2009. szeptember 10., csütörtök 02:00

Ha lángol szív! Papok zarándoklata a Papság évében

Reményik Sándor a „A szőnyeg visszája" című versének utolsó sorai jártak a fejemben, miközben megunhatatlanul fürkésztem – az autóbusz ablakán keresztül – az elém terülő magyar táj szépségeit. Az utazás apropója az a felhívás volt, melyet a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyénk püspöke Bosák Nándor tett a papok évéhez kapcsolódóan, – zarándokutat hirdetett papok számára. Tizenöt pap és tizennégy papnövendék fogadta a Püspök atya Mariacell-be történő hívását.
Első állomásunk Szombathely volt, ahol „a mi földünkről" – Pócspetriből – származó Dr. Veres András püspök atya várt és fogadott bennünket. A püspökség megtekintése után, szavakkal ki sem lehet fejezni, hogy mit éreztem többedmagammal, mikor megtekinthettük a Brenner János emlékmúzeumot. Kavarogtak bennem Jézus szavai, aki az ellenség szeretetére (is) hív mindanyunkat. Látni a vértanú pap vérben és sárban ázott karingjét, nyakán a késszúrások nyomaival, a törött collare-t, mely magán hordja a csigolyát eltörő cipőtalp nyomát... Istenem, Istenem... – csak ezt mondogatom magamban.

Szombathelyi szállásunk után hamar elérkeztünk Mariaschutz-ba, ahol egy helyi szerzetes testvér, (Dr. Krakomperger Zoltán atya fordítói tehetségének köszönhetően) elmondta a templom történetét, s hogy miért járnak ezrével az emberek a nagyoltár mögötti forráshoz gyógyulást keresni. „Mint szarvas, a hűs forrás vizére" – úgy jártunk mi is inni a forráshoz az oltár mögé. A Neuberg-i és a Heiligen Kreuz ciszter kolostorba is látogatást tettünk, ahol nemcsak az építészetet csodálhattuk, de érezhető volt a hely szentségi mivolta. A vastag falak, az égbetörő boltívek, a csend, az imádságos könyvek a térdeplők mentén, egykori szemináriumomat idézték föl bennem, mert ma már tudom, hogy a szeminárium nem bezárt annak idején, hanem a világot zárta ki – és ez nagy különbség.

A szállásunk Máriacell-ben volt, egy nővérek által üzemeltetett szállodában közvetlenül a templom mellett. Az ajándékba kapott jó időjárás bátorított bennünket az esti sétára. Ezek a nyugodt percek a kivilágított kisvárosban, a legjobbak voltak arra, hogy az igazán fontos dolgokról beszélgessünk: Istenről, Egyházról, magyarságról.

Másnap a reggeli mellé meglepetésként egy nővér – aki 40 évig volt zongoratanár Győrben – ajándékozó szeretettel magyar dalokat játszott a tiszteletünkre. Bosák Nándor püspök atya vezetésével szentmisét mutattunk be a kegytemplomban, ahol hamar kibővült a mi halk magyar szavunk a hívekével, mert sok magyar tartózkodott (akkor is) ott. Ajándékként a püspök atya egy kereszt formájú zarándokbotot kapott a templom plébánosától.

Ausztriai utunk zárásaként ellátogattunk Lilienfeld-be, ahol megnéztük a ciszter kolostort, a paradicsomot szimbolizáló belső udvarával együtt, és tiszteletünket tettük Pyrker János sírjánál is. Zarándok-utunk utolsó estélyén Győr városában a Boldog Apor Vilmos vértanú püspökről elnevezett iskola kollégiuma adott szállást. Szó szerint részesei lettünk a diákok életének, hiszen tanítási napon voltunk ott, így a nosztalgiázni vágyók találhattak lehetőséget maguk számára. Zárásként a győri székesegyházban végeztünk szentmisét, és megújulást kértük magunk és egész népünk számára.

Hogy mitől vált ez a kirándulás zarándokúttá? Szerintem attól, hogy lépéseink ritmusát felvette az Isten, és ahogy annak idején az Emmauszba tartó tanítványok mellé, úgy mellénk is odaszegődött az Úr, mert meg akarta osztani magát velünk. Szerintem sikerült neki, mert én sem tudok jobbat mondani a tanítványoknál: „ugye hogy lángolt a szívűnk..."
ifj. Németh János
plébános, Mezőladány

Free Joomla templates by L.THEME