Az ember igazán az emberi szóra tud hallgatni - Rózsafüzér-társulatok találkozóját tartották Debrecenben
A debreceni Szent László Domonkos Plébánia Rózsafüzér Társulata városi találkozóra hívott minden érd...
Terméskiállítást, termésáldást és nagyszülős napot tartottak a Szent László óvodában, Kisvárdán
„Itt van az ősz, itt van újra, szép mint mindig énnekem...” – méltatja Petőfi ezt a csodaszép évszak...
A legkisebb dolognak is, amit szeretetből teszünk, nagy értéke van - Az egyeki iskolások is csatlakoztak a világméretű kezdeményezéshez
Október a rózsafüzér hónapja. Ekkor figyelmünk még inkább Szűz Máriára szegeződik és hozzá fohászkod...
A forrás előttünk folyik, ha szomjan maradunk, az a mi hibánk - Plébániai munkatársak lelkinapját tartották a Forrásnál
A Tiszacsegei Templomért Alapítvány és a Szent József Plébánia 2019. október 12-én, a templom búcsún...
Az ember igazán az emberi szóra tud hallgatni - Rózsafüzér-társulatok találkozóját tartották Debrecenben
Az ember igazán az emberi szóra tud hallgatni...
Terméskiállítást, termésáldást és nagyszülős napot tartottak a Szent László óvodában, Kisvárdán
Terméskiállítást, termésáldást és nagyszülős napot tartottak a Szent...
A legkisebb dolognak is, amit szeretetből teszünk, nagy értéke van - Az egyeki iskolások is csatlakoztak a világméretű kezdeményezéshez
A legkisebb dolognak is, amit szeretetből teszünk, nagy...
A forrás előttünk folyik, ha szomjan maradunk, az a mi hibánk - Plébániai munkatársak lelkinapját tartották a Forrásnál
A forrás előttünk folyik, ha szomjan maradunk, az...
2019. szeptember 12., csütörtök 13:11

20. NEMZETKÖZI LELKIGYAKORLAT HÁZASPÁROK RÉSZÉRE

2019. november 6- 9.

Međugorje

A lelkigyakorlat témája:

Kövess engem! (Mk 10, 21) 

A Szűzanya iskolájában

PROGRAM

2019. november 6. szerda

14.00 A résztvevők regisztrációja

16.00 Bevezető

17.00Esti imaprogram a templomban

2019. november 7. csütörtök

 9.00   Reggeli ima

 9.30   Előadás, beszélgetés    

12.00 Csendes szentségimádás

15.00 Előadás, beszélgetés     

17.00Esti imaprogram a templomban

2019. november 8. péntek

 6.00   Imádság a Križevacon

10.30 Előadás, beszélgetés

12.00 Csendes szentségimádás

15.00 Előadás, beszélgetés

Felkészülés a szentgyónásra az Oltáriszentség előtt

17.00Esti imaprogram a templomban  

2019. november 9. szombat

 7.00  Imádság a Jelenések hegyén

10.00 Előadás, beszélgetés

11.00 A résztvevők tapasztalatainak megosztása

12.00 Záró szentmise

A lelkigyakorlat előadója fra Marinko Šakota1968-ban Čitlukban született. Az általános iskolát és a középiskola első osztályát Čitlukban fejezte be. Ekkor választotta a ferences hivatást és jelentkezett a Visoko-i Ferences szemináriumba. Itt befejezte a gimnázium második osztályát, majd a dubrovniki jezsuita gimnáziumba folytatta tanulmányait, ahol érettségi bizonyítványt szerzett. 1987. július 15-én Humacon öltötte magára a ferences habitust, ahol noviciátusi évét töltötte. Filozófiai és teológiai tanulmányait Szarajevóban kezdte a ferences teológián (1989-1990), majd a zágrábi jezsuita főiskolán folytatta (1990-1992) és Fuldban (Németországban) fejezte be 1995-ben, ahol diplomát szerzett. Örök fogadalmát Široki Brijegben tette le 1993-ban. 1996. február 10-én Zágrábban diakónussá, 1996. július 13-án pedig Frohnleitenben pappá szentelték. Első szolgálati helye az innsbrucki ferences kolostor volt, ahol kisegítő lelkipásztorként egy évet töltött, majd segédlelkészként szolgált Frohnleitenben. Ezt követően Augsburgba káplánként működött. Mostarban három évig káplánként, Gradnićiban pedig hét évig plébánosként szolgált. 2010 szeptemberétől kápláni szolgálatot végzett Međugorjéban, 2013-tól pedig Međugorje plébánosa.

A lelkigyakorlat a templom mögötti épületben lesz. A lelkigyakorlat költsége 40€/házaspár. A résztvevők száma a terem befogadóképessége miatt korlátozott.

Megfelelő számú házaspár jelentkezése esetén, közös utazást szervezünk Budapestről. Szállás tekintetében is segítséget nyújtunk, ezért, kérünk minden házaspárt, hogy részvételi szándékát mihamarabb (legkésőbb október 30-ig) jelezze az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre . Kérjük a kedves testvéreket, hogy hívják fel ismerőseik, barátaik figyelmét erre a házastársi kapcsolatot megújító lelkigyakorlatra a Béke Királynőjénél, a béke földjén. 

Free Joomla templates by L.THEME