2012. augusztus 01., szerda 02:00

Gyalogosan a pócsi Szűzanyához

Írta: Dr. Kádár Brigitta

Immár több éves hagyományt ápoltak azok, akik az idei máriapócsi egyházmegyei búcsúra gyalog zarándokoltak el, vállalva a két napos út minden nehézségét. A rutinos zarándokok mellett voltunk páran újoncok is, de a zarándoklat minden fáradtsága, testi fájdalma ellenére lelkileg feltöltődve érkeztünk meg.

Velünk tartott Pankotai József demecseri plébános a zarándokcsoport lelki vezetője, aki elmondta, hogy fájdalom nélkül nincs gyalogos zarándoklat. Ezt mindannyian saját bőrünkön is megtapasztaltuk. Az út folyamán imádkoztunk, énekeltünk, csendesen elmélkedtünk, és a fájdalmak ellenére sokat nevettünk, összebarátkoztunk. Utunk során mindig megtaláltak a Jóisten és a Szűzanya által küldött segítők, akik enyhítették fáradalmainkat.

Az időjárás „kegyes" volt hozzánk, az elmúlt évektől eltérően a csapat nem esőt kapott, de annál több meleget a nyírségi homokon. Kemény út volt, de megérte, óriási lelki élményekkel gazdagodik az ember egy ilyen út során. Számomra hálaadás és felajánlás volt. Ez úton is buzdítok mindenkit, hogy jövőre tartson velünk.

A szombat estét szentmisével és litániával fejeztük be, vasárnap pedig részt vettünk az egyházmegyei búcsún, amely korábban maga a szatmári búcsú volt az 1970-es tiszai árvízre emlékezve. A szentmisén rajtunk kívül más gyalogos zarándokcsoportok is részt vettek: voltak, akik július 8-án Csíksomlyóról indultak, s Nyíregyháza érintésével érkeztek, s voltak, akik Mátészalkáról vágtak neki gyalog az útnak, hogy a búcsú kegyelmében részesüljenek. Kapin István görögkatolikus parókus elmondása szerint 42 autóbusznyi zarándok érkezett, s voltak, akik egyénileg jöttek a Szűzanya hívó szavára. A szentmisét az újonnan felszentelt és a jubiláló papok koncelebrálásával mutatta be Bosák Nándor megyéspüspök. A szeretet hozott bennünket a búcsúba, hogy hitünket megvalljuk.

  • Galéria:
    • K2.1
    • K2.2
    • K2.3
    • K2

Free Joomla templates by L.THEME