2009. augusztus 01., szombat 02:00

Győztünk!

Négy napot gyalogoltunk, hogy feljussunk a „hegyre", oda ahol az ember a mindennapos elszakítottság után újra Istennel találkozik. A fizikai fáradtság, a kimerülés kiüresíti a lelket, letisztítja, megnyugtatja a gondolatot, helyet ad Isten jenlétének. A néhány nap a közel egy hónapig tartó Szent Jakab úthoz képest csupán egy kis bemelegítésnek tűnik, de nekünk a harminchét bátor vállalkozóknak kihívás volt, amit legyőztünk. Alföldi emberek lévén a sík terephez szokott lábunkat megpróbálta a Bükk és a Mátra hegység vonulatának követése. Sikerült. Legyőztük önmagunkat, a nehézségeket, a fáradtságot, többször gondolva a zarándoklat mottójára: „Sem magasság, sem mélység nem rettent" (Róm 8,39) felértünk a hegyre.
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéből fiatalok és „bölcsebbek" gyalog zarándokoltunk július 20-25-ig Mátraverebély-Szentkútra az egyházmegye búcsúi ünnepére. Maga a döntés, az elhatározás hogy elindulunk Egertől Mátraverebély-Szentkútig a négy napos magasság és mélység övezte zarándoklatra a Kékestetőn keresztül, kihívást jelentett, mert tudtuk, küzdeni fogunk önmagunkkal, a magassággal és mélységgel. Nem láttuk előre, hogy sikerülni fog-e, mindennap ott volt a kísértés, hogy autóval folytassuk utunkat. Természetesen az út során szerzett lelki élményeinkért köszönet jár azoknak a háttérmunkásoknak, szervezőknek (Kardos György, Spekker Éva, Tóth László és Csordás Gábor atya atya), akik mindent megtettek, hogy csak önmagunkra, a zarándoklat mélységeire összpontosítsunk. Az útnak értelmet kellett találnunk. Mindannyiunk hátizsákját a napi élelmiszeren kívül a magunkkal vitt, terhek, életrendezési kérdések, kérések tették még nehezebbé. A vágy, hogy a Szűzanyánál lerakhassuk terheinket, megsokszorozta akaraterőnket a legnehezebb szakaszokon is, amikor már csak a következő lépés megtételére tudtunk koncentrálni.

A zarándokút sok apró csúcs elérését eredményezte, a hegyi útvonal lendületet, hitet adott, hogy a következőkhöz is felérjünk. Ilyen az életünk, a lelki élet útja is. Istentől Istenhez tartunk, miközben megjárjuk az istentapasztalatok adta örömök csúcsát és bűneink okozta fájdalmak mélységét. Az út során a csúcs felé haladva megtapasztalhattuk, hogy a meredek meghódítását az életünk nehézségeinek leküzdéséhez is alkalmazható lassú, de biztos, megfontolt, hosszú lépésekkel, nyugodtan, egyenletes légzéssel, egyenes háttal, tartással könnyíthetjük, és érhetünk biztosabban a célba. Lépéseinkre folyamatosan ügyelve keressük azokat a köveket, kiálló gyökereket, amikben megtámaszkodhatunk, amikről elrugaszkodhatunk. A verejtékes út során szerzett sérülések, fájdalmak türelmes elviselése, edzi, erősíti, nemesíti a lelket, tisztítja a tudatot. A hazatalálás, Istenre önmagunkra rátalálás élményében ott voltak a segítséget felajánló kezek, az embertársainkért való lemondás megtapasztalása.

A zarándokúton a személyes életszentségünk útját segítő alapértékeket gondoltuk át; a hit, a megtérés, az áldozat, a tisztaság, a szeretet mélységeiben. Ebben segítségünkre voltak az út estéire meghívott papok, a rózsafüzéres utak, az egyéni fogadalmak, csöndes szakaszok kettesben Istennel és a szentmisék.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye hívei Magyarország legrégibb zarándokhelyére a szentkúti Szűzanyához hozták el a jó szándékaikat, Krisztushoz való hűsségüket és ajánlották fel a keresztény életüket a Jó Istennek a Szűzanya közbenjárása által ebben az évben. A nemzeti zarándokhelyen Bosák Nándor az egyházmegye főpásztora homíliájában szüleink, családjaink, közösségeink életünkre gyakorolt hatását emelte ki példaként említve Mária neveltetését. Szent Joachim és Szent Anna úgy nevelték gyermeküket, hogy alkalmas legyen Isten tervének a megvalósítására. Feltesszük a kérdést, hogy szüleink, és a közösségeink felkészítettek-e bennünket Isten akarata szerinti teljes értékű életre. Kaptunk-e és ha igen, milyen hozományt kaptunk? A kapott örökséget továbbadtuk-e gyermekeinknek? Menyi baj származik abból, hogy a szülők nem töltik be feladataikat, amit az Isten rájuk bízott. A család, a házasság szent dolog. Ha valaki a társával csak a pillanatnyi örömöknek él, az elárulja azt a feladatot és kötelességet, ami a házasság közösségéből származik.

Ezután a megyéspüspök Szent Jakab és testvére János apostolokra irányította a figyelmet. Édesanyjuk Salome szüntelenül imádkozott fiai üdvösségéért, ő azok között az asszonyok között volt, akik Jézus körül szolgáltak. A megfeszített Jézus rábízta János apostolt a Szűzanyára. Ezért Máriát az apostolok anyjának, a papok édesanyjának is tekintjük. Az apostolságnak alapja, ahogy János és Jakab apostol is kijelentette, készek Jézussal sorsközösséget vállalni, az ő igéjéért az életüket is feláldozni. A főpásztor ezekkel a gondolatokkal a papok évére, a papi hivatás feladatára utalt és kérte a híveket, hogy imádkozzanak papjaikért, becsüljék, értékeljék annak a szolgálatnak az értékét, amire a vallásos életünkben, hitünk megvalósításában szükségünk van. A szentmise körmenettel zárult, ahol az Oltáriszentséget közvetlenül azok a zarándokok kísérték, akik gyalog tették meg a hosszú utat, végül a hívek a Lorettói litániával mondtak búcsút a szentkúti Szűzanyának.

Kovács Ágnes
sajtóiroda

Free Joomla templates by L.THEME