2012. szeptember 04., kedd 02:00

Az iskola szíve

Írta: Major Tamásné

A kisvárdai Szent László Katolikus Szakközépiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda életében a 2012. szeptember 3-i tanévnyitó „egy új fejezet" kezdetét is jelentette.

Bosák Nándor püspök úr a tanév ünnepélyes megnyitóján újraszentelte a Szent József kápolnát és – 20 év után újra – elhelyezte az Oltáriszentséget. Régen várt pillanat volt ez mindenki számára.

Iskolánkban évek óta hagyomány az évfolyammise, amellyel a diákok ráhangolódnak a tanítási hétre, napra. Az első szentmisét, mi katolikusok „primiciának", azaz „első termésnek" nevezzük. Iskolánk primiciájára 2012. szeptember 6-án került sor Kálmán József iskolalelkész vezetésével. 20 éves várakozás után elérkezett a pillanat, hogy az iskola szíve újra dobogni kezdjen.

Jézus korában úgy vélték, hogy a szív minden érzés, döntés központja. Belőle jönnek a gondolatok, ott születnek a tettek és minden jó. Meghatározza az ember életét. Talán nincs ez ma se másként. Ismerős mindannyiunk számára: „Ez az ember kőszívű". Vagy éppen ellenkezőleg: „Arany szíve van". Az orvosok is úgy tartják, ha az ember szíve erős, sokáig élhet.

Úgy érzem – mondta iskolalelkészünk - minden túlzás nélkül elmondhatjuk, iskolánk új szívet kapott, mely meghatározó minden diák, tanár, dolgozó életében. 20 év után ismét visszaköltözött az Eukarisztia a kápolnába, melyből erőt meríthetünk minden nap.

Azt mondják, meghatározza az ember napját az, ahogyan kezdődik. A diákok évfolyamonként itt kezdik a napot imádsággal, szentmisével. Reményeink szerint - ahogy a szívben - itt is születnek majd jó döntések, megoldódnak problémák, formálódnak diákok és dolgozók egyaránt.

Kíváncsian kérdeztem diákjainkat, mi a véleményük az új kápolnáról. A válaszok meghatóak voltak:

„Ha van valamilyen kérésünk Jézushoz, bármikor, akár órák között is bejöhetünk elmondani."

„Azért jó az új kápolna, mert Jézus sokkal közelebb van hozzánk. Itt a szomszédban."

„Sokkal meghittebb, barátságosabb, családiasabb."

Milyen a diák leleményessége és humora! Volt, aki a derűsebb oldalát is meglátta az új kápolnának. Talán dogmatikailag nincs megalapozva a válasz, de logikailag mindenképp átgondolandó:

„Mivel az új kápolnánk sokkal kisebb, mint a nagytemplom, így az egy négyzetméterre és egy diákra jutó Isteni kegyelem sokkal nagyobb."

Világunk tele van mindenféle zajforrásokkal. Internet, telefon, tv, emberek sokasága. Ahogy az ember belép a kápolnába, szinte azonnal érezhető a csend. Valami változott. Valaki vár. A csönden talán meghalljuk az Istent, talán odafigyelünk a lelkiismeretünk szavára is.

  • Galéria:
    • K12.1
    • K12.2
    • K12.3
    • K12

Free Joomla templates by L.THEME