesen fogadták ezt a keresztet. De ahogy telnek a napok, a hetek, sokan fásultak, befelé fordulók, türelmetlenek lesznek. Egy hajóban evezünk. Ne terjesszünk rémhíreket, ne gyártsunk elméleteket, ne panaszkodjunk, ne elégedetlenkedjünk, ne idegesítsük a másikat, hanem legyünk megértőek az intézkedésekkel és embertársunkkal, aki talán nehezebben viseli ezt a keresztet. Legyünk Veronikák, akik türelmükkel és szeretetükkel segítjük embertársunkat.

Itt van a tavasz, a jó idő. Milyen jó lenne együtt lenni szeretteinkkel húsvétkor, a templomi közösséggel, kirándulni, sétálgatni az utcán, a strandra menni és sorolhatnánk a tavasz adta lehetőségeket, melyeket felkínál számunkra. Most nem szabad! Jövőre és utána való esztendőkben is lesz tavasz, lesz gyönyörű napsütés, és akkor is vár majd. De most azt üzeni ez az évszak: „Maradj otthon!” Ez a feltétele, hogy mindannyian megérjük a következő tavaszokat. Ne engedd, hogy elcsábítson a kísértés! Veronika kendőjét nyújtva bátoríts másokat, hogy új erőre kapjanak!
Húsvét kapujában vagyunk. A járvány miatt lelkigyakorlatunk elmaradt. Templomainkban nem vehetnek részt a hívek szentmisén. Községi keresztutat nem tarthatunk. Nem vehetünk részt az esztendő egyszeri és máskor nem pótolható szent három nap szertartásain, melyekkel Jézus megváltó halálát és feltámadását ünnepeljük. Ez a szent három nap a mi örök életünk záloga és nem adhatunk ezért hálát templomainkban. Csak a televízión, rádión, vagy interneten keresztül van lehetőség bekapcsolódni az ünnepbe. Vedd elő Veronika kendőjét és töröld le magadról, családról és embertársad arcáról mindazt a port és szennyet, ami belepi az ünnepet. Templomban az ünnepek alatt lehetnek zavaró tényezők. 2020 Szent Háromnapján megélheted Jézus szavainak valóságát: „Menj be a szobádba, zárd be az ajtót és úgy imádkozzál a rejtekben lévő Atyádhoz. Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked” (Mt 6,6). Tedd ezt családoddal és bensőségessé lesz az idei húsvéti ünneped. Nem hozhatjuk a templomba el húsvét vasárnap a húsvéti ételeket megáldatni. A pap az üres templomba kérheti rájuk és az ételekre Isten áldását. De te Veronika kendőjével, melyen Jézus arcképe ott maradt, takard be az ételeket és családodat. És ez a kép biztat, hogy nem a kereszté az utolsó szó, hanem azé az életé, melyet Jézus szerzett meg feltámadásával.

Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk!

 

7. állomás: Jézus másodszor roskad le a kereszt alatt.
(Csüggedés)

Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged.
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Uram, időnként oly csüggedés fog el. Hiába minden küszködés, úgy érzem, nem jutok előre. A mindennap taposómalmából áll az életem. Napról napra kezdem elölről a munkát, és mindig elmarad egy csomó tennivaló. Napról napra elindulok jószándékaimmal, és minden nap meghozza ugyanazokat a hibákat és bűnöket, mint a tegnapi.
Uram, elfelejtettem a csüggedés óráiban, hogy a te megismétlődő eleséseid megszentelték, érdemszerzővé tették az én taposómalmomat, a te fölkeléseid megadják a kegyelmet, hogy egy-egy lépéssel mégis csak előbbre juthassak hibáim ellenére a küzdelemben.

Milyen szép terveink voltak az év elején 2020-ra. Mennyi munkát és feladatot tűztünk ki célként. A nagyböjtöt, a nyarat, az iskolai szünetet és sorolhatnánk mindazt, amit elterveztük és nem úgy sikerül a koronavírus járvány miatt. Úgy néz ki, hogy ezek, vagy legalábbis egy része nem valósul meg. Mi lesz ezekkel a tervekkel? – tesszük fel a kérdést. Sok olyan dolog elmarad, amit jónak gondoltunk. Mostani helyzetünk kilátástalannak tűnik a jövővel kapcsolatban, nem tudjuk megtervezni a holnapot sem. Egy biztos terv van, amit be kell tartani: „Maradj otthon!” Eleshetünk terveink meghiúsulása miatt és csüggedést válthat ki belőlünk. De nem adhatjuk fel! Újra és újra fel kell állni és járnunk kell tovább a járvány keresztútját.

Jézus kereszthordozása nem a csüggedés szellemében történt, hanem maga előtt látta a célt, amit meg kellett valósítania a megváltásunkért, a jövőnkért, hogy nekünk „életünk legyen és bőségben legyen” (Jn 10,10). Kereszthordozásában nem a csüggedés lelkületét adta nekünk az Úr, hanem a józanság és kitartás lelkét. Van értelme keresztjeinknek. Amit tudunk, oldjunk meg; a kikerülhetetlent pedig fogadjuk el. Mostani járvány miatti kereszthordozásunk kikerülhetetlen. Fel fogunk mindenképpen érni a Golgotára, amikor vége lesz a járványnak. De nem mindegy, hogy hogyan. Csak akkor jutunk fel jól, ha nem csüggedünk el, vigyázunk egymásra és biztatjuk egymást, elsősorban saját példánkkal a rendelkezések betartására. Adj Uram ehhez tisztánlátás és erőt! Add meg az erősség lelkületét!

Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk!

 

8. állomás: Jézus szól a síró asszonyokhoz.
(Az emberi vigasz kevés)

Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged.
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Uram, keresztutadon nemcsak korbács és durvaság kísér, vannak olyanok is, akik sajnálnak, siratnak. Jól esik ez a szívnek - de a lényegen nem változtat. A keresztet mégis egyedül kell fölvinni a Golgotára.
Amikor fáradtan botorkálok a szenvedés útján, akad egy-egy meleg szív, aki részvéttel van, vigasztal, sajnál. Jó ez, ha megkapom, de nem keresem. Problémám lényegét nem oldja meg úgy sem. A szenvedéssel végső fokon mégis négyszemközt maradok, és a keresztnek egyedül kell az ,igen''-t kimondanom.

Keresztemet egyedül és másoktól körülvéve kell hordoznunk.
Egyedül, mert magam érzem, hogy miről kell lemondanom a mostani időszakban. Sok jó dologról. Olyan cselekedetekről, mellyel mások felé tudom kifejezni szeretetemet a családi, a baráti és közösségi kapcsolatainkban. Ez szomorúsággal és fájdalommal tölt el.
Húsvét sokak számára a közösség ünnepe is. Templomainkban sem lehetünk együtt. A pap egyedül végzi majd a szent három nap szertartásait, más esztendőben tele a templom, és ez a tény szomorúsággal tölti el a lelkipásztort. De az üres templomban is a megváltás örömhírét hirdetjük: „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16). Hogy az üres templomban kell végezni a szertartásokat, talán a legnehezebb része a pap keresztútjának 2020-ban. Mégis azt mondja: „Maradj otthon!”, mert a húsvét örömhíre ebben az évben így tud igazán eljutni szívedbe-lelkedbe, ha a kereszthordozásnak ezt az áldozatát megteszed magadért és másokért is.
Mint Jézus keresztútján a síró asszonyok ott voltak, a miénken is ott vannak embertársaink. Bár mindenkinek nehéz, de vigasztaljuk, bátorítsuk és segítsük egymást. Nem mindig tudjuk megoldani a nehézségeket és bajokat. De egy-egy bátorító és vigasztaló szó sokat tud segíteni, főleg azoknak, akik fizikailag is egyedül vannak és nem családban élnek. Így is tudom Jézus szavát hitelesen megélni: „Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” Mt 25,40).

Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk!

 

9. állomás: Jézus harmadszor esik el a kereszt alatt.
(Kétségbeesés)

Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged.
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

A legmélyebb zuhanás. Jó volna így maradni. Már nem is érzed a rúgásokat, a korbácsok ütését. Csak ne kellene tovább menni. Csak meg lehetne most itt halni.
Uram, e szörnyű mélységekbe való leszállásod által ments meg engem a kétségbeeséstől. Ó, Te ismered a sötétség mélyét, melyből nem látszik kivezető út. De van. Igaz, hogy a Golgotán át visz, de húsvét hajnalán mégis csak fény ragyog.

Mi emberek szeretjük megtervezni az életünket. A keresztútban nem lehet tervezni, főleg a mostaniban, a koronavírus járvány keresztútjában nem lehet, amikor a jelszó így hangzik: „Maradj otthon!” magad és mások miatt is. Talán már feltört belőlünk a kérdés: Uram, meddig tart még ez a járvány? És előjön később is, amikor már elegünk kezd lenni az egészből. Lehet, hogy ismét elbukunk ezen a keresztúton, mert elégedetlenkedünk, vagy előjön a csábítás a szabályok megszegésére. Nem tehetjük, amit akarunk; a munkahelyek egy része megszűnt, vagy korlátozott munka van; kevesebb pénzből a megélhetés nehezebb. Kétségbeeshetünk.

A magunk által felállított és a liberális világ által elgondolt szabadságot megcsonkítva érezhetjük. Vannak, akik a szabadságuk korlátozását látják az előírt szabályokban. Vannak, akik a rendelkezésekben a maguk által elgondolt demokráciát féltik, és félelmet keltve sulykolják a féligazságot, vagy hazugságot az emberekbe. A világ által felkínált szabadság nem az igazi szabadságot adja számunkra. Az igazi szabadságot Krisztus adja, aki a mennyei Atya akaratát elfogadta. Önként és szabadon vállalta a keresztet, a megváltásunkat. Ezért is kelt fel újra és újra, bár jó lett volna az eleséskor befejezni. Nem tette, mert tudta, hogy a keresztút vége nem a halálban, a sírban van, hanem a húsvétban, az örök életben.

Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk!

 

10. állomás: Jézust megfosztják ruháitól.
(Magányosság)

Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged.
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

A Golgota kimagaslik a tömegből, és ott állsz rajta, Jézusom, kifosztottan, egyedül, dermesztő magányosságban.
Barátaid elmaradoztak, Máriát édesanyádat, Veronikát, Jánost hiába keresi a távoli tömegben szemed. Hóhérok, vadállatok vesznek körül, és ők még fájóbbá teszik magányosságodat.
Uram, lelkemen úgy átfáj néha magányosságom. Olyan jó lenne, ha valaki meghallgatna, meg tudna érteni. Ha valakivel föl tudna oldódni egyedülvalóságom. De éppen a szenvedés, a fáradtság, a kimerültség órái a legmagányosabbak. A te elhagyatottságod szentelje meg, és tegye értékessé azokat az órákat, amikor fáj a magány.

A koronavírus járvány miatt sokmindentől meg vagyunk fosztva. Maradt néhány lehetőségünk: telefon, megfelelő távolságban való beszélgetés például a szomszédokkal, a rádió, a televízió, az internet világa.

Uram, Jézus! Téged teljesen megfosztottak mindentől: fizikai szabadságodtól, ruhádtól, a mozgástól a kereszten. Az akkori szokás szerint a legtöbb esetben az elítéltet teljesen meztelenre vetkőztették, hogy így is megalázzák emberi méltóságában. Valószínűleg Téged is. A szemérmesség sem volt szent hóhéraidnak. Értünk, megváltásunkért vállaltad ezt is. Még az Istentől való elhagyatottságot is átérezted, amikor így kiáltottál fel a kereszten: „Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engem?” (Mt 27,46). De a mennyei Atyával a kereszten is egy voltál.
A mostani helyzetben magányosak lehetünk testileg és lelkileg. Adj erőt, hogy tudjak és akarjak ezekben a pillanatokban is hinni, hogy Te velem vagy. Tudjam és akarjam magam és mások miatt is betartani a legfontosabbat amikor mondod nekem: „Maradj otthon!” Ezzel a két szónak betartásával megvagyok fosztva sokmindentől, melyet a világ kínál fel számomra és oda szegeződők az otthonomhoz! Tölts be ekkor magányosságomat, mert a mostani helyzetben ez a felelősségteljes szeretet próbaköve.

Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk!

 

11. állomás: Jézust a keresztre szegezik.
(Álmatlanság)

Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged.
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Végre lefekhetsz, Uram, ziháló melled megnyugodhat, fáradt tested elpihenhet. Ó, de a keresztre kellett ráfeküdnöd, hogy fájó szögek hasítsák át, és feszítsék ki fáradt tagjaidat.
Hányszor kereszt az én pihenésem is, Uram. Nem tudok pihenni. Aludnék, de zajok, hangok hasítanak belém, mint szögek. Aludnék, de idegeim feszülnek, mint tested a fán.
Legyen megnyugvásom ilyenkor a Megfeszített képe.

A koronavírus járvány keresztjére mi is rá vagyunk szegelve. Nem választottuk, hanem kaptuk. Miért jutott ez osztályrészül ebben az esztendőben? Lehet elméleteket gyártani, lehet ellenkezni ellene. De lehet engedelmesen elfogadni a keresztre szegelés korlátait. Kő kemény valóság, hogy ez a járvány jelen van az életünkben. Nincs más módja a vírus elkerülésének, csak az, hogy „Maradj otthon!” Még ez sem 100%-os biztonság, hogy nem kapjuk el. De nagyobb a valószínűsége, hogy elkerül bennünket, és csak az otthonmaradásunk lesz a keresztre feszítésünk, és nem a vírus betegágyához való odaszögelés. Mindkettő odaszögelés, de az otthonmaradás vállalása az a szeretetből vállalt felelősség odaszegelése, melyet vállalok magamért és másokért is. Az otthonmaradás keresztre szegelésével is megvalósítom Jézus szavait: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13).

Nehéz Uram ez az odaszegelés otthonainkban. De még mindig jobb, mint a vírus betegágyához lennénk odaszögelve. Uram! Bármelyik is lesz osztályrészem, adj erőt és kitartást. A Te keresztedhez tedd az enyémet is, hogy megnyugvással fogadjam!

Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk!

 

12. állomás: Jézus meghal a keresztfán.
(Még az Isten is elhagy)

Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged.
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

A nap és a hold elsötétedik, éjszaka száll a Golgotára, és éjszaka száll a lelkedre: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?
Amikor a szenvedés, kimerültség útjait járom, hányszor érzem, Uram, én is: nem tudok már imádkozni sem. Sötétség, szárazság kínoz, és úgy érzem, éppen ilyenkor hagy el az Isten.
Uram, a te golgotai éjszakádból él a világ, és amikor a tökéletes engedelmesség áldozatát bemutattad, akkor voltál a legkedvesebb az Atyának.

Jézusom, taníts meg arra, hogy aki szenved attól, hogy nem tud imádkozni, az már jól imádkozik, és hogy nagyon közel van az Isten ahhoz, akinek fáj az Ő távolléte.

Elhagyott bennünket az Isten a koronavírus járvány idején? Lesz, akiben ebben az időben meginog a hit, vagy elveszíti a hitét. Jézus, amikor felkiált a kereszten „Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engem?” (Mt 27,46) átérzi azoknak a helyzetét, akik ilyen esetekben, mint a vírusjárvány ideje meginog a hite, vagy elveszíti azt. Jézus a keresztben magára vette minden kor emberének bűnét, fájdalmát, szenvedését, kétségbeesését, félelmét, a mostani koronavírus járványt is, mindazt, ami megbénítja az ember életét, ami gátolja az igazi szeretet megélésében. Nemcsak odaszögezték Jézust a kereszthez egy ítélettel, hanem az Isten iránti emberi engedetlenség feszítette őt a fához. Jézus pedig az Atya iránti halálig való engedelmességével helyreállította a világ rendjét. Az ember Isten iránti engedetlenségével megsérült a körülöttünk lévő természet is, aminek következménye a mostani járvány is. Ez is ott volt Jézus keresztjében és a megoldás is a keresztben található.

A járvány idején mi is oda vagyunk szegezve a kereszthez. Merjük hinni, hogy éppen Jézus megváltó keresztjéből és halálából jön a mi gyógyulásunk. Nem lehetünk ott nagypénteken Jézus szenvedésének ünneplésekor a templomban, de otthonainkban (ha lehet, és jó lenne, ha családi körben a médiaközvetítések alkalmával, vagy anélkül) átélhetjük a Golgota titkát. Most nem a templomban lesz a Golgota, hanem lakásainkban, ahol az imádság szavaival adjunk hálát a Nagypéntekért, Jézus halálba menő szeretetéért.

2020-ban a „Maradj otthon!” felszólítással bizonyos szempontból mi is meghalunk. Ha betartjuk ezt a felszólítást, akkor meghalunk egoizmusunknak, annak hogy mászkáljunk fölöslegesen, és nem adunk esélyt a vírus terjedésének. Meghalunk az önzőségünknek a magunk és mások érdekében. Így az otthonmaradásunk keresztjében és az otthonmaradásunkban való meghalásban Jézus szeretetét követjük. Segíts ebben Uram!

Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk!

 

13. Jézus testét leveszik a keresztről.
(Tehetetlenség)

Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged.
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Megdöbbentő dolog ez: az Istenember holtan, tehetetlenül függ, leszögezve. Szeretetből, a mi tehetetlenségünk miatt. Aki mindenre képes, az erőtlenné tette magát.
Hányszor kínoz engem is tehetetlenségem. A fáradtság, az erőtlenség leszögezi tagjaimat, agyamat, akaratomat. A lélek kész, de a test erőtlen.
Krisztusom, te is erőtlenségedben voltál a legerősebb, a világ Megváltója, a gonoszság fejedelmének legyőzője. Ha egyesítem veled gyöngeségemet, én is részt veszek veled a világ megváltásában.

A mai kor embere állandó mozgásban van. Információkat gyorsan meg akarjuk szerezni, nehogy lemaradjunk róla. Gyermekeiket sokan arra nevelik, hogy a legjobb legyen az osztályban. A legjobb, legszebb, legnagyobb, a legek állandó mozgást, tevékenységet igényel. Ez a járvány lelassít, néha tehetetlenné tesz, mert néhány héttel ezelőtti életritmusunkból vissza kell venni, amikor a „Maradj otthon!” felszólítást kapjuk mindenfelől. Tenni, alkotni szeretnénk, emberekkel találkozni, templomba menni, szórakozni barátainkkal és ismerőseinkkel, de tétlenségre vagyunk ítélve. Néha a nyomasztó a csend, a bizonytalanság, hogy meddig tart még a jelenlegi korlátozás.

Uram! Te a kereszthordozás után és megváltó műved bevégeztével megnyugodtál. Halálod után tehetetlenül függtél a kereszten, nyugodtál édesanyád ölében és feküdtél a sírban. Csönd volt a Golgotán és utána a sírodban. De ez csak időleges volt, nem a teljes megsemmisülés tétlenségének a csöndje, mert húsvétvasárnap reggeltől új irányba indult a világ élete. Ehhez meg kellett állnod, hogy a világ megismerje és szívébe vésse a Te szeretetedet és kövesse is. A mi mostani életünk irányváltásához nekünk is meg kellett állnunk. Talán hosszúnak tűnik ez a tehetetlenség és tétlenség, a mostani megállás. De ha levetjük önzőségünket, akkor felismerjük, hogy a javunkra lesz a szeretet megélésében. És a járvány elmúltával hálásak is leszünk ezért a tehetetlenség csendjéért, mert ebben tudjuk felismerni, hogy mire is vagyunk igazán meghívva földi életünkben és az örökkévalóságba.

Fájdalmas Anyánk! Szent Fiad mozdulatlanul nyugodott kebleden. Szeretnék én is ott lenni a mostani időben, a Te öledben. Biztos és megnyugtató hely a Te közelséged. A jelen tehetetlenség erőtlenségében öledben merítsek erőt, hogy a most járvány idején betartsam a szabályokat és annak elmúltával erős legyek Isten akaratát teljesíteni.

Szűzanyám! Amikor öledben tartottad Jézust, akkor is igent mondtál a mennyei Atya akaratára, mint Názáretben. Segíts, hogy a jelen nehéz időben tudjak igent mondani a szeretet szolgálatára: ha kell, segítsek másokat és felelősségteljes magatartásommal hozzájáruljak a járvány leküzdéséhez.

Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk!

 

14. állomás: Jézust a sírba teszik.
(A teljes megnyugvás)

Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged.
Mert szent kereszted által megváltottad a világot.

Eljött a teljes pihenés ideje. Vége a harcnak, küzdelemnek, fáradtságnak, szenvedésnek. A nagy életmű kész.

Minden, ami fáj, elmúlik egyszer. A megfáradt vándor hazatér. S a pihenés nem öntudatlan semmibe süllyedés egy néma temetőben a föld mélyén - ó, nem. A mennyei Atya vár ölelésre, letöröl szememről minden könnyet, elsimít homlokomról minden barázdát. Krisztus kézen fog, és a sok szürke, fáradt, egyszerű emberrel együtt bevezet országába: ,,Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek a nektek készített országot.'' Amikor türelemmel, szeretettel, áldozatkészen, keresztemmel egyesítve hordoztátok a mindennap fáradságát, a szenvedés keresztjét, - talán nem is gondoltatok arra, hogy az én passióm folytatódik bennetek a világ végéig.
Ilyeneké a mennyek országa.

Nem az örök szenvedésre és halálra vagyunk teremtve. Erre Jézus sírja a garancia, melybe eltemették, de harmadnapra üres lett, mert feltámadt. Isten a benne bízóknak egy fájdalom és szenvedés nélküli örök életet ígér, ahol „Letöröl a szemünkről minden könnyet. Halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom. Ami eddig volt, elmúlt” (Jel 21,4).
Isten a világot tökéletesnek teremtette, de a bűn miatt megmegsérült. A világ sérülékenysége miatt megengedi a katasztrófákat, a járványokat, a szenvedést. De ezzel üzenni akar: szükségünk van Rá. Isten tervei nem hátrányunkra van, hanem az előnyünket szolgálják. Ezen a világon sokszor kereszthordozásban van részünk, aminek a végén eljutunk a saját sírunkba. Ez a sír azonban nem örökre zár be, egykor üres lesz. Erre a garancia Jézus üres sírja, mert Ő legyőzte a halált és a világot. Ezért Őhozzá bármikor fordulhatunk a béke és az örökkévalóság utáni vágyakozásunkkal.

A koronavírus kereszthordozása talán lelki értelemben sírba zár minket, főleg akkor, ha nincs reményünk. Húsvét óta megkaptuk a feltámadt Jézustól a reményt. A legkilátástalanabb helyzetekben is van reménysugár. Most is a járvány idején, mert Isten nem hagy magunkra. Nekünk együtt kell működni Vele és felelős vezetőinkkel, akik megkapják Istentől a segítséget ebben a kilátástalannak tűnő helyzetben. Együtt kell működni velük a szigorú felszólítást betartásával: „Maradj otthon!” Bármilyen furcsa, de ebben az időben ez a két szó az, ami a járvány kereszthordozásában Isten segítségével a reménysugarunk.

Könyörülj rajtunk, Uram!
Könyörülj rajtunk!

 

Befejezés:

Keresztedet viseld tisztelettel, és a Gondviselésben bízva. Nincs senki kereszt nélkül, és a zúgolódás nem használ, és még ingerli a fájdalmat, a szenvedőt lealacsonyítja.
Ne csüggedj el, kereszthordozó ember! Isten ott vigasztal meg, ahol nem vártad, Ő tudja, mit tesz, te nem tudod.

Angelo Comastri bíborost Szent II. János Pál 2003 márciusában megkért, hogy tartsa meg a Római Kúria nagyböjti lelkigyakorlatának elmélkedéseit. A pápa példaadó összeszedettséggel vett részt a lelkigyakorlaton, amelynek végén fogadta a bíborost, és a következőket mondta: „Arra gondoltam, hogy ajándékozok Önnek egy, az enyémhez hasonló keresztet.” A bíboros a szó kettős jelentésére utalva ezt válaszolta: „Szentatya, nem hiszem, hogy az Önéhez hasonló keresztet adhatna nekem.” A szentéletű pápa elmosolyodott, és rámutatott egy mellkeresztjére, amit a bíborosnak akart ajándékozni. „Erről a keresztről van szó.” Majd hozzátette: „Önnek is meglesz a saját keresztje: alakítsa át szeretetté. Ez az a bölcsesség, ami megvilágítja az életet.”

Krisztus Urunk keresztjére tekintünk keresztúti imádságunk végén. Megláthatjuk Jézus mindent odaadó szeretetét, mely halálában csúcsosodott ki. Jézus keresztje 2020-ban hív bennünket, hogy saját keresztünk hordozásával mi is tegyünk meg mindent, még akkor is, ha nehéz, hogy a vírusjárvány keresztútjának elmúltával eljussunk a Húsvétra. Alakítsuk át Szent II. János Pál pápa biztatására ezt a keresztutat Isten és embertárs szolgálatának szeretetévé! Így lesz a járvány elmúltával szebbé és értékesebbé életünk.

Boldog Brenner János vértanú pap végig járta saját keresztútját. Gyilkosai még emlékét is ki akarták törölni az emberek emlékezetéből. Nem sikerült, mert Isten az ígérte: nem a Sátán és a bűn győzedelmeskedik ebben a világban, hanem Ő, aki maga a Szeretet és az Élet. Boldog Brenner János, amikor papszentelésekor jelmondatát választotta, talán még nem gondolta, hogy a vértanúságával válik valósággá papi jelmondata: „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik” (Róm 8,28). Most nekünk a koronavírus járvány keresztútja adatott, mely a javunkra is válhat, ha azt az egymásiránti felelős szeretetté alakítjuk, és betartjuk a felszólítás: „Maradj otthon!”
Ámen.

(A fáradt ember keresztútja elmélkedést Zubály Lajos napkori plébános egészítette ki gondolataival)

Fotó: Kovács Ágnes

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Az élő közvetítés (naponta 11:55 és 12.10 között) a Magyar Kurír YouTube-csatornáján érhető el:  https://www.youtube.com/watch?v=mg4svbiJlUE&feature=share&fbclid=IwAR1FmaE9WU2ZdmEblhuTFTj0EIOOPB8sU49REObzA-jGAkz3On9EbZK2Ick

Fejezzük ki együttérzésünket és közelségünket a koronavírus-fertőzésben szenvedőkkel hazánkban és az egész világon. Mindenkit arra hívunk, hogy szólítsuk meg együtt Istent, aki életünknek és hitünknek forrása. Aki mindig többet ad nekünk, mint amit megérdemlünk és kívánhatunk. Árassza ránk irgalmát, bocsássa meg nekünk, amivel lelkiismeretünk vádol, és amit szinte már kérni sem merünk, adja meg nekünk atyai jóságából.

A veszélyhelyzet elvonulásáig arra hívunk mindenkit, hogy az Angyalföldi Szent Mihály-templomban kihelyezett Oltáriszentség előtt, a déli imádságot követően naponta fohászkodjunk együtt Istenhez Erdő Péter bíboros, prímás imádságával és kérjük a Szűzanya oltalmát Ferenc pápa felajánló imája segítségével.

Csatlakozz imádságunkhoz! Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Titkársága Magyar Kurír és Új Ember szerkesztősége Böjte Csaba, Csókay András és Szikora Róbert, a világesemény hírnökei.

Forrás: Magyar Kurír
Öröm-hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

1. Állomás: Jézust halálra ítélik

Jézusom, amikor az egyik bámészkodó – amikor Lázár sírja felől kérdezősködve könnyekre fakadsz –, így morfondál: Neked, aki a vakon szülöttet is meg tudtad gyógyítani, nem lett volna-e hatalmad hozzá, hogy megakadályozd barátod halálát?
Pilátus kérdése hasonlóképpen hangzik a kihallgatás során: nem tudod-e, hogy hatalma van Téged halálra adni, vagy megakadályozni a halálodat? Te azonban rávilágítasz a gőgös római előtt arra a tényre, hogy semmi hatalma nem volna, ha felülről nem kapná! És, mint kiderül, a félelme felett, hogy feljelentik, valóban semmi hatalma nincs. - Hatalmával tehát, teljes mértékben visszaélve, ezért ad hóhérkézre.
Te pedig arra használod a hatalmad, hogy életet adj! Lázárnak, a naimi ifjúnak, Jairus lányának és nekünk is bűnösöknek.

Vajon mi eljutottunk-e már annyira a szeretetben, hogy senki fenyegetésére nem vagyunk hajlandók másokat bajba keverni, és akár a legnagyobb szenvedések árán is készek vagyunk megakadályozni, hogy embertársunk kárvallott legyen miattunk?

 

2. Állomás: Jézus vállára veszi a keresztet

Amikor az üzenet elhangzott, nem siettél Betániába, barátod betegágyához. Megvártad, amíg meghal, hogy feltámaszthasd és így dicsőítsd meg Atyádat, és nagyszámú tömegnek éleszd a hitét.
Most azonban az ítélet elhangzása után, ha nem is akarnád, siettetnek, hogy válladra vedd a keresztet és kicipeld a Golgotára! Te nem szabódsz: mert ezzel is az Atyát dicsőíted, és a mi nyomodban járásunk hitbeli alapját rakod le.

Aki tanítványod akar lenni, fel kell, hogy vegye keresztjét naponta, és így kell, hogy kövessen. Keresztvállalásod szemlélve, mi sem szabadkozhatunk!

 

3. Állomás: Jézus először esik el

Két napig maradtál helyben, miután a nővérek megüzenték; Lázár, akit szeretsz, beteg. S csak azután indultál feltámasztani.
A kereszt súlya alatt görnyedve azonnal indulsz, de pár lépés után helyben maradsz, nem bírsz tovább menni. Rád zuhan a 80 kilós gerenda! Mi lesz? Tovább! Nem gyengéd baráti kérés ösztökél, hanem ütleg és nógatás.
Lázár egészsége ráért neked, megért 4 szomorú napot a nővéreinek is, hogy feltámadott testvérük legyen.
A Te kivégzésed azonban sürgős Uram! A jóság mérlegelhet, ne várjon-e, hogy többet adhasson! A gonoszság azonban, ahogy itt vesztedre tör, már nem csaphat magasabbra. Ne nyújtsd hát az időt bugdácsolással! Fel a vesztőhelyre! Sürgős! Holnap ünnep lesz Uram! - Addig Neked is pihenő készül, no persze a sírban!

Pír égeti az arcunkat, Uram! Vajon mi nem ilyen szívtelenül hajszoljuk-e egymást a sír felé, önző elképzeléseink könyörtelen bevasalásával? De vajon sietünk-e ennyire, ha fel kellene segíteni valakit, akire rázuhant a kereszt? Vagy rángatni kezdjük, még ha ott vagyunk is mellette, mert nem érünk rá, hogy tovább foglalkozzunk vele?

Te ráértél Urunk, nem siettél Betániába, de csak azért, hogy még többet tehess ott, mintha előbb érkeznél. De siettél Urunk, fel a Golgotára, mert nagyobb dologgal nem mutathattad ki szeretetedet, minthogy életedet adtad barátaidért.

 

4. Állomás: Jézus édesanyjával találkozik

Siralmas látvány vagy Uram. A főpap szolgájának pofonja csak az első volt, utána jött a tiszteletreméltó nagytanács tagjainak öklözése, a prokurátor katonáinak királyosdija: a töviskorona és a bambusz jogar, nyomaival fejeden. Micsoda viszont látás! Micsoda látvány egy anyának, egy olyan anyának, amilyen Ő, és akinek ilyen Fia van! Ha Te megrendültél, látva Lázár nővéreinek kisírt szemét, mit érezhetett Édesanyád, amikor megpillantotta összevert arcodat?
Iszonyatos ez a pillanat Uram! Neked se mindegy, hiszen ismered őt, aki még a lakodalom vigalmának alábbhagyása miatt is nyugtalanságot érez. Tudhatod, mit kell most érzékeny lelkének kiállnia! Tőr az, ami átjárja szívét, mintha éles pengét forgatnának benne! … Nem szólsz hozzá. Ne is beszélj Uram! Minden szavad csak mélyítené sebét. Így talán hamarabb tompul a tőr döfte seb fájdalma.

Vajon mi mikor értjük meg, hogy a fájdalmakat nem lehet kibeszélni másokból? Sokszor egyetlen, amit tehetünk, ha enyhíteni akarunk rajtuk, hogy némán részt veszünk bennük, mint most Mária a Tiédben és Te Édesanyádéban.

 

5. Állomás: Cirenei Somon segít Jézusnak

Vártál Uram! De azután felkerekedtél: Menjünk Júdeába! Megyek, hogy felkeltsem Lázárt. Hiába érvelnek az apostolok - és lám nem alaptalanul. Hiába minden lebeszélés, a vállalkozó kedved nem hagy alább.
Bezzeg Simoné! Benne nyoma sincs a vállalkozó kedvnek. De ne ítéljünk elhamarkodottan! Melyikünk vállalkozna rá szívesen, hogy cipelje más helyett a bitót? Pedig ha sejtené, hogy Istenét cipeli… Mert hát Simon nem sejthette, de nekünk tudnunk kell. Világosan megmondtad; bármit teszünk, bárkiért, aki rászorul - Érted tesszük.

Hol hát a vállalkozó kedv? Menni és segíteni, felkelteni másokat, még ha kövezés vár is ránk érte, még ha akasztófát kell is cipelnünk közben.

 

6. Állomás: Veronika kendőt nyújt Jézusnak

Lázár nővére illatos olajjal kente meg lábadat. Temetésedre tette azt mondtad. Ott is volt a temetéseden. Ő értesült először feltámadásodról is.
Te nem voltál ott fivére, Lázár temetésén, de feltámasztottad őt.
Veronika itt van a menetben, amely ma estére, temetéseddel végződik. Ő sem mard rest, kendőjével enyhíteni verejtéked tajtékját.
Máriának azt ígérted, tettének emléke megmarad, bármerre hirdetik majd az Evangéliumot.

Veronikának nem az Evangélium állított emléket, de vonásaid kitörülhetetlenül belevésődnek; ha nem is a kendőjébe, de a lelkébe minden bizonnyal.
A mi lelkünkbe is csak átmenetileg ragyoghat fel a képed, ha időben bele nem véssük azt, meg-megújuló segítéseinkkel, amelyeket egymásnak teszünk.

 

7. Állomás: Jézus másodszor esik el

Aki éjszaka jár, megbotlik, mert nincs világossága. Aki nappal jár, nem botlik meg, mert a világosságban jól lát. Így biztattad a Lázárt kelteni félő apostolokat.
De Uram, Te most a sötétségben jársz? Reggel 9 óra volt. Hol van az a világosság, mely a világ számára Te magad vagy? Megbotlottál, elestél és nem is először?
Igen, ezek a sötétség hatalmának órái. Magad mondtad a majorban, fent az Olajfák hegyén. A kígyó ma belemar a sarkadba, mérge halálos. Déltől sötét lesz.

Csodálkozhatunk-e ezután, ha a mi életünk nem úszik fényárban? Hányszor fújtunk mi magunk is egy követ a sötétség hatalmával? Hányszor vetünk gáncsot saját kezűleg annak, aki tisztán és világosan akar látni: egyszer szavainkkal, máskor pusztán a rossz példánkkal.

 

8. Állomás: Jézus korholja a síró asszonyokat

Lázár halála, a gyászolók sírása Téged is könnyekre fakaszt, Uram! - Nézzétek, mennyire szerette őt - morognak körülötted a zsidók.
Összevert, megkorbácsolt, töviskoronás alakod látványa, nem csoda, hogy könnyeket csal ki Júdea leányainak szeméből. Te pedig ahelyett, hogy elismernéd, mennyire szeretnek - megdorgálod őket. Részvétüket nem tartod jogosultnak és arra hívod fel a figyelmüket, hogy inkább önmaguk felett érezzenek részvétet, meg gyermekeik felett, akik száraz ágként hullanak le majd Izrael fájáról - míg Te zöld ágként indulsz újra a harmadik napon. Kemények szavaid, hogy is tudsz ilyen kemény lenni?

Se Édesanyád, sem Veronika nem kapott visszautasítást, szigorú főbekólintást - csak az, akinek szüksége van rá! Csak az, akit fel akarsz rázni, akit még most is, még ilyen sírást keltő állapotban is, magadnál sírást keltőbbnek találsz, és teszed vele, amire szüksége van.
Micsoda erő, Uram! Micsoda hősiesség! Micsoda szív!
Bezzeg, ha bennünket ér baj, nem ismerünk fontosabbat, minthogy másoktól részvétet csikarjunk ki. Hol vagyunk még Tőled, Uram?

 

9. Állomás: Jézus harmadszor esik el

Betánia nem volt messze Jeruzsálemtől, alig 3 km-re, sok ember jött ki a nővérekhez, hogy vigasztalják őket gyászukban.
A Golgota sincs messze a városfalaktól, sok ember kísért el a vesztőhelyre - ha nem is éppen vigasztalni akarnak mind, mint az asszonyok. A hegy maga sem túl magas, nincs messze már a tető, de harmadszor is elesel. És hányan vigasztalnak ezért? Nem tehetik, mert ki vagy Te? Nem tisztes gyászoló polgár vagy, hanem a vesztőhelyhez közeledő elítélt!
Botlott volna csak el a százados; majd tüsténkedtek volna körülötte fürtökben. Így csak a köteled végét fogó katona ránt rajtad hivatalból, mert fel kell érnie Veled.

Vajon mi az embert segítjük a másikban, a Te képmásodat? Vagy a jól szituált felettesünket, azt, akitől várunk valamit? Legjobb esetben: akinek elismerő, vagy köszönő szavaira számítunk? És mit számít egy halálraítélt köszönete? Hogy egy pohár vízért is Tőled reméljünk jutalmat? Hogy embert, vagy még inkább Téged lássunk mindenkiben?
Annál mi sokkal gyakorlatibb emberek vagyunk!

 

10. Állomás: Jézust megfosztják ruháitól

A közfelfogás szerint egy embernek joga van hozzá, hogy legyen mivel befödnie testét… Ha meghal, még a holttestét sem hagyják csupaszon. Lázárt is leplekbe csavarták az akkori szokás szerint. József és Nikodémus rólad is így gondoskodnak majd, de csak miután a holttestedet elkérték Pilátustól, az ítélet kimondójától, annak végrehajtása után. Egyenlőre azonban eleven elítélt vagy - senki sem kérhet ki a nép haragjától, maga Pilátus sem tudott megmenteni. Egy eleven halálra ítéltnek pedig, úgy látszik, semmiféle jogai nincsenek, jobban mondva, vele szemben az emberek semmiféle gátlást nem éreznek. Bőven kitölthető rajta az ösztönök bármiféle fajtája. És feldagadt arcod mutatja, ezt az alkalmat nem is mulasztották el, akiknek keze ügyébe kerültél. A hóhéroknak viszont van joguk, hogy utolsó személyi tulajdonától, ruhájától is megfosszák az elítéltet.

Így üresítetted ki magad értünk, Isten Fia, akiben az Istenség egész teljesége lakozik.
Így csúfolunk meg azóta is percről percre, saját jogainkra hivatkozva.
És nem lesz változás e téren soha, míg rá nem jövünk végre, hogy Irántad és embertársaink iránt, nem elsősorban megkövetelhető jogaink, hanem teljesítendő kötelességeink vannak.

11. Állomás: Jézust keresztre szegezik

Mennyire más világ a Tied és a mienk?
Oldjátok fel, hogy járni tudjon - szólsz a körülállókhoz, amikor Lázár kijött a sírból.
Szegezzétek oda, hogy moccanni se tudjon! - Ezek vagyunk mi.
Te azért jöttél, hogy felszabadíts, mi azon mesterkedünk, hogy gúzsba kössünk, akit csak lehet. Te parancsaidat sem vasalod be rajtunk - mi tanácsaink meg nem fogadásáért is keményen megsértődünk.

Messze vagyunk mi, Uram, a Te eleganciádtól.
Bizony nem tetszik, ha másoktól ugyanazt a kicsinyes bezsugorítást tapasztaljuk, amivel mi szoktuk lépten-nyomon rájuk lőcsölni saját elgondolásainkat.

 

12. Állomás: Jézus meghal a kereszten

Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki belém vetett hittel él, nem hal meg sohasem. Hiszed ezt? - Így keltegetted a reményt Mártában, testvére halálával kapcsolatban, és méltán, hiszen pár perc múlva megállítottad fivére testének oszlását, előhívtad őt elevenen.
De most, ebben az iszonyú sötétségben, nem könnyű arra gondolni, hogy az a véresre vert, átszögezett és keresztülszúrt roncs, aki ezelőtt még Te voltál - maga volna a feltámadás és az élet. - Nehéz ezt elhinni ebben a pillanatban…
Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni - sokkal inkább ez a motívum zúg vissza a fülünkben - mindaddig, amíg a tények nem bizonyítanak diadalmasan.
Nehéz azt ma is elhinni, hogy a Te ügyed - győztes ügy. Hogy fantázia van abban, ha Téged követünk, hogy érdemes még ezt a gödör felé menetelő, fogyogató, vert hadat támogatnunk, amely kereszténység címszó alatt fut. Nehéz elhinni, hogy érdemes, de nem lehetetlen.

És ha egyszer mi követni kezdünk, valóban keresztre feszülünk Veled, valóban vállaljuk, a visszavágást nem ismerő, tökéletesen áldozatos életet, akkor majd látni fogjuk, hogy a gabonaszem nem hiába hal el a földben, hanem sok termést hoz. Látni fogjuk, hogy érdemes Veled maradni, mert valóban ez az élet oldala!
Azért haltál meg, hogy mi elkezdhessük, itt termett meg ezen a fán, a Megváltás gyümölcse!

 

13. Állomás: Jézust leveszik a keresztről

Amikor a betániai Mária közeledbe ért, szerényen bár, de szemrehányást tett neked, mert nem akadályoztad meg testvére halálát.
Amikor a názáreti Mária az ölébe vett, nem tett szemrehányást senkinek, hogy nem akadályozta meg Fia halálát.
Minek is tett volna, és kinek?
Az Atyának, aki úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte? Pilátusnak, aki már eleve kezét mosta, minden számonkérést megelőzve? A zsidóknak, akik annyira meg voltak győződve az igazukról, hogy ám véred hulljon fejükre és fiaikéra - mondták, - ha ártatlanul öltek volna meg? A főpapoknak, akiket bérencük, Júdás nyomora sem érdekelt? Júdásnak, aki már nem él?

Az apostoloknak, akik most nincsenek itt? Jánosnak, akire rábíztad Őt?
Nincs kinek szemrehányást tennie. El kell fogadnia. Élete egy nagy elfogadás. Legyen nekem a Te Igéd szerint.
Szemrehányásokkal vagdalózni, ez nem az ő lelkülete, ez sajnos a miénk.

 

14. Állomás: Jézust eltemetik

Temetnek Uram, mint Lázárt temették. De feltámadsz Uram, nem úgy, ahogyan Lázár támadt fel. Lázár újra meghalt, Te húsvét után nem halsz meg soha többé. A Te sírodról nem kell elvenni a követ. A Te holttestedre nem kell rákiáltani.
Az angyal elhengeríti a követ és az egész világ láthatja, hogy csak a lepleket hagyod ott.
Te győzöl Uram! Érdemes követnünk, mert kereszteden és a sírodon át, magaddal viszel Atyádhoz, az örök hazába.

A keresztutat írta: Fodor András gazdasági helynök atya

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: Kovács Ágnes (Jeruzsálem, Via dolorosa, 3. állomás: Jézus először esik el a kereszttel)

Laczkó Zsolt, Debrecenben szolgáló görögkatolikus kórházlelkész, családterapeuta, mentálhigiénés szakember közel két éve nagy szenvedésen megy keresztül; súlyos betegségéből való gyógyulásáért hívek százai imádkoznak egyénileg és imacsoportokban, miközben Zsolt atya üzeneteiben a szenvedés gyümölcseivel halmozza el olvasóit, és ad erőt, bátorítást sorstársainak.
Az alábbiakban Laczkó Zsolt atyával a szenvedés titkáról beszélgetünk.

– Mi történt velem? 2018 nyarán az arc- és homloküregemben felfedeztek egy daganatot. A szövettani eredmény kimutatta, hogy ez egy rosszindulatú tumor, sarcoma. 2018 szeptemberében megműtöttek; később a daganat visszanőtt, és beterjedt a szemüregembe is. 2019 nyara kemoterápiával telt, majd novemberben történt meg a radikális nagy műtét. Kivették a daganatot, de elveszítettem a bal szemem, arccsontjaim nagy részét, szájpadlásomat, felső fogaimat is. 2020. január-februárban 33 sugárkezelést kaptam. Májusban lesznek az újabb vizsgálatok...

– Az ember alapvetően fél a szenvedéstől; önként nem választja életében ennek lehetőségét. Sokan azt gondolják, hogy a testi-lelki szenvedés Isten büntetése a bűneik miatt. Akik pedig igyekeznek tisztességes, templomba járó, vallásos életet élni, számon kérik Istent, hogy miért történik velük mindez.

– Az emberi értelem tiltakozik a betegség, a szenvedés ellen. Beteg lélek az, aki szándékosan keresi. Ezt hívjuk mazochizmusnak. Direkt nem keresem, de ha van, akkor mit kezdek vele, miként viszonyulok hozzá? Honnét, kitől várok segítséget? Ezek az izgalmas kérdések, és azt hiszem, mindenkinek meg kell keresnie a maga válaszát. V. E. Frankl írja: „Nincs értelmetlen élet, csak meg nem értett élet van.” Ha valamit nem értek, az nem azt jelenti: értelmetlen, hanem csak annyit: még nem tartok ott, hogy értsem. Ha nem értem, de keresem, és nem adom fel, meg is fogom találni.

Miért? Én nem szeretem ezt a kérdést. Nem tudok és nem is akarok rá válaszolni. Pedig a kórházban naponta többen felteszik nekem. Helyette én egy másik kérdést szoktam ajánlani: kiért? Vagy: mit tanulhatok belőle? A „miért” kérdés a múltba, önvádolásba taszít: mit rontottam el, miért büntet Isten, míg a többi kérdés előre lendít, utat mutat.

Ha teológiailag közelítem a témát, vissza kell mennünk a teremtésig. Isten mindent jónak alkotott; Ő szeretetből teremt. „Látta Isten, hogy ez jó” (Ter 1,10 skk.), olvassuk a Genezisben a teremtés minden egyes napjának végén. De akkor honnét van a világban a rossz? Erre azt válaszoljuk – ha Isten ezt nem alkotta –, akkor a teremtmények egy része, az angyalok és emberek által jelenik meg, akik értelmet és szabad akaratot kaptak.

A szabadság téves használata révén van a világban a rossz, a bűn és ennek következményeként a betegség, a halál. De nekem ebből fakad a reményem is. Isten oldalán van a jó, a teremtmény oldalán a rossz. A kettő nincs egy szinten. A Teremtő mérhetetlenül nagyobb, mint a teremtmény. A jó erősebb, mint a rossz. Persze, lehet a rossz erősebb, mint én, de nem lehet erősebb, mint Isten. Így, ha nem maradok egyedül, belekapaszkodom az Úrba, mitől kellene félnem?

Egyébként a félelem is hit. Csak a rosszban való hitet jelenti. Érdekes a magyar nyelv: fél, azt is jelenti, a fele valaminek. A sötét oldala az egésznek. Ha félek, akkor azt látom, hogy a rossz, a sötétség erősebb, mint én. Tehetetlen, kiszolgáltatott vagyok. Bele se gondolunk: ekkor a rosszban hiszünk, de én nem a rosszban akarok hinni, hanem a jóban, a Jóistenben.

– Nagy titok a szenvedés...

– Elfogadhatóvá tenni az elfogadhatatlant, megérteni a megérthetetlent, ez lehetetlen vállalkozás. Egész egyszerűen: a szenvedés valóság, ha akarjuk, ha nem, része az életünknek. Ahogy Ferenc pápa mondja: „Te tudod a miértet, én nem tudom, és Te nem mondod meg nekem, de nézel engem, és én megbízom Benned, Uram, bízom a tekintetedben.” A szenvedés titok, misztérium. Ez nem azt jelenti, hogy érthetetlen, hanem, hogy végtelen. Én is azt mondom: nem értem Istent. De nem is lehet érteni Istent. Én nem is érteni akarom, hanem rábízni magamat, hinni benne, s nekem ez elég.

– Mik az ember lehetőségei (mentá-lisan), ha elkerülhetetlen az életében a szenvedés?

– Hadd válaszoljak egy szemléletes képpel. Portia Nelson amerikai színésznő, akit mi, magyarok az osztrák zenész von Trapp család életét feldolgozó „A muzsika hangja” című filmből ismerünk, 2001-ben, halála előtt közreadott egy írást: Önéletrajz öt rövid fejezetben címmel. A tanulságos önvallomás a következő:

„Első fejezet: Megyek az utcán. Ott egy mély gödör a járdán. Nem látom meg, beleesem. Elvesztem, nincs segítség. Nem az én hibám! Hosszú időbe telik, mire kimászom.
Második fejezet: Megyek az utcán. Még mindig ott a gödör a járdán, úgy teszek, mintha nem látnám. Most is beleesek! Nem akarom elhinni, hogy már megint benne vagyok. Nem az én hibám! Most is hosszú időbe telik, mire kimászom.
Harmadik fejezet: Megyek az utcán. Ott az ismerős gödör a járdán. Látom, de azért beleesem. Már megszokásból. De már tudom, mi történik. Tudom, hogy az én hibám! Gyorsan kimászom.
Negyedik fejezet: Megyek az utcán. Ott a gödör a járdán. Kikerülöm!
Ötödik fejezet: Egy másik utcán sétálok.”

Lehetőségek? Azt mondanám: másik utcán sétálni... Ha ez nem megy, kikerülni... Ha ez sem megoldás, gyorsan kimászni, nem kétségbeesni, akkor sem, ha mélyponton vagyunk. Ez azt jelenti: felismerni, mindenből tanulni akarni és küzdeni!

– A szenvedésben – onnantól kezdve, hogy megkapjuk a keresztet – számtalan szintet kell megharcolnia az embernek: a tény elfogadása, a kereszthordozás, annak nehézségi fázisai, a többszöri elesés egészen a keresztre feszítésig.

– Manapság Elisabeth Kübler-Ross modelljét szokták leginkább hangoztatni, aki fölvázolja a gyógyulás stádiumait. Beszél arról, hogy a tagadással kezdődik az út, mely mögött a félelmeink húzódnak meg, amikor például megkapunk egy súlyos diagnózist. Ezt követi a harag, majd az alkudozás, aztán a depresszió, csak később jön az elfogadás, az újjászületés és az új élet megteremtése. Ha jól megfigyeljük, ez a felfogás azt is jelenti: a felfelé vezető út előbb lefelé indul. Vagyis megúszni nem lehet. A mélységet is meg kell járni.

Nálam ez úgy volt, hogy amikor egyik főorvos ismerősöm a betegségem kezdetén részletesen megmutatta a CT-vizsgálatom képeit, ecsetelve, hogy a daganat miként terjedt el az arc- és homloküregemben és emésztette fel a csontjaimat, utána döbbenten lementem a kápolnába, és számomra eljött a világvége. 1-2 órán keresztül zokogtam. Rám nehezedett a sötétség. Semmit se értek! Meg fogok halni! Mi lesz a családommal? Átéltem lelkileg a kínok kínját. De ahogy eltelt ez a pár óra, és kibőgtem magam, megnyugodtam, és az Úristen meglátogatott az Ő végtelen kegyelmével. Hallatlan boldogság és béke töltött el. Tudtam, hogy nem vagyok egyedül. S ez a derűs lelkület azóta is tart. Folyamatosan tenyerén hord a Jóisten. Pedig a diagnózist követően a mai napig még szörnyűbb megpróbáltatások jöttek, és egy percig sem estem kétségbe, a béke ott volt, ott van töretlenül a szívemben.

Két hiba van tehát a betegség elfogadásának útján: a tagadás, amikor valaki bele sem megy ezekbe az érzésekbe, és felületes, felszínes marad. A másik pedig, hogy depressziós lesz a beteg, ha belemerül a sötétségbe, és benne is ragad. Én azt vallom, bele kell menni, át kell élni, meg kell szenvedni, de utána ki kell jönni belőle és el kell engedni. Ez sok esetben azt jelenti: nem megoldom a problémát, mert nem tudom, de túlnövök rajta.

– Hogyan tehetjük könnyebbé a szenvedést?

– A régiek azt mondták: „A megosztott öröm dupla öröm, a megosztott fájdalom fele fájdalom.” Ez azt jelenti, hogy fontos a kapcsolat Istennel, embertársainkkal és a jó viszony önmagunkkal.

Rá tudom-e bízni Istenre az én dolgaimat? Milyen a hitem? Néhány hónapja fogalmazódott meg bennem egy dilemma és két dolog, amiben én nem tudok és nem is akarok dönteni. Az egyik kérdés: ha történne egy csoda, és én meggyógyulnék, hogyan hatna ez rám és a környezetemre? A másik eshetőség: nem gyógyulok meg, átesek a komoly műtéten, kiveszik a daganat miatt a bal szememet is – mint ahogy ez meg is történt – ez miként hat rám és az én derűs példám a körülöttem lévőkre? Tudtam előre, hogy minden csoda, ahogy mondani szokták, három napig tart. Hamar tudomásul vennék és elfelejtenék az emberek, hogy mi történt, meggyógyult, na és... De, ha évekig, évtizedekig valaki köztük élve, a jó példájával utat mutat másoknak, hősiesen hordozva a maga keresztjét, ez hosszan tartóbb és hitelesebb lehet. Ennek az eldöntését én tiszta szívvel rábíztam Istenre, és Ő ez utóbbit választotta, melyet én készségesen fogadok. Én is azt akarom, amit Isten akar.

Rajtam is múlik, hogy tudok-e jó viszonyban lenni Vele és másokkal, tudok-e szeretni. Minden krízisben lévő ember döntéshelyzetbe kerül: akarok-e jobb ember lenni, vagy befelé fordulok, és belekeseredek az életbe? Én eldöntöttem, a betegségemben még jobb ember akarok lenni, szeretetben, örömmel akarok élni. Vagyis kifelé is figyelek, és ezért nap mint nap mindent meg is teszek.

Jó kapcsolatba kell lennünk önmagunkkal. Itt elsősorban egy belső, lelki szabadságra gondolok. Amíg kényszerek irányítanak bennünket, és tehetetlenek, kiszolgáltatottak vagyunk, boldogtalanok is leszünk. Önzőségünkben mindig csak kapni akarunk. De ha eljutok oda, hogy szabad vagyok, akkor boldoggá és derűssé válok. Azt mondtam, ha kell a Jóistennek az én szemem, odaadom. Vajon nem adnánk oda mindent az Úrnak, vajon nem minden kincsnél többet ér az üdvösségünk, a mennyek országa? Itt nem keserű beletörődésről beszélek, hanem pozitív, aktív lelki odaadottságról, szabadságról. Mi magunk lehetünk gazdagabbak ezáltal.

– Hogyan juthatok el erre a derűs szintre, mi jelenti a legnagyobb nehézséget?

– Tudunk-e változni, növekedni? Mennyire félünk az újtól, az ismeretlentől? Nekem itt ez a kérdés. Vagyis, hogy van-e igazán hitünk? Számomra a hit egy dinamikus valóság, valódi élő kapaszkodó, hatalmas erőforrás. Jézus Krisztus is erre utal, amikor azt mondja, hogy a hit olyan, mint a „mustármag” (Mt 17, 20). Itt ne a kicsiségre figyeljünk, hanem arra, hogy ez egy növény magja, az élet hordozója, csíraképes, kihajtani, növekedni változni, alakulni tud. Vagyis ma már nem jó a tegnapi hitem, a mai hitre van szükségem, holnap pedig a holnapira.

„Az Élet él és élni akar” – írja Ady Endre prófétai lelkülettel az Intés az őrzőkhöz című versében. Az élő hit dinamika, változás, fejlődés, s mint ilyen, kiismerhetetlen, kimeríthetetlen. Bölcseletileg a kockázat tutiorizmusa jellemzi. Mindig más, mindig több, vagyis sosem lehet kipipálni, hogy én hiszek. A vallásosságomat talán igen, de a hitemet nem. Olyan ez a kettő, mint az intézmény és a karizma. Az „intézmény” a „vallás”; a „hit” pedig a „kegyelem, Isten ingyenes ajándéka: a karizma”.

Tehát a szenvedés nehézségét az adja, hogy mennyire tudjuk mindezt élő hittel szemlélni, teret adva életünkben Isten vezetésének. Tudok-e állandóan tanulni, növekedni, fejlődni? Erre az ismeretlen útra hív meg az Úristen a szenvedés által. Nőjem túl magam! Lássak másként, felülről!

– Van, amikor az ember azt mondja, nem bírom tovább, feladom. Zsolt atyának voltak ilyen időszakai?

– Említettem, hogy a betegségem elején voltam mélyponton (egy-két órán át), amikor ennek hírét először húsbavágóan meghallottam. A sarcoma nem kíméletes. De, hála Istennek, ez csak rövid ideig tartott. A későbbiekben – itt egy-másfél évről beszélünk – sosem tért vissza az elkeseredésem. Nagy ajándéka Istennek ez a derű, mely töretlen bennem. Érdemtelenül hordoz tenyerén a Teremtő. Tudtam, tudom, hogy nagyon sokan imádkoznak értem, melyet ezúton is hálásan köszönök, s a magam elégtelen szeretetével viszonzok is.

Az újabb és újabb fájdalmakra, próbatételekre előre felkészített Isten. Megéreztette velem lelkileg, hogy mi vár rám, hogy nem leszek egyedül. Azt is tudtam előre, hogy a szememet is oda kell adnom. Furcsa volt, műtét előtt próbálgattam egyik szememet becsukva tartva „élni”. Mit ne mondjak, rossz volt. Most, hogy megtörtént az operáció, fel se tűnik.

Amikor 2019 novemberében három hetet töltöttem az Országos Onkológiai Intézetben, és a 14 órás műtét és egynapos intenzíves altatás után felébredtem, hallatlanul és megmagyarázhatatlanul boldog voltam. Legszívesebben szüntelenül magasztaltam volna az Urat! Boldog voltam, hogy élek; boldog, hogy szeret az Isten; boldog, hogy én is szerethetem Őt; boldog, hogy van egy szerető családom; boldog voltam, hogy egy nagyobb családom is van, az Egyházam, akiknek az imáját kézzel foghatóan érzem/éreztem. A szenvedő a mennyország kapujában van. Szenvedése Krisztus szenvedése.

– Zsolt atya gyógyulásáért folyamatosan imádkoznak, imacsoportok alakultak. Ha imádkozunk a betegség leküzdéséért, az az el nem fogadást jelenti?

– Nem, nem feltétlenül. Én ezt árnyaltabban látom. Kérhetünk dolgokat Istentől, de nem biztos, hogy mindent megkapunk. S ha nem kapjuk meg, van-e ezután is hitünk? Ezért szoktam azt mondani: a kérő imádságok lehetnek a hitetlenség, hitehagyás alapjai, okai. Mert a felületes hívő azt mondja: én imádkoztam, kértem Istent, de Ő nem hallgatott meg. Tehát nincs is. Eszébe sem jut a hitben járatlannak, hogy ki ő és ki az Isten? Kiesett a realitásból. Diktálhatok-e én Neki? Mindez – a kérő imádság – nem az én kívánságlistám beterjesztése csupán? Eszébe sem jut, hogy másfajta imák is vannak: dicsőítés, magasztalás, hálaadás. Lehet, hogy a nemmel is tanítani akar minket. Mélyebb hittel tudjuk-e hozzátenni azt is, amit a Miatyánkban tanít nekünk az Úr Jézus, mint az imádságban, ahol vannak ún. „Te-kérések” és „mi-kérések”, és ezek között ott van az is, „legyen meg a Te akaratod”?

Előbb Isten, utána mi! Ez a helyes sorrend. Én inkább, ha jól akarok imádkozni, nem biztos, hogy valaki testi gyógyulásáért fohászkodom, legföljebb, ha ez Isten akaratával megegyező, sokkal inkább az üdvösségéért. S én magam úgy érzem, lelkileg „meggyógyultam”. Kell-e ennél több?

– A teológia azt is mondja, a szenvedés nem probléma, hanem lehetőség. Isten kincset rejt el benne. Mit jelent ez?

– Kérdés, hogy ki képes meglátni ezt a kincset? Reményik Sándor sorai jutnak eszembe:

„A világ Isten-szőtte szőnyeg, Mi csak a visszáját látjuk itt, És néha – legszebb perceinkben – A színéből is – valamit.”

Ha csak lentről, az ember oldaláról nézzük a szenvedést: igenis probléma, nincs mintája, csak gubancok, csomók. Georg Büchner német író szerint például az ártatlanok szenvedése az „ateizmusnak a sziklaalapja”. A szenvedésre ugyanis nincs jó válasz, ezért Isten sincs – vallja. Ha van szenvedés, és utána azt mondom, hogy van Isten, akkor az olyan istenképet takar, amely elfogadhatatlan. Hans Jonas német filozófus pedig azt kérdezi: vajon hol volt Isten akkor, amikor ártatlan emberek szenvedtek a lágerekben? Itt sokan hozzáteszik a kisgyermekek szenvedését is. Ha Isten jó, akkor miért nem cselekedett? Vagy jó, de nem mindenható, hiszen nem segített. Még a teológus Romano Guardini is érzi ennek a súlyát, ezért írja:

„A végítéletkor nem-csak kérdőre fognak vonni, én is kér-dezni fogok. Kiderül, mi a válasz arra a kérdésre, amelyet semmilyen könyv, maga a Szentírás, de egyetlen dogma vagy a tanítóhivatal sem tud megválaszolni: miért kell az üdvösséghez az a sok félelmetes útvesztés, az ártatlanok szenvedése, a bűn?”

Vagy egy másik teológus, Walter Kasper is megkérdezi: „lehet-e az apatikus Isten szimpatikus?” Bajban vagyunk tehát, ha csak emberi oldalról nézzük a kérdést. Hogy a kincset felfedezzük, ahhoz komoly hit, ha lehet azt mondani – s ne ijedjünk meg a szótól – a misztika magassága szükséges. Fentről látszik a szőnyeg mintája is. S mindez bevezet minket megváltásunk nagy titkába. Ferenc pápát idézem:

„Az együttérzés indítja arra Jézust, hogy konkrétan cselekedjen. Az Isten együttszenvedő. A kereszt jelenti az együtt szenvedést, a közösséget, a megváltást, az üdvösséget. Jézus élete nem más, mint értünklét. A kereszt azt üzeni, hogy nincs szenvedés, amely egyedüllétre lenne kárhoztatva.”

Ahogy Avilai Szent Teréz mondja: „A kereszt az osztozás, a közösség és a találkozás helye.” Tudott értem szenvedni Jézus, de helyettem nem. Az Ő követése magában hordozza az élet- és küldetésközösséget, de a sors-, szenvedés- és keresztközösséget is.

„Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű” (Mt 11,28-30). Mikor válik édessé a szenvedés?

– Az elmúlt hetekben kaptam valakitől egy képeslapot a következő sorokkal:

„Isten bölcsessége örök időktől fogva kiszemelte neked a keresztet, mint szívből jövő drága ajándékát. Mielőtt ezt a keresztet reád adta volna, megtekintette mindentlátó szemével, átgondolta isteni értelmével, megvizsgálta bölcs igazságosságával, átmelengette szerető karjaival. Mindkét kezével megmérte, nehogy egy milligrammnyival is nehezebb vagy egy milliméterrel is nagyobb legyen, mintsem elhordozhatnád. Majd megáldotta legszentebb nevével, és felkente kegyelmével. Átitatta vigaszának illatával, azután még egyszer reád tekintett és mérlegelte bátorságodat. Az égből jön hát a te kereszted, Isten különös köszöntése ez, és az Ő mindenben könyörülő szeretetének alamizsnája számodra.”

Ezek a gondolatok Szalézi Szent Ferenc: Íme, a te kereszted című írásából valók. Aki küldte, nem biztos, hogy tudta. Ő engem akart vigasztalni. Egy másik ismerősöm Messengeren üzent: „Olvastam a soraidat. Köszönöm nemcsak a magam nevében, hanem minden ember nevében, mert erőt adsz mindnyájunknak. Nem tudjuk, mikor, miért kapjuk a keresztjeinket, ami általában lehúz, de a te kereszted felemel mindenkit, aki ismer és szeret. Erő az, amit sugárzol. Imáinkban veled leszünk továbbra is.” Megköszöntem a szavait, és azt válaszoltam: „Nélkületek semmi lennék!” Ő folytatta: „Én, engedelmeddel, helyesbítem: Nélküled semmik vagyunk!”

Az egyházatyák azt tanítják, hogy három oka van a szenvedésnek: vagy bűneink miatt; esetleg egy nagyobb rossz elkerülése végett; végül pedig Isten kiválaszt erős lelkeket, hogy az ő példájuk nyomán tanítsanak bennünket, gyengéket.

Mikor édes a szenvedés? Akkor, ha Istentől van, vagy ha Krisztussal tud együtt szenvedni az ember, mert akkorára növesztette a szívét, hogy minden és mindenki belefér...

„Rászedtél, Uram! S én hagytam, hogy rászedj” (Jer 20,7). Jeremiás sorai arra utalnak, hogy – nem szó szerint értve – akarata ellenére Isten foglya lett. Már nem tud tőle szabadulni, és így van ezzel mindenki, aki túl közel kerül Istenhez. Így ír erről Dietrich Bonhoeffer lelkész, teológus egyik tanulmányában: „Védekezett, ki akart térni: egyszerűen nem akart ennek az Istennek prófétája és bizonyságtevője lenni. De menekvés közben megragadja őt az Ige, az elhívó szó, nem vonhatja ki magát, Isten áldozata lett”, de szenvedésein keresztül megtapasztalta Isten csodálatos ajándékait. Csak a szenvedésen keresztül juthatunk el Istenhez?

– Én két dolgot szoktam emlegetni. A szenvedést és a szeretetet. Mindkettő Istenhez vezet. Gondoljunk csak a szentekre, kiket szoktak oltárra emelni? Leginkább a vértanúkat, akik vállalták a szenvedést, és életüket is feláldozták, illetve a hitvallókat, akik hősies módon gyakorolták a szeretetet. Most talán egy meghökkentő példát, példaképet említenék, a jobb latort. Nem szoktunk róla beszélni. Pedig nála a szenvedés és a szeretet összetalálkozik. Aranyszájú Szent János mondja:

„A kereszt a mennyország kulcsa, Krisztus keresztje megnyitotta a mennyországot. Semmi sincs a kereszt és a Paradicsom között, hanem azonnal utána van a Paradicsom.”

„Nézzük meg, hogyan ment be a Paradicsomba a lator? Nem a kereszten való szenvedéssel? Mert bár megfeszítve volt gonosz tetteiért, de szívével együtt kezdett szenvedni Krisztussal, mondva: tetteinkhez méltó bért vettünk, de Ő semmi rosszat nem tett. És azonnal meghallotta az Úrtól: Bizony mondom neked, még ma velem leszel a Paradicsomban, és abban az órában eljutott a keresztről a Paradicsomba. Mi nem kételkedhetünk abban, hogy aki az Isten szeretetéért valamit eltűr hálaadással, már a mennyország ajtajánál áll: a kereszt és azonnal a mennyország.
Így azt, amire Krisztus képes volt, megkapta a lator keresztje is: Krisztus keresztje megnyitotta a mennyországot, a lator szenvedése pedig bevitte őt a mennyországba.” (Rosztovi Szent Demeter)

– Az embernek lehetnek segítő példaképei sok területen. Vonatkozik-e ez a szenvedésre? A szenvedésben erőt adnak-e mások, vagy Jézus Krisztus megharcolt szenvedései, küzdelmei? „De az Úr, mint hős harcos, mellettem áll” (Jer 20,11).

– Mindenképpen. Jézus Krisztus példája a legelső és a legfontosabb. Ez a legvégsőkig elmenő szeretet, a miattunk, helyettünk, érettünk történő önfeláldozás felülmúlhatatlan és megismételhetetlen. A stigmatizáltak jutottak még eszembe, akik szeretetből annyira akartak Krisztushoz hasonlítani, hogy az Ő sebeit, de fájdalmait is megkapták ajándékba. Pál talán a legelső, aki megsejti ezt a titkot, amikor így vall: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének az Egyháznak a javára” (Kol 1,24). A szeretetben, és ha kell, a szenvedésben lehet mindnyájunknak a magunk gyarló emberi módján utánozni az Úr Jézust. Jó lenne, ha az emberi kapcsolatainkban is ez a szeretet visszhangozna. Hiszen a szeretet a maga csodálatos gazdagságával a leginkább alkalmas arra, hogy felismerjük belőle az Istent.

Mert minden szeretetnek egy a tartalma, mert egyetlen Istenből forrásozik, de más-más a megjelenési formája, mert minden szeretet másfajta mosolyban vagy könnyekben, másfajta simogatásban vagy fáradtságban, más szavakban vagy áldozatban, szóval más-más emberi alakban ölt testet. Nem lehet egyforma módon szeretni. Aki így tesz, az felületes vagy felelőtlen.

Ebben fejeződik ki, és csakis ebben az önzetlen szeretet és áldozat gyakorlásában, a magam, de mindenekelőtt az Isten számára az én egyéniségem. Ahogy megfogalmazódik bennem a szeretet, úgy válok a névtelen tömegből személlyé. Az igazi jóakarat és fáradtságot nem ismerő odaadás teszi az embert emberré. Ebben fejeződik ki, hogy Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtett, mert az ember csakis az áldozatos szeretet gyakorlásában tudja utánozni a maga módján a végtelen Isten számtalan fajta, mégis egyetlen, örök, mégis személyes, önátadó szeretetét.

Mutassuk meg ennek az önző világnak, a szeretet nélküli emberiségnek, az áldozatot hozni nem tudó korszellemnek, hogy ma is van igazi jóakarat, ma is van Istenből forrásozó szeretet, hogy még létezik hősies áldozat, hogy ma is vannak bátorsággal szeretők, ma is léteznek derűsen szenvedők!

Egy verssel szeretném befejezni ezt a beszélgetést:

Tóth Árpád: Isten oltó-kése

Pénzt, egészséget és sikert
Másoknak, Uram, többet adtál,
Nem kezdek érte mégse pert,
És nem mondom, hogy adósom maradtál.

Nem én vagyok az első mostohád;
Bordáim közt próbáid éles kését
Megáldom, s mosolygom az ostobák
Dühödt jaját és hiú mellverését.

Tudom és érzem, hogy szeretsz:
Próbáid áldott oltó-kése bennem
Téged szolgál, mert míg szívembe metsz,
Új szépséget teremni sebez engem.

Összeszorítom ajkam, ha nehéz
A kín, mert tudom, tied az én harcom,
És győztes távlatokba néz
Könnyekkel szépült, orcád-fényű arcom.

 

Kovács Ágnes/Öröm-hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó:Görögkatolikus Médiaközpont

Az interjú nyomtatásban is megjelent az  Öröm-hír 2020-húsvéti számában (16-21.oldalon). Digitálisan megtekinthető a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye honlapján: http://www.dnyem.hu/images/SitePics/OromhirUjsag/2020/%C3%96r%C3%B6mh%C3%ADr%202020%20tavasz.pdf