2015. november 19., csütörtök 15:53

Szent Erzsébet kenyere

Erzsébet-napon, november 19-én 11-16 óra között a Szent Anna Karitász és a Máltai Szeretetszolgálat debreceni önkéntesei – A Svetits Intézet diákjai segítségével -- Szent Erzsébet kenyerével ajándékozták meg a járókelőket a Kossuth téren és a Batthyány utca Kossuth utca felöli torkolatánál

Az adományosztás kezdetén Bancsi Zoltán atya, a debreceni Szent Anna-székesegyház káplánja megáldotta a cipókat, majd közösen imádkoztak a résztvevőkkel.

A debreceni katolikus emlékév logójával ellátott 1200 db Szent Erzsébet kenyere elnevezésű cipót a debreceni Mátyás Sütöde ajánlotta fel erre az alkalomra.

Néhány évvel ezelőtt, Árpád-házi Szent Erzsébet születésének 800. évfordulóján nagy sikert aratott ez az akció. Akkor a város nyolc péksége kapcsolódott be a nagyszabású rendezvénybe, amely során Debrecen 6 forgalmas pontján várták a testben és lélekben feltöltődni vágyókat. Most a katolikus emlékév keretében hívták fel a figyelmet az önzetlen adakozás fontosságára.

A cipó a szent királylány szeretetszolgálatára utal. Az egész világon tisztelt magyar szent a karitász-mozgalom védőszentje. Árpád-házi Szent Erzsébet 1207-1231 között élt. II. András magyar király lánya, IV. Béla testvére. Kisgyermekként a wartburgi választófejedelem udvarába került, együtt nőtt fel férjével, Lajossal, aki fiatalon meghalt. Erzsébetet anyósa kitagadta, apró gyermekeivel a szegények és betegek között élt, segítette, ápolta őket- A Ferences-rend lelkisége szerint élt, 24 éves korában halt meg. Hamar szentté avatták, és ő lett a karitatív szervezetek védőszentje.
Legismertebb legendája szerint, egy téli éjszaka anyósa tilalma ellenére élelmet vitt a szegényeknek, de az őrök észrevették. A kötényében lévő kenyér rózsákká változott, így elkerülte anyósa haragját, de sehogy sem értették, hogy került a rózsa télvíz idején a kötényébe.
Erre emlékeztet a Katolikus Újjászületés 300. emlékévének Erzsébet-napján a Máltai Szeretetszolgálat debreceni csoportja és a Szent Anna Karitász szervezet ajándéka, a Szent Erzsébet kenyere.

Sajtóiroda

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

  • Galéria:
    • 1.kep
    • 7M7A0618-1
    • 7M7A0626-1
    • 7M7A0634-1
    • 7M7A0651-1
    • 7M7A0655-1

Free Joomla templates by L.THEME