2020. április 02., csütörtök 13:50

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye a vészhelyzetben 5 millió Ft-tal járult hozzá a szegény családok megsegítéséhez

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által körlevélben meghirdetett március 15–22 közötti tartósélelmiszer-gyűjtés a jelenlegi egészségügyi helyzet miatt nagyon lecsökkent, a korlátozások és az MKPK szentmiséket érintő rendelkezései miatt átalakult, és főként pénzadománygyűjtés formájában folytatódott, folytatódik.

„A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Karitász Szervezetén keresztül a rendelkezésünkre álló keretből 5 millió Ft-ot különítettünk el tartós élelmiszercsomagok készítésére a rászorulók megsegítése céljából. Felhívtuk a figyelmet arra is, hogy az adományok kiosztását ne az idős önkénteseink végezzék, hanem a fiatalok, így nekik is alkalmuk van tanúságot tenni a hitükről. Keressük a lehetőségeket, hogy együttműködve a polgári hatóságokkal segítségére legyünk a nélkülözőknek, rászorulóknak.
Továbbá elindult a karitatív tanács a 1357-es adományvonala, valamint a https://segitunkegymasnak.hu/ weboldal, előbbin pénzt, utóbbin többek között önkéntes munkát, eszközt lehet felajánlani. Kiemelten fontos ezen a területen is a testvéregyházak összehangolt közös szolgálata” – fogalmazott kérdésünkre Palánki Ferenc debrecen–nyíregyházi megyéspüspök.

Mészáros László egyházmegyei karitászigazgató megkeresésünkkor elmondta, az egyházmegyétől kapott 5 millió Ft-ból minden karitászcsoport egyenként 120.000 Ft támogatást kapott, az önkéntes munkatársak ebből vásárolták meg a tartós élelmiszert a rászoruló családok, és a nehézsorsú egyedülálló emberek részére. Mint mondta, nagyon hálásak a döntéshozóknak az adományért, ez nagy segítséget jelent ebben a krízishelyzetben. Most az a tapasztalat, hogy sokkal többen fordulnak a szervezethez segítségért, hiszen sok családban megszűnt a rendszeres jövedelem.

Idén a vetőmagcsomagok elkészítésében az ajaki Caritas Junior csoporthoz tartózó fiatal önkéntesek segítettek.

Az idei év más lehetőségeket hozott a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Karitász Szervezete számára is. A vetőmagcsomagok elkészítésében korábban a nyíregyházi Szent Imre Gimnázium diákjai segítettek, jelenleg, a rendkívüli helyzet miatt sem a diákokra, sem az idős korú önkéntesekre nem számíthatnak. Ebben az évben tehát a karitatív szervezet szolgálatára voltak az Ajakon működő Caritas Junior önkéntesei, segítve ezzel az időseket abban, hogy otthon maradhassanak. A fiatalok 400 családnak készítettek személyre szóló vetőmag csomagot.
Továbbá köszönet a füzesgyarmati Ösvény Esélynövelő Alapítványnak, amelytől egyházmegyénk 10 mázsa vetőborsót és 10 mázsa vetőbabot kapott.

Adományozási lehetőségek tehát:

Az említett karitatív tanács a 1357-es adományvonalon hívásonként 500 Ft/támogatást, valamint a https://segitunkegymasnak.hu/ önkéntes munkát, eszközt lehet felajánlani.

További pénzadományokat fogadnak a https://karitasz.hu/onlineadomany oldalon az online adományozás menü alatt azonnali bankkártyás fizetés formájában, valamint átutalással a 12011148-00124534-00100008 bankszámlaszámon.

Kovács Ágnes/Öröm-hír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

  • Galéria:
    • 1
    • Ajak Caritas Junior vetőmag csomagolás (5)
    • Ajak Caritas Junior vetőmag csomagolás (9)
    • DSCN1703
    • DSCN1722
    • Hajdúsámson adományosztás (2)

Free Joomla templates by L.THEME