2015. november 11., szerda 09:26

Szent Imre nap Nyíregyházán

„Szent Imre herceg, Magyarország éke..." – hangzott fel a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és AMI kápolnájában november 5-én az ének. Immár 23 éve idézzük fel az ifjúság védőszentjének példáját iskolánkban.
Mint minden éven, szentmisével ünnepeltünk, melyet iskolalelkészünk, Bákonyi János atya mutatott be. Majd a 9. évfolyamos diákok előadásában Szent Imre legendáiból összefűzött színdarabbal emlékeztünk a tisztaság és népét féltő vitézség Árpád-házi szentjére.
Szintén hagyományos, hogy vendégségbe hívjunk volt szentimrés diákokat erre a napra. Találkozásunk jelmondata idén „A Szent Imréből a nagybetűs életbe" volt. 12 öregdiák fogadta el az alma mater meghívását, hogy elfoglalt életükből időt szenteljenek ránk, még az intézmény falain belül növekvőkre. A találkozás célja a minket kereszténységünkben összekapcsoló lelki kötelék megmutatása, a diákkori kedves emlékek megidézése, valamint a Szent Imréből továbbvitt értékek beérésének bemutatása volt. A találkozást kísérő program egy fotókiállítás megnyitója volt, „Elnémult vidéken" címmel.
A szentimrés nem is annyira „öregdiákokkal" való beszélgetésekre szívesen regisztráltak a jelenlegi szentimrések, hogy pályaválasztásukat is segítse a tájékozódás a sokszínű életutakban. A vendégek között köszönthettünk domonkos rendi szerzetes nővért, aki nagy örömmel beszélt alsó tagozatos kisdiákjairól. Logopédus, gyógypedagógus, szociális és mentálhigiénés munkatárs, matematika-kémia, francia-német, latin-ógörög-történelem szakos tanár, történész-muzeológus, művészettörténész-régiségkereskedő, könyvelő, ügyvéd, közgazdász beszélt hivatásáról, hogyan jutott erre az életpályára, milyen lehetőségei vannak a szakmai kiteljesedésre.
Ismét jó hangulatban, értékeinkben megerősödve, érdeklődési körünk szerint a választás lehetőségével élve tölthettük a Szent Imre-napot.
Kaszásné Tóth Judit igh.

  • Galéria:
    • beszélgetés a kémiatanárral
    • domonkos rendi nővér társaságában
    • szent imre a ravatalon
    • szent imre halála
    • szent imre napi prédikáció
    • szent imre és a szerzetesek
    • szent imre-napi prédikáció
    • szent imrés (öreg)diákok
    • szent imrés öregdiákok bemutatkozása

Free Joomla templates by L.THEME