Elemek szűrése dátum szerint: április 2019

Végéhez ért a „Nektek Veletek” elnevezésű egyházmegyei programsorozat, amelyet a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület jegyében szerveztek a debreceni Megtestesülés-templomban. Az egy évig tartó találkozókra különböző csoportokat vártak minden hónap első szombatján. A programsorozatot Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök zárja május 4-én, szombaton, amely szokás szerint délután 3 órakor az irgalmasság rózsafüzér eléneklésével kezdődik az Oltáriszentség előtt, majd a jelenlévők előadáson és szentmisén vehetnek részt.

Erre az alkalomra is várnak mindenkit szeretettel!

Az Öröm-hír olvasói nevében is hálásan köszönjük a Megtestesülés plébánia munkatársainak a tartalmas, mindenkit gazdagító találkozókat!

Örömhír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Jézus Szíve Családok Találkozóját tartották április 28-án, az Isteni Irgalmasság vasárnapján a mándoki római katolikus templomban, Bodnár Imre plébános szervezésében. A találkozón Felföldi László általános püspöki helynök tartott előadást a jelenlévőknek, majd Maga László polgári plébános szentmisét mutatott be.

Felföldi László atya homíliájában a személyes életünkről, családjainkról, az egyházközség közösségeiről beszélt, amelyek élete, működése, az igaz úton haladása szorosan összefonódik. Bevezető gondolataiban azt hangsúlyozta, hogy az ember sok nehézséget, szenvedést átélt már a történelem folyamán, de a család, az élet lényege soha nem került válságba. A mai kor ezt kérdőjelezi meg. Ha a családok, közösségek veszélybe kerülnek, akkor az ember mindent elveszít, mert ez a kis közösség az egyetlen lehetséges út a jövő felé, amelyen Isten — az embert férfinak és nőnek teremtve — indított el bennünket.

Az egyházközségekben is tapasztalható e krízis. Felföldi atya arra a jelenségre mutatott rá, hogy bár templomba járunk, de nem tartozunk össze, nincs egység közöttünk, csak imádkozunk egymás mellett. Egy család válsága is ott kezdődik, amikor az egység felbomlik. Tagjai csak a munkával vannak elfoglalva, nem szánnak időt egymásra, és a lényeg elvész, amely nem más, mint a legnagyobb titok, vagyis az élet és a hit továbbadása. Ez vonatkozik az egyházközségekre, imaközösségekre is.

Az Egyháznak sok-sok pasztorációs feladata van, de a legfontosabb a család megőrzése. Ha a pap, az egyházközség élete nem ennek segítéséről, védelméről szól, akkor letért Krisztus útjáról.
Éppen ezért fontos a küldetésünk. Ma olyan élethelyzetet élünk meg, amiben nem volt még soha része az Egyháznak, társadalomnak. Pár évtizeddel ezelőtt még családközösségek jártak a templomba. Ma már ez nagyon ritka.

Ezután felföldi atya a húsvét eseményeit, mint az élet, az ember csodálatos egységét mutatta be. A keresztút életünk legvalóságosabb imája. Ebben kivétel nélkül mindenkinek meg kell találnia és továbbvinni e saját sorsát, önmagát. Nagyhét szenvedésének mélységében mindannyiunk életállapota jelen van egészen a feltámadásig, az isteni irgalmasság vasárnapjával lezárva. Ezzel azt tanítja az Egyház, hogy az élet szenvedését, küzdelmét hordozni kell, segítve egymást cirenei Simonként és Veronikaként. A kereszthordozásunk titka pedig az, hogy nem lehet mindent megoldani, csak irgalommal elviselni, elszenvedni, elhordozni. Ezért koronája az egész húsvéti ünnepkörnek Isten irgalma.

Jézus Szíve Családok tagjai a lélek, a szív titkának üzenetét hordozzák, vagyis a hit átadásának lehetőségét. Ez az, ami húsvét fényével felragyog. Tamás apostol nem hitte el Jézus feltámadását, szívében akkor kezdett örvendezni, amikor felragyogott annak fénye, öröme, vagyis találkozott a feltámadt Jézussal.
Ezután László atya a hit átadásának alapvető feltételéről, a kapcsolatról is beszélt. Családjainkban, közösségeinkben a tagok között jó kapcsolatnak kell lenni ahhoz, hogy ez a titok jelen legyen.

Felföldi László általános helynök előadása, és Maga László plébános szentmisében elhangzó homíliája itt meghallgatható:

Kovács Ágnes
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Fotó: mándoki római katolikus egyházközség

„Te, ki hinted igéd magvát, kemény lelkünk alakítsd át.
Vesd el benne szent igédet, abból fakad örök élet.
Itt a tavasz, fák rügyeznek, áldd meg a mi vetésünket.
Búzánk-árpánk aratásra, hadd szökjön fel dúsan szárba.” — imádkozták az ajaki Nagyboldogasszony egyházközség hívei április 28-án, a templomban végzett búzaszentelési szertartáson, ahol az emberi munka megszenteléséért kérték Isten áldását.

„Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen” (Ter 1, 29). Gáspár Mátyás ajaki plébános a búzaszentelési szertartás előtti gondolataiban azt hangsúlyozta, Isten rábízta az emberre az egész világot, hogy művelje, gondozza, részt vegyen annak alakításában és az élete boldogításában.

A búzaszentelés az emberi munka megszentelésének is az ünnepe. Rácsodálkozunk Isten titkára, amelyet a búzamag rejt, hogy tápláljon bennünket. Ehhez teszi hozzá az ember a munkáját, hogy fenntartsa a földi életet. Mindez persze arra is figyelmeztet bennünket, hogy a lelkünket is táplálni kell azzal a mennyei kenyérrel, az Eucharisztiával, amelyet maga Jézus Krisztus halála és feltámadása által hagyott nekünk, hogy minden benne hívőt elvezessen a tökéletességre, az örökkévalóságra.

Gáspár Mátyás atya volt osztálytársára a perui őserdőben missziós szolgálatot töltő Finta Lajos atyára emlékeztetett, akinek ottani életében csak egy dolog hiányzik, a búza, a kenyér. Az őserdőben nem terem a búza, és a nagy távolság miatt repülőgéppel és csak ritka alkalmakkor jutnak kenyérhez. Készítenek ugyan kenyérhez hasonló ételt, de az megközelítően sem ugyanaz. Mi el sem tudnánk képzelni, hogy en legyen kenyér az asztalunkon.

A búzaszentelésen, mint minden nagyobb ünnepen ajaki népviseletbe öltözött asszonyok, lányok, férfiak és gyermekek kezükben imakönyvvel és rózsafüzérrel állták körül a búzaszállal megrakott kosarakat. A település hagyománytisztelete nemcsak az öltözékekben mutatkozik meg, hanem gazdag, évszázados vallási hagyományaik mai napig tartó jelenlétében, amelyek a katolikus vallás gyakorlásában való megmaradást eredményezik. A 3700 lélekszámú „paptermő” településen vasárnaponként 4 római katolikus szentmisén és két görögkatolikus liturgián vesznek részt a hívek. A római katolikus templomban vasárnaponként rendszerint megközelítően ezren járulnak szentáldozáshoz.

A búzaszentelés a vetések megáldásának szertartása, amelyet a katolikus egyházban Szent Márk napjához (április 25.) közeli vasárnapon végeznek. Még ma is sok helyen előfordul, hogy búzaszentelő körmenetet tartanak a vetés megáldásáért, a jó termésért és a természeti csapások elhárításáért. Bár a körmenet neve búzaszentelő, a vetés minden fajtáját, a fákat és szőlőket is megáldották, megáldják ilyenkor.

Kovács Ágnes
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

2019. április 29., hétfő 13:57

A keresztény édesapa a család papja

Szabó József, az egri Érseki Papnevelő Intézet spirituálisa tartott előadást férfiaknak a férfi identitásról április 27-én Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társzékesegyházban.
A spirituális atya két szintet érintett, az emberi alapokat, vagyis a természetest, és az erre épülő kegyelmi életet, amelyek egymástól elválaszthatatlan egységet alkotnak az életünkben. Amikor növekedni szeretnénk, akkor ebben a két szintben kell gondolkodunk. Ehhez hozzátartozik a személyi érettség, a különböző erények kimunkálása, az emberi tartás, a férfiként megélt kereszténység, amely által megszentelődik a férfi identitás.

A kegyelem a természetesre épít

Szabó József atya mindenekelőtt a kötődésről beszélt, amely alapjaiban meghatározza az ember szülőkhöz, barátokhoz, házastárshoz, gyermekekhez fűződő kapcsolatát. A kötődésben van egy mélység, intimitás, amihez hozzátartozik a távolságtartás is, ebben lehet szabályozni azt, hogy mennyire kerülök valakihez közel, tartom meg a távolságot, húzom meg a határokat.
József atya kihangsúlyozta, mint minden, az emberi kötődés is kihat az Istennel való kapcsolatra. Az ember sokszor az imádsággal védi meg magát Istentől. Ez is lehet egy védőpajzs, amikor elmondom a magam sérelmeit, de Istent kívül hagyom, nem engedem magamhoz közel. Ilyen esetben az édesapa nem tud jól kötődni, sem az intimitást, sem a távolságtartást nem tudja jól kezelni. Érzelmileg elérhetetlen a gyermeke számára — ezzel sérülést okozva — annak ellenére, hogy ott él a családban. József atya utalt azokra a lelki beszélgetésekre, amelyek során a feleségek arról számolnak be, hogy a férjükkel nem tudnak mély beszélgetéseket folytatni, nem engedik a közeledést, nem tudnak gyöngédek lenni, önmagukról beszélni, az érzelgősséget gyengeségnek tartják. Erős, határozott, kemény férfiak, de ha valaki közel kerül hozzájuk, az idegesíti őket. Aki így él, annak az imádság sem örömöt jelent, hanem olyan dolgot, ami veszélyezteti az identitását, mert zavart és rossz érzést kelt benne. Lehet, hogy szeretne imádkozni, de a közelség elrettenti.
Ez is egyfajta érzelmi, viselkedési kultúra, ami otthon elfogadottá, megszokottá válik — bár senkinek nem jó —, a gyermek számára pedig követendő példává.

Hogyan kötődtünk gyermekkorunkban?

A biztonságos kötődés úgy alakul ki, ha a szülő közel kerül a nyitott gyermekéhez. Ebben a biztonságos, kiszámítható kötődésben a gyermek tudja a határokat.
Ezzel ellentétben az ambivalens kötődésben nem lehet kiszámítani a reakciókat, mert ugyanabban a szituációban a szülő rendszerint mindig másként reagál. A gyermek számára nem lesz biztonságos a kötődés, elkezd félni. Ez kivetítődik az Istennel való kapcsolatára is, és megtanulja, hogyha jó, akkor Isten megdicséri, de amikor rosszat tesz, annak ellenére, hogy imádkozik, megbünteti. A szülővel való kapcsolatot tehát az ember kivetíti az Istennel való kapcsolatára.

Az elkerülő kötődés szintén egy negatív irány. Szabó József atya elmondta, ebben a berögződő, megkövesedett helytelen férfikép a felelős, amely mögött egy kemény, érzelemmentes férfi van, aki nehézségeit, gyengeségeit az Isten elé sem meri vinni, attól tartva, hogy az Úr is erősnek akarja őt látni. Nem hiszi el, hogy lehet kérni és sírni előtte. Ez a fajta beidegződés agyoncsapja az imaéletet is, amiben nincs közelség, intimitás. Látjuk azt, hogy az Egyházban sokkal kevesebb a férfi, mint a nő. Elnőiesedett vallásról beszélünk, mert sok férfi azt gondolja, nem nekik való az érzelgősség. Ugyanakkor a férfinak is szüksége van arra, hogy levezesse a benne lévő feszültséget, és sokszor a maga „vallását”, pl. alkohol útját követi, aminek szintén megvan a rituáléja.

Mit jelent számomra a kötődés?

A szülőkhöz való erős kötődésből sok probléma adódik. Előfordul, hogy szorosabb, mint ahogyan a férj a feleségéhez, vagy a gyermekéhez kötődik. Pedig a helyes sorrend — az Egyház tanítása szerint is — a felség, a gyermek és végül a szülő. Van, aki a szüleihez való erős kötődés miatta nem házasodik, vagy ha igen, akkor anyát keres a feleségben, vagy más okok pl. a szexualitás miatt motivált. A családban való kötődés is nagy kérdés, kihez hogyan kötődünk, vannak-e szerepzavarok, ki szabályozza a család életét, az apa, anya, vagy esetleg a nagymama. A gyermek ezen mintákat megtanulja, és sérülés esetén azt, hogy nem szabad mélyen kötődni. Mind-mind nagyon meghatározza az érzelmi érettségünket is.

Hol tart a kötődésem és az érzelmi érettségem?

Valaki minél érettebb személy, annál biztonságosabban tud kötődni emberekhez. Jézus az Eucharisztia alapításakor egy nagyon benső mély egységről beszél, arról, hogy eggyé válunk Vele a szentáldozásban. Ez olyan mély kötődés, amely ember és ember között nem létezik. Akiben ez nem alakul ki, az az  imádsággal, Oltáriszentséggel sem tud mit kezdeni.

A biztonságos kötődés alapja a bizalom

„Jézusom, bízom benned!” Az isteni irgalmasság képen is látható feliratra utalva az előadó kifejtette, a kötődésben alapvető emberi érték a bizalom. Ha gyermekként ezt jól megéljük, kialakul az ősbizalom, később is erre a tapasztalatra épül az, hogy megosztom, megvédem magam, és ha csalódás ér, tudok új kapcsolatot kialakítani, újrakezdeni az életemet. Mennyire tudok bízni a másik emberben? Akinek sérült az emberekbe vetett bizalma, nem tud bízni, az nem tud szeretni. Minden szeretetkapcsolat alapja a bizalom. Ez akkor is sérül, ha valaki visszaél a másik bizalmával.
Minél jobban tudok bízni, annál jobban tudok mély kapcsolatba kerülni az Istennel is.

Az apa mestere legyen gyermekének az Istennel való kapcsolat kialakításában

Akkor tudunk valakit boldoggá tenni, ha jól kötődünk hozzá, ha kialakítunk egyfajta intimitást. Gyakorlati szempontból fontos, hogy a férfi ezt megélje emberrel és Istennel. Erre kell megtanítania gyermekeit is, valamint az ő kötelessége, hogy átadja a hit fényét. Az első előadás záró gondolatában Szabó József az apa próféta szerepéről beszélt, amely nemcsak a lexikális tudás átadását jelenti. Fontos, hogy mestere legyen gyermekének az Istennel való kapcsolatban. Ennek ellenkező példája, amikor az anyának jut a prófétai szerep. A gyermek azt látja, hogy az erős apja, a férfi nem imádkozik, és az csak a nőknek, a gyengébbik nemnek való. Ezért nem vonzó ez a minta a gyermek számára. De ha az apa ezt komolyan veszi, nagyobb tekintélye lesz gyermeke előtt, aki büszke lesz az apjára.

Amikor az apa a családban Isten embere, akkor ő a család papja, utalt II. János Pál pápa gondolatára az előadó. Ebben benne van az áldozatbemutatás — mint ahogyan a pap teszi azt a szentmiseáldozat bemutatásakor —, az engesztelés, amikor az apa a gyermekei előtt értük imádkozik. Minden ember, így az apa is bemutatja a saját áldozatát családjának. Ezt jelenti az önmagamnak való meghalás.

A papi szerep második pontja a tanítás. Az édesapa számára fontos, hogy Isten szavára hallgat egy-egy helyzetben, ezzel megmutatja, hogy az evangélium szerint él. A döntést viszont a gyermeke hozza meg, akinek segítségére siet, ha bajba kerül. Jézus is újra és újra hívja az embereket.

A prófétai feladat harmadik aspektusa a királyi szerep, vagyis amikor a közösség, a család vezetőjéről beszélünk. Ez elsősorban azt jelenti, hogy a vezető bemutatja, hogyan kell ünnepelni a hitet és az evangélium szerint nevelni a rábízottakat. Az ő feladata továbbá, hogy megáldja a gyermekeit, áldást mondjon étkezések előtt, és az asztalnál beszélgetést kezdeményezzen. Felel a családja üdvösségéért, a szentgyónás, szentáldozás rendszerességéért. Éppen ezért fontos, hogy tartalmas vallásos szokásokat vezessen be a családjában.

Aki így, a család papjaként él, az nem hagyja ott a közösségét, nem keresi máshol a boldogságát, mert szereti a családját, és ez segít kilépni az önzéséből, amely a leggyakoribb személyiségzavar a mai korban. A narcisztikus szemléletet személyiségzavart okoz. Ha valaki saját magát helyezi a középpontba, annak nem illik a karakterébe, hogy átadja a hitet. Sajnos ez egyre gyakoribb jelenség.

Első előadásának végén Szabó József spirituális atya azt kérte a jelenlévő férfiaktól, úgy menjenek haza, mint a család papjai. Aki ezt megéli, erősíti családjában az egymás és Isten iránti bizalmat, az tud meghallgatni, az evangélium szerint válaszol a kérdésekre, meghagyva a döntés szabadságát. Világos értékrendjével biztonságos kötődést alakít ki, és hozzá mindig vissza lehet térni. „Azt kívánom, hogy otthon elmondhassák: Az apám, a férjem egy ilyen ember — fejezte be első előadását Szabó József spirituális atya.

Kovács Ágnes
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Az első és a második előadás itt meghallgatható:

1. előadás: https://www.youtube.com/watch?v=QEeteUoUMw8

2. előadás: https://www.youtube.com/watch?v=EQcUgAC4z8I&t=26s

Április 13-22-ig a Nyíregyházán szolgáló Segítő Nővérek szervezésében egy kisebb csoporttal zarándoklaton vettünk részt a franciaországi Taizében.

Óriási élményt és lelki feltöltődést jelentett ez a hét. Minden egyes ott töltött percben újabb és újabb meglepetések értek bennünket. A testvériség és Isten szeretete kísérte végig napjainkat. Fantasztikus volt megtapasztalni azt, hogy mennyi különböző nemzetiségű ember él ugyanabban a lelkiségben.

Az ott szerzett élmények segítettek minket abban, hogy egy másik oldalról is megismerhessük a világot és önmagunkat, hogy eldöntsük, életünket a dolgos hétköznapok egyhangúságában, vagy az Istennel való szeretet szépségében éljük.
Volt lehetőségünk megismerni a magyarok találkozóján András és Francesco Testvért is, valamint ellátogattunk Roger Testvér sírjához és közös imával emlékeztünk meg róla, és kértük égi közbenjárását.

Isten irgalmassága mindenki lábát megmosta, kb.4000 fiatalét, 80 testvéren keresztül. Ez a kis falu a nagypénteki kereszthódolatot is közelebb hozta hozzánk, lehetőséget adott kicsinek és nagynak Krisztus szenvedésének megsejtésére.
Ha szeretnél minden reggel harangszóra ébredni, és imára indulni, minden reggel késként használni a csokirudat, és President vajas francia bagettet enni, akkor itt a helyed! Ezt mindenkinek meg kell tapasztalnia!

Albert Alexandra és Vetrócki Kitti Mária

Az Ajaki Római Katolikus Egyházközség fiataljait Karol Burda atya hívta meg a Przemyśl-i Érsekség XXVI. Katolikus Ifjúsági Találkozójára (SMAP), amelyet az idén 2019. április 12-14-én Dukla-ban rendeztek. Jelmondata: “sten lelkének erejében”.

Először volt lehetőségünk részt venni az ifjúsági találkozón, melyet mindig a Virágvasárnapot megelőző hétvégén tartanak a Przemyśl-i Egyházmegye érseke és a jelenlévő püspökök vezetésével, azon fiatalok sokaságát gyűjtve össze, akik egy lelki közösséget alkotnak ezen a három napon.
Idén 4500 fiatal érkezett a találkozóra nemcsak a Przemyśl-i Érsekség különböző részeiből, hanem külföldről is: Szlovákiából a Kassai Egyházmegyéből, Ukrajnából a Munkácsi Egyházmegyéből, és a mi lelkes kis csoportunk a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből hazánkat is képviselve. A csoportunkban az Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola tanulói, középiskolás diákok (volt tanítványaink), iskolánk pedagógusai és a „Szent Kamill Leányai” Szerzetes Intézmény két nővére utazott a találkozóra.

Egyidőben három helyszínen zajlottak a pénteki és a szombati programok, hogy így együtt dicsérhessük Istent és valljuk meg a hitünket, közösen énekelve a találkozó himnuszát, melynek kezdősorai: “Szállj le ránk, Szentlélek, / hogy Benned újjászülessünk! / Egyedül te vagy képes a föld arcát megújítani!”

A pénteki nap nyitányaként Jézus Krisztus gyógyító erejéről hallhattunk tanúságtételt azoktól a fiataloktól, akik részt vettek a panamai Ifjúsági Világtalálkozón, majd Jézus keresztútját jártuk végig Józef Michalik érsek vezetésével. Ezt követően a fiatalok megvallották, hogy a Krisztushoz való visszatérés – a mai rohanó világunkban – az egyetlen mennybe vezető út. Zárásként az Ukrajnából érkezett Milan Sasik püspök üdvözölte a találkozó résztvevőit.

A szombati nap szentmisével vette kezdetét, majd a fiatalok kis csoportokban a Szentlélek gyümölcseiről beszélgettek, a nemzetközi csoportok közös nyelve az angol volt.
Az Úrangyala imádság elmondását és a közös ebédet követően többféle lehetőséget kínáltak fel a szervezők:
- “Ábrahám sátorában” az evangéliumról lehetett elmélkedni az atyák vezetésével,
- a stadion színpadán helyi és országosan ismert együttesek adtak koncertet,
- a templomokban “Csendes imában” lehetett elmélyülni.
A mi csoportunk Barwinekre, a szlovák-lengyel határra utazott vissza délután, ahol Bernard Bober Kassa-i érsek köszöntötte a résztvevőket, elmondta, hogy mennyire örül annak, hogy ilyen sok fiatal van jelen ezen az eseményen, ezáltal együtt építjük a Szentlélek erejében a Lélek Európáját. A határon az olvasmányok és az Isteni Irgalmasság rózsafüzérének elimádkozása lengyel, szlovák, ukrán és magyar nyelven hangzott el, a mi aktív részvételünkkel. Ahol ilyen sok fiatal összegyűlik az Úr nevében, abból világosan látszik, hogy a “Katolikus Egyház” megszakítás nélkül folytatódik – zárta Adam Szal Przemyśl-i érsek a határokon átívelő találkozót.
Szombat este a Szent Kereszt imádást Adam Szal érsek vezette, melynek végén a Kereszt kézről-kézre adása által sok fiatal részesült a megbékélés szentségéből. A legerősebb kötelék – a Krisztussal való beszélgetés, az imádság.

Vasárnap, a közös reggeli imát követően, a kiscsoportos foglalkozásokon folytatódott a beszélgetés a Szentlélek gyümölcseiről és saját küldetésünkről, hivatásunkról.
11 órakor Dukla főterén gyűltek össze (az addig 3 helyszínen lévő) a találkozó résztvevői, pálmaágakkal indult a körmenet a szentmisére, mely a stadionban volt a lelkes fiatalság részvételével. A prédikációban Salvatore Pennacchio apostoli nuncius szavai arra ösztönözték a jelenlévőket, hogy úgy éljenek, ahogyan Krisztus élt, hozzanak helyes döntéseket életükben, mutassák meg bátran a világnak és vállalják fel, hogy melyik oldalon is állnak.

Hálásak vagyunk, hogy részt vehettünk az Ifjúsági Találkozón, mely lehetővé tette számunkra, hogy sok fiatallal együtt megtapasztalhattuk az emberi kedvességet, önzetlenséget a házigazdák részéről. Erőt, útmutatást és reményt kaptunk a mindennapi életünk nehézségeinek elviseléséhez. Találkozhattunk hozzánk lélekben közel álló emberekkel, akik ezáltal formálták a mi életünket is.

Minden újonnan megélt szentmise, imádság, elmélkedés, közös éneklés, körmenet, ami a bennünk élő hitet formálja, elvezet minket a legnagyobb rejtély – a Feltámadás misztériumának befogadásához. Örömteli találkozón vehettünk részt, mely hozzájárul az Istennel és az egymással való kapcsolatok elmélyítéséhez, és bizonyság arra, hogy a nemzetek közösségei csak a keresztény értékek alapjaira építhetők.

Köszönjük az Ajaki Római Katolikus Egyházközség és a szülők anyagi segítségét az utazás megvalósításához.

Köszönetünket fejezzük ki a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyének az Ifjúsági Találkozón való részvétel költségeihez nyújtott támogatásért, Palánki Ferenc püspök úr és az egyházmegye minden dolgozójának életére és munkájára Isten áldását kérjük.

Gáspár Mátyás
plébános

Ragány Zsuzsanna
intézményvezető-helyettes

„ Alleluja, alleluja, a Megváltó feltámadott”, csendült fel az ének húsvétvasárnap az ajaki római katolikus templomban az ünnepi szentmise kezdetén, amelyet Galsi János atya mutatott be.

Más szertartásokon is sokan vesznek részt, de most húsvétkor, a kereszténység legnagyobb ünnepén zsúfolásig megtelt a templom. János atya így köszöntötte a híveket: Feltámadt Krisztus! Valóban feltámadt! – válaszolták a jelenlévők. A szentbeszédét is a köszönési szokásokkal indította, visszaidézve a múltat, mikor még úgy köszöntek egymásnak az emberek, akár ismeretlenül is, hogy „Adjon Isten jó napot!” Eljön Húsvét reggel, megyünk a templomba, és milyen jó, hogy így üdvözölhetjük egymást: Feltámadt Krisztus! Ezzel kifejezve azt, hogy összetartozunk, egy közösséghez tartozunk. Azt köszöntjük, aki fölöttünk van, az Üdvözítőt, akinek köszönhetjük az életünket, akitől halhatatlan lelket kaptunk, mely ott lakik bennünk, mely az örökkévalóságban lesz teljessé.

Majd egy személyes tapasztalatot mondott el, mely Húsvét előtt történt, amikor a bátyja a kórházban halálos ágyán azt kérte, hogy húzzák fel a rolót az ablakon, mert látni akarja a fényt (nem volt roló az ablakon). Csendesen imádkoztak körülötte, majd pár órával később meghalt. Krisztus sírja üres, az abból kiáradó fényesség minden embert megérint az életének bizonyos pontjain, de ott akkor az utolsó pillanatban is látjuk a fényt.

Befejezésül János atya arra kérte a híveket, hogy legyen bátorságuk a feltámadt Üdvözítő nevével köszönteni egymást, amely egymás és a jó Isten felé is nyitottá, boldogabbá teszi földi életünket.

A szentmise után a pászkaszentelés szertartása következett, melyet Gáspár Mátyás plébános vezetett. Ez az ősi szokás még mindig elevenen él Ajakon, manapság is sokan saját készítésű sonkát és kolbászt füstölnek az ünnep előtti hetekben. Nagyszombaton már kora reggeltől főzik a sonkát, közben készül a pászka és a sárgatúró, a gyerekek pedig festik, díszítik a hímestojásokat. Gondosan elkészítve, húsvétvasárnap reggel kosárba helyezik ezt a sok finomságot, régen még egy üveg bort is tettek a csipkés, vagy hímzett terítővel letakart kosárba, és így ment együtt a család apraja-nagyja a templomba, általában gyalog. A kosarat a család férfi tagja viszi. Mindhárom szentmise végén van pászkaszentelés, de a nagymise után vannak a legtöbben, most is így volt ez. Szép látvány, amikor a templom előtt, hosszan sorakoznak a családok, maguk előtt a földön elhelyezett kosarakkal. A plébános először tömjénezi a kosarakban lévő élelmet, majd megszórja szenteltvízzel. Még ma is sok családnál az a szokás, mint régen volt, hogy a megszentelt húsvéti ételeket tálalják ebédre. Régen az el nem fogyasztott ételt és a sonka csontját kiakasztották egy félreeső helyre száradni, mert a szentelt ételt nem szabad kidobni.

Hasulyóné Rutkai Éva

Húsvét a kereszténység legnagyobb örömhírét hirdeti: Jézus Krisztus feltámadt a halálból és mindenkit meghív az örök életre.
A debreceni Szent Anna-székesegyházban Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök végezte a szimbólumokban igen gazdag vigília szertartást, amelyben megjelenik a fény és a sötét, a tűz és a víz, a nap és a csillagok jelképei, hogy együtt magasztalják a feltámadott Krisztust, aki legyőzte a sötétséget, a halált. Ezen az estén a megyéspüspök a keresztség, majd a bérmálás szentségét szolgáltatta ki a felnőtt korukban megtérteknek.

A vigília szertartás négy lényegi részből áll: a fény liturgiájából, az igeliturgiából, a vízszentelésből és az áldozati liturgiából.

A húsvéti vigília szertartása tűzszenteléssel kezdődött a templom bejárata előtt. A föltámadás pillanatát jeleníti meg az Egyház, amikor a megszentelt tűzről meggyújtják a húsvéti gyertyát, amely Jézus testét szimbolizálja, benne a halálos sebeit jelképező tömjénszegekkel. Ezután ezt a fényt adják tovább a híveknek, mintegy szimbolizálva a feltámadt Krisztusba vetett hit terjedését.

Palánki Ferenc megyéspüspök homíliájában kifejtette, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén annak örülünk, hogy megoldódott az ember életének legnagyobb problémája, a halál. Csodálatos világ vesz körül bennünket, és elszomorít, hogy itt kell hagynunk. De Jézus örök életet és feltámadást ígért azoknak, akik hisznek benne. Húsvét titka, misztériuma megszólít bennünket, mert rólunk szól.
Húsvét a megnyílások ünnepe. A püspök atya először is a nyitott sírra irányította a figyelmet, amelyet egy nagy kővel zártak le. Sokszor a mi szívünket is egy ilyen kő torlaszolja el, kell, hogy legyen egy láthatatlan kéz, kegyelem, ami elhengeríti azt.

De nemcsak a sír nyílt meg, hanem a szív is. Amikor Jézus az emmauszi tanítványok mellé szegődött és beszélt nekik az írásokról, megnyílt a tanítványok szíve, hiszen megvilágosodott előttük mindaz, ami történt, amit a próféták előre megjövendöltek. Majd Jézus megtörte nekik a kenyeret és megnyílt a szemük is. Jézus azt akarja, hogy a mi szemünk is megnyíljon. Húsvét vasárnap este a feltámadt Jézus zárt ajtókon keresztül jelent meg az apostoloknak, akiknek megnyílt az értelmük, és megértették az írásokat, felfogták, hogy a kinyilatkoztatás, a prófétai jövendölések beteljesedtek.
Jézus megnyitja a mi szemünket is, hogy meglássuk a szépet, a jót, az összefüggéseket a világban, azt, hogy a szeretet legyőzte a bűnt, a világosság a sötétséget, az élet a halált. Megnyitja az értelmünket, hogy felfogjuk Isten kinyilatkoztatásának üzenetét, ami az életünkre is hatással van. Húsvét Krisztus nélkül csak egy hosszú hétvége.

Akkor lesz igazi ünnepünk, ha nemcsak az értelmünk, de megnyílik a szívünk is, és képesek leszünk megbocsátani egymásnak, megnyílik a kezünk, hogy tudjunk mások felé fordulni, a karjaink, hogy átöleljünk és megbocsássunk, a szánk, hogy ki egymásnak el tudjuk mondani az örömhírt, a bátorító szavakat és azt, hogy szeretünk és örülünk a másik létének.

A húsvét fénye beragyogja ezt az éjszakát. Ezt szimbolizálta a félhomály, amikor az ószövetségi olvasmányok hangzottak el, mert még nem a teljes kinyilatkoztatást olvastuk. De már felsejlett a teremtés, kivonulás a megszabadulás történetében Isten nagy műve, akarata. Az újszövetség, a feltámadásról már teljes fényben szól.

A fény fontos jelkép. A világosság legyőzte a sötétséget. Már nem kell félni rettegni a sötétségben, mert a fény átjárja testünket, lelkünket, szívünket és értelmünket.
Ismerjük, hogy milyen hatalmas a sötétség, a rossz, mi mégis a világosság mellett döntöttünk. Húsvét nekünk és rólunk szól, ekkor tudjuk megváltoztatni az életünket, és engedni, hogy ez a kegyelem átformáljon és igazi feltámadás legyen az életünkben – fejezte be gondolatait Palánki Ferenc megyéspüspök.

Kovács Ágnes
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Meghalni azt jelenti, átélni az átváltozást, metamorfózist. A halál nem létezik. Amit halálnak nevezünk az átlépés, átalakulás. Egyfajta állapotból egy másik állapotba. Az egyik emeletről a másikra. Akár fölfelé, akár lefelé. Az a kérdés, hogy az odaátot úgy tekintjük-e, mint odafönnt, odakint vagy idebent. Szent Pálnak van egy nagyon fontos mondata: A halál számomra nyereség. Nincs semmi veszteni valóm, csak nyerhetek. Amit egyik szinten elvesztünk, azt megnyerjük a másikon. Az irodámban van egy kiírás, amin három mondat szerepel: „ A kevesebb több. Amit elvesztettem, azt megnyerem. A halál az élet. "

Ez a létezés paradoxona. Ezért bármi történjék is, boldog vagyok. No nem mindig. Ha elvesztem a táskámat vagy az útlevelemet, akkor egyáltalán nem vagyok boldog. Isten üzenetet ad át, változást hoz és ebből valami új születhet. Tehát más szavakkal mindig nyertes vagyok. Csak nem mindig egyértelmű és nem mindig könnyű. Az élet tele van paradoxonokkal. A kínaiak ezt jól megértették, számukra az élet, s a halál ugyanaz. És igazuk van. Egyik oldalon ott az élet, másik oldalon a halál. Ugyanaz a valóság. Érdemes elgondolkodni a halálról.

Létezik-e örök kárhozat? Létezik-e a pokol? Léteznie kell, mint tragikus lehetőség. Ha elvesszük ezt a lehetőséget, akkor megszűnik az emberi szabadság. Nem tudok igent mondani, ha nincs meg a lehetőségem, hogy nemet mondjak. A pokol az örökké tartó Nem. Nem az Istenre, nem a szeretetre. Csak én-én-én, az én kultusz, az ego, aki nem nyitotta meg az egójának a kérgét és egész életében önmagába zárkózott, aki soha nem szeretett az életében. Ez a pokol, amely az örökkévalóságig tart. A pokol nem hely. A pokol, én, önmagammal, önmagammal és önmagammal. Csak én örökké. Ez a pokol. Az én, amikor önmagamba záródom.

Nincs tűz a pokolban. Isten senkit sem taszít a pokolba! Az Isten sosem büntet! Az ember utasítja el a szeretetet. De az én kérdésem, az én tézisem a következő: Van-e egyetlen emberi lény a világon, aki soha nem szeretett? Hitler, Néró... soha nem szerettek? Én ezt nem tudom elképzelni. Hogy az élet során soha ne szeressen, ne nyíljon meg? Azt mondom, hogy ha csak egy ici-picit is kinyitotta az egójának a kérgét, akkor majd ott is nyitja egészen addig, míg az isteni szeretet el nem árad benne... Az lesz számára a tisztítóhely, ahogyan az isteni szeretet utat tör magának.

A purgatórium ez. Ez a kicsi rés, ahol utat tör magának a szeretet. Ahhoz, hogy a mennyországba jusson, egészen ki kell nyílnia. A purgatórium, a tisztítóhely ez az átmenet. Nem Isten büntetése. Nem kifizetendő számla. Nem bűnök, amiért vezekelni kell, hanem a növekedés befejezése. Olyan növekedés, amit be kell fejezni.

Henrí Boulad atya gondolatai 2015. május 22-25. között a Manréza Lelkigyakorlatos Házban hangzottak el.

Nagyszombaton, az esti vigília-szertartással veszi kezdetét a Katolikus Egyház legfontosabb ünnepe, a húsvét, amely a kereszténység legnagyobb örömhírét hirdeti: Jézus Krisztus feltámadt a halálból és mindenkit meghív az örök életre.

Nagyszombat a gyász napja, Jézus most sírban fekszik egy nagy kővel elzárva. Nagyszombaton egész nap lehetőség van imádságra a szentsír előtt. Ezen a napon készülődünk a feltámadás örömére. Ilyenkor betölti lakásainkat, családjainkat és szívünket a csend, amely segít Krisztus szeretetének-halálának titkában elmélyedni. Nagyszombat – Jézus a sírban pihen, a hívek felkeresik a templomokban felállított szentsírt.

Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. Húsvét éjszakáján az egyház talán legszebb ünneplése jeleníti meg számunkra a szent titkokat. A liturgia szimbólumaiban megjelenik a fény és a sötét, a tűz és a víz, a nap és a csillagok, hogy együtt magasztalják a feltámadott Krisztust, aki legyőzte a sötétséget, a halált. A liturgia sötétben kezdődik, abban a sötétben, amely a világra borult Krisztus halála után. Amikor úgy látszott, hogy a halál legyőzte az életet, a bűn legyőzte Krisztust. Ebben a sötétben gyullad meg a remény: Krisztus feltámadásának fénye.

A vigília szertartása négy, jól elkülönülő lényegi részből áll: a fény liturgiájából, az igeliturgiából, a vízszentelésből és az áldozati liturgiából. A jelenlegi liturgikus rend, a IV. századra vezethető vissza.

A húsvéti vigília szertartása a tűzszentelés szertartásával kezdődik. Egyedül a parázsló szén világít, s az arról vett tűzzel a pap meggyújtja a húsvéti gyertyát, miközben azt imádkozza, hogy Jézus Krisztus tegnap és ma, ő a Kezdet és a Vég, ő az Alfa és az Ómega, övé az idő, és övé az örökkévalóság, övé a dicsőség és a hatalom, mindörökkön örökké. A húsvéti gyertya fénye maga is Jézus Krisztust jelzi, feltámadását, amely belevilágít a templom sötétjébe és egyúttal a világ sötétjébe is, hogy új reményt adjon.

Erről az új tűzről gyújtják meg a húsvéti gyertyát, amely Jézus testét szimbolizálja, benne a tömjénszegekkel, amelyek Jézus halálos sebeit jelzik. A Föltámadásnak nem volt tanúja, hiszen Jézus nem erre a világra, nem ennek a térnek és időnek keretei közé támadt föl, hanem az örökkévalóságba lépett át, mégis az Egyház liturgiája mintegy megjeleníti a föltámadás pillanatát, ez történik akkor, amikor a gyertya élettelen testét megeleveníti az új tűz. Szimbolikusan ez a föltámadás pillanata. A megszentelt tűzről gyújtott gyertyák sokasága Krisztus világosságának elterjedését érzékelteti, azt, hogy a bűn és halál sötétjében Krisztus feltámadásának ereje kiterjed az egész emberiségre. A pap elindul a fénnyel a sötét templomba, s három lépésben szétosztja Krisztus világosságát a híveknek, akik a Húsvéti gyertyáról meggyújtják saját gyertyáikat. Krisztus világossága tölti be a sötét templomot. Ezt az örömet halljuk és látjuk: „Krisztus világossága”, erre válaszolunk: „Istennek legyen hála.” Ezután hangzik föl az Egyház leggyönyörűbb éneke, az Exultet, a Húsvéti örömének. A húsvéti örömének az ünnep tartalmát fogalmazza meg, a fényt, amely a feltámadást és a megváltást jelképezi.

A húsvét örömének elhangzása után kezdődik az igeliturgia, amely végigvezet minket az üdvösségtörténet nagy állomásain, eljutva az Újszövetségig. Ekkor felhangzik a Glória, Isten dicsőítése és „visszatérnek a harangok”, felszólítva a hívőket Krisztus győzelmének ünneplésére. A szentleckét követően az ünnepélyes alleluja Isten népének ujjongó örömét fejezi ki. Jézus feltámadását, az igazi örömhírt hirdeti az evangélium.

A katolikus templomokban ősi hagyományt követve általában húsvét vigíliáján, a nagyszombati szertartás során szolgáltatják ki a keresztség szentségét a felnőtt korukban megtérteknek, vagyis ekkor fogadja őket tagjai közé az Egyház. A prédikáció után következik a keresztelés ünnepélyes szertartása. Először a mindenszentek litániája, hiszen a keresztséggel az ember tagjává lesz az Egyháznak, amelyhez a szentek közössége hozzátartozik. Ezt követi a keresztvíz megszentelése és a keresztelés. Az Egyház akkor is szentel vizet, ha keresztelésre nem kerül sor. A hívek megújítják keresztségi fogadalmukat: ellene mondanak a Sátánnak és megvallják hitüket a Szentháromság egy Istenben, s keresztségükre emlékezve az Egyház meghinti őket az új vízzel. A fogadalom válaszait elsősorban a keresztelendők mondják és velük együtt a hívek. Nemcsak azért, mert ma mindannyian ünnepeljük keresztségünk titkát, hanem azért is, mert mindannyiunknak testvéri felelősséget kell vállalnunk a keresztelendőkért, egymásért.

A szertartás a szentmise szokott rendje szerint folytatódik. A szentáldozásban a feltámadt Üdvözítővel találkozunk. A feltámadási körmenettel a hívők ünneplése kilép a templom falai közül, és a világnak hirdeti a feltámadás örömét. Ez a szép közép-európai hagyomány kiviszi a Föltámadás örömhírét a világba, megáldva a négy égtájat. Az egész világ számára elviszik az Örömhírt: Krisztus Feltámadt! Valóban feltámadt! Alleluja!

Örömhír Sajtóiroda

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Free Joomla templates by L.THEME