A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában lévő kisvárdai Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda új intézménnyel bővül, mellyel a legkisebbek gondozási, nevelési feladatait látja majd el. Az új római katolikus bölcsőde a Széchenyi Terv Plusz program keretében, Magyarország kormánya és az Európai Unió, illetve a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz finanszírozó alap támogatásával, 75,84 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével valósul meg.
A kedvezményezett Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye a „Bölcsődei nevelés fejlesztése” című RRF-1.1.2-2021 kódszámú felhívásra sikeres pályázatot nyújtott be, így az RRF-1.1.2-21-2022-00096 azonosítószámú, Római katolikus bölcsőde létesítése Kisvárdán c. projekt keretében az elnyert 75,84 millió (RRF támogatás le nem vonható ÁFA része: 20,47 millió) forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével egy már meglévő infrastruktúra átalakítása, bővítése – ezáltal új római katolikus bölcsőde létesítése és új bölcsődei férőhelyek létrehozása történik meg Kisvárdán.
A 2024. december 31-ig megvalósuló projekt fő célja tehát egy már meglévő ingatlan átalakítása és bővítése, illetve 3 évnél fiatalabb gyermekek nappali gondozására, nevelésére és ellátására szakosodott bölcsőde létesítése, annak energiahatékony működtetése. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában a kisvárdai római katolikus bölcsődei ellátást nyújtó intézmény családbarát intézményként hozzájárul a családok életminőségének javításához, a szülők munkavállalási esélyeinek növeléséhez. Az épületnél alkalmazott klímatudatos megoldások a környezettudatos működés modelljeként szolgálnak majd, formálva ezáltal a nevelők, a szülők és a gyermekek környezettudatos jövőképét.
A fejlesztése eredményeként komfortos, modern és egészséges környezetet teremtünk a bölcsődét igénybevevő gyermekek számára és megalapozzuk bennük a római katolikus értékrendet.
Már meglévő, felújítandó és átalakítandó csoportszobák száma: 2 db, újonnan létrehozott csoportszobák száma: 1 db. Az új bölcsődében tehát összesen 3 db csoportszoba lesz. A létrehozott új férőhelyek száma: 42 fő. A beruházás összesen 8 db új munkahelyet teremt.
Projekt keretében tervezett tevékenységek:
1. Előkészítési tevékenységek
2. Meglévő közcélú infrastruktúra energiahatékony felújítása
3. Eszközbeszerzés
Megvalósulás helyszíne:
4600 Kisvárda, Flórián tér 3. (hrsz.: 780/3.)