október 2019

Assisi Szent Ferenc ünnepén, október 4-én az 1180-as évek elején született rendalapítóra irányul a figyelmünk. Ezen a napon köszöntöttük Palánki Ferenc megyéspüspök atyát az egyházmegye papjai, intézményvezetői és munkatársai körében a püspöki hivatalban. A baráti, kötetlen beszélgetéseken Szent Ferenc életéből vett történetek, mozzanatok hangzottak el, aki megtérése pillanatától haláláig odaadó tisztelettel követte és hirdette a megfeszített Krisztust.

Ferenc püspök atya reggel a Szent Anna-székesegyházban mutatott be szentmisét Szent Ferenc tiszteletére, majd kötetlen beszélgetéseken a rendalapító élete, hozzá kapcsolódó történetek felidézésével Isten nagy és csodálatos művére figyeltünk.

Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi püspök atya a papok nevében köszöntötte a főpásztort. Elmondta, Ferenc pápa is ünnepel ezen a napon, aki a névválasztáskor nem a jezsuita Xavéri Szent Ferenc-i, hanem Assisi Szent Ferenc-i gondolatot kívánta képviselni, aki a legrégebbi szentek közé tartozik. Püspök atya hozzátette, amikor a rendalapítót arra biztatták, hogy fogalmazza meg a közösség reguláját, azzal hárította el a kérést, hogy ő csak az evangéliumot akarja hirdetni.
Nándor püspök azt kívánta a védőszentjét ünneplő főpásztornak, hogy Szent Ferenc türelmével és buzgóságával az evangélium szellemében, a gyökerekhez való ragaszkodásban végezze azt a szolgálatot, melyet a Jóisten és az Egyház rábízott. A paptársait pedig arra kérte, lássák meg a püspökükben azt, hogy szolgálata olyan kapocs, amely mindig és minden helyzetben irányt ad az ő életének és azoknak is, akiknek a gondviselőjévé és irányítójává rendelte a Jóisten.

Fodor András gazdasági helynök atya gondolataiban Ferenc pápa „Christus vivit” (Krisztus él) kezdetű, fiataloknak szóló apostoli buzdítására utalt, amelyben elhangzott: Szent Ferenc fiatal korában kapta meg Istentől a hívást a követésére, a szegénység vállalására és a közösség megalapításával az Egyház megújítására. Ferenc püspök atya szintén meghívást kapott az Egyház megújítására, az Istentől kapott egyházmegyei közösség vezetésével, a közös szolgálattal.

Molnár Katalin EKIF főigazgató az intézményvezetők nevében köszöntött, gondolataiban elmondta, a „nomen est omen” jelentése „a név előjel”, „nevében a sorsa”, a "név elárulja viselőjét”. Nem véletlenül kapjuk nevünket, hangsúlyozta. Majd Szent Ferenc életéből idézve a szent által is megtapasztalt tökéletes öröm kegyelmi ajándékát kívánta a főpásztornak.

Szent Ferenc a tökéletes öröm titkáról így tanított, amikor Leó testvérrel a Porciuncula felé tartottak egy téli reggelen: „A testvérek jó példája, a csodatévő erő, a betegek gyógyítása és a halottak feltámasztása – nagy dolgok ezek, Leó testvér! De mindennél több a tökéletes öröm. Nem található az sem a tudományban, sem a nyelvek adományában, sem a nagy prédikáló tehetségben, és mégis az egész világot meg lehet vele téríteni. S ha mi most megérkezünk a Porcinkulához, és várnunk kell a kapu előtt az esőben és a hidegben, mert a kapus megvárakoztatja a hívatlan vendégeket, és mi ezt türelemmel elviseljük — ó, Leó testvér, írjad csak —, ebben áll a tökéletes öröm! És ha a további zörgetésünkre a kapus furkósbottal kirohan, megragadja a kapucninkat, a földre ránt, és a hóban tetőtől talpig jól elver minket, ha mi ezt is türelemmel és Krisztus szenvedésére gondolva zokszó nélkül el tudnánk viselni — írjad csak, Leó testvér —, ebben áll a tökéletes öröm!”

Ferenc püspök atya köszöneteként egy történettel gazdagította a jelenlévőket: A ferences testvérek egyik este elhatározták, hogy egész éjjel a Miatyánkot fogják imádkozni. Reggel beszámoltak Ferenc elöljárójuknak, hogy mennyi imát mondtak el, majd őt is megkérdezték erről. Szent Ferenc azt felelte, ő egyet sem tudott végigmondani, mert olyan mélyen megérintették az ima szavai, hogy azokon órákig elmélkedett. Ez a rácsodálkozás, a mély hit jellemezte őt egész földi élete, szolgálata során. A főpásztor azt kívánta, mindannyian hasonló mentalitással, mélységgel végezzük szolgálatunkat, munkánkat, hogy azzal a figyelmet Istenre irányíthassuk.

Kovács Ágnes
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

A Szalkai-kódex – Szalkai László (1475 k.-1526) esztergomi érsek iskoláskönyve - bőrkötéses hasonmás kiadásával bővült a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Levél- és Könyvtár gyűjteménye.

Ez év májusában az Esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár és a Sárospataki Római Katolikus Gyűjtemény együttműködésében jelent meg a Szalkai-kódex hasonmáskiadása.
Az esztergomi gyűjteményben őrzött kötet a mohácsi csatamezőn elesett Szalkai László esztergomi érsek iskolai jegyzeteit tartalmazza, melyeket 1490 körül készített a sárospataki plébániai iskolában. Akkoriban a diákok az oktatók előadásai alapján készített jegyzetekből tanultak. A hat egybekötött füzet az iskolában oktatott tudományágak ismeretanyagát tartalmazza, így egyedülálló forrás az iskola- és pedagógiatörténet, a zenetudomány és a csillagászati kutatások szempontjából.

Az 522 oldalból álló kötetben található írások nem egy másolási ütemben születtek. A diák először a tananyagot másolta le, miközben arra is figyelnie kellett, hogy a tanári magyarázatoknak és saját jegyzeteinek is maradjon hely. Az ifjú Szalkai gyakorlott másolóként gótikus kurzívval rótta a sorokat, a középkorban használt vörössel, rubrummal emelte ki a lényeget, a későbbi díszítéseknek üres helyeket hagyva.
A kiadáshoz Erdő Péter bíboros, prímás írt bevezetőt. A bevezető tanulmány és a sajtó alá rendezés Sarbak Gábor munkája. Angol nyelvre Korondi Ágnes fordította a tanulmányt.

A kódex hasonmáskiadása, valamint a könyvtár jelenleg 1412 darabból - folyamatos feltárás alatt - álló régi könyves állománya nyitva tartási időben (kedd: 14.00-17.30, szerda és csütörtök: 9.00-12.30) megtekinthető és tanulmányozható. Ettől eltérő időpontban való megtekintésre csak előzetes egyeztetés alapján van lehetőség.

Somogyi Péter könyvtárvezető
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyei Levél- és Könyvtár
4024 Debrecen, Varga utca 17.
http://archiv.dnyem.hu

Forrás:
https://www.magyarkurir.hu/kultura/bemutattak-szalkai-kodex-hasonmas-kiadasat-esztergomban

A gyermekükért imádkozó édesanyák ünnepi közös imára és hálaadó szentmisére gyűltek össze 2019. szeptember 27-én a Szent László-templomban, ahová Debrecen és a környék plébániáiról is érkeztek testvérek/édesanyák.
Az ünnepi szentmisét Tokodi László O.P. atya celebrálta, a szónok pedig Szentesi Csaba görögkatolikus parókus volt.

Szentesi Csaba atya a napi evangéliumi szakaszhoz fűzött gondolatai után többek között arról beszélt, hogy ma kevesebb szót használunk a munkánk, napi találkozásaink során, de nagy lehetőségünk van hangtalanul mások elé élni a keresztény mivoltunkat, csendes cselekedetinkkel prédikálni. Elég, ha csak tudnak róla gyermekeink, hogy imádkozunk értük, s egyszer csak célba ér a csoport imája. Mindig célba ér. Hogyan? Például valaki egy Szentírást ad a gyermekünknek, és ő elkezdi azt olvasni. Vagy azt látjuk, hogy gyermekünk megváltozott, és nekünk nincs más dolgunk mint kinyitni előttük az ajtót: nem kell nekünk állandóan Istenről beszélnünk, hanem jelenlétünk, emberségünk legyen vonzó.

Egyszer elmentünk Dezse Péter domonkos testvérrel egy iskolába – folytatta Csaba atya –, hogy karácsonyi énekeket tanítsunk a gyermekeknek. A jó hangulatú foglalkozás után odajött hozzánk egy tanár, s azt mondta: végre normális papokat látok. Lehet, hogy a gyermekek elfelejtették az énekeket, de bizonyára megmaradt bennük valamilyen emlék, mely később visszajöhet, s az ilyen emlékek egyszer csak összeállnak egésszé a fiatalban.

A mai világban sokkal több dolog visz el Jézushoz, így a mi példaadásunk is. Max Lucado: Értékes vagy című könyvét hozta példának Csaba atya. A kis famanó felmegy a hegyre alkotójával beszélgetni, és így függetlenedni tud a többiek véleményétől. Gyermekeinket mi is úgy menthetjük meg a sodródástól, a mások véleményétől való függésétől, hogy Alkotónk, Isten elé imádkozzuk őket. Imádkozzuk oda a hegyre a gyermeket Jézushoz, hogy tudjon beszélgetni Teremtőjével. Tapasztalja meg, hogy Jézus a barátja, de Ő az Úr, tehát tartsa meg parancsait – buzdított mindenkit a parókus atya.
A Szent Mónika Közösség napi imája összhangban van ezzel a buzdítással, hiszen a tizenkét könyörgésből kilencben tulajdonképpen magunkért imádkozunk: Keresztény életünk legyen vonzó gyermekeink számára. Higgadtság, tekintély, szeretet, figyelem, türelem, hála legyen bennünk gyermekeinkkel kapcsolatban. És tudjuk más édesanyákban is felébreszteni a közösségünkhöz tartozó vágyat.
A szentmise végén Tokodi László atya arra is megkért, hogy Szent Józsefhez és Szent Ágostonhoz is imádkozzunk, hogy az édesapák is az édesanyákkal közösen imádkozzanak gyermekeikért. A szép esemény baráti beszélgetéssel zárult.

A Szent Mónika Közösség az 1980-as évek végén alakult Madridban. Hazánkba Róna Gábor jezsuita szerzetes hozta el ennek a közösségnek a hírét. Kalocsán alakult meg 1992-ben az első közösség. Hozzánk is eljutott ennek híre, és Szikszay Lászlóné Katalin hitoktató karolta fel a gondolatot, alapította meg a közösséget, melynek ma is vezetője. Hamarosan létrejöttek más debreceni és környékbeli plébániákon is édesanyák imádkozó csoportjai. A közösségnek mindenki tagja lehet, aki vállalja, hogy az imát minden nap elmondja és hetente egyszer az Oltáriszentség előtt is. Minden hónap 27-én tartjuk plébániánkon a csoport közös imáját, összejövetelét. A saját gyermekeinkért való ima mellett minden hónapban egy közös szándékra is imádkozunk.

Az imamozgalomról a közösség országos központjának honlapján is tájékozódhatnak: http://szentmonika.hu/

Havas Lászlóné
Szent László Plébánia, Debrecen

A SZENT MÓNIKA-imaközösség napi imája

MENNYEI ATYÁNK,
minden ajándék és öröm osztogatója, aki nekem az édesanyai hivatást adtad, hálát adok neked és áldom szent Nevedet.

ÚR JÉZUS! Kérlek, növeld hitemet, erősítsd reményemet és tökéletesítsd szeretetemet,
hogy jó keresztény édesanya lehessek.

SZENTLÉLEK ÚRISTEN, erősíts engem, hogy életem minden nehézsége közepette se szűnjek meg gyermekeink hitéért imádkozni.

Minden könyörgés előtt mondjuk: SEGÍTS MINKET, URUNK,
- hogy gyermekeinket életünk példájával vezessük Tefeléd.
- hogy amikor gyermekeinkkel foglalkozunk, jóságos higgadtság, tekintély és szeretet áradjon belőlünk.
- hogy figyelemmel kövessük gyermekeink jellembeli fejlődését, és meg tudjuk óvni őket a rossz környezeti befolyásoktól.
- hogy keresztény életünk oly vonzó legyen gyermekeink számára, hogy azt kövessék és másokra is átsugározzák.
- hogy gyermekeink tiszteljék Szentatyánkat, ragaszkodjanak az Egyházhoz és együttműködjenek lelkipásztorainkkal.
- hogy ha gyermekeink közül valamelyik meghívást kapna a papi vagy szerzetesi életre, azt hálásan elfogadjuk és támogassuk.
- hogy gyermekeink életük csalódásai, veszélyhelyzetei vagy testi megpróbáltatásai közepette is megtapasztalják gondoskodó szeretetedet.
- hogy ha az élet útvesztőiben egyik vagy másik gyermekünk megrendülne hitében és letérne a helyes útról, őt akkor is szeretetünkkel, türelmünkkel és imáinkkal segítsük, hogy visszataláljon Hozzád.
- hogy ha gyermekeink megbántanak, eltávolodnak tőlünk, vagy hálátlanok velünk szemben, mi akkor is teljes bizalommal terjesszük eléd kéréseinket.
- hogy férjeink megértsék, milyen fontos feladat gyermekeink jellemének és hitének erősítése, és szívből segítsék őket imáikkal is.
- hogy gyermekeink családjában a Te békéd és szereteted uralkodjon, és unokáink is erősödjenek hitükben.
- hogy amikor más édesanyákkal találkozunk, fel tudjuk ébreszteni bennük a Közösségünkhöz való tartozás vágyát.
Különösen könyörgök a mai napon (saját kérés) ..................... gyermekért.
Könyörögjünk!

SZŰZ MÁRIA, égi Édesanyánk, eszközöld ki számunkra is azt az örömet, amiben Szent Mónikának volt része, amikor láthatta fia életében a hit diadalát.

ÚR JÉZUS, kérünk, add meg nekünk szülőknek és gyermekeinknek azt a nagy kegyelmet, hogy majd együtt örvendezhessünk a Te dicsőségedben az egész örökkévalóságon át.
Ámen

Kedves testvérek,

2019. október hónapjára arra kértem az egész egyházat, hogy rendkívüli missziós időszakként élje meg azt, így emlékezve XV. Benedek pápa Maximum illud kezdetű apostoli levele kihirdetésének (1919. november 30.) századik évfordulójára. Apostoli kezdeményezésének prófétai előrelátása megerősített abban, hogy megújítsuk az egyház misszionáriusi elkötelezettségét, misszióját még inkább az evangélium szelleméhez igazítsuk, hogy a meghalt és feltámadt Jézus Krisztus üdvösségét hirdesse és vigye el a világnak.

Jelen üzenet címe azonos az októberi missziós hónap témájával: megkeresztelve és küldve: Krisztus Egyháza misszióban a világban. E hónap megünneplése mindenekelőtt abban segít minket, hogy felismerjük a Jézus Krisztus melletti hitdöntésünk missziós értelmét, azon hitét, amelyet kötelezettség nélkül, ajándékként kaptunk a keresztségben. Istenhez tartozunk, mint gyermekei és ez soha nem egyénileg megy végbe, hanem mindig egyházi módon: az Istennel – Atyával, Fiúval és Szentlélekkel – való közösségből sok más testvérünkkel együtt új élet születik számunkra. Ez az isteni élet pedig nem árucikk, amit eladni – el akarjuk kerülni a prozelitizmust –, hanem gazdagság, amelyet átadni, közölni és hirdetni kell: ez a misszió értelme. Ingyen kaptuk ezt az ajándékot és ingyen adjuk tovább (vö. Mt 10,8) anélkül, hogy ebből bárkit is kizárnánk. Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, eljutva az igazság megismerésére és az irgalmasság megtapasztalására az Egyháznak köszönhetően, amely az üdvösség egyetemes szentsége (vö. 1Tim 2,4; 3,15, II. Vatikáni Egyetemes Zsinat, Lumen Gentium dogmatikai konstitúció, 48).

Az Egyház misszióban van a világon: a Jézus Krisztusba vetett hit a dolgokat helyes megvilágításba helyezi, mert lehetővé teszi, hogy Isten szemével és szívével lássuk a világot; a remény megnyit minket az isteni élet örök láthatárára, amelyben már valójában részünk van; a szeretet pedig, amelyet előre megízlelünk a szentségekben és a testvéri szeretetben, a föld végső határáig mozdít minket (vö. Mik 5,3; Mt 28,19; ApCsel 1,8; Róm 10,18). Egy Egyháznak, amely elmegy a legvégső határokig, állandó és tartós misszionáriusi megtérésre van szüksége. Hány szent, hány hitben élő nő és férfi tanúskodik arról, hogy ez a határtalan megnyílás lehetséges és megvalósítható, mutatja meg nekünk, hogyan lépjünk ki önmagunkból irgalmasan, a szeretettől sürgetve és éli elénk az ajándékozás, az áldozat és az ingyenesség logikáját (vö. 2Kor 5,14–21)! Aki Istent hirdeti, legyen Isten embere (vö. Maximum illud apostoli levél).

Ez egy olyan megbízás, amely személyesen érint mindannyiunkat: én mindig misszió vagyok; te mindig misszió vagy; minden megkeresztelt ember maga egy-egy misszió. Aki szeret, az megmozdul, kilép önmagából, vonz és vonzódik, átadja önmagát a másiknak és életet adó kapcsolatokat teremt. Senki sincs, aki Isten szeretete számára haszontalan és jelentéktelen lenne. A világban mindannyian küldetésben vagyunk, mert minden ember Isten szeretetének gyümölcse. Még ha apám és anyám hazugság, gyűlölet és hűtlenség által elárulná is a szeretetet, Isten soha nem lép vissza az élet ajándékozásától és minden gyermekét mindig is részesíti isteni és örökkévaló életében (vö. Ef 1,3–6).

Ennek az életnek a keresztség által leszünk részesei, ezáltal kapjuk meg a hitet Jézus Krisztusban, aki győztes a bűn és a halál felett, megújít minket Isten képére és hasonlóságára és beletagoz minket Krisztus testébe, az Egyházba. Ebben az értelemben tehát a keresztség valóban szükséges az üdvösséghez, mert biztosítja számunkra, hogy az Atya házában mindig és mindenütt fiak és leányok vagyunk, nem pedig árvák, idegenek vagy rabszolgák. Ez, ami a keresztény emberben szentségi valóság – melynek tökéletessége az Eucharisztia –, minden férfi és nő hivatása és rendeltetése marad, akik megváltásra és üdvösségre várnak. A keresztség ugyanis az isteni ajándék ígéretének megvalósulása, amellyel Isten az embert gyermekévé teszi a Fiúban. Természetes szüleink gyermekei vagyunk, de a keresztségben miénk lesz az eredeti atyaság és az igazi anyaság is: akinek az Egyház nem édesanyja, annak Isten nem lehet atyja (vö. Szent Ciprián, Az egyház egységéről, 6).

Küldetésünk tehát Isten atyaságában és az Egyház anyaságában gyökerezik, mivel a keresztséghez szorosan kapcsolódik az a megbízás, amelyet Jézus a húsvéti küldetésben megfogalmazott: ahogy az Atya küldött engem, úgy küldelek én is titeket, eltöltve Szentlélekkel a világ kiengeszteléséért (vö. Jn 20,19–23; Mt 28,16–20). A keresztény ember részese ennek a küldetésnek, azért, hogy senki se nélkülözze a fogadott fiúságra való meghívás örömhírét, valamint személyes méltóságának és az emberi élet belső értékének bizonyosságát a fogantatástól kezdve egészen a természetes halálig. Amikor a terjeszkedő szekularizáció Isten aktív atyaságának kifejezett és kulturális visszautasításává fejlődik történelmünkben, akadályává válik minden valódi testvériségnek, ami az egymás élete iránti kölcsönös tiszteletben nyilvánulna meg. Jézus Krisztus Istene nélkül minden különbség pokoli fenyegetéssé válik és lehetetlenné teszi az emberi faj gyümölcsöző egységét és benne a testvéri elfogadás megvalósulását.

Az üdvösségre szóló egyetemes meghívástól motiválva, amelyet Isten Jézus Krisztusban részünkre felajánl, XV. Benedek arra szólít fel, hogy lépjünk túl minden nacionalista és etnocentrikus elzárkózáson, vessünk véget a gyarmati hatalmak beavatkozásának az evangélium hirdetésébe, valamint ezen államok gazdasági és katonai érdekei érvényesítésének. A pápa Maximum illud apostoli levelében emlékeztetett arra, hogy az egyház missziójának Isten akarta egyetemes jellege megköveteli, hogy kilépjünk a hazánkhoz és nemzetünkhöz fűződő exkluzív kapcsolatból. A kultúra és a közösség megnyílása Jézus Krisztus üdvösséghozó újdonsága előtt megköveteli minden indokolatlan etnikai és egyházi bezárkózás leküzdését. Az egyháznak ma is szüksége van férfiakra és nőkre, akik keresztségük erejében nagylelkűen válaszolnak a meghívásra, amely kiszólítja őket otthonukból, családjukból, hazájukból, nyelvi közegükből és helyi közösségükből. A népekhez szól küldetésük, a világban, amelyet még nem alakítottak át Jézusnak és az Ő szent egyházának szentségei. Isten szavát hirdetve, az evangéliumról tanúskodva és a Szentlélekben való életet ünnepelve ők bűnbánatra hívnak fel, keresztelnek és felkínálják a keresztény üdvösséget; mindezt az egyes ember személyes szabadságának tiszteletben tartásával és párbeszédet folytatva azon népek kultúrájával és vallásával, amelyekhez küldetésük szól. A „missio ad gentes”, amely az egyház számára mindig szükséges, alapvető módon járul hozzá minden keresztény szüntelen megtérésének folyamatához. A Jézus húsvétjába vetett hit, az egyház keresztelési küldetése, az önmagunktól és saját otthonunktól földrajzi és kulturális értelemben vett eltávolodásra ösztönző hívás, a bűntől való megváltás, valamint a személyes és társadalmi bajoktól való megszabadulás szükségessége megköveteli a missziót a föld legvégső határáig.

A Pán-amazóniai Szinódussal való gondviselésszerű egybeesés arra indít engem, hogy aláhúzzam: a misszió, amelyet Jézus Lelkének ajándékával reánk bízott, továbbra is aktuális és szükséges ezen területek és az ott élők számára. A megújult Pünkösd tágra nyitja az egyház kapuit azért, hogy egyetlen kultúra se maradjon önmagába zárva, egyetlen nép se zárkózzék el, hanem nyitott legyen a hit egyetemes közösségére. Senkinek sem szabad saját egójába zárkóznia, belevesznie etnikai és vallási hovatartozásának önközpontúságába. Jézus húsvétja széttöri a világok, vallások és kultúrák szűk korlátait és arra hív minden közösséget, hogy növekedjen a férfi és nő méltóságának tiszteletben tartásában és törekedjen mindig teljesebben megtérni a feltámadt Úr igazságához, aki minden ember számára valódi életet ajándékoz.

Ebben az összefüggésben XVI. Benedek szavai jutnak eszembe, amelyeket 2007-ben mondott nekünk, latin-amerikai püspököknek a brazíliai aparecidai találkozónk kezdetén; szeretném megismételni itt e szavakat és azonosulni velük: „De milyen jelentőséggel bírt a keresztény hit elfogadása Latin-Amerika és a Karib-térség országai számára? Azt jelentette számukra, hogy megismerik és elfogadják Krisztust, az ismeretlen Istent, akit őseik – anélkül, hogy tudták volna – gazdag vallási hagyományaikban kerestek. Krisztus volt a Megváltó, aki után csendben vágyakoztak. Azt is jelentette, hogy a keresztvízzel megkapták az isteni életet, amely Isten fogadott gyermekeivé tette őket és megkapták a Szentlelket, aki azért jött, hogy megtermékenyítse kultúrájukat, amennyiben megtisztította és növekedésnek indította azt a megszámlálhatatlan sokaságú magot és csírát, amelyet a Megtestesült Szó beléjük öntött, és így irányította őket az evangélium útjaira. [...] Az Isten Igéje, amikor Jézus Krisztusban testté lett, egyúttal történelemmé és kultúrává is vált. A prekolumbián vallásokhoz való visszatérés utópiája – elválva Krisztustól és az egyetemes egyháztól – nem előrehaladás, hanem visszalépés. Ez valójában visszafejlődés, visszatérés egy, a múltban lehorgonyzott történelmi korszakhoz.” (Megnyitóbeszéd, 2007. május 13. Insegnamenti III, 1 [2007], 855–856.)

Mária, édesanyánk, reád bízzuk az Egyház küldetését. A Szent Szűz Fiával egyesülve a megtestesülésétől kezdve elindult és teljes mértékben rész vett Jézus küldetésében, egy olyan misszióban, amely a kereszt lábánál a saját küldetésévé is vált: az Egyház anyjaként közreműködni abban, hogy világra hozza a Szentlélekben és a hitben Isten új gyermekeit.

Végül szeretnék röviden szólni a Pápai Missziós Művekről, amelyet már a Maximum illud is a misszió eszközeként ajánlott. A Pápai Missziós Művek az Egyház egyetemességében, mint egy globális hálóban végzi szolgálatát, amely a pápát missziós erőfeszítésében támogatja részben imával – a misszió lelkével –, részben a keresztények karitatív adományaival szerte a világon. Hozzájárulásaik segítik a pápát a részegyházak evangelizálásában (Hitterjesztés Műve), a helyi papság képzésében (Szent Péter Apostol Műve), a világ gyermekeinek missziós tudatosságra nevelésében (Szent Gyermekség Műve) és a keresztények misszionáriusi tudatának kialakításában (Missziós Unió). Megújítva támogatásomat e Művekhez, kívánom, hogy 2019 októberének rendkívüli missziós hónapja hozzájáruljon misszionáriusi szolgálatuk megújulásához szolgálva az én szolgálatomat.

Szívből adom áldásomat a misszionáriusokra és mindazokra, akik keresztségük révén bármilyen módon részt vesznek az egyház missziójában.

Vatikánváros, 2019. június 9., Pünkösd főünnepén.

Ferenc pápa

Intézményünk, a nyírbátori Báthory István Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium diákjai, tanárai szeptember 23-án Nyírcsászáriba a Pietrelcinai Szent Pio atya tiszteletére felszentelt templom búcsújára zarándokoltak.

Hagyománnyá vált közösségünkben, hogy a tanévkezdést követően lelki napon iskolánk védőszentje, államalapító Szent István király közbenjárását kérjük. Idén ezt a gyalogos zarándoklatunkon tettük meg. Szép látványt nyújtott, ahogy a sok fiatal együtt és fegyelmezetten gyalogol a szomszédos település temploma felé. Babály András atya, iskolánk lelki vezetője arra kért bennünket, hogy zarándoklatunk során ne csak a megérkezésre, hanem magát a testet és lelket egyaránt erősítő „utazásra” is komoly hangsúlyt helyezzünk, hiszen a zarándoklat sajátos, aktív meditációs gyakorlat, lelki felkészülési lehetőség.

Példaértékű volt diákjainknak, dolgozóinknak hozzáállása. A legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki kitartóan tette meg a több kilométeres távolságot. Megérkezésünket követően a helyi általános iskola udvarán tartottunk rövid pihenőt, felkészülve a búcsú ünnepi miséjére. Onnan indultunk a Szent Páter Pio tiszteletére szentelt, alig 100 férőhelyes nyírcsászári templomhoz. Zarándoklatunk során ott is megtapasztaltuk a közösséghez tartozás örömét. Szűkebb közösségünk, iskolánk tagjain kívül tágabb közösségünkkel, az egyházunk tagjaival imádkoztunk közösen. Pio atya liturgikus emléknapjára a határon túlról, a szomszéd településekről, az ország távolabbi részeiről is érkeztek papok, hívek. A kis templom udvara és környéke is megtelt az ide látogatókkal. A szentmisét dr. Osztie Zoltán, a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia plébánosa celebrálta, aki a szentmise előtti rövid katekézisében a zarándoklat fontosságáról beszélt: „Kérnünk kell a szentek közbenjárását. Zarándoklatunk során nyitott szívvel kérjük Pio atyát, aki közel 50 éven keresztül viselte a rárótt keresztet az Istentől kapott stigmákat.” Zoltán atya a szentmisén szentbeszédében pedig rávilágított arra, hogy Isten a szentek életének példáján keresztül csodás tettekkel, gyógyulásokkal nekünk is reményt és erőt ad. Legyünk tisztában azzal, hogy milyen jó magyarnak lenni, milyen öröm és büszkeség számunkra, hogy Szent István országában élünk. Büszkék lehetünk identitásunkra. Tudatosítanunk kell magunkban, hogy Szent István országában élünk, keresztény gyökereink mellett a legerősebb patrónánk, a Szűzanya segítségére számíthatunk, akinek államalapítónk felajánlotta nemzetünket. Erősségünk ebben rejlik.

A szentmise után intézményünk tanárai és diákjai az általános iskola udvarán elfogyasztották a finom ebédet, melyet intézményük konyhájának dolgozói készítettek.

A testi és lelki táplálékkal megerősödve visszagyalogoltunk Nyírbátorba. Egy igazán tartalmas lelki programon vettünk részt. A gimnázium diákjai az előkészületből is kivették részüket. Szeretettel megköszönjük a búcsú szervezésében és a feladatok ellátásában tevékenykedők szolgálatát. Kérjük Pio atya közbenjáró imádságát, hogy fölfedezzük kiválasztottságunkat, és észrevegyük, Isten bennünket is kiválasztott arra, hogy bennünk szenvedjen, rajtunk keresztül szeressen!

Mocsárné Tündik Erzsébet
hittan szakos pedagógus

„Az Egyház Krisztustól kapta a missziós parancsot: „Menjetek, tegyetek tanítvánnyá minden népet!” (Mt 28,19a). Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve a harmadik, utolsó felkészülési év fókuszában a misszió, az evangelizáció van. Miután az első két évben egyénileg és közösségileg is igyekeztünk elmélyíteni az eucharisztikus Krisztussal való közösségünket, most a nyitás ideje jött el. Mindannyiunknak külön-külön, de különösen is plébániai közösségeinknek feladata az örömhír továbbadása. Olyan helyekké kell válniuk, ahol a kívülről betérők otthonra találnak, mint az atyai házban.” /Erdő Péter/
A debreceni Megtestesülés Plébánia ezen bátorító gondolatokra alapozva szervez felkészülési programsorozatot 2019 októberétől 2020 májusáig, amelyben különböző missziókat, evangelizációs területeket, kultúrákat szólít meg, hogy a rájuk jellemző elemeket magukba foglaló szentségimádást és szentmisét mutassanak be. A program célja, hogy a Kongresszus készületének keretében egyfajta nyitottságot éljünk meg a világ felé, és ebben a nyitottságban fedezzük fel az Eucharisztia ünneplésének erejét és ajándékait.

Az események tervezett időpontjai (lehetőség szerint minden hónap első szombatján):

2019. október 5.; 2019. november 9.; 2019. december 7.
2020. január 4.; 2020. február 1.; 2020. március 7.; 2020. április 4.; 2020. május 9.
Az események helyszíne a Megtestesülés Plébánia (4032 Debrecen, Borbíró tér 9.).

Az események programja:
16:30-17:00 bevezető gondolatok, meghívott vendégek bemutatkozása
17:00-18:00 szentségimádás
18:00-19:00 szentmise
19:00-19:30 agapé és kötetlen beszélgetés

Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a programsorozatunkra, melynek első eseménye 2019. október 5-én kerül megrendezésre, ahol a – Palánki Ferenc megyéspüspök hívására Debrecenben is szolgáló – Neokatekumenális Út mutatkozik be egyházmegyénk számára.
Isten áldásával,

Tóth László plébános atya
és a Megtestesülés Plébánia képviselő-testületének tagjai

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye idén megalapította a Római Katolikus Kórházlelkészi Szolgálatot, amelynek vezetőjével, Berényiné dr. Felszeghy Mártával az életéről, új feladatáról, a szolgálat lényegéről Geréné Sárga Monika sajtóapostol beszélget.
Berényiné Mártát, öt gyermekes családanyát az egyházmegye keresztény közösségeiben sokan ismerik. Segít a haldoklóknak, a gyászolóknak, a szenvedélybetegeknek, az élet perifériájára sodródott anyáknak, időseknek. Idejét az esendőknek szenteli. Adakozik. Szerényen, dísztelenül, név nélkül. Most érzi azt, hogy megérkezett a hivatásában is oda, ahová a kezdetektől készült.

Pályájának kiválasztásában mennyire érezte mintának a szülei orvosi hivatását?

Anyai nagyapám és apukám nagybátyja is orvosok voltak, szüleim az egyetemi éveket követően Püspökladányba kerültek körzeti, illetve gyermekorvosként. Hárman vagyunk testvérek, mindhárman orvosi egyetemen végeztünk – lehet ez mintakövetés, és így utólag visszagondolva, nem is merült fel más alternatíva a pályaválasztást illetően. Ugyanakkor, bár orvos lettem, már az egyetemi évek alatt kicsit eltértem a szociális munka és a lélektan irányába.

A diploma átvétele után hogyan alakult az élete?

Negyedéves koromban mentem férjhez Berényi Andráshoz, aki akkor friss diplomás pszichológusként kezdte a sorkatonai szolgálatot kiváltó polgári szolgálatát a Drogambulancián. A debreceni Szent László Plébánia ifjúsági hittancsoportjában ismerkedtünk meg, egy évre rá eljegyeztük egymást, majd fél év múlva összeházasodtunk. A szigorló évben várandós lettem, a diplomát nagy pocakkal vettem át, majd néhány hetet dolgoztam a Társadalomorvostani Intézetben. Az orvosi szociológia és az etika tárgyak oktatásába kapcsolódtam be, de miután megszületett Vince fiúnk, majd két évre rá Lilla lányunk, az anyaságot választottam fő hivatásomul. Ez idő alatt kaptam egy lehetőséget a Magyarországon először induló, a HOSPIZ GRAZ ( https://hospiz-stmk.at/ ) munkatársai által vezetett hospice képzésen való részvételre. Itt tanultam meg másként gondolkodni az orvosi hivatásról, sikerről, haldoklásról, gyászról. Újszerű és megerősítő volt az a gondolat, hogy a spiritualitás milyen lényeges szerepet tölthet be a beteg gyógyulásának folyamatában, az orvos–beteg kapcsolatban, az elengedésben, a sorssal való megbékélésben. Ezután a Klinikai Lelkigondozók Ökumenikus Egyesülete által szervezett klinikai lelkigondozói tanfolyamokon és bibliadráma csoportokban vettem részt – sokat köszönhetek Debrecenyi Károly István református lelkésznek, aki szívügyének tartotta tudásának, tapasztalatainak átadását. Közben megszületett Janka, és nyilvánvalóvá vált, hogy nem tudok szakvizsgát tenni, így szociálpolitikus szakra jelentkeztem az akkori Kossuth Egyetemre. Emma és Rebeka következett a gyerekeink sorában – hálás vagyok a férjemnek, hogy meghozva közös döntésünket, támogatott abban, hogy hosszú éveken keresztül főállású anya lehettem, és hálás vagyok családjainknak, akik mellettünk álltak és segítettek minket ebben a vállalásban.

Persze mindig akadt egy-egy lehetőség, hogy kicsit kilépjek, tanuljak, töltődjek, dolgozzak – ezek nélkül biztosan nehezebb lett volna. Sokan kérdezték meg tőlem az évek során, hogy nem sajnálom-e az orvosi diplomámat, nem érzem-e feleslegesnek az egyetemen eltöltött időt. Soha nem merült fel bennem ez a gondolat, egyrészt, mert dolgoztam otthonápolásban, koordinátorként a Forrás Lelki Segítők Egyesülete keretein belül működő FOHÁSZ-ban, valamint képzőként vagy fogyatékossággal élők segítőiként, tarthattam gyászcsoportot a Megtestesülés Plébánián és vezettem időscsoportot a Forrásban. Igaz, hogy ezek nem klasszikus értelemben vett orvosi tevékenységek, de amit megtanultam, az az enyém, abból a tudásból építkezhettem az idők folyamán.

Vicces, hogy a gyerekeim sem tartanak „rendes orvosnak”, és mindig meglepődve tapasztalták, hogy ugyanazt mondtam a panaszuk kapcsán, mint amit más orvos, aki vizsgálta őket. Másrészt megtapasztaltam, hogy a gyerekeinkkel töltött idő megtérül, csak hinni kell benne, hogy megéri nekik szentelni az éveket akkor, amikor kicsik, amikor kamaszodnak, pályát- és párt választanak. Azontúl, hogy sokszor nehéz időszakokat éltünk át, visszagondolva életünk legszórakoztatóbb időszaka volt az együtt töltött idő, rengeteget tanultam és alakultam a gyerekeink hatására.
A családban formálunk és formálódunk. A férjem napjaink extrém sportjának tartja a házasságot és a gyereknevelést, amit csak egymásba kapaszkodva tudunk jól megélni. Legnagyobb sikerünknek talán azt tarthatjuk, hogy a gyerekeinknek meg tudjuk adni azt a biztonságot, hogy mindig van hova hazajönni, hogy el lehet esni, de fel lehet belőle állni, és hogy mindig újra lehet kezdeni, csak hit és kitartás kell hozzá. A két nagylányunk már férjhez ment, a fiunk Pesten él – az idén nyáron hivatalosan is megszűnt a nagycsaládos státuszunk, de időről időre összegyűl a család a „csatolt részekkel”, ami mindig nagy boldogság számunkra.

Előző munkahelye, a Forrás Lelki Segítők Egyesülete egyidős a házasságukkal

Valóban, 1989 tavaszán tizenketten, kereszt(y)én(y) szakemberek ültünk le arról beszélgetni, hogy milyen problémákat látunk munkánk során – az iskolában, óvodában, az egészségügy és szociális ellátás területén. Mindannyian azt tapasztaltuk, hogy a család egészére egyik ellátási területen sem összpontosítanak. Olyan ellátási formákon gondolkoztunk, hogy a lelki és egzisztenciális krízisben lévő emberek, családok problémái ne mélyüljenek el annyira, hogy az egészségügy stigmatizáló hatása érvényesüljön. Minél könnyebben elérhető szolgáltatásokat szerettünk volna kialakítani, ahol nincs szükség személyigazolványra, társadalombiztosítási kártyára, és így biztosítható a kliensek számára az anonimitás és a titoktartás. Természetesen indokolt esetben felvesszük a kapcsolatot a megfelelő szakintézménnyel és szakemberrel. 1990 júniusában alakult meg a Forrás Lelki Segítők Egyesülete, így lehetőség nyílt az álmaink megvalósítására. Ma már 6 telephelyen, 8 féle szolgáltatást nyújtunk 34 munkatárssal, szenvedélybetegek, pszichiátriai betegek, érintettek, családtagok és érdeklődők számára. ( http://www.forrasegyesulet.hu/rolunk.php )

Ez év áprilisában egy különleges feladattal bízta meg Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök. Az egyházmegyében még nem volt intézményes formában katolikus kórházlelkészi szolgálat. Így kellett felépíteni egy, mára már csíráiból kezdeménnyé nőtt missziót. Hogyan találta meg önt ez az apostoli feladat?

Most érzem azt, hogy megérkeztem a hivatásomban is oda, ahová a kezdetektől készültem. A Jóisten különös kegyelmének tartom, hogy megélhettem az anyaságom, és hogy nem hamarabb, hanem most, amikor a gyerekeink kirepülnek, új, szívemnek kedves feladat elé állított. A Debrecen–Nyíregyházi Egyházmegye a kormány szándéka szerint, az 5/2018. TMN rendelet alapján 2019. május 1-én Római Katolikus Kórházlelkészi Szolgálatot indított, amelynek ünnepélyes átadása történt augusztus 30-án. A törvény lehetőséget biztosít számunkra, hogy ennek megvalósításába közreműködőt vonjunk be. Így a kórházakban már eddig is tevékenykedő papjaink mellett civil lelkigondozóval, illetve beteglátogató munkatársakkal szeretnénk segíteni kórházban gyógyuló betegeket és az ott dolgozó orvosok, nővérek munkáját. Ferenc püspök kérésére elkészült egy kórházpasztorációs terv, Felföldi László püspöki helynök, plébános megkeresésére pedig belevágtam a szervezésbe. Felvettük a kapcsolatot a Váci Egyházmegyében tevékenykedő kórházlelkészi szolgálat vezetőjével, dr. Faragó Artúrral, és a salgótarjáni Szent Lázár Kórház lelkigondozójával, Ocsovainé Zsélyi Ritával, akik készséggel álltak rendelkezésünkre és segítettek a szolgálat életre hívásában.

Miért van szükség a lélek „gondozására”, és kik dolgoznak ebben a szolgálatban?

Köztudott, hogy a betegek gyógyulásában fontos szerepet játszik a mentális állapotuk, pszichés státuszuk. Ennek a folyamatnak támogatói tudnak lenni a papok, lelkészek mellett a lelkigondozóink, beteglátogatóink. A lelkigondozó / beteglátogató munkatársak a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye alkalmazásában állnak, tevékenységüket a Klinikai Lelkigondozók Ökumenikus Egyesületének (KLÖE) Etikai kódexe alapján végzik, együttműködve a kórház dolgozóival. Május elejétől kezdődően munkatársainkkal közösen készültünk a feladatra, heti rendszerességgel tartottunk képzési napokat, ahol a beteglátogatói tevékenységhez nélkülözhetetlen tudást, készségeket sajátították el a munkatársak. Ebben a folyamatban lelkes segítőre találtunk Jakus Ottó atya személyében, aki maga is szolgált már kórházlelkészként. Mentálhigiénés szemléletével, derűs személyiségével, értékes gondolataival támogatja Szolgálatunkat.

Mi a feladata a beteglátogatóknak, és a lelkigondozóknak? Hol van a világi segítségnyújtás „mezsgyéje”?

Ahogy a szórólapjainkon is olvasható, a beteglátogató mindent meghallgat, amit a beteg el szeretne mondani, ha ki akarja önteni szívét, elmondja gondjait, problémáit, félelmeit vagy örömét. A beteg ember együttérzésre, megértésre számíthat, arra, ha megosztja terheit, könnyebb lesz azokat viselni. A lelkigondozót a beszélgetéssel kapcsolatban természetesen titoktartás kötelezi. Ha a beteg részéről igény merül fel, a beteglátogató jelez az illetékes felekezetű lelkésznek – beteglátogatóként felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül látunk el betegeket. Fontos szempont az is, hogy a munkatársak ismerjék fel határaikat – meddig alkalmasak ők segítségére lenni a betegnek, és mikor kell segítségül hívni a társszakmák képviselőit.

Hogyan fogadták a kórházak ezt a kezdeményezést?

Vegyes tapasztalataim vannak: ott, ahol volt hagyománya a kórházlelkészi tevékenységnek, viszonylag könnyen. Volt, ahol azt kérdezték, hogy hol voltunk eddig, némely kórházban pedig szkeptikusan fogadnak bennünket. Három hónap elteltével azt kell mondanom, hogy egyértelműen kedvező a fogadtatás. Várják a kolleganőinket, egyre több a jelzés, megkeresés a nővérektől, sőt volt példa arra is, hogy kezelőorvos kereste meg a beteglátogatót a betege érdekében.

Mi a visszajelzés: hogyan érinti a betegeket a Szolgálat munkája?

Meggyőződésem, hogy a beszélgetések a betegek javát, jólétét szolgálják. Persze fel kell arra is készülni, hogy elutasításban lesz részünk – lehet, hogy a beteg még nem áll készen arra, hogy megosszon dolgokat az életéből. A mi feladatunk ráérezni arra, hogy a betegnek mire van szüksége: beszélgetésre, meghallgatásra, csendre, imádságra, vagy arra, hogy ne szóljunk hozzá. Ettől izgalmas és szép ez a hivatás.

Milyen tervet dédelget a Szolgálat a jövőben?

Először is meg kell erősödnünk, fejlődni, tanulni, lelkesedni kell a szó szoros és átvitt értelmében is. Az építkezés következő eleme az önkéntesek toborzása, képzése és megtartása. Ennek szép példáját látjuk a Váci Egyházmegyében, és bízunk benne, hogy általunk és velünk Kovács Levente kamilliánus atya segítségével a Kamilliánus Családok önkéntes beteglátogató mozgalma új lendületet kaphat. Szeretnénk együttműködni a Katolikus Beteglátogató Szolgálat Alapítvánnyal, amely önkénteseivel már évek óta jelen van Debrecen kórházaiban.
A betegágy mellett az ember sok mindent megtanul. De talán a legfontosabb az, hogy megtanul hálát adni mindazért, amije van. Ezt nálam Müller Péter sokkal szebben fogalmazza meg:
''Akit megcsap a mulandóság szele, rájön, milyen csoda élni. Az "Emlékezz a halálra!" mondás nem fenyegetést jelent, hanem azt, hogy szüntelenül tartsd ajándéknak az életedet – mert minden nap ünnepnap!''

Geréné Sárga Monika
sajtóapostol

A Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség a 2019/20-as tanévben Családi életre nevelés címmel indított kurzust az egyetemi hallgatók számára, melynek alkalmai szabadon látogathatók, nyitottak minden érdeklődő számára.
Október 1-jén Dr. Rosta Gergely, közgazdász és szociológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának egyetemi docense, korábban a Münsteri Egyetem Vallásszociológia Tanszékének tudományos munkatársa tartott előadást a kurzus keretében.

Szociológiai alapfogalmak, kutatási eredmények, magyar társadalomról készült statisztikák és különböző gondolatrendszerek kerültek bemutatásra. Számos kérdés megválaszolásán keresztül kaptunk átfogó képet a magyar családok helyzetéről, az elmúlt időszakok tendenciáiról.
Fontosnak tartják-e a magyar fiatalok a családot, mint társadalmi értéket? Fontos-e számukra a házasságban élés vagy vonzóbbnak tartják az élettársi kapcsolatot esetleg az egyszemélyes háztartást, úgynevezett egyedülálló, szingli életmódot? Lényeges-e a házasság előtti együttélés vagy sem? Milyen a jellemző életkor a párválasztáskor, házasságkötéskor, családalapításkor? Milyen a gyermekvállalási hajlandóság? Megoldás lehet-e a válás egy nem működő kapcsolatban? Van-e értékrendi változás a magyar társadalom munkához, családhoz, oktatáshoz, valláshoz, politikához való viszonyulásában? Meghatározó-e egy egyén felnőttkori életében a családban kapott vallásos nevelés vagy az egyházi iskolához való tartozás?

Az előadást követve egyértelműen láthattuk, hogy a családpolitikai intézkedések, a gazdasági mutatók, a demográfiai változások jelentősen meghatározzák a fiatalok élethelyzetének, a családalapítási folyamatoknak és a társas kapcsolatoknak az alakulását. Egy dolog azonban, hogy ezek a mutatók milyen trendet és statisztikát vázolnak számunkra. A másik fontos eleme a társadalmi folyamatoknak az emberek fejében kialakult gondolatrendszer, amely alapjaiban határozza meg az egyéni életutat, majd az egyénekből felépülő társadalom útját.

Összegezve a elmúlt évtizedek társadalmi kutatásait, illetve az rendszeresen elkészített ifjúságkutatás eredményeit egy olyan ívet láthatunk, amelyben a család fontossága töretlen. Emellett azonban világosan felfedezhetünk olyan trendeket, miszerint kitolódik a házasságkötéskori életkor, a gyermekvállalás. A nők számára fontossá válik az oktatást követően a szakmai karrier kiépítése, a "saját lábon való megállás", a biztos munkahely. A fiatalok ahhoz, hogy házasságot kössenek, egyre jobban ragaszkodnak a biztos anyagi háttérhez, sok esetben a materiális tényezők stabilitása határozza meg a gyermekvállalás idejét. Ezt súlyosbítja az ingatlan árak emelkedése és egy versenyképes munkabér lehetőségének kiépítése. Lazulnak a társas kapcsolatok lépcsőiről kialakult képek: a házasságkötést megelőzi a gyermekvállalás, illetve nem feltétlenül ragaszkodnak a házassághoz azok a párok, akiknél előbb gyermek születik. Különbséget találunk abban, hogy a párok gondolati síkon mennyi gyermek vállalását tartják ideálisnak, mennyit terveznek, illetve ténylegesen mennyi születik a családokban. Az elkötelezett párok körében a tudatosság mellett egyre inkább szerepet játszanak a pillanatnyi érzelmi mutatók, amelyek egyre gyakrabban ösztönzik a válást, mint megoldásformát. Mindezek ellenére valóban az látszik, hogy a családban való élésnek, a családi közösségre való törekvésnek kiemelt szerepe van a mai ifjúság számára, a tendenciák az egyének gondolatvilágának változásait, a családi szerepekről és modellekről kialakult képek dinamikáját tükrözik.

Az előadás során azt is vizsgáltuk, hogy milyen hatással van a fiatalkori vallásos élet - azon belül is a családban való vallásos nevelés, valamint az intézményi keretek között, egyházi iskolában kapott vallási nevelés - a későbbi, felnőttkori vallásgyakorlásra. A kutatások azt mutatják, hogy a családban kapott vallásos neveltetésnek van a legmeghatározóbb ereje az egyének számára. Egy felnőtt nagyobb eséllyel gyakorolja a hitét, abban az esetben, ha fiatalkorában a családon belül is megtapasztalta a vallásgyakorlást, mint ha csak kizárólag egyházi iskolában találkozott volna a hitélettel. Egyértelmű tehát, hogy a felelős, keresztény életre való nevelés, felnőtté válás folyamatának alapköve a keresztény értékek családon belüli megtapasztalása és megélése.

A kurzus további alkalmaira (október 8., 15. és 22. 16 óra) szeretettel várunk minden érdeklődőt! Az előadások keretében egyházmegyénkben szolgáló papjainkkal, Törő András és Kálmán József atyával is találkozhatunk, akik a szociológiai szempontok után lelkipásztori szemszögből beszélnek majd a család szerepéről.

Szilágyi Eszter
Debreceni Római Katolikus Egyetemi Lelkészség

Az újfehértói római katolikus egyházközség és a Zajti Ferenc Helytörténeti Gyűjtemény, Művelődési Központ és Könyvtár 2019. szeptember 14-én, 16 órától a Kulturális Örökség Napjai alkalmából közös programot rendezett. Ezen a szombat délután az érdeklődők az újfehértói Magyarok Nagyasszonya római katolikus templom történetével, a templomkertben lévő érdekességekkel és a plébánia épületének múltjával ismerkedhettek meg.

„A templom a mennyország kapuja és a mi lelki otthonunk.” A rendezvény vezérgondolatát Juhász Imre plébános fogalmazta meg. Fogarasiné Tóth Zsuzsanna muzeológus a program megnyitó gondolataiban elmondta, hogy az elmúlt esztendőben a város református templomával kapcsolatos kiállítást szerveztek, ebben az évben pedig a római katolikus templom szakrális érdekességeire szeretnék felhívni a figyelmet. Továbbá megemlítette, hogy javasolják az újfehértói római katolikus templom felvételét az Újfehértói Települési Értéktárba. A megnyitó után felkérte Zsirosné Seres Judit egyháztagot, hogy Dobai Ottó és Mézes Attila atyával, valamint Kristóf József kántor úrral együtt mutassák be a templom belső terét.

Zsirosné Seres Judit kérte a résztvevőket, hogy az előadókkal együtt képletesen járják körbe a templombelsőt, lehetőséget adva arra, hogy minél többet tudjanak meg erről az épületről. Ezután a múltba tekintve többek között beszélt arról, hogy a templom mindig is igazodási pontot jelentett. A templomtornyok minden fölé magasodnak és meghatározzák az úti célt. A város három templomának évszázados története van. Hangsúlyozta, lényeges, hogy ismerjük, értékeljük és megbecsüljük gyökereinket, és jól gazdálkodjunk a ránk hagyott örökséggel.

Egy-egy jelentős templom mindig a történelem mérföldköve, Isten nagyságát hirdetik a monumentalitás épületek. A templomok, mint Isten hajlékai, időtálló anyagból épülnek, nemcsak lenyűgöző megjelenésük miatt szép, hanem különleges és értékes művészi alkotásokat is találhatunk bennük. A művészet nemcsak az esztétikumot, hanem a szakralitást is szolgálja. A templom építése szakmai kihívást jelent és egyben a tehetség bizonyítását is. „A templom építészetében és berendezésében a művész mindig megtalálta a maga helyét, legyen az építész, festő, szobrász, ötvös, vagy a szent ruhák készítője.” Külön hangsúlyos szerepe van a liturgiát végző papnak és a kántornak, kettőjük csodálatos összhangjára van szükség a miséken. A szent művészetek is Isten dicsőítését szolgálják. A kőből épített templom csupán jelkép, élővé a Krisztusban eggyé vált közösség teszi. Van, aki a templomot csak megnézi, mert építészeti remekmű, mások az egyházi zenét, az orgona hangját szeretik, ezért térnek be a templomba. Akik szentmisére járnak, Istennel kívánnak találkozni. A templomokra nagy szükség van, és ennek az emberek tudatában vannak. Ha egy templom kitárt ajtaján belépünk, azonnal körül vesznek bennünket a templombelsőt díszítő tárgyak. Érdeklődve várjuk, hogy bárcsak valaki elmagyarázná, mit is látunk.

A templom bemutatása interaktív módon

Zsirosné Judit narrátor, a templom történelmi múltjáról beszélt az alapok lerakástól a mai napig. Adatokat szolgáltatott a templom építésével, korszakaival kapcsolatban, valamint beszélt a művészekről, alkotókról a templomfestőről és a templomablakok készítőjéről. Ottó atya a templomban található szobrokról és a freskók bibliai értelmezéséről adott pontos magyarázatot. Attila atya az ablakokat díszítő szentekről beszélt. Kristóf József kántor a karzatról, az orgonáról és a templom harangjairól adott részletes tájékoztatást a jelenlevőknek. Így közösen négyen minden fontos adatra és ismeretre felhívták a figyelmet, amit tudni kell a templommal kapcsolatban.

Az elhangzott összefoglalóból kiderült, hogy küzdelmes volt az egyházközség megalakulása, a templom építése. Hálával gondolnak ma az egyházközség tagjai a 14–15. századi Márton nevű papra, akit a történelmi feljegyzések megemlítenek 1332-ból. Ő szerepet játszott az újfehértói egyházközség alapításában. A mai római katolikus templom Újfehértó főterén áll 207 éve, késő barokk stílusban épült 1812-ben, eredetileg Mindenszentek tiszteletére szentelték fel, ma a „Magyarok Nagyasszonya” oltalma alatt áll. Az utcára merőleges kialakítású, egyhajós templom homlokzata egyszerű, letisztult. A szakrális épületet különlegessé teszi az égbetörő, hajóba beugró templomtorony. A templom leghíresebb látogatója (a hívek elbeszélései alapján) Karol Wojtyla, a későbbi II. János Pál pápa volt.

Az újfehértói római katolikus templom története

Újfehértó területén a14–15. században három település volt: Szegegyháza, Bót, Micske. Mindhárom egyházas hely. Bóti Szent Mihály templomát és Márton nevű papját 1332-ben már említik. 1610 táján Báthory Gábor rác telepeseket hozott, s ekkor Rácz-Fejértó volt a neve. Az 1734. évi összeírás szerint a falu régi katolikus templomát a reformátusok használták. A katolikus egyház újjászervezését Barkóczy Ferenc püspök 1749-ben kezdeményezte, de a reformátusok ezt megakadályozták. 1767-ben Veszprémi László olaszliszkai plébános adományából Czikó Mihály, helyi katolikus földesúr kápolnát építtetett, így Eszterházy Károly püspök Újfehértót önálló plébániává nyilvánította.

Első plébánosa Sasvári Antal volt. A sorban a 24. Juhász Imre, a jelenlegi plébános. 1776-ban a kápolna összedőlt. Három évtizedig a szentmiséket a Czikó kúria egyik szobájában tartották. Új templom építéséhez – Aurer Pál debreceni építésszel – 1804-ben kezdtek, és a templomot 1812. nov. 26-án szentelték fel Mindenszentek tiszteletére. A torony csak 1814-ben készült el. A harangok 1927-ben készültek. Thuri és fia öntötte és szerelte fel. A harang felirata: „Állíttatta az Újfehértói Hívek és az Egri Főkáptalan, 50 Ft-os segélyéből 1927-ben.” A harangok délben és este 8 órakor szólalnak meg minden nap, a lélekharang pedig délelőtt 9-kor és délután 3-kor. A harangokat első időkben kötéllel húzta a harangozó, ezt a villamosítás és így elektromágneses húzómű látja el a harangok mozgatását. A kórus kb. 25 ülő és 15 álló helyet biztosít. A lépcsőzetes padok a kórustagok számára nagyon előnyösek, hiszen elsősorban az énekkarok számára épült a kórus, ahol helyet kap a nyolcregiszteres, egymanuálos orgona is. A sípsorok 1-8 lábasig megtalálható. Sípsorok egyenként 49 sípból állnak. Az orgona 1901-ben épült Burgfeld Ferenc egri orgonaépítő mester jóvoltából. 2000-ben nagy felújításon esett át, ahol új játékasztalt kapott, és több sípsor is ki lett cserélve.

A liturgikus teret 1973-ban alakították ki, Gondos István plébános atya idejében, aki törekedett arra is, hogy összefogja elsősorban a fiatalokat és a közösségeket. Balogh Gyula nevét is meg kell említeni, aki hittantermet alakított ki a templom sekrestyéjében. A templom titulusa 1990 óta Magyarok Nagyasszonya.
A templomot 2001-ben renováltatta Linzenbold József plébános, a teljes belső teret felújította, új fűtést kapott, a templom falait újra festették, az értékes freskókhoz nem nyúltak. Új freskók is kerültek a karzat fölötti részbe, a világítást is korszerűsítették. A régi padokat ez alkalommal kicserélték. József atyának köszönheti a közösség a közösségi ház felépítését is.

A templom 200. évfordulóját Juhász Imre plébános idejére tehetjük, a templomablakok kicserélése már az ő nevéhez köthető. Az új ablakok behelyezésével az egész templom atmoszférája megváltozott, meghittebb, gazdagabb lett. Imre atya szolgálata alatt a templom toronyórával is kiegészült. A templom bejárati ajtóját is kicserélték, az ajtóhoz felvezető lépcsőt felújították és korláttal látták el. A lépcsők fölé íves előtetőt készítettek. A templom sekrestyéjét is felújították, és a bejáratát akadálymentesítették. A templom környékét térkővel burkolták. Sok változás, újítás kezdeményezője Imre atya a templomban, a plébánián és a templomkertben is egyaránt. Új Szent László-szobor magasodik az utcafront felé a templomkertben, amelyet plébános úr készíttettet el. Ezt 2019 februárjában áldott meg Palánki Ferenc megyéspüspök. A templom és környezete folyamatosan szépül és szervesen illeszkedik a város főterének látványosságai közzé.

Világhírű alkotók munkája a templomban

A templomban, ha a kilépünk a karzat alól, a hosszú hajórészben a színes katedrálüveg ablakokon átszűrődő napfény különleges fényáradatát láthatjuk. A falakat freskók díszítik. A tekintetet vonzza az oltár és mögötte az oltárkép: a falra festett Golgota jelenet: a keresztre feszített Jézus és az evangéliumból ismert szereplők: Szűz Mária és János, valamint az asszonyok alakja látható a kereszt tövében.

1973-ban készültek az akkori templombelső felújítása során a freskók, amelyek Takács István munkáját dicsérik. Takács István Mezőkövesdről származott és egy törzsgyökeres parasztcsaládba született festőművész, 1901–1985 között élt. Származása meg is magyarázza művészetének egészen egyéni és kiváló tulajdonságait. Az országban több mint kétszáz templomban találhatók meg az alkotásai. Takács Istvánnak a freskó volt az élete. A hozzáértők az ország legnagyobb későbarokk festőjének tartják. Takács István ecsettel írta az evangéliumot. A művészete nagy hatással van az emberek lelkére, szépérzékére. Amikor az emberek bejönnek Isten házába, a templomba, freskóit nézve a művészettel találkoznak. A templom bejáratától balra található az a freskó, amely Jézus születését ábrázolja. Jobbra a Szentlélek kiáradása, a pünkösdi jelenetben a Szűzanya és az apostolok közössége látható. A szentélyben, a sekrestyével szemben, az Emmauszi tanítványok történetét örökítette meg a mester. Az oltár fölött a Megváltó Krisztust a Golgotán ábrázolta a művész. A szentély mennyezetén Szent István király országfelajánlása Szűz Máriának jelenete látható, mely a magyarság hódolatát mutatja be a Szűzanya előtt.
A templom ablakait pályázat keretében cserélték ki 2012–2013-ban. Az ablakok művészi kivitelezését Tóth Erzsébet üvegfestő művész álmodta meg Juhász Imre atya felkérésére. A művésznő, 1954-ben született és 1968-ban kezdett ismerkedni az üvegfestészettel Palka József és Tatár Mihály híres budapesti műhelyében, ahol neves mesterek keze alatt tanulta meg a szakma minden fortélyát. 1968–71-ig az Üveges Szövetkezetben üvegfestő szakmunkás, mestere Zsellér László üvegfestő. Később tapasztalt üvegfestőként dolgozott az Országház, a Zeneakadémia, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és számos egyéb középület, illetve műemlék üvegablakainak felújításán. Az általa készített színes és különleges üvegablakok az ország számos pontján, leginkább templomokban láthatók. Alkotó kézzel nyúlt a törékeny üveghez, és a kintről beáradó fényt alkotásaival a szivárvány színeire bontja. A szentélyben két kisebb üvegablakot látunk, a nagyobb méretűek egyházi személyeket ábrázolnak. A karzat mellett, baloldalon II. János Pál pápa, Boldog Batthyány Strattmann Lászlót és Boldog Meszlényi Zoltán alakja magasodik fölénk. A másik oldalon vértanú szentek: Boldog Salkaházi Sára áll középen, Boldog Scheffler János és Boldog Apor Vilmos állnak mellette.

A hajóban két oldalt elhelyezett hosszú padok jelképesen elvezetik a betérőket a templom szentélyébe. A szentélyből kétszárnyas ajtó nyílik, mely a sekrestyébe vezet.
A templombelsővel kapcsolatos részletes ismertető után a templomkertben felállított keresztről, a Lourdes-i barlangról és 2019. elején felállított Szent László szoborról, valamint a plébánia történetétével ismerkedhettek meg az érdeklődők. A közösségi házhoz érve a rendezők agapéra hívták a hallgatóságot.
A templomban 17 órától kezdődött a Képmás zenekar hangversenye, így a zene és a dal hangjaival zárult az információkban gazdag délután.

A templom és környezetének bemutatása a rendezvénysorozat első állomása volt. Az egyházközség és a Zajti Ferenc Helytörténeti Gyűjtemény, Művelődési Központ és Könyvtára a Kulturális Örökség Napjai keretében a továbbiakban még két rendezvényt szerveznek közösen 2019 szeptemberében és októberben. A Kulturális Örökség Napjai alkalmából közös rajzpályázatot hirdettek az óvodások, általános iskolák alsó és felső tagozatosai, a gimnazisták és érdeklődő felnőttek számára. Az alkotások témája: az újfehértói Magyarok Nagyasszonya római katolikus templom. A városi kiállító teremben kiállítás nyílik majd októberben az egyházközség életével kapcsolatban, amelynek előkészítése már folyamatban van.

Zsirosné Seres Judit
sajtóapostol, Újfehértó

2019. szeptember 7-én a Szent Anna Katolikus Óvoda és Általános iskola szervezésében immár negyedszer szerveztük meg zarándokutunkat Máriapócsra a Kisboldogasszony búcsúra.

Intézményünk 2016-tól a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartása alatt működik, ekkor indítottuk el hagyományteremtő céllal a máriapócsi gyalogos zarándoklatunkat. Idén nemcsak iskolánk tanulói, hanem az egyházközség geszterédi és bökönyi hívei is velünk tartottak Kerekes László atya vezetésével.
Ebben az évben 54-en indultunk el erre az útra, amelynek célja e vallási jelentőségű zarándokhely felkeresése volt, valamint a test és a lélek megerősítése.
Zarándoklat egyben egy olyan társas esemény is, amelyen tapasztalatot cserélnek a hívők, mindenki hozzá ad valamit az úthoz. Mindazok, akik végig járják ezt az utat lélekben megerősödve, alázatban, tiszteletadásban és elfogadásban gazdagodva térnek haza. Csodálatos dolog ezen az  úton végigmenni, készülni, elindulni, átélni, megérkezni és emlékezni.

Zarándoklat során együtt mozgunk, együtt éljük meg az út kihívásait. Nyitottságunkat, harmóniánkat megérezték a bennünket fogadó kállósemjéni hívek is, akik Horváth János atya vezetésével templomukban fogadtak bennünket. Éreztük kedvességüket, szeretetüket, jóságukat. Köszönjük az atyának és a híveknek az önzetlen vendéglátást.

Máriapócsra megérkezve hálát adtunk a Szűzanyának, hogy mindannyian épségben és lelkiekben megerősödve megérkeztünk a kegyhelyre, ahol Kerekes László plébánosunk mutatott be szentmisét. A kegyhelyen töltött idő alatt lehetőségünk volt részesülni a gyónás szentségében is.
Külön öröm volt számunkra, hogy nagyon sok geszterédi hívő csatlakozott hozzánk a délutáni lelki programokhoz. Akik nem tudták gyalogosan megtenni az utat, délután autóval csatlakoztak hozzánk.
Köszönetünket fejezzük ki azoknak a diákoknak, tanároknak, felnőtteknek, akik gyalogosan vagy autóval részt vettek ezen a szép lelki napon.

A zarándokutat jövőre is megszervezzük és mindenkit szeretettel várunk.

Törő András
igazgató
Szent Anna Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda