március 2020

„Március 15-én hunyt el az első koronavírusos magyar beteg, azóta már tízen meghaltak a járvány következtében [március 25-i adat – a szerk.]. Arról is tudnunk kell, hogy március 15. óta nyolcszáz születendő gyermek is az életét vesztette, abortuszban. Magyarországon az abortuszok 97 százaléka egészséges anyukákat és egészséges babákat érint, nincs szó orvosi sürgősségről vagy életmentésről. Éppen ellenkezőleg: születendő gyermekek életét szakítja meg ez a beavatkozás. Az ő védelmükről sem feledkezhetünk meg, amikor az embereknek egy feladatuk van: vigyázni egymásra.” (Magyar Kurír)

A debreceni Szent László Domonkos Plébánián 25. éve, 1996 óta minden március 25-én, az ünnepi szentmisében ünnepélyes keretek között teszik le a lelki adoptálási fogadalmát azok, akik vállalják, hogy kilenc hónapon át imádkoznak egy, az abortusz veszélyében lévő magzat megszületéséért, akinek nevét csak Isten ismeri. A lelki adoptálás művébe való bekapcsolódással az imádkozó egy gyermek lelki szüleivé válik. Az alábbiakban a kezdeményezésről, csatlakozási lehetőségről Havas Lászlóné írását tesszük közzé.

Honnan kaptuk a hírt a lehetőségről a ’90-es években?

A magyarországi pálosok már 1995 előtt is terjesztették ezt az imalehetőséget, így kapott ilyen imalapot Nagy Enikő és édesanyja, egyházközségünk tagjai, akik 1994-ben egy alkalommal a budapesti pálosok templomába látogattak el. A Szociális Testvérek is nagyon sokat tettek az imamozgalom terjesztéséért. Közösségünk tagja, Ács Gizella szociális testvér kezdte itt szorgalmazni az ügyet. Koncz Éva, a mozgalomnak több évtized óta lelkes apostola is intenzív levelezésben volt az érdeklődőkkel.

Körbe lettünk tehát véve a gondolattal, s végül plébániánkon 1996. március 25-én tette le az első fogadalmat egy népes csoport, mégpedig – a 2000-ben felszentelt – Megtestesülés-templom alapkövénél, ahol a szentmisét Mészáros Domonkos OP atya, akkori plébánosunk celebrálta. Másnap tudósítás jelent meg az eseményről a Hajdú-Bihari Nap. c lapban, ugyanis egy riporter a lakása ablakából figyelt fel az eseményre, s jött le közénk. Az első adoptálást követően sok éven át minden hónap 28-án közös szentségimádás volt templomunkban e célra, Nagy Enikő vezetésével. Hálaadó szentmiséken is részt vettünk, kezdetben karácsony egyik szentmiséjén, később december 28-án, s az ezredforduló táján sok éven át imaóránk is volt a szentmise előtt a magzatokért a KÉSZ debreceni csoportja, majd plébániánk Szent Mónika Közössége vezetésével.

Idekapcsolódó esemény volt Debrecenben 2012. június 1-jén, az ENSZ Nemzetközi Élet Napja alkalmából az az életvédő zarándoklat, melyet az Alfa Szövetség és az Anya-Ország Alapítvány szervezett Békét az anyaméhben! címmel. Ez a szervezőknek a 23. ilyen életvédő zarándoklata volt. Az esemény szentmisével kezdődött a mi templomunkban, s ide tértünk vissza hálaadásra, miután gyalogos zarándoklat keretében kerestük fel a Debreceni Egyetem Szülészeti Klinikáját egy petícióval, Leszkovszky Pál OP atya és Téglásy Imre, az Alfa Szövetség elnöke vezetésével. A zarándoklatra rózsákkal, gyertyákkal, lélekharang engesztelő szavával vonultunk a városból érkező római és görögkatolikus testvérekkel együtt a Füredi út – Simonyi út – Pallagi út vonalán a Szülészeti Klinikához. A szövetség megfogalmazásában a jelenlévők azt kérték, hogy egy évben legalább három nap ne történjen abortusz a klinikán: március 15-én, a Magzatgyermek napán, június 1-én, az ENSZ Nemzetközi Élet Napja alkalmából és december 28-án, Aprószentek ünnepén. A zarándokok egy fát ültettek el a klinika parkjában az életekért.

Imádkozó testvéreink az elmúlt majd negyedszázadban sok-sok lelki élményről számoltak be, melyeket a közbenjáró, kérő ima kapcsán kaptak, tapasztaltak. Sokan örültek a családjukba végre megérkező újszülötteknek. Az első kilenc hónap végén mindannyian nagyon örvendeztünk, ugyanis 1996 karácsonyán helyezték be Debrecenben a nem sokkal azelőtt felállított inkubátorba az első csecsemőt. Vajon melyikünknek a lelki gyermeke lehetett? Sokáig gondoltunk erre hálaadások közepette.

A Gellérthegyi Sziklatemplomban működő, a lelki adoptáló csoportokat összefogó József Szövetséghez plébániánk tavaly kapcsolódott.

Ez év március 25-én 28 testvérünk tette le fogadalmát, imaszándékát erre a nemes célra. A körülményekre való tekintettel ez most úgy történt meg, hogy mindenki követhette Facebook-on a domonkos atyák ünnepi szentmiséjét, melyet rendi kápolnájukban tartottak déli 12 órakor. A főcelebráns Leszkovszky Pál OP atya volt, aki az adoptálást vállalók nevét az oltár előtt felsorolva vitte el szándékukat Isten elé, majd a fogadalmi imát olvasva mindenki közösen tudta – otthonában – letenni fogadalmát. A későbbiekben, mihelyst lesz rá lehetőség, a lelki adoptálóknak havonta lesz közös szentmiséjük, imaalkalmuk, hogy együtt dicsőítsék és kérjék Istent, és egymást is buzdítsák az imában való kitartásra. Hálaadó szentmiséjükre is várnak mindenkit az év végén. Ebbe az imamozgalomba bárki bármikor bekapcsolódhat.

Nagyon fontos ez az ima: amikor világunk a koronavírus miatt gyötrődik s pusztul, ne felejtsük el, hogy ugyanakkor nagyon sokszoros a naponta elpusztított magzatok száma.

Aki csatlakozni szeretne imáinkhoz, érdeklődhet a Szent László Plébánián vagy a Mária Légió közösségben.

Köszönjük a domonkos atyáknak a szép, meghitt ünnepi szentmisét és a fogadalomtétel közösségben történő lehetőségét.

Havas Lászlóné Gyöngyi
Szent László Plébánia, Debrecen

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

„Boldog ember, aki nem indul a gonoszok tanácsa nyomán,
aki nem jár a bűnösök útján és nem vegyül a csúfot űzők közé.
Aki örömét leli Isten törvényében,
s parancsairól elmélkedik nappal és éjjel." (Zsolt,1,1)

„Szívügyem a szenvedélybetegek segítése, de nemcsak hívőknek” – mondta Jakus Ottó római katolikus pap egyik interjújában. Megpróbált élettapasztalatát lelki vezetőként most a Debrecen- Nyíregyházi Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálat beteglátogatóinak adja át. Az interjúban az ő gondolatait olvashatjuk.

– Templomaink, munkahelyeink ajtaja zárva. Az életünk minden mozzanatát online üzemmódban éljük. Mise, receptírás, kapcsolattartás mind-mind a virtuális térben zajlik. Fiatal és idős nem érti, mi történik körülötte.

– A koronavírus elterjedése miatt váratlanul furcsa, úgyis mondhatnánk, szokatlan helyzetbe kerültünk. Ez a helyzet – válsághelyzet. Éppen a furcsa és szokatlan állapot erre a bizonyíték. Ezt láthatjuk a híradások beszámolásaiból is (TV-híradók képes beszámolói).
Ez a nem mindennapi helyzet furcsa viselkedést vált ki az emberekből. Nem akarnak (vagy nem tudnak) szembesülni a valósággal, illetve a válsággal. Azt hiszem, ez azt jelenti: elvesztettük a biztonságunkat. Biztonság helyett bizonytalanság van – a megszokott rend felborult, ami kiszámítható volt, kiszámíthatatlanná vált. Ez történhet most velünk, nem találjuk a járvány okozta válsághelyzetben a helyünket.

– A keresztényi életnek a közösségi lét az alapja. Hiszen Jézus is a legfontosabb szentséget, az Eukarisztiát, közösségben alapította. Most pedig azt halljuk, hogy maradjunk otthon ki-ki a maga csendjében. Megfordult a világ, mindez egy láthatatlan ellenség miatt?

– Ez a „láthatatlan ellenség” nagyon erősnek bizonyul, napról napra terjed, ezért komolyan kell vennünk. Az veszi komolyan, aki engedelmeskedik a felelősen meghozott óvintézkedéseknek – röviden: otthon marad.
A közösségi létet most új formában szükséges megélnünk. Ha mernénk pozitív módon ezt a helyzetet értelmezni, és lényegében így néznénk szembe a jelenlegi problémával, akkor sok áldás fakadhat abból, amelyre most problémaként tudunk gondolni. Problémát nem kell gyártani, mert abból van bőven… Úgy érzem, lehetőséget kaptunk komolyabban és személyesebben imádkozni, rászorultságunkat mélyebben átélni, és így Istenünket igazán beengedni az életünkbe. Ezzel erősödhet Vele a kapcsolatunk.
Azután a családunk kis közössége az együttlétnek minőségibb idejét találhatja meg a több közös, együtt töltött időben. Az egymásra figyelés, az egymás mélyebb megismerése és elfogadása, a kibékülések ott, ahol széthúzás van. A közös családi tevékenységek akár ima, szentírásolvasás, sok beszélgetés vagy játék; szeretetkapcsolataink megújulásához vezethetnek. Az egyedül töltött idők pedig mélyebb önismeretet, életértékelést és ebből adódóan életmegújítást hozhatnak.

– A betegségtől való félelmükben sokan lelkileg is meginognak. Hogyan értelmezzük a betegséget, mit mond erről a Biblia?

– A betegség, a járványok és annak tragikus következményei első gondolatként sokunkban azt a gondolatot hívják elő, hogy ez Isten büntetése.
A büntető és haragvó Isten képe megjelenik az ószövetségi szentírásban. De már a próféták gyakran jóságos, irgalmas és szerető Istenről beszélnek. Az újszövetségben Jézus ezt a JÓ ISTENT egyértelműsíti. Én keresztény vagyok (azaz krisztusi), ezért Jézusnak hiszek. Az én Istenem nem büntet! A mi Istenünk jó Isten!
Isten okolása az ember részéről menekülést jelent a felelősség elől. Az ember személyesen felelős a saját sorsáért, ebben tud a Jóisten támogatója lenni.
A másik gondolat, ami jelen van a Szentírásban, hogy a betegség a bűn büntetése.
A vakon született meggyógyításának a történetében (Jn 9,1–41) Jézus ezt másként értékeli: „sem ő, sem a szülei nem vétkeztek”. A bűn következménye lehet a betegség. A vírus elszabadulása talán emberi mulasztás vagy még rosszabb: emberi gonoszság miatt pusztít bennünket… Azonban Jézus gyógyítja betegségeinket, és megszabadíthatja a bűn rabságában élőket.

– Az érzékelhető, hogy az emberi kapcsolatainkból nem veszett ki a szeretet és az összefogás. Éttermek gondoskodnak orvosaink ebédjéről, magánemberek megszervezték időseink látogatását, van idő arra, amire eddig talán nem volt: embertársainkról tágabb körben gondoskodni. A rosszból kihozni a legjobbat.

– Ez a meglátás nagyon szimpatikus számomra. Azt gondolom, ez a lényeg: „a rosszból kihozni a legjobbat”. Erről szól a „szembenézni a problémával” szemlélet, ezért szükséges kimondani – szemléletváltásra van szükség. A Biblia szerint ez megtérést jelent.
Kilépni önző, csak magamra gondoló és magamat féltő szemléletemből, és odafordulni embertársamhoz: „Te hogy vagy ebben a helyzetben?” – érdeklődéssel. Emberi, ugyanakkor mélyen keresztény odafordulás ez.

 „A reménység Istene pedig töltsön el titeket a hitben teljesen örömmel és békével, hogy a Szentlélek ereje által bővelkedjetek a reményben!” (Róm 15,13)

– Most talán Istenben felértékelődik a reményünk. Ráhagyatkozhatunk? Meddig kell tartania a vágyakozásnak, hogy újra minden nap hozzájárulhassunk a lelki táplálékhoz?

– Meddig kell tartani a járvány által kialakult helyzetnek? Nem tudom! Szerintem hosszú lesz… Ami számomra most fontos; a szemléletváltás megcselekvése és a vágyakozás megőrzése. Nehogy elfogyjon a vágyakozásunk! Soha ne adjuk föl a reményt! A mai idők lelki tápláléka lehet ráhagyatkozásunk. A hívő életnek minden időben szükséges magatartása a ráhagyatkozás Isten kegyelmére, szeretetére. Szükséghelyzetben ez felerősödhet, valódibb ráhagyatkozássá válhat. De ez sosem jelentheti azt, hogy Istenünk majd megold mindent helyettünk. Ő velünk együtt akarja megújítani és szebbé tenni az életünket.
Odafordulásunk és ráhagyatkozásunk legyen most a lelki táplálékunk – ajánlotta Ottó atya

Geréné Sárga Monika
beteglátogató, sajtóapostol

„Nem lehet a hagyományos módszereket alkalmazni. A magyarázat, a tanulói tevékenység egészen más lett. Igyekszünk ehhez alkalmazkodni. Ez azért több felkészülést kíván, de a saját munkánk is megújul ezáltal. Ez egyszerre nehéz és izgalmas időszak tanárnak és diáknak egyaránt”– írja a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő egyik köznevelési intézmény pedagógusa.

Egyik napról a másikra egy teljesen új, eddig csak tervezett, de a gyakorlatban még nem próbált digitális oktatási módszer azonnali bevezetésére, tantermen kívüli oktatásra kényszerültek a pedagógusok, diákok és a szülők is. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartása alatt tíz köznevelési intézmény működik közel 6381 diákkal és mintegy 700 pedagógussal, technikai dolgozóval.

A rendkívüli helyzet kihirdetése óta két hét telt el, és nem tudjuk meddig fog tartani. A kezdeti nehézségekről, a módszer sikeréről, jövőbeni kilátásokról Molnár Katalint, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF) főigazgatóját telefonon kérdeztük.

– Miután Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus-járvány miatt március 14-én, pénteken bejelentette az iskolák bezárását, a pedagógusoknak mindössze egy hétvégéjük maradt, hogy átálljanak a sokuk számára ismeretlen online oktatásra. 2016-ban már elkészült Magyarország Digitális Oktatási Stratégiája, amelyre a miniszterelnök megjegyezte: most élesben is kipróbálhatjuk. Ez természetesen egy kényszerhelyzet, az említett stratégiát bemutató dokumentumban (www.kormany.hu/download/0/cc/d0000/MDO.pdf) fontosnak tartották kiemelni, hogy „a digitális oktatás ne a hagyományos oktatás digitális eszközökkel támogatott változata legyen, hanem szemléletmódjában, módszertanaiban, követelményrendszerében is új, a digitális kor kihívásaira reflektáló nyitott oktatási környezet jöjjön létre.”

Most éppen ez történik. Mi volt az első lépés a vesztegzár kihirdetésekor?

– A március 13-i hétvége – a bejelentést követően – már a felkészülés és a ráhangolódás jegyében történt. Minden magasabb vezető ismertette az alkalmazotti közösség részére egyrészt a magyar kormány rendelkezéseit, másrészt az általunk kiküldött fenntartói utasítást: a szülők és diákok tájékoztatására, a munkavégzés, az intézményben való bent tartózkodás rendjére, a digitális távoktatás technikai megvalósításának előkészítésére vonatkozóan.
Ezután a tíz köznevelési intézmény vezetőjével egyeztetve (telefonok és e-mailek sokasága) kialakítottuk azt a napirendet, hogy mindenki az adott munkanapon napi jelentést készít, amelyet eljuttat hozzám; ezeket mind átolvasom, s válasszal visszajelzést küldök, amelyről minden esetben Béres Nándor, az egyházmegyénk gazdasági igazgatója is értesül.
A napi jelentések összegzése a heti jelentésekben a szakmai munkaközösség vezetők beszámolóival egészül ki, amelyben jól követhető a kezdeti átállási nehézség, a családok számára szükséges segítségnyújtás – laptopok kihelyezése, az írásbeli feladatok eljuttatása oda, ahol internet sincs–, de megjelennek a sikerélmények, az örömök és a digitális kapcsolattartás „finom hangolása” is.

– Az egy nap alatti sikeres átállás a pedagógusok rugalmasságának köszönhető, ez is azt igazolja, hogy eddigi munkájukra is a profizmus volt jellemző.

– Már az első hétvégére kialakultak a Facebook és Messenger csoportok, a Classroom kurzusokba bejelentkeztek a diákok; ha kellett, segítséget adtak a rendszergazdák, az informatikus kollégák, s elindult a tananyag, a lecke átadása a tanulók és szüleik számára.
Igen, határozottan ezt igazolja az a mára már elmondható tény, hogy a tíz köznevelési intézmény minden diákja megkapja a feladatokat, eljut hozzájuk a pedagógusok információja, s eljut az online szentmise – nagyböjti gondolatok is – több intézményünkben az iskolalelkészek odaadó munkáját dicsérve.

– Minden köznevelési intézményünkben zökkenőmentes volt az átállás? Mi okozott, okozza a legnagyobb nehézséget?

– Azokban az intézményeinkben, ahol magas a hátrányos helyzetű és körülményű diákok száma, és egyébként is gond a szülői támogatás, a szülői odafigyelés a gyermekre, ahol sok háztartásban nincs számítógép, okos telefon, internet elérhetőség, nehezebben indultunk el, de ezeket a nehézségeket is megoldották a kollégák; köszönet az erőfeszítéseikért.
Több intézményvezető jelezte, hogy a pedagógusok kreativitásának és lelkesedésének következtében szülői jelzések érkeztek, hogy egész nap tanulnak a gyermekkel, s alig érnek a végére a tananyagnak a nap végére. Így az egyik legfontosabb kérésünk az volt a pedagógusokhoz, hogy a tananyagot egyrészt változatos formában, élményszerűen, izgalmasan, a kicsik körében játékosan közvetítsék, másrészt fokozottan ügyeljenek a mennyiségre is.
Nehézséget jelent a számonkérés, az elkészített feladatok ellenőrzése, ezt szinte minden intézményünk megfogalmazza.

Nehézséget jelentett az is, hogy a kormányzati rendelkezés értelmében a gyermekek felügyeletét és étkeztetését is az egyházi fenntartóknak kell megoldaniuk, s több kisebb településünkön ez inkább szociális kérdés, mint oktatási. Nem elsősorban az ügyeletet veszik igénybe a családok, hanem inkább az étkezést. Mára már ez a feladatunk is rendben zajlik.

– A digitális oktatás átállására a kormány oktatási akciócsoportot állított. Hogyan segítik pl. az egyházmegyei fenntartású iskoláinkat, az EKIF munkáját?

– Az EMMI, a KAPI rendszeresen eljuttatja a legfontosabb információkat a fenntartóhoz, s ezek továbbításra kerülnek az intézményvezetők részére. Nagymértékben segíti a munkánkat, amely jelenleg nemcsak abból áll, hogy tanítunk, hanem felkészülünk az új Nemzeti Alaptanterv bevezetésére is 2020. szeptember 1-jétől. Folynak a szakmai előkészületi munkák az intézményi pedagógiai programok módosítására, az új óratervi hálók elfogadására, a kerettantervek (amelyek megjelentek) áttekintésére. Ehhez is segítséget kapunk rendszeresen az említett intézményektől.

Az Oktatási Hivatal oldalán közzétették azt a módszertani ajánlást – Módszertani ajánlás az oktatás megszervezésére a koronavírus-járványban bevezetett, tantermen kívüli, digitális munkarendre –-, mely online felületek használatát javasolja, és segíti többek között a kapcsolattartást tanár és diák között, a feladatok kiadását, a digitális oktatási tartalmak elérhetőségét, az óvodai, művészeti és további speciális nevelési-oktatási helyzetekre vonatkozó módszertani ajánlásokat, a tanulási folyamatok nyomon követését és az értékelését, az informatikai biztonsági ajánlást a tantermen kívüli, digitális munkarendben történő tanításhoz, tanuláshoz.

– A pedagógusok általában rendkívül kreatív képességekkel rendelkeznek. A helyzet hozott érdekes, izgalmas, briliáns ötleteket az oktatás még sikeresebbé, gördülékenyebbé tételéhez?

– Számtalan jobbnál jobb ötlet születik az intézményeinkben. Íme, néhány a kollégák beszámolóiból:
„Nem lehet a hagyományos módszereket alkalmazni. A magyarázat, a tanulói tevékenység egészen más lett. Igyekszünk ehhez alkalmazkodni. Ez azért több felkészülést kíván, de a saját munkánk is megújul ezáltal. Ez egyszerre nehéz és izgalmas időszak tanárnak és diáknak egyaránt.”

„N. L.-né az elsősöknek link formájában játékos, mozgásos feladatokat küldött ki és egy rajzott kellett készíteniük a sportolással kapcsolatban. Cs. J. tanár úr a másodikosoknak játékos feladatokat küldött, illetve linkek segítségével ad ötleteket a mindennapos mozgáshoz.”

„Széles skálán mozog a feladatok jellege, van: tk. - mf. feladat, játékos kvíz, tesztek, internetes kutató munka, PPT-k készítése, esszék írása, szövegértési feladatsorok megoldása, feladatlapok megoldása, memoriterek tanulása, sőt szorgalmi feladat is az ötödikes történelem anyagból. A feladatok megoldásához mindig kapnak útmutatást, segítséget a tanulók: tanári közlés, PPT, tanári vázlat, hangjegyzet, linkek az adott anyagrészhez, Zanza és egyéb videók.”

– A kreativitás mellett a technikai feltételekhez is kötött ez a fajta oktatás. Hogyan oldják meg ezt azon családok, ahol három gyermek a digitális oktató módszerrel tanul, valamint a szülő „home office”- ban dolgozik?

– „A tapasztalat az, hogy a legtöbb gyerek nem tud a megadott időpontban a gép előtt lenni, hiszen a digitális eszközök kezelése, főleg az 1. és 2. osztályos tanulók esetében csak szülői segítséggel oldható meg. Ezért, olyan feladatokat adnak a kollégák, amelynek elvégzése nincs konkrét időponthoz kötve. Azaz, a gyerek akkor oldja meg, és tölti fel a megoldást – az adott határidőn belül –, amikor lehetősége van rá. Gyakran alkalmazzák a tanítók a tankönyvben, füzetben megoldható feladatok adását, melyet a gyermek önállóan is meg tud oldani. A kollégák beszámolói alapján a szülők rendszerint csak munka után tudnak foglalkozni a gyerekkel, ezért a hivatalos időpontokon kívül is gyakran kérnek és kapnak segítséget a tanítóktól.”

Egy másik intézményben a humán munkaközösség a heti egyszeri feladatfeltöltést preferálja tananyagokra lebontva a következő okok miatt: a tanulók a saját időbeosztásuk alapján végezhetik a munkájukat, saját tempóban dolgozhatnak, segítséget kérhetnek (egyéni konzultáció a tanárral), együtt, csoportosan is dolgozhatnak, jobban be tudják tartani a határidőket.

– Egyházmegyénkben 4 középiskolában 335 végzős diák tanul. Van arra esély, hogy rendes időben megtartsák az érettségi vizsgákat?

– Szeretnénk, ha a rendes időben lennének az érettségi vizsgák, minden intézményünk jelenleg erre készül és készíti a diákokat. A technikai feltételek mindenképpen adottak: lefertőtlenített, kitakarított, üres iskolák, tantermek, ahol jól elkülönítve tudnak vizsgázni a diákok. Ha meg tudjuk oldani a személyes kapcsolatok redukálását, véleményem szerint nem lesz akadálya a vizsgáztatásnak. De ez csak a kérdés egyik oldala. Számos diák megnyilatkozását olvastam, akik arról számolnak be, hogy szorgalmasan készülnek, de ez a helyzet nagyon nehéz lelkileg, s izgulnak, sőt félnek a felvételivel, a jövőjükkel kapcsolatban. Nagy a bizonytalanság egyelőre.

– A szakemberek augusztus végét is jósolták a vizsgák megtételére. Feltételezem, akkor az egyetemek is bevárják az eredményeket?

– A március 26-i kormányinfón a feltett kérdésre „Mit tervez a kormány az idei érettségikkel és ez hogyan befolyásolja majd az egyetemi felvételiket?” –a következő válasz hangzott el: „Mint tudják, az oktatás nem állt meg, folytatódik, csak digitális munkarendben. Jelenleg nem látunk olyan tényezőt, ami akadályozná azt, hogy meg tudjuk tartani rendesen az érettségit.” Ha így lesz, semmilyen akadálya sem lesz a megszokott felvételi eljárásnak és az időpont is tartható.

– Erről, hamarosan a kormánynak is tájékoztatást kell adnia. Van-e már erről információ, hogy milyen határidővel kell ezt megtennie, ahhoz, hogy a diákok megfelelően fel tudjanak készülni az érettségire?

– Hivatalos közleményt még nem láttam, több forgatókönyv is megjelent a sajtóban. Addig, amíg nem kapunk más információt a köznevelési államtitkárságtól, a 11/2019. (VII. 3.) EMMI rendelet a 2019/2020. tanév rendjéről az irányadó.

– Az óvodák működését is szüneteltetik. Ezen területen is érintettek vagyunk. Mivel telnek az óvodások, óvónők hétköznapjai?

– Az óvodáinkban nem volt szükség olyan jellegű átállásra, mint az iskolákban, és bár az óvodáknak fontos szerepe van az iskolára való felkészítésben, mégsem olyan jellegű intenzív, napi oktatási feladatot látnak el, mint az iskoláink. De azért a kicsi gyermekeknek a kapcsolattartás, a biztonság megélése azokkal, akiket szeretnek, fontos minden óvodai intézményegységünkben, és ezeket igyekszünk életben tartani.

– Egyházmegyei köznevelési intézményekről lévén szó, nemcsak oktatásra, hanem a keresztény szellemiségű nevelésre is odafigyelnek a pedagógusok. A digitális oktatásban van-e erre lehetőség?

– Természetesen, igen. Nemcsak a koronavírus miatt kialakult, a gyermekek számára szinte „felfoghatatlanul” megváltozott helyzetben igyekeznek lelki támaszt nyújtani, hanem a nagyböjti készület, a keresztút is „jelen van”, bár csak digitálisan a családjaink életében, lakásában, de annál nagyobb odafigyelés és szeretet közepette. Szeretetteljes, türelmes kommunikáció jellemzi a fenntartó, az intézményvezetők, a tantestületek, az iskolalelkészek munkáját.

Szeretnék köszönetet mondani minden intézményvezetőnek, minden óvodapedagógus, pedagógus kollégának, aki a nap 12 órájában rendelkezésre áll: ha válasz vagy feladat megoldása érkezik a diáktól, akkor igyekszik azonnal reagálni; ha kérdés érkezik, siet a válasz is. Ez az odafigyelés sokkal több időt és energiát kíván a kollégák részéről, sokkal több felkészülés és tanulás előzi meg a mindennapi tanítást, mint a megszokott rendben. Mindannyian kitűnőre vizsgáztatok!

Továbbá nagyon köszönjük a szülőknek is, akik ebben a vészhelyzetben, mint pedagógusok is helytállnak a mindennapokban, sokszor munka mellett, vagy munkaidő után. Kitűnőre vizsgáztak ők is, hiszen együtt tanulnak, készülnek a gyermekeikkel, motiválják őket, és figyelnek a rendszeres és a tartalmas mindennapokra.

Kovács Ágnes/Örömhír sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

A világban, hazánkban kialakult járvány mindannyiunkat ismeretlen helyzet elé állított. A jelen állapotban, amikor a nyilvános liturgiák visszavonásig szünetelnek, szeretnénk eljuttatni mindenkihez egyházmegyénk lapjának, az Öröm-hír újságnak húsvéti számát.
Kérjük az atyákat, segítőiket, hogy a rendelkezésükre álló eszközökkel (telefon, e-mail, facebook) tájékoztassák a híveket az Öröm-hír húsvéti számának megjelenéséről és a hozzájutásának lehetőségeiről.
Jelen napig a templomok bezárásáról nem rendelkeztek, így arra is van lehetőség, hogy a hívek elvihessék az újságot a meghatározott nyitvatartási időben a templomból. Számos településen a fiatalok segítséget nyújtanak az idősebb családtagjaiknak, szomszédiaknak. A bevásárlásban segítők akár az Örömhír újság eljutásában is közreműködhetnek.

Az Öröm-hír újság az eddigi gyakorlatnak megfelelően online is megtekinthető, elolvasható, letölthető az egyházmegye honlapjáról: http://www.dnyem.hu/images/SitePics/OromhirUjsag/2020/%C3%96r%C3%B6mh%C3%ADr%202020%20tavasz.pdf .
A letöltés és megnyitás után a javasolt nézet a következő menüben érhető el: nézet/oldalmegjelenítés, ezen belül legyen kipipálva: a kétoldalas görgetés, térköz az oldalak között, borító megjelenítése kétoldalas nézetben.

Ajánló a tartalomból:

„A kő” – Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök vezérgondolatában elhengeríthetetlennel látszó kőnek nevezi a járványt, amely szenvedést, fájdalmat, gyászt okoz az egész világon. Sokan felteszik a kérdést: miért engedi ezt meg Isten. A járvány nem az Ő büntetése. Erről fejti ki gondolatait Ferenc püspök. A cikk mellett olvasható imák abban is segíthetnek, hogy imáinkkal mi is tevékenyen részt tudjunk venni a járvány elleni küzdelemben.(2. o.)

„Isten szemével kell látnunk a világot a jelen helyzetben is” – Palánki Ferenc megyéspüspök nagyböjt negyedik vasárnapján – az örvendezés vasárnapján – elhangzott beszédében felteszi a kérdést: van-e okunk örvendezni most, ebben a nehéz időszakban. (3. o.)

„Most Krisztus is elhagyja a templomot és velünk jön az otthonainkba” – Március 19-én, Szent József ünnepén mutatták be az utolsó szentmiséket a Szent Anna-székesegyházban. Március 20-ától a rendelkezés megszűnéséig nem lesznek nyilvános liturgiák. Az utolsó napokban elhangzó igeszakaszok különleges módon a búcsúzásról, bátorításról szólnak. Vadászi László atya gondolatait olvashatjuk. (5. o.)

„A Megnyílások ünnepé-ről” ír Palánki Ferenc megyéspüspök húsvét ünnepére készülve. Írása a járvány megjelenése előtt született. „A fény fontos számunkra. A világos¬ság legyőzte a sötétséget. Már nem kell félni, rettegni a sötétségben, mert a fény átjárja testünket, lelkünket, szívünket és értelmünket” – ezek a gondolatok és további írásaink erősítsenek és segítsenek bennünket felkészülni a kereszténység legnagyobb ünnepére, a húsvétra.

„A szenvedés titkai” – Laczkó Zsolt görögkatolikus kórházlelkész, mentálhigiénés szakember két éve súlyos betegségben szenved. Gondolataiban különleges fényben tünteti fel a szenvedést, annak ajándékait és lehetőségeit.

„A férfiak védelmezik-e családjukat lelki fegyverrel, a rózsafüzér imával?” – Ezt követő írásaink férfiakról, de nemcsak férfiaknak szólnak. Olvashatunk többek között a Nyíregyházán megtartott Országos Családreferens Találkozón elhangzottakról, valamint Szabó József atya, az Egri Hittudományi Főiskola és Érseki Papnevelő Intézet spirituálisa a férfi lelkinapon megtartott előadásáról.

„Úgy várjuk az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, mint a karácsonyt” – Továbbra is készüljünk lélekben az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. A közelmúltban vendégünk volt dr. Dolhai Lajos, az Egri Hittudományi Főiskola rektora, a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagja, aki élményszerű beszámolót tartott az előkészületekről.

Kedves Olvasó!

Az Öröm-hír újsággal kapcsolatban felmerülő kérdésére szívesen válaszolunk.

Kovács Ágnes/Öröm-hír Szerkesztőség

4024 Debrecen, Varga u. 4.
30/240-1482
E-mail:
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

www.dnyem.hu 
https://www.facebook.com/dnyem/

Most különleges utat, a hit útját járjuk, mert nem jöhetnek a hívek a templomba, nem érezhetjük fizikai közelségüket, de nagyon mélyen érezzük a lelki egységet. Hitünk segítségével együtt vagyunk Jézus közelében. Hisszük, „hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van” (Róm 8,38-39).
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök március 29-én, nagyböjt ötödik vasárnapján a debreceni Szent Anna-székesegyházban a Törő András püspöki titkárral közösen bemutatott be szentmisét, amelyet élőben közvetített a Debrecen Televízió, a dehir.hu, az egyházmegye youtube oldala: https://www.youtube.com/watch?v=93oved0KaeU és facebook oldala: https://www.facebook.com/dnyem/

A főpásztor minden vasárnap – amíg nem áll vissza a régi rend –, 11.30-tól mutat be szentmisét a székesegyházban, amelybe a televízió közvetítésén és a felsorolt oldalakon keresztül a hívek is bekapcsolódhatnak.

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök nagyböjt ötödik vasárnapján prédikációjának bevezetőjében a hitvallásunk alappillérét hangsúlyozta: Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember, valamint ezt bizonyítva beszélt a Lázár feltámasztásáról szóló evangéliumi szakaszról (Jn 11,1-45), amely csodálatosan bizonyítja azt a hitigazságot, mint kinyilatkoztatást, hogy Jézus valóságos Isten és valóságos ember. Szemben azzal az Egyház történelme során uralkodó két fő irányú tévtanítással, miszerint Jézus vagy nem valóságos Isten, vagy nem valóságos ember, azaz vagy csak Isten, vagy csak ember.
Az alábbiakban Ferenc püspök gondolatait tesszük közzé:

Jézus ember volt, hiszen ugyanúgy élt, mint bárki más, voltak barátai, érzelmei, tudott megrendülni, a Szentírás szerint megsiratta a barátját, Lázárt és később Jeruzsálemet.
Jézus valóságos Isten is, Ő az élet ura. „Aki hisz énbennem, ha meghal is, él” (Jn 11,25) – mondja Jézus a testvérét sirató Mártának, majd megkérdezte tőle: „Hiszed-e ezt?” (Jn 11,26), és felteszi a kérdést nekünk is. Márta válasza: „Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba” (Jn 11,27).

Az idei nagyböjti időszakban különleges leckét kaptunk arra, hogy mi is rádöbbenjünk, eljussunk arra a meggyőződésre, hogy kicsoda nekünk Jézus. Ő elvezet bennünket arra a hitre, hogy ne csak a nehézségeket, problémákat, korlátozásokat nézzük, hanem túllássunk a jelen eseményeken, tudva azt, hogy Ő most is velünk van. Mindez erre a nagyböjti időszak különösen is alkalmas, mert fokról-fokra végigjáratja velünk a hit útját.

Milyen lépcsőkön kellett fölfelé haladnunk a nagyböjti időszakban? Ezt mutatják a vasárnaponként elhangzott evangéliumi részek, kezdve Urunk megkísértésének, majd Jézus színeváltozásának történetével. A harmadik vasárnap Jézus a szamáriai asszonnyal találkozott, az elmúlt alkalommal a vakon született meggyógyításáról hallottunk, ma pedig Lázár feltámasztásán elmélkedünk.

„Amióta fennáll a világ, sohasem lehetett hallani, hogy valaki visszaadta volna egy vakon születettnek a szeme világát” (Jn 9,32) – mondta a meggyógyított ember.

Az elmúlt vasárnapok evangéliumi szakaszaiban is találhatunk egy-egy ilyen üzenetet: Amióta fennáll a világ, sohasem lehetett hallani, hogy valaki legyőzze a gonoszt, valakin átragyogjon az isteni fény és a dicsőség, valaki megbocsássa a bűnöket, szóba álljon Isten embereként a bűnössel, feltámasszon egy negyednapos halottat, akinek már a teste romlani kezdett. De eljött Jézus, hogy megkeresse és megmentse mindazt, ami elveszett, hogy eljussunk a hitre, arra a meggyőződésre, hogy Jézus Krisztus az élet ura. Ő az, aki bennünk győzedelmeskedik, megtöri a bűn és a halál hatalmát, figyelnünk kell az Ő jelenlétére, mert Isten nemcsak létezik, hanem jelen van. Megígérte, hogy velünk lesz mindennap a világ végéig, nekünk is megbocsát, és mint a szamáriai asszonynak, a mi hitünket is szomjazza, várva válaszunkat az Ő szeretetére. Létrehoz bennünk egy olyan változást, amelyben hitünk segítségével az örökélet távlatából láthatjuk a jelen eseményeket. Megtanuljuk, mennyire fontos a biztonság, de ennél sokkal fontosabb az Istenbe vetett bizalom, a ráhagyatkozás.

Jézus feltámasztja a negyednapja meghalt Lázárt, ez ad számunkra igazi bizalmat, hogy Ő valóban az élet Ura, le tudja győzni a halált, kinyilatkoztatva hatalmát. Ő valóságos emberként együtt érez, közösséget vállal velünk, de Istenként támaszt fel bennünket és hív: Jöjj ki a bűn sírjából, az önzés megkötözöttségéből, támadj új életre, éld meg a közösséget Istennel és embertársaiddal, tanuld meg, hogyan kell fáradhatatlan szeretettel szeretni.
Márta, Mária és Lázár befogadták Jézust az életükbe, barátjuknak tekintették mint embert, és hittek benne mint Messiásban, hogy Ő a feltámadás és az élet. Nekünk is erre a hitre kell eljutnunk ebben az idei nagyböjtben.

Most különleges utat, a hit útját járjuk, mert nem jöhetnek a hívek a templomba, nem érezhetjük fizikai közelségüket, de nagyon mélyen érezzük a lelki egységet. Hitünkön keresztül együtt vagyunk Jézus közelében. Hisszük, „hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van” (Róm 8,38-39).

Erre a hitre, meggyőződésre akar bennünket is elvezetni az Úr, hogy válaszoljunk hívására, kilépve az önzésből, a bűn sírjából új éltre támadva, és tegyünk tanúságot azzal, ahogyan élünk arról, hogy Jézus a feltámadás és az élet – fejezte be homíliáját Palánki Ferenc megyéspüspök.

Kovács Ágnes
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

Ferenc pápa március 27-én, pénteken imát vezetett és rendkívüli, teljes búcsúval járó Urbi et Orbi áldást adott a Szent Péter-bazilika előtti üres téren, a világméretű koronavírus-járvány idején Isten irgalmába ajánlva Róma városát és az egész emberiséget.

Ferenc pápa 18 órakor a Szent Péter-bazilika lépcsőin, a katekézisek szokásos helyén vezetett imádságot, miközben az üres Szent Péter téren esett az eső. Isten igéje Szent Márk evangéliumából (4,35–41) hangzott fel, ezt követte a Szentatya homíliája.

Ferenc pápa szentbeszédének magyar fordítását teljes egészében közöljük.

„Aznap alkonyatkor” (Mk 4,35). Így kezdődik az evangéliumi szakasz, amelyet az imént hallottunk. Már

hetek óta úgy érezzük, leszállt az este. Sűrű árnyékok borultak tereinkre, utcáinkra és városainkra; uralmuk alá hajtották az életeinket, mindent megsüketítő csönddel és vigasztalan ürességgel töltve el, amely minden dolgot megbénít jártában: érezni lehet a levegőben, észre lehet venni a gesztusokban, elárulják a tekintetek.

Rémültté és elveszetté váltunk. Akárcsak az evangéliumi szakaszban szereplő tanítványok, felkészületlenül miránk is ránk tört a váratlan és vad vihar. Ráébredtünk, hogy mindannyian ugyanabban a bárkában vagyunk, mind törékenyek és irányt vesztettek, ugyanakkor mégis fontosak és szükségesek vagyunk, mindannyian arra nyertünk meghívást, hogy evezzünk együtt, hisz mindannyiunknak szüksége van a kölcsönös támasznyújtásra.

Ebben a bárkában… itt vagyunk mindannyian. Akárcsak azok a tanítványok, akik egy hangon szólalnak meg, és szorongásukban ezt mondják: „Elveszünk” (v. 38), mi is ugyanígy rájöttünk, hogy nem tudunk külön-külön, a magunk erejéből előre jutni, hanem csakis együttesen.

Könnyen magunkra ismerhetünk ebben az elbeszélésben. Sokkal nehezebb azonban megértenünk Jézus magatartását. Miközben a tanítványok természetesen izgatottak és reményvesztettek, Ő a tatnál van, a bárkának azon a részén, amelyik először süllyed el. És mit csinál? A háborgás ellenére békésen alszik, bízva az Atyában – ez az egyetlen alkalom, amikor azt látjuk az evangéliumban, hogy Jézus alszik. Amikor aztán felébresztik, majd lecsillapítja a szelet és a vizeket, odafordul a tanítványokhoz, és megrovóan így szól hozzájuk: „Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?” (v. 40).

Próbáljuk megérteni! Miben is rejlik a tanítványok hitének a hiánya, amely szemben áll Jézus bizalmával? Ők továbbra is hittek Benne, hiszen Őt hívták segítségül. De figyeljük meg, hogyan szólítják meg őt: „Mester, nem törődöl vele, hogy elveszünk?” (v. 38). Ez egyáltalán nem érdekel Téged: úgy gondolják, hogy Jézus közönyös velük szemben, nem törődik velük. Közöttünk, családjainkban az egyik legfájdalmasabb dolog az, amikor ezt mondják:

„Nem törődsz velem?”. Olyan mondat ez, amely megsebez, és elszabadítja a szív viharait.

Jézust is megrázza. Hiszen senki sem törődik jobban velünk, mint Ő. És valóban: ahogy megszólítják, rögtön megmenti reményvesztett tanítványait.

A vihar leleplezi sebezhetőségünket, és lemeztelenítve elénk állítja hamis és felszínes biztonságérzéseinket, amelyek segítségével meghatároztuk életeink forgatókönyveit, a terveinket, a szokásainkat és prioritásainkat. Megmutatja, hogy engedtük elaludni, hátra maradni azt, ami táplálja, fenntartja és erősíti az életünket és a közösségünket. A vihar feltárja mindazon elhatározásainkat, amelyekkel úgymond „be akartuk csomagolni” és el akartuk felejteni azt, ami táplálta népeink lelkét; mindazokat a próbálkozásainkat, amelyekkel látszólag „üdvös” szokások révén „anesztetizáltuk” magunkat, s képtelenné váltunk arra, hogy megszólítsuk a saját gyökereinket és felidézzük időseink emlékezetét. Ezzel pedig megfosztottuk magunkat attól az immunitástól, amely ahhoz szükséges, hogy szembenézzünk ezzel a viszontagsággal.

A vihar által lehullottak a sztereotípiák álarcai, melyekkel álcáztuk az „egónkat”, amelyet soha nem érdekel semmi más, csak önnön imázsa; ugyanakkor újra lelepleződött az az (áldott) közösséghez tartozásunk is, amelyet nem tagadhatunk meg: testvérként összetartozunk. Testvérként összetartozunk.

„Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?”. Uram, a te Igéd a mai estén szíven üt és miránk vonatkozik, mindannyiunkra. Ebben a mi világunkban, amelyet Te nálunknál is jobban szeretsz, a lehető legnagyobb sebességgel robogtunk előre, úgy éreztük, erősek és mindenre képesek vagyunk. Epekedtünk a haszonra, engedtük, hogy felemésszenek minket a tárgyak és megrészegítsen a sietősség. Nem álltunk meg a hívásodra, nem tértünk észre a háborúkkal és a bolygószintű igazságtalanságokkal szemben, nem hallottuk meg sem a szegényeknek, sem a mi súlyosan beteg bolygónknak a kiáltását. Folytattunk mindent rendíthetetlenül, és

úgy gondoltuk, örökre egészségesek maradunk egy beteg világban.

Most, amikor háborgó tengeren hajózunk, tehozzád esdeklünk: „Kelj fel, Urunk!”

„Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?” Urunk, te egy felhívással fordulsz felénk: a hit felhívásával. Nem is annyira arról van szó, hogy higgyük: Te létezel, hanem sokkal inkább arról, hogy Hozzád menjünk és bízzunk Benned. Ennek a nagyböjtnek az idején visszhangzik a Te sürgető felhívásod: „Térjetek meg”, „térjetek vissza hozzám teljes szívetekből” (Joel 2,12). Arra hívsz meg minket, hogy a próbatétel jelen idejét a döntés idejeként éljük meg. Nem a Te ítéleted ideje ez, hanem a mi ítéletünké: annak az ideje, hogy döntsünk, mi az, ami számít, és mi az, ami elmúlik. Külön kell választanunk azt, ami szükséges, attól, ami nem az. Annak az ideje van, Urunk, hogy az életünk útját újból Feléd és a többi ember felé irányozzuk. Magunk körül láthatunk megannyi példás útitársat, akik a félelem közepette is a saját életük odaajándékozásával válaszoltak. Ez a Szentlélek hatékony ereje, amely bátor és nagylelkű felajánlásokba fordult át, azokban öltött testet. Ez a Szentlélek élete, amely képes megszabadítani, értékelni és megmutatni, hogy életeinket olyan – legtöbbször elfeledett – közös személyek szövik egybe és tartják fenn, akik soha nem jelennek meg a magazinok címlapjain, sem a legújabb showműsorok hatalmas kifutóin, ám napjainkban mégis kétségkívül ők írják történelmünk leginkább döntő fontosságú történéseit:

az orvosok, az ápolók, a bevásárlóközpontok dolgozói, a takarítók, a gondozók, a szállítók, a rendfenntartók, az önkéntesek, a papok, a szerzetesek és még sokan mások, akik megértették: senki sem menekülhet meg egyedül, önmagában.

A szenvedéssel szemközt mérlegre kerül, valójában mennyire fejlettek a népeink; ugyanakkor felfedezzük és megtapasztaljuk Jézus főpapi imáját: „legyenek mindnyájan egy” (Jn 17,21). Hány és hány ember gyakorol minden áldott nap türelmet és sugároz reménységet, óvakodik attól, hogy ne a pánikot, hanem a közös felelősségvállalást terjessze. Hány és hány apa, anya, nagyapa és nagyanya, tanár mutatja meg apró és hétköznapi gesztusokkal a gyermekeinknek, miként nézzenek szembe ezzel a válsággal s jussanak túl rajta, újragondolva a szokásaikat, felemelve a tekintetüket és imára indítva őket. Hányan imádkoznak, tesznek felajánlást és járnak közben mindannyiunk javára.

Az imádság és a csöndes szolgálat: ezek a mi győztes fegyvereink.

„Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?” A hit kezdete az, ha tudatosul bennünk: rászorulunk az üdvösségre. Nem vagyunk elégségesek önmagunknak, egyedül elsüllyedünk: szükségünk van az Úrra, ahogyan a régi hajósoknak szükségük volt a csillagokra. Hívjuk meg Jézust életünk bárkájába! Bízzuk Rá a félelmeinket, mivel Ő legyőzi azokat! Akárcsak a tanítványok, mi is meg fogjuk tapasztalni, hogy ha Ő a fedélzeten van, nem fogunk hajótörést szenvedni. Ez ugyanis Isten ereje: mindazt, ami velünk történik, képes jóra fordítani, még a legrosszabb dolgokat is. Elhozza a csendes időt a viharainkba, mivel ha Isten velünk, az élet nem hal meg sohasem.

Az Úr megszólít minket, és viharunk idején arra hív meg, hogy ébredjünk fel, aktivizáljuk a szolidaritást és a reménységet, mivel ezek szilárdságot, támaszt és értelmet adhatnak ezeknek az óráknak, amikor látszólag minden hajótörést szenved.

Az Úr felkel, hogy felébressze és új élettel töltse meg húsvéti hitünket.

Van horgonyunk is: a keresztje által megmenekültünk. Van kormánykerekünk: a keresztje szabadulást hozott nekünk. Van reménységünk: keresztje által meggyógyultunk, Ő magához ölelt minket, hogy semmi és senki ne szakíthasson el bennünket az Ő megváltó szeretetétől. Az elkülönítésben, amikor mindannyian szenvedünk szeretteink és a velük való találkozásaink hiányától, megtapasztaljuk rengeteg dolognak a hiányát. De újra meghalljuk a minket megmentő üzenetet: Ő feltámadt és közöttünk él! Az Úr a keresztjéről meghív minket arra, hogy újra ráleljünk az életre, amely miránk vár, fordítsuk tekintetünket azok felé, akik szólongatnak bennünket, erősítsük meg, ismerjük fel és mozdítsuk elő a kegyelmet, amely bennünk lakozik. Ne oltsuk ki a pislákoló mécseslángot (vö. Iz 42,3), amely soha nem betegszik meg, hanem hagyjuk újraéledni a reményt.

A kereszt átölelése azt jelenti, hogy bátorságra lelünk mindannak az átöleléséhez, ami jelen korunkban idegenkedést, visszatetszést kelt bennünk, és legalább egy pillanatra hátrahagyjuk a mindenhatóság és a birtoklás zaklatott vágyát, hogy ily módon teret nyissunk azon kreativitás előtt, amelyet csakis a Szentlélek tud felszítani. Azt jelenti, hogy megleljük a bátorságot olyan helyek felleléséhez, ahol mindannyian megérezhetik: meghívást nyertek; és amelyek lehetővé teszik a vendégszeretet, a testvéri érzület és a szolidaritás új formáinak a megélését. Keresztje által megmenekültünk, hogy befogadjuk a reményt, és engedjük, hogy ez a kereszt megerősítsen és fenntartson minket az összes lehetséges úton-módon. Ez segít majd abban, hogy képesek legyünk megőrizni önmagunkat és másokat is. Ha átöleljük az Urat, akkor a reményt öleljük át: íme, a hit ereje, amely megszabadít a félelemtől és reménnyel ajándékoz meg minket.

„Miért féltek ennyire? Még mindig nincs bennetek hit?” Kedves Testvéreim, erről a helyről, amely Péter sziklaszilárd hitét hirdeti, ezen az estén mindannyiótokat az Úrra szeretnélek bízni, a Szűzanya közbenjárását kérve, aki a nép üdve, a tengernek csillaga a vihar idején.

Ezek a kolonnádok átölelik Rómát és az egész világot. Innen szálljon le rátok vigasztaló ölelésként Isten áldása.

Urunk, áldd meg a világot, adj egészséget a testnek, vigasztalást a szívnek! Azt kéred tőlünk, hogy ne féljünk. Ám hitünk gyönge, mi pedig félelemmel teltek vagyunk. Te, Urunk, ne hagyj magunkra minket a vihar tombolása idején. Ismételd el újra: „Ne féljetek!” (Mt 28,5). Mi pedig Péterrel együtt „minden gondunkkal hozzád fordulunk, mert neked gondod van ránk” (vö. 1 Pt 5,7).

Beszéde után a pápa az erre a különleges alkalomra a Santa Maria Maggiore-bazilikából a Szent Péter térre érkezett Salus Populi Romani-kegykép elé járult. A római nép megmentője elnevezésű kegykép Róma legnagyobb tisztelet övezte Mária-ábrázolása. Leghíresebb másolata a częstochowai Fekete Madonna. A korábbi pápák járványok és csaták idején imádkoztak az ikon előtt. Ferenc pápa 2013. március 14-én, a megválasztása utáni reggelen a kegykép előtt imádkozott, és hasonlóan tesz külföldi apostoli útjai előtt és után is. Legutóbb március 15-én, múlt vasárnap délután fohászkodott előtte a pápa, amikor gyalog ellátogatott a Santa Maria Maggiore-bazilikába, majd ezt követően a San Marcello al Corso-templomban a csodatevő feszület előtt imádkozott.

Most is ugyanígy tett, miután a csodatévő feszületet is a Szent Péter térre hozták e rendkívüli imádság alkalmából. A sötét fából készült feszülethez számos csoda kötődik, többek között Róma városának az 1522-es súlyos pestisjárványtól való megmenekülését is annak tulajdonítják, hogy bűnbánati körmenetben a templomtól a Szent Péter-bazilikához vitték. A mostani processzió az egészségügyi előírások betartása miatt elmaradt, de a pápa Róma városa és az egész világ nevében a kereszthez járult.

Ezután szentségimádás következett: az Eucharisztiát a bazilika előterében felállított oltárra helyezték ki. Ferenc pápa és a kis számú asszisztencia csendben imádkozott, majd könyörgő litániát mondtak.

Ezt követően a pápa Urbi et Orbi áldást adott az Oltáriszentséggel. Ahogy Angelo Comastri bíboros, a Szent Péter-bazilika főpapja kihirdette: „A Szentatya, Ferenc, mindazoknak, akik a rádió, a televízió vagy más kommunikációs eszközök révén részesülnek a szentségi áldásban, megadja a teljes búcsút az Egyház által rögzített formában.”

Miközben megszólaltak a szentségi áldást kísérő harangok, – szinte szimbolikus módon – éppen ugyanakkor kezdett el egy mentőautó is szirénázni.

A Duna Televízióban és sok más csatornán is élőben közvetített szertartás fohászokkal ért véget.

A homíliát fordította: Török Csaba

Forrás: Magyar Kurír

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) döntött arról, hogy gyorssegéllyel segíti a horvátországi Zágrábi Főegyházmegyét a március 22-én, vasárnap történt természeti katasztrófa által okozott károk helyreállításának támogatásában.

Erős rengések rázták meg vasárnap hajnalban a horvát fővárost. A földrengésben számos épület, köztük a zágrábi Mária Mennybevétele-főszékesegyház és más templomok is komoly károkat szenvedtek, házak váltak lakhatatlanná. A természeti katasztrófa halálos áldozatot is követelt.

A Zágrábi Főegyházmegyét 1093 körül Szent László király alapította, majd felépíttette a Szent István-székesegyházat, a mai katedrális elődjét.

A püspökök testülete kéri a hívőket, hogy imáikban emlékezzenek meg a katasztrófa által sújtott testvéreinkről.

Budapest, 2020. március 27.

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
Állandó Tanácsa

Forrás: MKPK Sajtószolgálat
Magyar Kurír

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

„Tanulják meg, hogy felelősek vagyunk egymásért” – üzent a fiataloknak Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, az MKPK Ifjúsági Bizottságának elnöke

A debrecen-nyíregyházi megyéspüspök az idősebbekért meghozott áldozatvállalásra buzdítja a fiatalokat. A katolikus főpásztor a koronavírus-fertőzés miatt kialakult helyzetet lehetőségnek látja, hogy a családok és a különböző felekezetek újra megtanuljanak közösen imádkozni. A világjárványt nem tekinti isteni büntetésnek, mint ahogyEurópa nyugati felét sem tartja bűnösebbnek a keletinél. „Ha több ember kezd el figyelni Istenre, jobb lesz a világ” – mondta a www.vasárnap.hu  oldalnak lényeglátó tömörséggel Palánki Ferenc püspök.

Az alábbiakban a főpásztor további gondolatait közöljük:

Nem gondolnám, hogy a mi korunk bűnösebb lenne, mint bármelyik másik korszak a történelemben. Jézus sem akkor lett emberré, amikor az emberek a legkevésbé voltak bűnösek. Tehát nem foghatjuk fel úgy a koronavírus-járványt, mint Isten büntetését.

Az észak-olaszországi katolikus pap, aki egy fiatalabb ember javára lemondott a számára is életmentő lélegeztetőgépről, az önfeláldozás legszebb példáját mutatta. Maga Jézus jelenik itt meg. Óriási hit és nagyon nagy kegyelem, hogy valaki ilyen döntésre képes. Hősiességben megmutatkozó életszentség. Mindnyájunknak erre kellene törekednünk.

Nagy lehetőséget látok az emberi és az Istennel kialakult kapcsolatunk megújulásában. Valaki ezt egy „nagyböjti lelkigyakorlatos lehetőségnek” nevezte találóan. Isten szemével kellene megtanulnunk látni a mostani körülményeink közepette is. Ne a problémát lássuk, hanem a lehetőségeket! Például a családjainkban össze vagyunk zárva, így „kénytelenek” vagyunk beszélgetni egymással. Ferenc pápa arra buzdít, hogy fogjunk össze az imádságban. Ezt a családunkban is elkezdhetjük.

Aki imádkozik, közelebb lesz a szeretet, a reménység forrásához és egymáshoz is.

A családok talán elkezdenek újra együtt imádkozni. Előjönnek az eredeti, régi szerepek, amelyek annak idején maguktól értetődőek voltak. Az édesapa a család papja, aki vezeti az imádságot. Ezzel tanúságot tesz a gyermekei előtt, hogy hisz Istenben. Ezekre most megint lehetőség nyílik. Az édesanya a család szíve. Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepéről írta az egyik paptestvér, hogy ez az igazi nőnap. Ahogyan Isten megálmodta a nőt. Ezt a családban gyönyörűen meg lehet élni.

A Debrecenben élő más felekezetű püspökökkel együtt imádkoztunk. A járvány okozta helyzetben mi is közelebb kerülünk egymáshoz, amikor Isten felé fordulunk. Ha ebből tudunk meríteni, jobban tudjuk majd egymást szeretni.

Közösségben jobban tudjuk legyőzni ezt a vírusjárványban megmutatkozó támadást.

Az életünk élhető és szeretetteljesebb lehet. A generációk odafigyelhetnek egymásra: gondoskodhatunk az idősebbekről. Sok egyéb terület is adódik, amely növeli bennünk a szeretet képességét.

A szeretethez mindig hozzátartozik az áldozat.

Ez a fiatalokra is érvényes. Lehet, hogy még azt gondolják: „ez az én életem, mert az enyém”. A mostani veszélyhelyzet azonban nagyon jó alkalmat kínál, hogy rádöbbenjünk: az életünket kaptuk. Nem annyira természetes és magától értetődő a létezésünk. Az emberi lét esetleges. Az Isten léte abszolút és szükségszerű. Isten életéből kapunk mi, emberek részesedést.

A koronavírus-fertőzés a statisztika szerint a fiatalokra nem annyira veszélyes. Mondhatnák,

ez az egész az öregek dolga, mi pedig csinálhatunk azt, amit akarunk.

De mert vannak idősebbek is, akiket szeretünk, nem viselkedhetünk közömbösen az ő sorsuk iránt. A fiatalok most meg tudják tanulni, hogy felelősek vagyunk egymásért. Felelősséget tudunk vállalni a cselekedeteinkért, a viselkedésünkért. Nagyon egyszerű dolgokat kell megtennünk azért, hogy meg tudjuk védeni a szeretteinket.

A fiatalok tehát megtanulják, hogy ez a figyelmesség az idősek iránt áldozattal jár, nem lehet úgy bulizni és a szabadidőt eltölteni.

Mégis ez egy jó lecke a fiataloknak, hogy az életünk olyan, hogy másokra vagyunk utalva, és mások ránk vannak utalva. Pusztán a szabadságunkra hivatkozva nem tehetjük meg azt, amit akarunk. Az a fiatal, aki elkezdi most ezt a felelősségteljes életet élni, később is képes lesz az áldozatvállalásra és az elköteleződésre. Rádöbben, hogy az ember igazi boldogsága mások boldogságában található meg. Nem kell ezért magunkba fordulnunk, nem szabad elkeserednünk. Inkább meg kell látnunk minden helyzetben, hogy milyen örömteli lehetőségeink vannak.

Ha nem tudjuk megköszönni, amit kaptunk, azon fogunk állandóan keseregni, amink nincs.

A vírusfenyegetés az életünket veszélyezteti. Talán eljutunk odáig, hogy az életünk az Istenben megélt élet, amelyet sokkal súlyosabb vírus fenyeget. Rá kellene döbbennünk az életét feláldozó olasz pap esetéből, hogy ő nem veszítette el az életét. Ha meg akarod menteni az életedet, elveszíted, ám ha oda mered adni valakinek a szolgálatára, akkor megmented, megtalálod. Ez a jézusi tanítás.

Nem szeretek általánosítani Európával kapcsolatban, és nyugatot csak bűnösnek látni és láttatni. Nyugaton és keleten is felbukkannak ilyen és olyan szerencsétlen tendenciák.

Nem tudom elfogadni, hogy a „bűnös Nyugatot” az „Istenre figyelő Keletnek” kellene megmentenie.

Akik felismerik az Istennel élt életben a többet és az isteni értéket, azok tanúságtételére mindenhol és mindenkor szükség van. Az már önmagában elég tanúságtétel, ha valaki ennek a felismerésnek a mentén alakítja az életét. Benne és körülötte elindít egy változást, amely nem függ a régiótól, amelyben él.

Ha több ember kezd el figyelni Istenre, jobb lesz a világ. A hitünk éppen ezért nem magánügy. Személyes döntésen múlik, ám rögtön utána már közügy.

 

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, ifjúsági referens

Forrás:vasárnap.hu

Fotó: Kovács Ágnes

Március 27-én, pénteken 18 órakor a Ferenc pápa által a Szent Péter-bazilika előtti téren vezetett imát és a rendkívüli Urbi et Orbi áldást a Duna Televízió, a Bonum Televízió, a Magyar Katolikus Rádió és a Szent István Rádió élőben közvetíti.

"Mi, keresztény hívő emberek nagy erőt tulajdonítunk az imádságnak. A technikai eszközök most lehetővé teszik, hogy ha fizikailag távol is vagyunk a Szentatyától, látjuk őt, amikor áldást ad. Ezzel még mélyebben átélhetjük azt a lelki közösséget, amely sokkal mélyebb, mint a fizikai közelség. Az üres térről Ferenc pápa úgy nyilatkozott, hogy olyan, mint a sivatag. De a sivatag tulajdonképpen a puszta, amely utal a Szentírás azon részére, ahol Jézus kísértést szenvedett. A puszta nemcsak az üresség helye, hanem az Istennel való találkozás helye is.

A pápa, az Egyházunk vezetője, Krisztus földi helytartója Urbi et Orbi áldást ad, vagyis Jézus Krisztus nevében megáldja az egész világot. Az áldás az Egyház hivatalos imádsága, amelyben Isten kegyelmét kéri arra, aki, vagy akik fölött imádkozik. Ez nagyon különleges számunkra, mert csak kiemelt ünnepeken, húsvétkor és karácsonykor kaphatunk a Szentatyától ilyen áldást. Ő is fontosnak tartja azt, hogy most, ezekben a nehéz időkben imádkozzék velünk együtt, értünk és fölöttünk" – fejtette ki gondolatait az áldásról Palánki Ferenc megyéspüspök.

Öröm-hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Portugáliát és más országok között Magyarországot is újból Jézus Szentséges Szívének és Szűz Mária Szeplőtelen Szívének oltalmába ajánlotta Manuel Clemente bíboros, lisszaboni érsek és António Marto bíboros, fatimai megyéspüspök március 25-én 18.30 órától a luzitán állam legismertebb kegyhelyén – tájékoztatott a Magyar Kurír.
Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a szerkesztőség kérdésére elmondta, a lehetőségről – hogy a Portugál Püspöki Konferencia a koronavírus-világjárványra válaszul megújítják országuk korábbi felajánlását Jézus Szentséges Szívének és Szűz Mária Szeplőtelen Szívének Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, és ezt más országoknak is lehetővé teszik – későn szereztek tudomást. Éppen ezért Veres András püspök még tegnap délelőtt telefonon megkereste António Marto bíboros urat, fatimai megyéspüspököt, hogy mi is csatlakozhassunk ehhez a mostani újbóli felajánláshoz.

Bár az ünnepélyes fatimai felajánláson Magyarország képviseletében nem tudtak jelen lenni, a székesegyházakban bemutatott szentmiséken csatlakoztak ehhez a rendkívüli lehetőséghez.

Az alábbiakban a felajánlásról Agonás Szonja/Magyar Kurír kérdezte Veres Andrást, az MKPK elnökét:

– Különlegessé teszi a felajánlást, hogy nem egy országot ajánlanak fel a püspökök, hiszen a spanyol főpásztorok maguk jelezték csatlakozási szándékukat, és nyilván Magyarország mellett még más országok püspöki konferenciái is kérik ezt. Mit jelenthet ez a mai válsághelyzetben?

– Tudomásom szerint Lengyelország is kérte az újbóli felajánlást. Rendkívüli jelentőségű ez, hiszen annak idején azért tettük meg külön-külön e felajánlást, mert a Fatimai Szűz közbenjárását kérve Jézus Krisztustól reméltük népünk vallási életének megújulását. Most pedig az együttes felajánlásnak az a szomorú oka, hogy a világméretű járvány Európa-szerte sok emberben félelmet, aggódást váltott ki. Nagyon sokan munkanélkülivé válhatnak, nem tudjuk még, mikor lesz vége a járványnak, többen belehalhatnak ebbe a betegségbe, miként már hazánkban is elhunytak néhányan.
Sok egészségügyi dolgozó hősies erőfeszítést tesz azért, hogy a betegeket segítsék. Az ország kormánya is igyekszik a tőle telhető legtöbbet megtenni azért, hogy minél kevesebb áldozata legyen a járványnak. Viszont nálunk, embereknél sokkal többet tud tenni Isten, a Szűzanya közbenjárása által. Reméljük, hogy mindnyájan, akik Európában, illetve az említett országokban élünk, rövidesen megtapasztalhatjuk az imádság erejét. Nagyon nagy szükségünk van rá.

– Magyarországot püspökeink már korábban is felajánlották a Fatimai Szűzanyának, a szeptemberi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve még tavaly ősszel megerősítette ezt a kegyhelyre nemzeti zarándoklatot vezető Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Erdő Péter bíboros imádságát tolmácsolva. Miért áll a magyarokhoz ennyire közel e kegyhely és a Fatimai Szűzanya?

– Rengeteg magyar megfordult, megfordul a fatimai szentélyben. Akik jártak már Fatimában, nagyon jól tudják, hogy számtalan magyar vonatkozása van a kegyhelynek. Kondor Lajos atya, aki a Győri Egyházmegyében született, verbita szerzetesként a fatimai kegyhelynek az egyik nagyon meghatározó személyisége volt, és a ma már boldogként tisztelt látnokok boldoggá avatásának is ő volt a posztulátora. A magyar keresztutat minden zarándok ismeri…
Hamarosan, 2020 tavaszán bemutatják a fatimai jelenésekről szóló mozifilmet, amely a három látnokgyermek történetének valósághű ábrázolására törekszik. https://www.magyarkurir.hu/kitekinto/tavasszal-mutatjak-be-fatimai-jelenesekrol-szolo-mozifilmet

A fotón: Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök 2019. október 28-án Fatimában, a Jelenések kápolnájánál szentmise keretében ünnepélyesen felajánlotta a Szűzanyának a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust.

Forrás: Magyar Kurír

Öröm-hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye