A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére 2019
Árpád-házi Szent Erzsébet a középkor egyik legismertebb és legkedveltebb szentje, évszázadok óta nag...
A szegények nem csalatkoznak reményükben – Ferenc pápa üzenete a szegények világnapjára 2019. november 17.
Harmadik alkalommal tartjuk meg idén az Egyházban a szegények világnapját november 17-én, az évközi ...
„Mert egy a kenyér”– Az Eucharisztia ökumenikus perspektívában címmel közös tudományos szimpóziumot szerveztek Debrecenben
Második alkalommal szerveztek Ökumenikus Napokat Debrecenben. A Hittudományi Egyetemen a hazai és ne...
Bemutatták az „Életre szóló Szeretet” programot a III. Életvédő Konferencián Pócspetriben
„Életek az Életért” címmel harmadik alkalommal tartottak életvédő konferenciát november 9-én, Pócspe...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele  Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére 2019
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele Árpád-házi...
A szegények nem csalatkoznak reményükben –  Ferenc pápa üzenete a szegények világnapjára 2019. november 17.
A szegények nem csalatkoznak reményükben – Ferenc...
„Mert egy a kenyér”– Az Eucharisztia ökumenikus perspektívában címmel közös tudományos szimpóziumot szerveztek Debrecenben
„Mert egy a kenyér”– Az Eucharisztia ökumenikus perspektívában...
Bemutatták az „Életre szóló Szeretet” programot a III. Életvédő Konferencián Pócspetriben
Bemutatták az „Életre szóló Szeretet” programot a III....
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye hírei

Árpád-házi Szent Erzsébet a középkor egyik legismertebb és legkedveltebb szentje, évszázadok óta nagy tisztelet övezi. Sík Sándor „a női eszmény megtestesülésé”-nek nevezte őt. Árpád-házi Szent Erzsébetre emlékezünk liturgikus ünnepén, november 19-én.
Szent Erzsébet életéről itt olvashatunk: https://www.magyarkurir.hu/hirek/arpad-hazi-szent-erzsebet


Az alábbiakban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére írt körlevelét olvashatjuk.

Kedves Testvérek!
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve egyre közelebbről akarjuk megismerni az Urat, aki itt maradt közöttünk az Oltáriszentségben. „Minden forrásom belőled fakad!” (Zsolt 87,7) – ez a jelmondat vezet bennünket a készület útján. Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe arra hív fel bennünket, hogy most figyeljünk arra a Jézusra, akiről az Apostolok Cselekedetei így beszél: „Ő ahol csak járt, jót tett” (ApCsel 10,38). Erzsébet is az Oltáriszentségben kapott küldetést és erőt az irgalmasság szeretetszolgálatához.
Az Eucharisztia egyik legszebb ószövetségi előképe a manna, amit éhező népének adott vándorlása idején az Úr, aki gondoskodik a nélkülözőkről: „Az Úr így szólt Mózeshez: Nézd, én kenyeret hullatok nektek az égből. Ez az a kenyér, amelyet az Úr ad nektek enni”. (Kiv 16,4; 15b)

Jézus is gondoskodott az éhes emberekről, amikor a nagy tömeg követte őt. „Megesett rajtuk a szíve, meggyógyította betegeiket” (Mt 14,15), majd a tanítványokra bízta, hogy gondoskodjanak az ételről: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni” (Mt 14,16). Másnap újra felkeresték az emberek Jézust, aki az Élet Kenyeréről szóló tanítást adta nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem azért kerestek, mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok. De ne romlandó eledelért fáradozzatok, hanem olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, aki mellett maga az Atya tett tanúságot.” „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha” (Jn 6,26–27; 35).

Az Úr gondoskodott éhező népéről a pusztában, Jézus is kenyeret adott nekik, mielőtt feltárta előttük az Élet Kenyerét. Ma az Egyház küldetése, hogy a nélkülözőket segítse az evangéliumi felebaráti szeretet parancsa alapján, - de mutasson rá arra, hogy a mulandó földi eledelen túl az Élet Kenyerét is hirdetjük, és meghívunk mindenkit a vele való közösségbe.

Ferenc pápa a Szegények Világnapját, ami egybeesik Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepével, 2017-ben hirdette meg. Az erre az alkalomra írt idei üzenetében így szól hozzánk: „De ő nem feledkezik meg soha a szegényről, s aki bajban is remél, nem csalódik soha” (vö. Zsolt 9,19). Ez az igazság ma is hihetetlenül aktuális, mert a hit képes visszaadni a szegényeknek a reményt, amit elveszítettek az igazságtalanságok, a szenvedés és az élet bizonytalansága miatt.

Jézus nem félt azonosulni velük: „Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg” (Mt 25,40). Jézus egy nagylelkű, irgalmas, jóságos és kegyelmes atyát akart megmutatni nekünk, aki elsősorban azoknak ad reményt, akik csalódottak és nincs jövőjük. A nyolc boldogság így kezdődik: „Boldogok vagytok ti, szegények” (Lk 6,20). Paradox módon éppen a szegényekhez tartozik az Isten Országa, mert ők képesek befogadni azt. A századok múlásával mit sem vesztett aktualitásából ez a boldogmondás: a szegények egyre többen vannak és egyre szegényebbek. Jézus pedig azt kéri tőlünk, hogy adjunk reményt nekik.

Isten gondviselő szeretettel szereti az embert, de gondviseléséhez embereket hív meg, hogy Isten szeretetét közvetítsék a nélkülözőknek. Az Egyház szolgáló szeretetét sokféle módon gyakorolja a világban, de leginkább hivatalos segélyszervezetén, a Karitászon keresztül valósítja meg. A Karitász az egyik legnagyobb világméretű segélyszervezet, hiszen 165 országban van hivatalos szervezete és 200 országban segít évente 24 millió emberen. Ezt a nagy munkát 625 000 önkéntese és 440 000 munkatársa végzi. Ennek a világméretű karitatív szolgálatnak szervezete hazánkban a Katolikus Karitász – Caritas Hungarica, amely 800 településen, közel 10 000 önkéntessel teszi a jót.

Ez a nagy kihívást jelentő munka azért valósulhatott meg, mert az elmúlt évben a templomi adománygyűjtések alkalmával híveink nagylelkűen támogatták a Karitász szolgálatát. Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódva Egyházunk külön is háláját fejezi ki a Katolikus Karitász minden munkatársának, önkéntesének és támogatójának. Ha valaki önkéntesként szeretne kapcsolódni ebbe a nemes munkába, a plébániákon érdeklődhet a helyi lehetőségekről.

Bizalommal kérjük híveinket, hogy november 24-én, vasárnap perselyadományaikkal is segítsék Egyházunk karitatív szolgálatát és munkáját, amely Isten gondviselő, irgalmas szeretetét mutatja meg az embereknek és a világnak.

„Ti adjatok nekik enni!” – szólít fel ma is Jézus. Az öt kenyeret és két halat megszaporította, így megsokszorozta emberi erőnket. Ma is ezt teszi. A rászorulóknak adott segítség legyen az a kenyér, ami Isten gondoskodó szeretetét jelzi, és mutassunk rá a földi kenyérrel az Élet Kenyerére, aki mindenkinek a tápláléka akar lenni földi zarándoklásunk során.

„Minden forrásom belőled fakad!” – A zsoltárosnak ez a felszólítása biztasson bennünket a jóban és segítsen, hogy jótékony keresztény életünk vigye közelebb az embereket az Oltáriszentségben közöttünk levő Úrhoz. Hiszen a „szeretetre való képességünk Krisztus szentségéből, az Eucharisztiából fakad.” Így amikor most, a szentmisében vendégként az Úr asztalához járulunk és részesülhetünk az Ő lakomájából, gondoljunk arra is, hogy nagylelkűségünknek és felebaráti szeretetünknek köszönhetően számos nélkülöző embertársunk asztalára is kerülhet ma kenyér.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Örömhír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Harmadik alkalommal tartjuk meg idén az Egyházban a szegények világnapját november 17-én, az évközi 33. vasárnapon. Ferenc pápa 2016-ban, az irgalmasság szentéve végén hirdetett meg ezt a napot azzal a céllal, hogy a keresztény közösségek az egész világon egyre inkább Krisztus szeretetének konkrét jelei legyenek a szegények és rászorulók számára.

Ferenc pápa a szegények világnapjára, 2019. november 17-éra írt üzenetét az alábbiakban olvashatjuk:

1. „A szegények nem csalatkoznak reményükben” (Zsolt 9,19). A zsoltár szavai hihetetlenül időszerűek. Mély igazságot fejeznek ki, amelyet a hit mindenekelőtt a legszegényebbek szívébe tud belevésni, mégpedig azt, hogy visszakapják a reményt, amelyet az igazságtalanságok, szenvedések és az élet bizonytalansága miatt elveszítettek.

A zsoltáros leírja a szegények állapotát és az őket elnyomók arroganciáját (vö. Zsolt 10,1–10), lehívja Isten ítéletét, hogy állítsa helyre az igazságosságot és győzze le a jogtalanságot (vö. Zsolt 10,14–15). Úgy tűnik, szavaiban az a kérdés tér vissza újra, amely évszázadokon át egészen napjainkig sokszor elhangzik: Hogyan engedheti meg Isten ezt az egyenlőtlenséget? Hogyan engedheti meg, hogy megalázzák a szegényeket, miért nem avatkozik közbe, hogy segítsen nekik? Miért engedi boldogan élni azokat, akik másokat elnyomnak, miközben viselkedésüket épp a szegények szenvedése láttán el kellene ítélni?

E zsoltár megírásának idején nagy gazdasági fejlődés ment végbe, amely, mint sok esetben, a társadalmi egyensúly jelentős zavarához is vezetett. Az egyenlőtlenség következtében nélkülözők népes csoportja alakult ki, akiknek helyzete még drámaibbnak tűnt a kevés kiváltságos által elért gazdagsághoz viszonyítva. A szent szerző, látva ezt a helyzetet, reális és hiteles képet tár elénk.

Abban az időben az arrogáns, istentelen emberek lenézték a szegényeket, és arra törekedtek, hogy azt a keveset is megszerezzék, amit azok birtokoltak, és hogy rabszolgává tegyék őket. Manapság sincs ez nagyon másként. A gazdasági válság sokaknak nem jelentett akadályt vagyonuk további növelésében, ami annál komolyabb anomáliának tűnik, minél inkább tekintetbe vesszük a városok utcáin élő nagyszámú szegény embert, akiknek a létfontosságú dolgok is hiányoznak, akiket állandóan zaklatnak és kizsákmányolnak. A Jelenések könyvének szavai jutnak eszembe: „Azt mondod: »Gazdag vagyok, dúsgazdag, nincs szükségem semmire.« Nem látod, hogy nyomorult vagy, szánalomra méltó, szegény, vak és mezítelen?” (Jel 3,17). Évszázadok telnek el, de a gazdagok és a szegények állapota változatlan marad, mintha a történelem tapasztalata nem tanított volna az emberiségnek semmit. A zsoltár szavai nem a múltra vonatkoznak, hanem a jelenünkre, ahogyan Isten ítélete előtt állunk.

2. Az új rabszolgaságnak ma is számos formája van, amely férfiak, nők, serdülők és gyermekek millióit érinti.

Minden nap találkozunk családokkal, akiket arra kényszerítenek, hogy elhagyják hazájukat és másutt keressenek megélhetést; árvákkal, akik elveszítették szüleiket, vagy egy brutális kizsákmányolás céljait szolgálva erőszakosan elválasztották őket tőlük; fiatalokkal, akik szakmai kiteljesedést keresnek, de a rövidlátó gazdaságpolitika elzárja előlük a munkaerőpiacot; sokféle sérülést hordozó áldozatokkal, a prostituáltaktól a kábítószer-függőkig, akik lényük legmélyén megaláztatást szenvednek. Ezenkívül hogy lehetne megfeledkezni a bevándorlók millióiról, akik oly sok rejtett érdek áldozataivá válnak, akiket gyakran politikai célok eszközeiként használnak fel, és akiktől megtagadják a szolidaritást és az egyenlő bánásmódot? És éppígy a sok hajléktalan és kirekesztett emberről, akik városaink utcáin járnak?

Milyen gyakran látunk szegényeket a szeméttelepeken, ahol összegyűjtik a selejtezés kultúrájának és a bőségnek a „gyümölcseit”, hogy valami ehetőhöz vagy felvehetőhöz jussanak! Miután ők maguk is egy emberi hulladéklerakó részévé váltak, hulladékként kezelik őket és e botrány előidézői semmiféle bűntudatot sem éreznek emiatt. A szegényeket gyakran a társadalom élősködőinek tekintik, és nem bocsátják meg nekik a szegénységüket. Az ítélet mindenhová követi őket. Nem lehetnek félénkek vagy lehangoltak, pusztán azért fenyegetőnek vagy alkalmatlannak ítélik őket, mert szegények.

Dráma a drámában az, hogy a szegények nem is látják a nyomor alagútjának végét. Sőt, már odáig jutottunk, hogy egy ellenséges építészetet találunk ki és valósítunk meg, hogy az utcákon, utolsó menedékhelyeiken is megszabaduljunk jelenlétüktől. A város egyik szegletéből a másikba vándorolnak munkát, szálláslehetőséget vagy szeretetet remélve... Életükben minden kínálkozó esély fénysugárrá válik, de még ott is, ahol legalább a tisztességes viselkedést elvárhatnák magukkal szemben, a visszaélés erőszakával találkoznak. Időszakos munkavállalókként kénytelenek végtelen órákat robotolni a perzselő napon, de nevetséges bérekkel fizetik ki őket; az ő számukra nincsen munkavédelem, nincsenek humánus munkakörülmények, amelyek által más dolgozókkal egyenrangúnak érezhetnék magukat. Elérhetetlen számukra a munkaidő-kedvezmény, a juttatások és még betegek sem lehetnek.

Kemény realizmussal írja le a zsoltáros a gazdagok viselkedését, akik kizsákmányolják a szegényeket: „Várja, hogy ráronthasson a védtelenre, megragadja és hálójába húzza a szegényt” (Zsolt 10,9). Mintha egy hajtóvadászatról beszélne, ahol a szegényekre vadásznak, elfogják és rabszolgaságba taszítják őket. Ilyen helyzetben sok ember szíve bezárul, és a láthatatlanná válás vágya keríti hatalmába. Röviden szólva: nagyszámú szegény embert látunk, akiket gyakran frázisokkal fizetnek ki és csak vonakodva támogatnak. Szinte láthatatlanná válnak, hangjuk gyenge és alig van súlya a társadalomban. Ezek a férfiak és nők mintegy idegen testként élnek otthonaink körül, és lakóhelyünkön is perifériára szorulnak.

3. A zsoltárban bemutatott helyzetet szomorúság jellemzi a szegényeket sújtó igazságtalanság, szenvedés és keserűség miatt. A zsoltár mégis szép meghatározást ad a szegényről: olyan, aki „az Úrban bízik” (vö. Zsolt 9,11), mert biztos abban, hogy az Úr soha nem hagyja el őt. A szegény a Szentírásban a bizalom embere! A szentíró rámutat e bizalom okára is: „ismeri az ő Urát” (vö. uo.), a Biblia nyelvezetében ez az „ismerni” pedig a szeretet személyes kapcsolatát jelenti.

Egy igazán lenyűgöző leírás áll a szemünk előtt, amelyre nem számítottunk volna. Pedig nem tesz mást, mint kifejezi Isten nagyságát, amikor egy szegény emberrel áll szemben. Az ő teremtő ereje meghalad minden emberi várakozást, és konkréttá válik, amikor „megemlékezik” erről a konkrét emberről (vö. Zsolt 9,13). Épp ez az Úrba vetett bizalom, annak bizonyossága, hogy az Úr nem hagyja el, ez utal a reményre. A szegény tudja, hogy Isten nem képes elhagyni őt; így mindig annak az Istennek a jelenlétében él, aki megemlékezik róla. Akinek segítsége távolabbra nyúlik a jelenlegi szenvedésteli helyzetnél, hogy megmutassa a szabadulás útját, mely átalakítja a szívet, mert a legmélyebb támogatást nyújtja.

4. Istennek a szegények érdekében végbevitt cselekedetei újra és újra visszaköszönnek a Szentírásban. Ő az, aki „meghallgat”, „beavatkozik”, „megvéd”, „védelmez”, „váltságot ad”, „megment”. Vagyis egy szegény ember soha nem fogja azt tapasztalni, hogy Isten hallgat vagy közömbös marad az imádsága iránt. Isten az, aki igazságot szolgáltat, és nem feledkezik meg senkiről (vö. Zsolt 40,18; 70,6); sőt, ő a szegények számára menedék, és nem késlekedik, hogy segítséget nyújtson nekik (vö. Zsolt 10,14).

Az ember felépíthet sok-sok falat és eltorlaszolhatja a bejáratokat, hogy nyugalmat találjon saját vagyonának hamis biztonságában, azok kárára, akik kívül rekednek. De ez nem lesz örökké így. Az „Úr napja” a próféták leírása szerint (vö. Ám 5,18, Iz 2–5, Joel 1–3) lerombolja a népek közé épült barikádokat, és sok ember szolidaritását helyezi a kevesek arroganciája helyébe. A kirekesztés állapota, amelyben emberek milliói sínylődnek, nem tarthat már sokáig. Sikolyuk egyre hangosabb lesz és hallhatóvá válik az egész földön. Ahogy Primo Mazzolari atya írta: „A szegény folyamatos tiltakozás igazságtalanságaink ellen, a szegény egy lőporraktár. Ha tüzet gyújtasz, a világ felrobban.”

5. Nem lehet kitérni a sürgető figyelmezetés elől, amelyet a Szentírás a szegényekre bíz. Bárhová is nézzünk, Isten szava arra mutat rá, hogy a szegények olyan emberek, akik nélkülözik azt, amire szükségük lenne az élethez, mert másoktól függnek. Ide tartozik az elnyomott, a megalázott, aki padlóra került. De a szegények e megszámlálhatatlan sokaságát látva, Jézus nem félt attól, hogy mindegyikükkel azonosuljon: „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40). Ha ezt az azonosulást figyelmen kívül hagyjuk, akkor misztifikáljuk az evangéliumot és felhígítjuk a kinyilatkoztatást. Az az Isten, akit Jézus ki akart nyilatkoztatni, nagylelkű Atya, irgalmas, jóságában és kegyelmében kimeríthetetlen, aki mindenekelőtt reményt ad azoknak, akik csalódottak és nem látnak jövőt.

Hogyan is lehetne nem felfigyelni arra, hogy Jézus a boldogságmondásokat, amelyekkel Isten országának meghirdetését elkezdte, a következő felkiáltással vezeti be: „Boldogok vagytok, ti, szegények” (Lk 6,20)? E paradox kijelentés értelme éppen az, hogy Isten országa a szegényeké, mert ők élnek abban a helyzetben, hogy képesek legyenek befogadni azt. Hány és hány szegény emberrel találkozunk mindennap! Úgy tűnik néha, hogy az idő múlásával és civilizációnk vívmányainak fejlődésével számuk ahelyett, hogy csökkenne, folyamatosan növekszik. Évszázadok telnek el és ez a boldogságmondás egyre mélyebb önellentmondásnak tűnik; a szegények egyre szegényebbekké válnak, ami napjainkra fokozottan is igaz. Jézus, aki elkezdte országának megalapítását, ebben a szegényeket állítva középpontba, pontosan ezt szeretné üzenni nekünk: elkezdte, és nekünk, tanítványainak azt a feladatot adta, hogy folytassuk, és vállaljuk a felelősséget, hogy reményt adunk a szegényeknek. Nagy szükség van arra – különösen egy olyan korban, mint a miénk –, hogy a remény újjáéledjen, és a bizalom helyreálljon. Ez egy olyan program, amelyet a keresztény közösségnek nem szabad alábecsülnie. Igehirdetésünk és keresztény tanúságunk hitelessége függ ettől.

6. A szegények közelében az Egyház felfedezi, hogy ő egyetlen nép, amely sok nemzetre oszlik, és az a hivatása, hogy senki se érezhesse magát idegennek vagy kirekesztettnek, mert mindenkit az üdvösség közös útjára hív. A szegények helyzete arra kötelez, hogy számoljunk fel mindenféle távolságot az Úr testétől, aki bennük szenved. Inkább arra hív, hogy megérintsük az ő testét, felvállalva személyesen egy olyan szolgálat kockázatát, amely hiteles evangelizációt jelent. A szegények társadalmi támogatása nem az evangélium hirdetésén kívül eső kötelesség; éppen ellenkezőleg, felmutatja a keresztény hit realizmusát és történelmi érvényességét. A szeretet, amely eltölti élettel a Jézusba vetett hitet, nem engedi, hogy tanítványai bezárkózzanak egyfajta fullasztó individualizmusba, elrejtőzzenek a lelki intimitás bugyraiba, anélkül, hogy keresztény életük hatással lenne a társadalom életére (vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 183).

Nemrég gyászoltuk meg a szegények egyik nagy apostolát, Jean Vanier-t, aki odaadásával új utakat nyitott a peremre szorult emberekkel való együttélés felé. Isten megajándékozta őt azzal, hogy egész életét súlyos fogyatékkal élő testvéreinek szentelje, akiket a társadalom sokszor kirekeszteni törekszik. Egy „köztünk élő szent” volt. Lelkesedésével sok fiatalt, férfit és nőt tudott maga köré gyűjteni, akik mindennapi erőfeszítéseikkel szeretetet ajándékoztak és sok gyenge és törékeny ember arcára csaltak újra mosolyt, az üdvösség valóságos „bárkáját” kínálták számukra a kirekesztés és a magány ellen. Tanúságtétele sok ember életét megváltoztatta, és segített a világnak, hogy más szemmel nézze a legkiszolgáltatottabb és leggyengébb embereket. Neki köszönhetően hallhatóvá vált a szegények sírása, és ez rendíthetetlen reménységet szült, amennyiben egy konkrét szeretet látható és kézzelfogható, máig is tapasztalható jeleit mutatta fel.

7. „A döntés a legutolsók mellett, akiket a társadalom kivet és eltaszít” (uo., 195) egy alapvető döntés, amelyre Krisztus felszólítja tanítványait, hogy ne árulják el az Egyház hitelességét, és hatékony reményt adjanak oly sok védtelen embernek. Bennük nyer megerősítést a keresztény felebaráti szeretet, mert azok, akik Krisztus szeretetével mások szenvedéséből részt vállalnak, erőt nyernek és nyomatékot adnak az evangélium hirdetésének.

A keresztények kötelezettsége e világnapon, és ami még fontosabb, mindennapi életükben nem szorítkozhat csupán segélyakciókra, még ha ezek dicséretesek és szükségesek is, hanem arra kell törekedniük, hogy növeljék mindenkiben azt a teljes odafigyelést, amely minden bajba került embert megillet. „Ez a szeretetteljes odafordulás a valódi gondoskodás kezdete” (uo. 199) a szegényekért, ha meg akarjuk tudni, mi jelenti az igazi segítséget számukra. Nem könnyű a keresztény remény tanújának lenni egy olyan fogyasztásközpontú, a selejtezés mentalitásával élő környezetben, amelynek az a fő törekvése, hogy a felszínes és pillanatnyi jólétet fokozza. A mentalitás megváltoztatása kell ahhoz, hogy a lényegest újból felfedezzük, és Isten országának hirdetése konkréttá és hatékonnyá váljon.

A remény átadható a vigasztaláson keresztül is, amely akkor valósul meg, amikor az ember nem csupán fellángolásból, egy-egy pillanatig segíti a szegényeket, hanem hosszútávon elköteleződik mellettük. Az igazi remény nem akkor lesz a szegények osztályrésze, amikor azt látják, hogy kapunk valamit cserébe a nekik adott időnkért, hanem akkor, amikor felismerik áldozatunkban az ingyenes, viszonzást vagy jutalmat nem váró szeretet cselekedetét.

8. Arra kérem az önkénteseket, akiknek egyik legnagyobb érdeme, hogy elsőként fogják fel a szegényekre fordított figyelem jelentőségét, hogy növekedjenek tovább elköteleződésükben. Kedves testvérek, sürgetően kérlek titeket, hogy minden szegény emberben, akivel találkoztok, azt keressétek, amire valójában szüksége van; ne álljatok meg csak az anyagi szükségleteik kielégítésénél, hanem fedezzétek fel a szívükbe rejtett jóságot, amihez az kell, hogy figyelemmel legyetek kultúrájukra és kifejezésmódjukra egy valódi testvéri párbeszéd megkezdése érdekében. Tegyük félre az ideológiai vagy politikai alapú kategorizálásokat és összpontosítsuk figyelmünket a lényeges kérdésekre, amelyek megoldásához nem sok beszédre, hanem csak egy szerető pillantásra és egy kinyújtott kézre van szükség. Soha ne felejtsük el, hogy „a legsúlyosabb hátrányos megkülönböztetés, ami miatt a szegények szenvednek, az a lelki odafigyelés hiánya” (uo. 200).

A szegényeknek elsősorban Istenre, az ő szeretetére van szükségük, amely a szentekben válik láthatóvá, akik mellettük élnek, akik életük egyszerűségével megmutatják és kifejezik a keresztény szeretet erejét. Isten sokféle módot és számtalan eszközt használ fel arra, hogy elérje az emberek szívét. Természetesen a szegények azért jönnek hozzánk, mert ételt adunk nekik, de amire valójában szükségük van, az túlmutat a meleg ételen vagy a szendvicseken, amit kínálunk. A szegényeknek a kezünkre van szükségük, hogy felsegítsük őket, a szívünkre, hogy újra érezzék a szeretet melegségét és a jelenlétünkre, hogy a leküzdjék a magányt. Egész egyszerűen szeretetre van szükségük.

9. Néha egészen kevés elegendő ahhoz, hogy visszaadjuk a reményt: elegendő megállni, mosolyogni, meghallgatni. Tegyük félre csak egy napra a statisztikákat; a szegények nem számok, amelyekre hivatkozni lehet, amikor egyesek munkájukkal és projektjeikkel büszkélkednek. A szegények emberek, akikkel találkozunk: fiatalok és idősek, akik egyedül vannak, akiket meghívunk egy közös étkezésre; férfiak, nők és gyermekek, akik egy barátságos szóra várnak. A szegények a mi megmentőink, mert lehetővé teszik számunkra, hogy Jézus Krisztus arcával találkozzunk.

A világ szemében értelmetlen az a gondolat, hogy a szegénység és a nélkülözés üdvhozó erővel bírhat; mégis igaz, amit az apostol tanít: „Nem sokan vannak köztetek olyanok, akik a világ szerint bölcsek, nem sok a hatalmas, nem sok az előkelő. Isten azonban azt választotta ki, ami a világ szemében balga, hogy megszégyenítse a bölcseket, s azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, s ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, a semminek látszókat, hogy megsemmisítse azokat, akik valaminek látszanak. Így senki sem dicsekedhet Isten előtt” (1Kor 1,26–29). Emberi szemmel nem látjuk ezt a megmentő erőt, de a hit szemével meglátjuk, és személyesen is megtapasztaljuk működését. Isten vándorló népének szívében lüktet ez az üdvözítő erő, amely senkit sem zár ki, hanem mindenkit bevon a megtérés valódi zarándoklatába, hogy megismerje és szeresse a szegényeket.

10. Az Úr nem hagyja cserben azokat, akik őt keresik és hívják: „gondolt rájuk, nem feledkezett el a szegények sóhajáról” (Zsolt 9,13), mert az ő füle meghallja hangjukat. A szegény reménysége megkérdőjelezi a halál különféle helyzeteit, mert tudja, hogy Isten különösen szereti őt, és így legyőzi a szenvedést és a kirekesztést. Szegénysége nem csorbítja méltóságát, amelyet a Teremtőtől kapott; abban a bizonyosságban él, hogy Isten teljes mértékben vissza fogja azt adni neki, mert ő nem marad közömbös leggyengébb gyermekei sorsa iránt, éppen ellenkezőleg, látja bánatukat és fájdalmaikat, hordozza őket, erőt és bátorságot ad nekik (vö. Zsolt 10,14). A szegények reményét erősíti az a bizonyosság, hogy az Úr elfogadja őket, hogy nála valódi igazságosságra lelnek, és hogy ő megerősíti szívüket, hogy továbbra is tudjanak szeretni (vö. Zsolt 10,17).

Ahhoz, hogy az Úr Jézus tanítványai az evangélium hiteles hirdetői legyenek, a remény kézzelfogható magvait kell szórniuk. Kérem az összes keresztény közösséget, és mindazokat, akik küldetésüknek érzik, hogy reményt és vigaszt vigyenek a szegényeknek: dolgozzanak azért, hogy ez a világnap sokakban erősítse a vágyat az aktív együttműködés iránt, hogy senkinek se kelljen nélkülöznie az emberi közelséget és a szolidaritást. Kísérjenek bennünket a próféta szavai, melyek egy másfajta jövőt hirdetnek meg: „Nektek pedig, akik félitek a nevemet, felragyog az igazság napja, sugarai üdvösséget fognak árasztani” (Mal 3,20).

Kelt a Vatikánban, 2019. június 13-án
Páduai Szent Antal liturgikus emléknapján

Ferenc pápa

Forrás: MKPK Sajtoszolgálat

Örömhír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Második alkalommal szerveztek Ökumenikus Napokat Debrecenben. A Hittudományi Egyetemen a hazai és nemzetközi keresztyén felekezetek képviselői vettek részt. „Mert egy a kenyér...” Az eucharisztia ökumenikus perspektívában címmel közös tudományos szimpóziumot szervezett a Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem november 14-én a Debreceni Református Kollégiumban.

A konferencián Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök képviselte a római katolikus felekezetet, köszöntő gondolataiban arról beszélt, hogy mit jelent a katolikusok számára a szentmise, az a liturgikus cselekmény, amit nevezhetünk ősi kifejezéssel élve úrvacsorának, kenyértörésnek is, valamint a hétköznapok szentmiséje.

„A hétköznapunknak, életünknek is van egy szentmiséje, liturgiája, vagyis közös tevékenysége Istennel. A körülöttünk élők azon mérik le vallásosságunk hitelességét, hogy hogyan élünk a hétköznapokban, mennyire hiteles az életünk két szentmise, két istentisztelet között.

A római katolikus szentmisének két fő része van, az igeliturgia és az áldozati liturgia. Mindezek előtt szentmise bevezető részében bűnbánatot tartunk, ebben az Isten felé fordulás valósága, a bocsánatkérés történik. „Az Úr legyen veletek!” – felszólítással kezdjük a szentmisét, mert Isten akar táplálni bennünket, tőle kérünk bocsánatot, hogy tiszta szívvel tudjuk befogadni Őt, az ajándékait.

Életünk szentmiséjében Isten mellénk szegődik

Életünk szentmiséjében – ahol szintén folyamatosan kell lelkiismeretvizsgálatot tartani –megmutatja, hogyan élem hétköznapjaimat, Istennel, vagy bűnben. A bűn nemcsak egy rossz cselekedet, hanem az Isten nélküliség állapota, amelyből bűnös cselekedetek következnek. Ezért nagyon fontos, hogy ne Isten nélkül éljünk, hanem vegyük észre, az utunkon Isten mellénk szegődik. Ezt a Szentírás is igazolja, amit az istenfélő ember már Ábrahám óta tapasztal.

Az emmauszi tanítványok történetéből is levonhatjuk azt a következtetést, hogy Isten mellénk áll, mellék szegődik, látja szomorúságunkat, nehézségeinket, mert fontosak vagyunk neki.
Az életünk szentmiséjében – ami két szentmise között történik –, Isten azt akarja, hogy az Ő igéje szerint éljünk. Vezet bennünket, irányít, magyarázza az írásokat, hogy szenvedéseinkben is legyünk meggyőződve arról, mindezeket azért kell elszenvednünk, hogy bemehessünk vele az Atya országába.

A megtört Krisztus és a megtört, meggyötört ember ugyanaz

Az ige liturgia, a szentmise első fő része a tanítás, amely, mint Isten igéje irányít, vezet bennünket, nekünk pedig követnünk kell az útmutatását, amikor a szentmise után elindulunk a hétköznapok valóságába.
A szentmise második fő része az áldozati liturgia. „Mert egy a kenyér” mondja a jelen konferencia jelmondata is, mert egy kenyérből részesülünk, magából Jézus Krisztusból. Az Eucharisztiában a megtört Krisztus osztja szét saját magát. Életünk szentmiséjében nekünk kell áldozatot hozni, megtöretni. Milyen szépen kifejezi a magyar nyelv, amikor azt mondja: törődünk valakivel. Ebben benne van az áldozathozatal másokért, szeretteinkért, akiket Isten ránk bízott. Életünk szentmiséjében a megtört Krisztus szeretetére válaszolunk és igent mondunk mi is az áldozatra. A megtöretés által Jézus kioszthatóvá válik, szeretetet kér tőlünk. Nekünk is meg kell töretnünk önzésünkben, keményszívűségünkben, szokásainkban, hisz ezáltal lesz szétosztható, kiosztható a mi szeretetünk.
A szentmise csúcspontja a szentáldozás, amikor megvalljuk, hogy: „Boldogok, akiket meghív asztalához Jézus, az Isten Báránya.” Életünk szentmiséjébe pedig nekünk kell Őt meghívni a szegényekben, a rászorulókban, és azokban, akikkel közösséget vállalunk.

A megtört Krisztus és a megtört, meggyötört ember ugyanaz. Beengedjük az életünkbe a másik embert, Istent, azért, mert mi Krisztusból, az Ő szeretetéből merítünk, amikor találkozunk Vele az úrvacsorán, a szentmisén.

Meg kell tanulnunk alkalmazkodni az egyszerű emberekhez. A szentmise befejező mozzanatában a pap mondja: „A szentmise véget ért, menjetek békével!” Ekkor kezdődik el az életünk szentmiséje. Jézus béke követői vagyunk, az Ő békéjét visszük az emberekhez, a szeretetét kell képviselni, mert rajtunk keresztül akar megjelenni az Ő szeretete a világban. Ő küld bennünket, hogy életünk szentmiséjén mutassuk be, tegyük jelenvalóvá a keresztáldozatát, mert abba bekacsolódva a két szentmise között minket áldoz fel, hogy továbbadjuk az Ő szeretetét a világban” – fejezte be gondolatait a megyéspüspök.

A konferencián elhangzott további megnyitó beszédekről és a díjátadásról Dobos Zita református sajtóreferens tájékoztatott bennünket:

Az úrvacsora Krisztussal és az egyházzal való közösség. Keresztyén felekezetek máig nem ünneplik együtt ezt a sákramentumot. 2020-ban a katolikus egyház Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusán különösen is koncentrál az eucharisztia szentségére, a magyarországi evangélikus egyház pedig 2020-at az úrvacsora évének nyilvánította. A konferencián a református, katolikus, evangélikus és görögkatolikus egyház képviselői folytatnak párbeszédet arról, hogy mi az, ami ma is elválaszt és mi az, ami összeköt bennünket az úrvacsoráról szóló tanításunkban és gyakorlatunkban.

Kustár Zoltán, a Both Alapítvány kuratóriumának elnöke megnyitójában arról beszélt, hogy öröm, fórumot teremteni ahhoz, hogy különböző felekezetek egy asztalhoz üljenek és közösen cseréljenek eszmét. A rektor szerint eljött annak az ideje, hogy azt vegyük észre, ami összeköt bennünket és ne azt, ami elválaszt. Különösen fontos, hogy a keresztyén hit közös evangéliumát együtt vigyük tovább Európában.

Fekete Károly püspök köszöntőjében a konferenciáról azt mondta, hogy „a Krisztussal való titokzatos egység csodáját a legkülönbözőbb nézőpontokból elemzik előadóink, mert lenyűgöző az úrvacsorában-eucharisztiában az életközelség, ami Krisztushoz fordít és a másik emberhez. A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke azt hangsúlyozta, hogy az úrvacsorának „lelkületváltoztató ereje van”.

Az alapítvány idén először díjat is átadott, amellyel olyan személy munkásságát ismerik el, aki az ökumenikus diskurzusban maradandót alkot. Kránitz Mihály professzor, római katolikus pap vette át az elismerést, aki rendkívüli dolognak tartja az alapítvány létrejöttét és munkáját, ugyanis, ahogy mondja, „Magyarország az ökumenizmus területe. Most már távol vagyunk attól, hogy szemben álljunk egymással, eljutottunk egy közösségi felfogásra. Be kell vallanunk azt is, hogy a kereszténység kezd visszaszorulni Európában. Egy új generáció növekszik, amelyiknek akár a történelemről is más a gondolata”. A konferencia témájával kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy az úrvacsora kérdésében teológiai különbségek vannak, amelyekhez óvatosan kell hozzányúlni, bár valóban az lenne a cél, hogy a felekezetek hívei együtt tudjanak az Úr asztalához járulni. „Meg kell nézni, hogy hol tudunk gazdagodni a másik úrvacsora ünneplésében” – hangsúlyozta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora, aki úgy véli, időt igényel a teljes konszenzusra jutás, ami gazdagodást fog jelenteni mindegyik felekezetnek. A díjjal kapcsolatban Kránitz Mihály kiemelte, „bár a díjat most én veszem át, de ez a római katolikus egyház felé is egy kéznyújtás. Ez egy nagyobb tágasságot jelent, hogy ismerjük el egymásnak az eddigi tevékenységét, és én így még inkább szeretném szolgálni az ökumené ügyét.” (Kránicz Mihály laudációja itt olvasható.) https://drhe.hu/sites/default/files/content/article/2019-11-1509-04/3457/kranitzmihalylaudacioja.pdf

A Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány 2016-17-ben kezdte meg a munkáját. Célja az ökumenikus diskurzus támogatása és Both Antal nevének és munkásságának megőrzése. A konferencia jövő tavasszal a Károli Gáspár Református Egyetemen folytatódik.

Örömhír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó:
Szabó Dávid sajtóapostol/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

„Életek az Életért” címmel harmadik alkalommal tartottak életvédő konferenciát november 9-én, Pócspetriben, a KOSZISZ Királyfalvi Miklós Katolikus Általános Iskola épületében. A rendezvény a Vianney Testvérek a Tisztuló Lelkekért – Krisztushívők egyházmegyei jogú hivatalos társulása és a Magyarországi Billings Központ közös szervezésében valósult meg. A konferencián elhangzott előadások legfontosabb témája idén az Ifjúság és életvédelem volt. Ennek egyike az „Életre szóló Szeretet” (ÉSZ) program, amelynek jelenlegi formája egy nemzetközi szakmai munkacsoport – védőnők, orvosok, pedagógusok, lelkipásztorok és szülők- harminc évnyi kutatása és oktatási tapasztalata alapján jött létre.

A Pócspetriben harmadik alkalommal megrendezett konferencia keretében Wachalné Tóth Angéla védőnő és Hollósi Tibor pedagógus, a Szent Imre Katolikus Gimnázium dolgozói adtak részletes információt az „Életre szóló Szeretet” programról a résztvevők számára.
Nem túlzás azt állítani, hogy világunk erkölcsi, érzelmi és oktatási téren is válságban van. Számos olyan program érhető el az oktatási intézmények számára, amelyek távol esnek a keresztény elvektől. Ezek sokszor téves információkat hordoznak, s összezavarják a fiatalokat.

Az Életre szóló Szeretet program kidolgozását azért tartottuk szükségesnek, hogy a már meglévő és autentikus, de hosszabb időkeretet igénybe vevő programok mellett elérhetővé váljon egy rövidebb forma úgy, hogy a fiatalok keresztény értékek szerinti felnőtté válása ne sérüljön – fejtette ki dr. Wachalné Tóth Angéla az előadás kezdetén.

A program maga nem csupán egy iskolai szexuális felvilágosítás. Sokat merít a Billings Módszer tudományos alapjaiból, amely révén a nők megértik termékenységüket, megismerik testük működését. A férfiak számára ezáltal a női test nem alacsonyodik le szimpla szexuális szimbólummá, hanem értékké válik.

A program témaköreinek hatékony feldolgozása segítséget nyújt a serdülőknek abban, hogy elfogadják saját testüket, s tiszteljék, értékeljék saját maguk és mások termékenységét. A szülők számára nagy segítség, ha a fiatalokat iskolai program keretében is rávezetik erre az útra, s ott is hallanak az érintett témákról. Ennek a programnak ezáltal létjogosultsága van az iskolákban, megerősítve a család feladatát ezen a téren. Elsősorban a középiskolás fiatalok képezik a célkorosztályt, 13-16 éves korú diákokra lett kifejlesztve. Ugyanakkor a program kisebb kamaszok, valamit fiatal felnőttek számára is átadható. Arra azonban fontos ügyelni, hogy a fiataloknak minden esetben a korosztályuknak megfelelő információt adjuk át.

A fiatal kamaszok gyakran magukra öltik a környezetükből felvett szerepeket, stílusokat. Ami szimpatikus számukra, azt a személyiségük részeként magukba építik, amit viszont nem éreznek kellemesnek, ledobják. A felnőttek, az oktatók, a szülők és szakemberek rendkívül fontos feladata, egyszersmind felelőssége, hogy ebben az időszakban olyan példákat adjunk számukra, amelyek értéket képviselnek, s így lehetőségük legyen azt beépíteni saját személyiségükbe. Amit itt fontosnak tartottam még elmondani, hogy az agy érési folyamata körülbelül 14-15 éves korban fejeződik be. Az agynak a homloklebeny területén van egy olyan központja, amit úgy nevezünk, hogy az előrelátó gondolkodás központja. Tehát ez a terület felelős az előrelátás képességéért. Ha ma megteszek valamit, előre tudjam, hogy mi lesz annak a következménye a jövőben. Ezért is fontos, hogy fiataljaink ezen ismeretek birtokában képessé váljanak érett, felelősségteljes döntéseket hozni, s legyenek tisztában tetteik következményével.

A program nevelő jellegű, egyetemes és keresztény emberi értékekre, illetve az emberi méltóság tiszteletére épül. Tartalmaz minden lényeges, tudományosan megalapozott információt, s az értékek átadásán alapul. Interaktív, hiszen a foglalkozások kisebb csoportokban valósulnak meg. Nem csupán ismereteket ad, de ösztönzi a fiatalt arra, hogy kérdéseket tegyen fel, ezáltal a kívánt irányba vezeti a kommunikációt a program céljainak megfelelően. Integrált, mivel összekapcsolja a személyiség összes (testi, érzelmi, közösségi, értelmi és lelki) aspektusát. Az ÉSZ program életkorhoz és nemekhez igazított, és együttműködik a szülőkkel. Az oktatókkal szembeni legfontosabb elvárás a hitelesség, ami azt jelenti, hogy a képviselt elvek és értékrend szerint kell élniük.
Mi adja a program hatékonyságát? Leginkább az, hogy szilárd értékeken alapul. Az élet tiszteletére, családi, közösségi életre, a tisztaságra, a termékenységünk és szexualitásunk megértésére, sőt, élethivatásokra nevel. A témákat logikus sorrendben mutatja be és adja át, miközben biztonságos és elfogadó társas környezetet alakít ki a fiatalok számára. A foglalkozásvezetők pedig hitelességük révén tanúságot tesznek az általuk képviselt és átadott értékek mellett.

Információk és további részletek:
http://billings.hu/

Nadrai-Gergely Klaudia
sajtóreferens
Magyarországi Billings Központ

Az Életek az életért – III. Életvédő Konferencián november 9-én Pócspetriben Bosák Nándor nyugalmazott püspök atya és Szenes István plébános előadása után szekcióülések következtek, majd a jelenlévők érdeklődve hallgatták dr. Fodor Ákos belgyógyász-szakorvos „Egészségfejlesztés és az életvédelem kapcsolata a fiatalok körében” című értekezését, valamint a Fília Közösség ifjú tagjainak tanuságtételét.

Az 50-es években úgy definiálták az egészséget, mint a teljes biológiai, pszichológiai, szociális jólét állapotát. Idővel azonban az egészséggel foglalkozó szakemberek rájöttek arra, hogy az egészségünkhöz hozzátartozik a társadalomban, a családban betöltött szerepünk, a céljaink elérése és a nehézségeinkkel, kudarcainkkal való megküzdés folyamata. Az egészség olyan állapot, amikor a személy teljesnek, egésznek érzi magát. Dr. Fodor Ákos felhívta a figyelmet a XXI. század egyik új fogalmának, a digitális életnek a valóságra és a fiatalokra leselkedő veszélyeire, káros hatásaira. Ma bárki jelen lehet azon fórumokon, ahol digitálisan szórakozhat, kapcsolatokat köthet és információkhoz juthat. Azonban ennek nemcsak előnyei, de hátrányai is vannak.

Könnyen vezethet szabadossághoz, elidegenedéshez, függőséghez, depresszióhoz, az élmények és kapcsolatok pedig felületessé válhatnak, mi több, azáltal, hogy a fiatalok, rálátás hiányában, meggondolatlanul adják ki magukat, veszélybe sodorhatják önmagukat. Ez elvezet egy másik jelentős fogalomhoz, a társas magányhoz. Fontos feladat, hogy egy olyan hozzáállás alakuljon ki, amelyben az emberi méltóságunkat meg akarjuk őrizni, adatainkat biztonságban akarjuk tudni. Az egészségfejlesztés célja e téren az, hogy a fiatalokat ért digitális hatások ne billentsék ki őket a saját érzelmi világukból, helyén tudják kezelni az őket ért ingereket. Ezért lényeges, hogy mindig legyen valaki, aki meghallgatja őket, és akivel őszintén tudnak beszélni az érzéseikről, tapasztalataikról, csalódásaikról. A személyes példamutatás, a felelősségteljes kíséret, a fiatalok védelme mindannyiunk feladata.

Fodor Ákos informatív előadását a Fília Közösség ifjú tagjainak megható, olykor humoros, de mindenképpen megszívlelendő tanúságtétele követte, majd az első Fíliás generáció (Papp Tamás atya, dr. Récsei Márta és a Szűrös házaspár) beszámolóit hallgathatták meg a résztvevők arról, hogyan segíti útjukat a mai napig az az ajándék, hogy egykor a Fíliához tartoztak. A közösség egykori és jelenlegi tagjai bátran, őszinte nyíltsággal és szeretettel osztották meg gondolataikat és élményeiket a konferencia résztvevőivel. Sokak tekintetében megcsillant a felismerés, hogy a bátor, sokszor bölcs és erős fiatalok valóban egy olyan közösség tagjai, ahol szeretik, elfogadják őket, ahol kibontakozhat saját egyéniségük és ahol tanulhatnak egymástól. A rövid kávészünetek lehetőséget adtak arra, hogy a jelenlévők megbeszéljék érzéseiket az elhangzottak kapcsán és megismerjék egymás gondolatait, reagáljanak a fiatalok javaslataira, szavaira.

A konferencia az „Életre szóló Szeretet” (ÉSZ) program részletes bemutatásával folytatódott, amelyet Wachalné Tóth Angéla védőnő, és Hollósy Tibor pedagógus ismertetett. A program fiatalokkal foglalkozó szakemberek és a szülők számára kíván segítséget nyújtani „nevelési feladataik teljesítéséhez, különös tekintettel a rájuk bízottak élethivatásának felismerésére, elfogadására és megélésére vonatkozóan. A program elsősorban a középiskolás korosztályt célozza meg, de hasznos tudást nyújt egyetemista fiatalok számára is.

A rendezvényt szentmise zárta. Szenes István atya az elhangzott evangéliumi szakaszra (Lk 20,27-38) vonatkozóan felhívta figyelmünket arra, hogy ez az evangélium valójában az életvédelemről szól, hiszen az örök életről tanít. „Ha nem hiszünk a feltámadásban, egészen bezárjuk magunkat ebbe a földi életbe, s megromlanak az emberi kapcsolataink. Ha nem hisszük, hogy van feltámadás, az anyagi dolgokhoz való viszonyunk is torzul, változik. S persze, ha nincs feltámadás, akkor nincs erkölcsi rend. De ha van feltámadás, akkor minden elkezd élni. Akkor van emberi méltóság, hűség, tiszta szerelem, s úgy tudok dönteni az életem fölött, hogy azt nézem, Isten mihez adott képességet, mire hív, mire vágyom. Ezért mindent érdemes feladni és megragadni, mert ez a boldogság. Ha van feltámadás, akkor érdemes elhasználódni ezen a földön a szeretetben, s akkor nem kell elhasználódnunk a szeretetlenségben.”

Nadrai-Gergely Klaudia
sajtóapostol, nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház

Szenes István FSV plébános, prior (Vianney Testvérek Közössége) vetítettképes előadást tartott „Visszatérés Emmauszból Jeruzsálembe. Közös felelősségünk a felnövekvő nemzedékért” címmel november 9-én, Pócspetriben az Életek az életért – III. Életvédő Konferencián.

István atya útkereső gondolatait Ferenc pápa Christus Vivit kezdetű apostoli buzdítása ihlette, amely az emmauszi tanítványokról szóló evangéliumi szakaszt ajánlja vezérfonalul az ifjúság irányába folytatott lelkipásztori küldetésnek. Fontos tisztázni, hogy amikor azt mondom, pasztoráció vagy lelkipásztorkodás, akkor ez alatt mindnyájunk tevékenységét értem, akik bármilyen módon kapcsolódunk – vagy kapcsolódni fogunk – az ifjúság neveléséhez. A végső cél visszatérni Jeruzsálembe, a Jézus által egybehívott közösségbe, ahol vele lehetünk. Isten keres minket. Megtestesül, s emberségében Ő maga „bejár egy belső utat, kríziseket él meg az életében, keresi a küldetését. Ezáltal Isten egészen közel került az emberhez, s így mi magunk is odaléphetünk másokhoz, a kereső fiatalokat is megszólíthatjuk.

Ahhoz, hogy küldetésünk gyümölcsözővé váljon, szükséges, hogy világosan lássuk a célt, illetve azt is, hogy milyen környezet segíti elő a növekedésüket. Az egyik legfontosabb pedig, hogy önmagunkba tekintve megállapítsuk, jelenleg alkalmasak vagyunk-e arra, hogy Jézus rajtunk, mint kísérőkön keresztül elérje az ifjúság szívét. A felnövekvő nemzedék is az emmauszi út kezdetén jár, önmagukra találásuknak útján, miközben megélik a sötétséget, s próbálkozásaik megannyi kudarcát. Sebződnek és sebeznek. A mi feladatunk, hogy az ifjúságot az emmauszi útra vezessük. A végső cél pedig Jeruzsálem. Eljutni abba a közösségbe, ahol fejlődhet, növekedhet, eljuthat ahhoz, akit felismert. Az egyik legfontosabb üzenet, amit el kell juttatni az útkereső fiatalnak: Szeretlek úgy, ahogy vagy. A fára mászó Zakeus kissé nevetségessé teszi magát, miközben keresi Jézust. Talán úgy tudja, hogy keresi önmagát. Ilyen keresés van a magát sokszor nevetségessé tevő fiatalban, amikor bugyuta divatokat kezd követni. Ez egy kiáltás, amit nekünk nem elvárásokkal és feltételekkel kell megtorolnunk. Elfogadott vagy, ahogy vagy – ezt kell elültetnünk a lelkükben. A mondat második fele annak a szívében születik meg, akinek mondjuk: Nem akarok olyan maradni, amilyen vagyok. Ha szabad lennem, szabad változnom. Emmausz útján a gyógyító Jézussal találkozhatunk. Zakeus szívét eléri Jézus álarcokat lebontó szeretete, így talál rá arra, hogy ki ő valójában. S így, ha a fiatal rátalál Istenre, elindulhat Jeruzsálem irányába, ahol lényeges, hogy egy hívó közösség várjon rá. Olyan közösségre van szükség, amely megosztásból él, feltárják az Istennel való találkozásuk élményét, értékelve egymás útját az azonos cél felé.

Az irgalmasság és megbocsátás a második, aminek uralnia kell ezt a jeruzsálemi közösséget, ahol semmit nem olvasnak a fejére az elkóborolt báránynak, így a kudarcok és az elesések sebeit hordozó visszatérők szabadon növekedhetnek Isten feltétel nélküli szeretetének bizonyosságában. Olyan környezetre, otthonra van szükség, ahol a közösség tagjai között a kölcsönös egymás iránti bizalom növekedésnek indul és nyitottak a befogadásra. Ebben a közösségben pedig fontos, hogy mindenkinek legyen feladata. Kell egy közösségi tér, ahol szabadon mozoghatnak, amit magukénak érezhetnek, s ahol önmaguk lehetnek.

Milyen a megfelelő kísérő ezen az úton? A kísérő nem azt jelenti, hogy a krisztusi tökéletesség magas fokán van. A hitelesség ennél sokkal összetettebb. Ahhoz, hogy Krisztusra találjanak azok, akiket kísérünk, éppen az esendőségünk vagy annak felvállalása szükséges. A kapcsolatban szintén Jézus példája van előttünk: a feltétel nélküli szeretet, a kitaszítottaké is. Ez a második pillér. A harmadik pedig a tanítás. Amikor az ember – így a fiatalok is –, megismerik Isten mérhetetlen szeretetét, megszületik bennük a vágy, hogy még többet megtudjanak Róla és viszontszeressék. Ekkor válik igazán befogadóvá a tanításra és a jóra vezető intelemre. Egy személyes kibontakozást segítő, egyszerre gyógyító és tanító lelkigondozás talán segít felfedezni és megélni a Ferenc pápa által megfogalmazott igazságot: A fiatalok nemcsak a jövőben akarnak élni, meg akarják élni a jelent is.

A közösen elfogyasztott ebédet szekcióülések követték. A jelenlévő atyákhoz négy csoportba osztva lehetett csatlakozni, mivel ők vezették a tematikusan felosztott beszélgetéseket. A kialakult csoportokban két fontos kérdés került megvitatásra: hogyan lehet létrehozni, elmélyíteni a tanítás és a közösségi élmény közti harmóniát, s ki hogyan tudna hozzájárulni a maga területén az ifjúság útjához Emmauszból Jeruzsálembe. A kis csoportok tagjai a kellemes eszmecsere során megismerték egymás gondolatait, javaslatait és megosztották egymással tapasztalataikat.

Nadrai-Gergely Klaudia
sajtóapostol, nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház

Életek az Életért címmel harmadik alkalommal tartottak életvédő konferenciát 2019. november 9-én, Pócspetriben, a KOSZISZ Királyfalvi Miklós Katolikus Általános Iskola épületében. A rendezvény a Vianney Testvérek a Tisztuló Lelkekért – Krisztushívők egyházmegyei jogú hivatalos társulása és a Magyarországi Billings Központ közös szervezésében valósult meg. A konferencián elhangzott előadások legfontosabb témája idén az Ifjúság és életvédelem volt.

Az eseményt a Fília Ifjúsági Közösség „Születés” című táncjátéka nyitotta meg. A tehetséges fiatalok játéka, az előadásmód, a fényjáték és a zene együtt csodálatosan visszaadta táncelőadásuk mondanivalóját. A jelenlévők arca híven tükrözte érzelmeiket, elismerő pillantásokkal és tapssal jutalmazták a látottakat.

A megnyitót Bosák Nándor, nyugalmazott debrecen-nyíregyházi püspök „Az élethivatásokra való nevelés feladatai a családban, az iskolában és a lelkipásztori gyakorlatban” című előadása követte. A nyugalmazott megyéspüspök beszéde kezdetén feltette a kérdést, hogyan definiálható az élethivatás? „Ha nagyon egyszerűen szeretném megfogalmazni, azt mondhatom, hogy élethivatás az, hogy az ember megtalálja a helyét ebben a világban, mégpedig azt a helyet, amit Isten szánt neki és átadja magát annak a célnak, hogy ezt megvalósítsa.” Isten okkal teremtett bennünket, s azt szeretné, hogy megtaláljuk benne azt, amit Tőle kaptunk. S ne csak megtaláljuk, de adjuk is tovább. Senki sem képes egyedül megvalósítani önmagát abban a feladatban, amit Isten bízott rá. Életünkben épp ezért nagy szerepe van a környezetnek, valamint életünk közösségi és szociális tereinek. Az állatvilág kódolt ösztöneivel szemben az embernek aktív módon kell közreműködnie abban, hogy megtalálja a helyét, s életben maradjon.

A hívatásunk megvalósításánál három mozzanatra hívta fel a figyelmet a püspök atya. Mindenekelőtt fontos, hogy önmeghatározásunk során reálisan lássuk, milyen képességekkel, adottságokkal rendelkezünk. Ebben jelentős szerepe van az önismeretnek, ami folyamatos önvizsgálat eredményeként születik meg. Különösen meghatározó a környezet, a szociális háttér, ugyanis minden és mindenki, amivel és akivel találkozunk, hat ránk valamiképpen. A mi felelősségünk, hogy a környezet hatásaiból mit fogadunk be és mit viszünk magunkkal tovább. A felnőttek felelőssége, hogy mit adnak át, a gyermekeké pedig, hogy mit fogadnak el, s mit hasznosítanak mindabból, amit kapnak. „Az iskolának, a nevelésnek az a legalapvetőbb feladata, hogy a lehető legpozitívabb irányban fejlessze és alakítsa ki mindazt, ami egy emberben benne van.” Ez nagyon fontos minden emberi kapcsolatban, a hivatásunkban, s életünk minden területén. Ezek egyik összetevője a szeretet, a másik pedig a felelősségvállalás a másik emberért. Ha ez a felelősségtudat nem születik meg bennünk, könnyedén feladjuk és lemondunk a választott útról. A felelősségvállalásban rejlik tehát ennek mélysége és stabilitása egyaránt. „Nem eszméket tanulunk, hanem életmegoldási mintákat.” Ha őszinte embereket és hazugokat is látunk magunk körül, eldönthetjük, melyik mintát követjük. Az embernek tehát felelősséget kell vállalnia az őt körülvevő világért, a közösségéért, a családjáért, a híveiért, a hivatásáért. „Tanulja meg az ember azt, hogy nem úszunk együtt az árral.” Keresztény módon élni csak úgy lehet, ha a keresztény elveket az életünkben megvalósítjuk ott is, ahol senki sem lát. Fontos, hogy azok, akik ezt megértik, közösséget alkossanak, együtt küzdjenek a jóért és erősítsék egymást.

Bosák Nándor püspök atya tartalmas, tanulságos előadását követően Bakti János, az Apagyi Sütőüzem Kft. tulajdonosa felszelte a Fília Közösség előadásában is bemutatott 12 kg-os kenyeret, amelynek érdekességét az adta, hogy a magyarok kenyerének búzájából készült a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara felajánlásával.

Nadrai-Gergely Klaudia
sajtóapostol/Nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház

"Amikor Jézus Krisztus feltámadása után búcsúzott tanítványaitól, elküldte őket az egész világra, hogy hirdessék az örömhírt. Megígérte, hogy velük lesz »minden nap, a világ végezetéig«. Velünk van tanításában, kegyelmében, szentségeiben, de különösen velünk van az Eucharisztia ünneplésében és az Oltáriszentségben, melyet szentmisén kívül is imádattal veszünk körül.

November 23-án szombaton, Krisztus Király ünnepének előestéjén ismét közös, világméretű szentségimádást tartunk. Vegyünk részt ezen a közös imádáson minél többen, kapcsolódjunk be egyházközségünkkel, közösségeinkkel együtt! Legyen ez a világméretű szentségimádás a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készületünk következő állomása, s éljük át újra Isten megújító szeretetét!" (Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek)

Alkosson minden nemzet egy közösséget, ahogy a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus mottóját adó 87. zsoltárban olvassuk.

November 23-án, szombaton, Krisztus Király ünnepének előestéjén gyűljünk össze minden országban, ezernyi templomban egy óra szentségimádásra, hogy meglássuk Jézust, a „láthatatlan Isten képmását”.
Imádkozzunk mindazokért, akik még nem találkoztak Vele.

Csatlakozz hozzánk te is közösségeddel a https://corpusdomini.iec2020.hu/#/esemenyek oldalon!

Örömhír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök áldásával is megerősítette a november 9-én, szombaton Debrecenben, a Kolping Ház épülete előtt megkezdődött ételosztást. A kezdeményezés során november 1-től április 30-ig tartó krízisidőben hétről hétre, minden szombaton a város több pontján várják meleg ételekkel az önkéntesek a rászoruló embereket.

Csóra Miklós és Oláh Zoltán kezdeményezők örömmel tájékoztattak bennünket arról is, hogy minden hétvégének megvan a maga házigazdája, főző és ételosztó csapata, akik mögött különböző felekezetű köznevelési intézmények, ifjúsági szervezetek, egyházközségek, gyülekezetek, baráti társaságok állnak.

Ferenc püspök atya jelenlétével, gondolataival is melegítette a rászorulók és önkéntesek szívét, amely alkalomra a nyirkos esős órák után még a nap is kisütött. A szeretet hatása a természetben is megvalósult. A püspök atya Szent Pál rómaiakhoz írt levelének egyik gondolatával erősítette ezt meg: „Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. A természet ugyanis mulandóságnak van alávetve, nem mert akarja, hanem amiatt, aki abban a reményben vetette alá, hogy a mulandóság szolgai állapotából majd felszabadul az Isten fiainak dicsőséges szabadságára" (Róm 8,19-21).
Isten fiai, gyermekei pedig a Tőle kapott javaikkal ajándékozhatják meg embertársaikat, vagyis a szeretet cselekedeteit hajthatják végre. Szép idő lett, ebben kifejeződik az az öröm is, hogy a mi városunkban, Debrecenben is megnyilvánul Isten szeretete, azzal is, hogy szombatonként meleg étellel várják a rászorulókat. A mai világban sokan úgy gondolkodnak, adok, hogy valamit kapjak a javaim gyarapítására. Vannak viszont, akik azért adnak, mert kaptak képességeket, anyagi javakat, lehetőségeket, és mindezt azért, hogy mások javára fordíthassák.

Aki megvendégeli a rászorulót, Istent látja vendégül. „Ha vendég jön, Isten jön” – erősítette meg az ősi mondással gondolatait a megyéspüspök, majd hálát adott Istennek a vállalkozók, önkéntesek szolgálatáért, jóságáért, amellyel Isten szeretetét mutatják meg, és kérte, hogy Debrecenben minél többen legyenek, akik azt vallják, hogy azért adnak, mert kaptak.

Ezt követően Dancsó Zoltán, a református egyház által működtetett debreceni Reménysugár Nappali Melegedő intézményi lelkipásztora Isten igéjével kért áldást a támogatók, önkéntesek szolgálatára és a nehéz helyzetben élők életére: "Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám.... Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg" (Mt 25,35-40).

November 1-től április 30-ig minden szombaton a következő helyszíneken várják meleg ételekkel a rászorulókat:

13:00 órától – Kolping ház” Böszörményi út 1. sz. alatt a Shell benzinkút mögötti épület előtt,

14:00 órától a debreceni vasútállomás környékén az Ispotály, Erzsébet utcák közötti parkolónál

14:50-órától a Klinika melletti parkolóban, a Pallagi úti idősek otthonával szembeni parkolónál.

16:00 órától a ReFoMix Kft. Dobozi u. 2/D. szám alatt található 35 férőhelyes éjjeli menedékhelyének betegszobájában.

Kovács Ágnes/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

II. "Ismerd meg a Szentírást!" tehetségkutató versenyt tartottak Nyírteleken, a Szent Anna Katolikus Általános Iskolában november 7-én.

A Debrecen- Nyíregyházi Egyházmegye tíz köznevelési intézményéből, valamint Pócspetriből, Szerencsről és Tiszanagyfaluból érkeztek a nyírtelki iskolába a versenyző diákok és felkészítő tanáraik. A rendezvényt Pregitzer Fruzsina Jászai Mari -díjas színművésznő nyitotta meg. A gyerekek a versenyt kísérő programon, kézműves foglalkozáson is részt vehettek.

A tanulók 7-8., 5-6., és 3-4. korosztályban mérték össze tudásukat. Az első három helyezett könyvjutalomban részesült, valamint a zsűri különdíjjal is elismerte a felkészülést.

Köszönjük a diákok, felkészítő tanárok munkáját! Valamint óriási elismerés illeti a verseny szervezésében, lebonyolításában részt vevő minden pedagógus és NOKS-os kollégámat és a technikai dolgozókat is.

Helyezéseket értek el:

3-4.osztályos korcsoport

1. Mészáros Emma – Nyírtelek, Szent Anna Katolikus Általános Iskola
2. Papp Anna Dóra – Kisvárda, Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola
3. Kozma Eszter – Szerencs, Bólyai János Katolikus Általános Iskola
Különdíj: Kovács Gréta – Kisvárda, Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola

5-6. osztályos korcsoport

1. Szamosvári Lilla – Mátészalka, Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi Általános Iskola és Óvoda
2. Sárosi Panna – Nyírtelek, Szent Anna Katolikus Általános Iskola
3. Tóth Tímea – Szerencs, Bólyai János Katolikus Általános Iskola
Különdíj: Háda Hanna – Kisvárda, Szent László Katolikus Gimnázium és Általános Iskola

7-8. osztályos korcsoport

1. Tomcsa Zsolt – Kisvárda, Szent László Katolikus Gimnázium, Általános Iskola
2. Potykó Gergő – Kisvárda, Szent László Katolikus Gimnázium, Általános Iskola
3. Fülöp Réka – Mátészalka, Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi Általános Iskola és Óvoda

Különdíj:

Tóth Eszter – Nyíregyháza, Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola
Bereznai Brigitta – Nyírbátor, Báthory István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
Rácz Mihály – Pócspetri, KOSZISZ Királyfalvi Miklós Katolikus Általános Iskola

Horváth-Bócsi Irén
igazgató
Nyírtelek, Szent Anna Katolikus Általános Iskola

Free Joomla templates by L.THEME